A Kossuth Zsuzsanna Gyermekotthon étkezőjében terített karácsonyi asztal várta a materiálisan legszegényebbeket és a valójában leggazdagabb nagycsaládosokat. A konyha dolgozói 85 főre terítettek és kiváló pörköltet, bort, üdítőt tettek a vendégek elé.     

Vásárhelyi János igazgató mellett Bicske polgármestere és alpolgármestere is köszöntötte az ünneplőket, Máté János református lelkész pedig arról beszélt, hogy az evangéliumok által leírt ma már karácsonyként ünnepelt időszak körülményei sem voltak könnyűek.

Az étkező asztalainál az egyre jobban teljesítő Magyarország egyre nagyobb nyomorúságban élő embereit ismerhettem fel. Egy asszonyt a mi utcánkból, akinek egy tál meleg étel igenis sokat jelent és láttam egy embert, aki a Galagonyáson él - azért nem azt írom, hogy tengeti életét, mert nem akarom bántani, pedig közelebb áll ez a megfogalmazás az igazsághoz. Jóízűen evett. Semmije nincs. Étvágya legalább van. Mert ha étvágy sincs maradandón, az az igazi baj. Arra már nem elég a karácsonyi jószolgálat. Ezért is rímel különösen - az önmagát az ökumené híveként meghatározó - református lelkész rövid beszédében az a rész, ami arra hív, hogy olvassuk csak el Máté evangéliumából a Jézus születését őrző részeket, nyerjünk vigaszt abból - mert másból aligha lehet -, hogy akkor sem volt éppen könnyű.     

 Felállva, közösen énekelték el a legismertebb magyar karácsonyi dalt, amiről kevesen tudják: a Mennyből az angyal egy magyar dal, szerzője a XVIII. században élt boconádi plébános, Szentmihályi Mihály.   E gyöngyszem a mai  Heves megye területéről  gyorsan elterjedt az egész országban, Erdélyben is. Először ugyanis ott állítottak az ünnepet megelőző szentestén karácsonyfát, ám az ajándékot nem a kis Jézus, hanem a nagybetűs Angyal hozza. Emiatt a Mennyből az angyalt sokáig erdélyi eredetű dalnak vélték.  

Az étkező karácsonyfája alatt csomagocskák várták a gyerekeket. 

Bicske városa önkormányzata, a Családsegítő Szolgálat valamint a Katolikus Karitász  a megjelenteket szatyornyi alapvető élelmiszereket tartalmazó csomagokkal segítették, ami mellé egy-egy zsákocska jóféle zöldes-sárga golden almát is mellékeltek. Eleink valaha karácsony böjtje alkalmával, a Szenteste napján csakis almát, mézet és diót fogyasztottak, később bővült a halétellel, mákos étkekkel - nálunk akkor mindig sok-sok mákos guba van, mióta az eszemet tudom, alig várom a rántott hal után.

Sági Ferencné Babi, aki a Katolikus Karitász vezetője, kérdésünkre elmondta, hogy 17 önkéntes szolgáló segíti a bicskei karitatív szervezet munkáját. A napokban ötven adag gulyáslevest főztek és ők is meghívásos alapon ültették asztalhoz településünk nagy szegénységben élő lakóit. Természetesen nemcsak földi táplálkozásukat igyekeztek támogatni, hanem jó szóval, figyelmességükkel is feléjük fordultak.

Vásárhelyi János már köszöntőjében kifejezte az intézmény köszönetét Bicskének az együttműködő, segítő, befogadó habitusért.         

 

ia

   

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Áldott boldog Karácsonyt kívánok minden kedves ismerősömnek !
süti beállítások módosítása