Mandula mosolya

Címkék: fotó könyv család gyermek

2015.04.16. 00:31

A huszonhárom hónapos Facsar-Veszeczky Mandula Zorka (Zorka jelentése Hajnal) éppen a napokban kezdi társalgáskor önmagára mutatás esetén a "te" helyett az "én" személyes névmást használni.

 

 

Barátságos, okos, beszédes és nagyon szép. Ma este - először - látogatást tett nálam szüleivel. Nagy élet volt. Az ének szólt. Amikor én is énekeltem velük a "Kiemel, kiemel, ringat engemet" című szépet, amire még a benti oviból emlékszem (csak refrénjére és még az idilli sor is megvan belőle, hogy "apa mosdik, anya főz"  -  szóval akkor ellentmondást nem tűrően kifejezte, hogy apát-anyát akarja hallani. Mint otthon.

Jogos. Én kérek elnézést. Inkább írok. Jó? Nem éneklek. 

Anyukájával, akivel folyamatosan nem kereskedelmi forgalmazásban, adás-vételben, trafikálásban vannak, olyan mintha egy kis erős repülő pörögne az irányító torony körül. Itt Torony. Vétel. Folyamatos egyeztetés.   Nyolc évig osztálytársak voltunk, de már-már a nem itt általánost végzett  apukájáról is azt hiszem így korom szigorú haladtával (Andi bocs) és ha egy pillanatra nem figyelek, hogy osztálytársak voltunk.

Édesapja gyűjtőként a nagynevű kártyagyűjtő Jánoska Antal mellett szerzője a szép kiadású és érdekes Katonai kártyák - Kártyázó katonák című Zrínyi Kiadó által most kiadott könyvnek. Kaptam belőle egyet. Örülök. Nem tudom mivel érdemeltem ki. Amikor a kép készült Mandula megjegyezte: "ez a Toncsi ez a Toncsi". Én pedig azt mondom, hogy ő Mandula, ő Zorka.

 (Élt egyszer Bicskén egy pap és költő, aki Mandulaág​ címmel írt verses könyvet. Biztos, hogy beszerzem majd a szülőknek aztán majd átmegyen ozmózissal Mandula könyvtárába.  Évtizedek kérdése. Amik így utólag pillanatok.) 

Én ezt a dedikációt kaptam: Sok szeretettel és köszönettel Izing Toncsi barátomnak! Szerencsés lapjárást! Bicske, 2015. április 15.  Facsar Mihály   

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása