Nézzetek be

Címkék: vélemény úszás kereskedelem

2015.04.24. 12:21

Érdemes benézni Heitler Csaba és felesége zöldségesébe. E bolt árui mindig is minőségiek voltak, hanem a belső változása figyelemreméltó.

Úgy meglepett, hogy szinte azt hittem, elvétettem a bejöveteli pontot. Már majdnem jöttem ki, egyedül a pultnál állók erősítették a "jó helyen jársz" verziót, ez tartott vissza:  "de hát ő a Csaba".  Nézzetek be. Hogy ne csak megszűnő és kiadó üzlethelyiségeket észleljünk a bicskei horizonton. Kívánunk legalább olyan jó startot az új boltnak, mint amilyen start ifj. Heitler Csaba úszóé volt idén - saját szememmel láttam az1-es startkővel egy vonalban, a lelátóról -, a Diákolimpia országos döntőjében (!) Győrött.   

Én például ezt fogom elkészíteni hamarosan:  

8-10 szem piros retket vékonyra szel, hozzáad 4 evőkanál olíva olaj, kis kanál só, egy citrom leve,  2 paradicsom apróra vágva, csipet bors, fél fej hagyma - inkább egész mer' szeretem, meg micsinyájjak a másik felivel, tegyem e haónapra?  - apróra, kevés fodormentával meghintve, de én inkább petrezselyemzöldjét teszek, ami 1. már van a kertben, 2. fodormenta még növésben. (Vagy mindkettőt!)  Jól össze kell keverni, majd egy órán át a hűtőben pihentetni. Mindenhez jó, de a legjobb csak úgy önmagában fogyasztani. Vagy főtt tojással, vajas pirítóssal.   via www.drtihanyi.com 

Mindnél jobb.

 

ia

 

 

  

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása