Értesülésünk szerint a Spar árok állapotát kifogásoló - szintén közérdekből íródott cikkünk után nem sokkal a GESZ részéről tizenöt közmunkással álltak neki az árok felső szakaszának tisztításához.

Ez a szakasz Bicskéről tekintve túl van a főútvonalon, nagy vonalakban leírva a Lomó és szélecsapási Spar teherporta között húzódik,  de a brigád közeledik Bicske felé.   

A gazolnak, hulladékot gyűjtenek, lapátolnak és tisztítják az utat a víz előtt. Valószínűleg a főútvonal mentén elhelyezkedő árkot is rendbe teszik és természetesen a Tatai út fölötti-melleti részt is.

Blogunk tucatnyi írása és a károsult kétszázhuszadik levele után nagyszerű vezetőink végre behívatták a Polgármesteri Hivatalba azt a polgárt, aki előszobájának bejáratát a Kölcseyben árvízvédelmi okokból kénytelen volt pár éve térdmagasságig befalazni. Ő egy olyan asszony, akinek minden égzengéskor összerándul a gyomra és azért imádkozik, hogy ne legyen nagy eső. Tessely Zoltán "polgármester" eddig kb. annyit tett értük, hogy kamerástul-fotóstul kivonult hozzájuk.    

A város egyébként pályázik arra nem kis kaliberben, hogy tisztességes övárok rendszer védje a nagy vizektől Bicskét. Folytatják végre, amit a település már régen elkezdett. A nyugati övárok alapja a Spar-árok lesz. A város déli, keleti részén nem fogják elhinni, de Eocén-programból visszamaradt örökségünk képezi az alapot. Ez egy komoly betonárok, ami a Nagyállomástól vezet le a telepi határszéli utcák végében egészen a patakig. Itt-ott benőtt, beszántott, összetört és fák nőttek benne, nem alkalmas eredeti feladatára. És ha már alcsúti vasútvonalat és megszépült állomást akar az ég, akkor az a minimum, hogy árvízvédelme rendben legyen...           

A két Kölcsey utcai ingatlan árvíz-veszélyeztetett volta jelentősen összefügg az árkok vízelvezetési képességével, aminek javítása alapfeladat. 

Örvendetes, hogy blogunk írásaival tehetünk földijeinkért.

Azokat a nevetséges rágalmakat pedig, amit pártemberek és városvezetők terjesztenek rólunk, hogy kitől és mennyi pénzt kapunk e blogért, a következők miatt mondják:

1. korlátoltan önmagukból indulnak ki 2. rendkívül anyagias a természetük 3. nem tudják elképzelni, hogy bárki a világon költségtérítés, cafetéria és fizetség nélkül folyamatosan dolgozzon szülőföldjéért.

Ennyi.

 

Izing          

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása