A 2014. augusztus 20-i ünnepség előkészítéséről szóló határozat kivonatát közöljük.
Megjegyzésünk: az önkormányzat 4,2 millió forintot biztosít kettő darab, római katolikus templomi homlokzatára felkerülő szobor finanszírozására. Rendben. De ezeknek a szobroknak a…
"A Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon munkatársai sok szeretettel, energiát és fáradságot nem kímélve több száz órát dolgoztak társadalmi munkában azért, hogy Zamárdi Mókus utcában, 1200 négyzetméteres telken fölépüljön a magyar gyermekvédelem új gyöngyszeme,egy 250…
Nem szoktam Bicskén sétálni, de mivel szabadságomat töltöm, ezért pici fiammal gyalogosan intéztük a mai napra tervezett dolgainkat. A kisfiam papírt szeretett volna kidobni a kukába, de sajnos csak a hűlt helyüket találta. Elindultunk a József Attila úti óvodától, és a kuka…
Bombariadó van Bicskén a Spar központban, reggel óta ott állnak kinn a dolgozók, rendőrök és tűzszerészek dolgoznak a területen.
Még a lomó bejáratánál is rendőrök állnak, lezárták az egészet.
Több száz fehér köpenyes, húsüzemi dolgozó áll a Szélescsapásnál az…
Blogunk az itt élő olvasók érdekeit képviseli, ebből az olvasói levélből is kiderül.
emlékszel erre a megjelentetett cikkre? nem fogod elhinni "kijavítgatták a letört" lépcsőfokokat!!!!!
úgy ahogy, de legalább megcsinálták. vajon a parkolással kapcsolatban…
"SENKI FÖLDJE! Fáy András út végében lévő trafóház és környéke.
Tisztelt városvezetés! Képviselő Urak és Asszonyok! Tisztelt illetékesek! Szeretném figyelmükbe ajánlani a város kellős közepén lévő bűzölgő, rothadó szemétdombot. A szag már-már elviselhetetlen,…
Kedves Olvasónktól kaptuk, de jövő héten már online is olvasható lesz. Addig is megtaláljátok a Nők Lapjában ezt a Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon életéről és pedagógusáról szóló kedves írást.
Egy óvodai csoportnak keres óvónőjük megunt vagy feleslegessé vált akváriumot. bicskeonline@gmail.com
Válról egy bodza ültetvény tulajdonosa kért rendőri segítséget 2014. augusztus 5-én délután, mivel a földjén három személyt látott, akik lopták a terményt. A kiérkező járőrök elfogtak és a Bicskei Rendőrkapitányságra előállítottak egy 18 és egy 42 éves nőt, valamint…
Csomor Ági Szegeden él, jogot hallgat, de Bicskén nőtt fel, a Török Bálint utca lakói így gondolnak rá: "Nagyon bírom. Jó fej." Összesen nem láttam még 10 percet e sorozatból, de ezután Ági miatt figyelem.
(Ági szépségéről jut eszembe. Nemrégiben egy messziről…
Bicske város állítólag vizsgálódást tervez a piaci tevékenysége körül.
Pár éve még évi 8 millió forint helypénz gyűlt össze a bicskei piacról péntekenként 40-70 árus esetén. Mára ez a bevételi összeg felére-harmadára-negyedére csökkent, pedig az árusok száma és…
Olvasónk hívta fel figyelmünket a következő szintén parkolási problémára.
A templom melletti méterárú és és az Amfora közötti parkoló megújult. De a járda és a parkoló közé beraktak egy földbetét, ahová kúszósövényt ültettek - írja olvasónk. Az elmondások szerint…
Kettő héttel legnagyobb nemzeti ünnepünk előtt kérdezi olvasónk, tudunk-e valami konkrétumot, mert az államalapítás ünnepe előtt sehol egy hivatalos mondat, sehol egy meghívó Bicske város ünnepségére.
Augusztus 20. az egyik legrégibb magyar ünnepnap: Szent István király…
A Bicskei Rendőrkapitányság járőrei 2014. augusztus 3-án délután Száron a Somogyi utcában elfogtak és a rendőrkapitányságra előállítottak egy 34 éves férfit. J. Istvánt azzal gyanúsítják a rendőrök, hogy előzetes szóváltást követően bántalmazta egyik családtagját,…
Értesülésünk szerint Pohlmüllner Tamás Bicske város jegyzője.
Korábban a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) Pohlmüllner Tamásnak a Jó Állam Fejlesztési Koncepció Végrehajtásának Összehangolásáért Felelős Kormánybiztosi Titkárság…
A bicskei Nagy Dominik (1999) nem először tart családjával olyan úszónyarat, amikor sorra tempózza által a Balaton több távját majd Velencei tavat is.
Mint édesanyja korábban elmondta, sokat köszönhetnek a Bicskei Tanuszodában és másutt megtartott vízipóló edzéseknek az…
Nem találod a helyed? Érdekelnek a küzdősportok, de nem szeretnél formagyakorlatokkal foglalkozni? Szeretnél megtanulni küzdeni? Szeretnél egy ütős kis csapatba tartozni? Többet szeretnél elérni, mint mások?
Vár a Fighter’s Line!
Edzéseinken kizárólag a küzdelemmel és…
A járőrök 2014. július 31-én délután Bicskén a Kossuth Lajos utcában elfogtak és a rendőrkapitányságra előállítottak egy 16 éves lányt, akit lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
A fiatalt azzal gyanúsítják a…
Friss kommentek