A katolikus temető Jókai utcai határára szintén kerítés épül, a kerítés mellé pedig parkolók. Mindez az egyház és a város együttműködésével jöhet létre, hiszen a temető tulajdonosa a temető ingatlan földterületének Jókai utcával határos szeletét ajánlja fel a városnak használatra. 

Augusztus 20-ra elkészül a kerítés. A murvázás ősszel várható.   

13883769_1162887813767966_1270352151_n_1.jpg

Olvasói kérdések indították el munkánkat. Az egyik első az volt, hogy miért nem télen, ahogy törvényes, hanem nyáron, a vegetációs időszakban kezdték - július elején kivágni a bokrokat később kb. 25 darab fát mind a temetőn belülről, mind közterületen.

A kerítésoszlopok már állnak. Volt olyan fasor a kerítés előtt, amit ott élők magról neveltek, gondoztak - lásd képünk -, hogy ablakaikból a növényzetet lássák, ne a temetőt. A munkákat úgy kezdték meg a temetőn belül és közterületen is, hogy a Jókai utcákban élőket nem hívták össze lakossági fórumra, nem tájékoztatták sem élő szóban, sem a Bicskei Újságban, sem  postaládába dobott levélben.

Az autóforgalmat bizonyára megnövelő  parkoló épül egy olyan utcában, ahol a járda gyakorlatilag nem nevezhető járdának, az út pedig elhasználódott. A lakók szemszögéből a házak előtt is megnövelt forgalom, miközben a hátuk mögött ott a vasúti, ami mentén szigetelő  burkolat még sehol, pedig volt polgármesterünk már kisvasúti főbiztos.  

Az építkezés mögött nyilván az áll, hogy a temető előtti parkoló általában tele van a bejárók járműveivel, a temetésre érkező gyászolóknak pedig nehéz a parkolás. Az utcabeliek véleménye szerint ezt is bejárók fogják használni és ha megépül Bicske alsóra, az Aradi utcai végére a városrendezési tervbe helyezett parkoló, akkor is inkább ezt használják majd. Hiszen a központ felől többen jönnek a megállóhelyre autóval, mint a telepről.
13872612_1162887827101298_1575784443_n.jpg
További kérdések, hogy a forgalom szabályozására vajon gondoltak-e, és például arra, hogy a közszolgáltatást végző járművek zavartalanul el tudják-e látni a feladatukat. A szemétszállító autónak többször vissza kellett tolatni a saroktól le a völgybe, mert nem tud kihajtani a szabálytalanul parkoló autóktól.  
Ezek az ad hoc intézkedéseknek tűnnek a meg sem kérdezett, nem is tájékoztatott városlakók számára, amik  egy szűk csoport ötletei alapján valósulnak meg és  átgondolatlannak tűnnek sokak számára. 
 

Vásárhelyi János, a Bicskei Római Katolikus Egyházközség képviselő testületének tagja így válaszolt minderre:

- A temető ingatlan földterületének Jókai utcával határos szeletét ajánljuk fel a városnak használatra. A keskeny Jókai utca ezáltal szélesedni fog. A területre kezdetben murva kerül, de ha a parkolót a későbbiekben aszfaltozni fogják, akkor az egész utca aszfaltozása és a járda megépítésére is nagyobb eséllyel kerülhet sor.
Majdnem mindenkivel beszélgettünk, elmondtuk, hogy min dolgozunk és miért, a legtöbben támogatóan fogadták az elgondolást, kifejezett ellenvéleménnyel nem is találkoztam.
A ravatalozó teljes felújítása megkezdődött. A kegyeleti szolgáltatás méltóbb körülményeinek megteremtésén dolgozunk munkatársaimmal.  Id. Pálffy Károllyal, a Bicskei Római Katolikus Egyházközség elnökével tervezünk, szervezünk, irányítjuk a munkát.  
Azért kezdtünk most a bozótirtásba, a fák, köztük elszáradt fák kidöntésébe, mert most volt erre munkaerő, amivel a város, a BGSZ segítette tevékenységünket köz-foglalkoztatott munkásokkal és gépeikkel. Az ott dolgozó közmunkások számára lehetővé tettük, hogy a kitakarított területről kitermelt fákat, bokrokat hazavihessék téli tüzelőnek. A Jókai utcai temetőhatáron belül, közvetlenül a kerítésnél kialakult állapotok méltatlanok voltak, a kerítés maradványaiba nőtt fák, összegyűlt szemét és egyebek. Ezt sem nézhettük jó szemmel. Ezen a határon helyezkedik el a víz-főnyomóvezeték, a vadul kinőtt akácok és ecetfák gyökereikkel veszélyeztettek. Mindez nem tűrt halasztást.
Magasabb, közösségi érdek és cél vezeti munkánkat, aminek első célja a Jókai utca felőli rendtétel. A parkolókat elsősorban vasúti megállóban vonatra szálló, munkahelyükre utazóknak alakítja ki a város az együttműködésnek köszönhetően. 30-40 autó fog itt elférni az úttal párhuzamosan és derékszögben is. A halszálkás megoldás a szilárd burkolat esetén működhetne.

- Hogyan lehet elkülöníteni a temetőkapu oldalon és a Jókai utca felől parkolókat?

- Nem a mi feladatunk, de javaslatunk szerint például a temető bejárati oldalán legfeljebb 1 órás várakozás lenne engedélyezve vagyis a temetőbe érkezők tudnák használni. A Jókai utcában pedig egyáltalán nem lenne korlátozva a parkolási időtartam.
A temetővel kapcsolatban készítettünk egy felújítási, beruházási koncepciót. A napokban megkezdődött a ravatalozóhely külső és belső, teljes felújítása, amihez kőműves, festő, asztalos, bádogos, ács mesterek munkája szükséges. Terveink szerint 2017-ben fából készül egy elő-tető is az esős időben történő szertartások csapadéktól védettebbé tétele érdekében. A főbejárat és a ravatalozó közötti már igénytelenné használódott betonburkolat helyett térkövezett út vezet majd. A hulladékkezelés praktikusabbá tétele érdekében több helyen lesz hulladéktároló.
A temető másik felében található kripta közelében újabb vízfelvevőhely kerül kialakításra. Ez a mostani kúttól mintegy 150 méterre épül meg, hétfőn kezdjük a földmunkákat.

- Köszönettel várok a munkálatokkal kapcsolatban minden kérdést, javaslatot, tanácsot - zárta tájékoztatóját Vásárhelyi János, a Bicskei Római Katolikus Egyházközség képviselő testületének tagja.  

 

ia

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása