Nőnap. Reggel hétkor megyek ásványvízért és kifliért a Pennybe.
No smink, no filter, no retus, no kiöltözés, a fejemen kötött sapi, kicsit kőművessegédes a sztájl, a nyakamban kötött sál (tegnap a munkahelyemen a két éve ott dolgozó portás utánam szólt: elnézést, hova tetszik menni?), no jókedv,…
Az elmúlt napok erősebb esőzései után immáron többedszer hírül adtuk olyan terület veszélyeztetettségét, ahol a szennyvíz és csapadékvíz keveréke jelent meg a felszínen.
Olvasói jelzés alapján azonban nem is kell olyan messzire menni a Kossuth tértől, hiszen a Tószeg lakópark alsó telkeit,…
Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 3-4. szám
Nem kamasz-szerelem kis hevületébenbeszélek.Az élet közepén, megkoszorúzva női karoktólvallok,nők, rokonaim.Most már elmondhatom, hogy oly közel voltatok hozzám,mint senki máss szeretlek is benneteket.
Zavarosak, mint én,termékenyek, mint én,zavaros…
"Amanda neve fogalom a kutyások világában. Gyerekként együtt pingpongoztunk, de aztán elsodort minket az élet egymás mellől. A Facebooknak köszönhetően újra egymásra találtunk, évek óta csodálattal figyelem elköteleződését a kutyák iránt. Örömmel mutathattam be odaadó munkáját a Bors Extra e havi…
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. projektvezetője segítette a fenti képpel és az alábbi tájékoztatással a Bicskén feltétlen közérdeklődésre számot tartó és régen várt fejlesztés részleges bemutatását.
Mint már ezt le is írtuk, kérdésre válaszolva hangzott el a közmeghallgatáson, hogy a…
Kedves bicskeiek! Ha már a posta a torlódással nem számolva a sorszámtépő gépet a bejárathoz helyezte, oldjuk meg közösen a helyzetet - írja a bicskei blog olvasója.
A posta ügyféltere a sorszámos rendszerrel sem lett kisebb, ugyanott helyezkedik el és a székek is ugyanúgy ott várnak az ablak…
Fegyvernek látszó tárggyal fenyegetőzött egy férfi egy bicskei presszóban.
A rendőrök őrizetbe vették.
A Bicskei Rendőrkapitányság garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást H. Norbert 32 éves zsámbéki lakossal szemben.
A férfit azzal…
Óbarok sziklái már messziről láthatóan magasodnak a térség fölé.
(Ezt a bejegyzést Benedek Levente fotó és utazós blogján találtam.)
FIGYELEM! A TERÜLETEN SOK A MÉLY GÖDÖR, ÉS A VOLT RAKTÁRHOZ TARTOZÓ FÖLD ALATTI TÁROLÓ! ÓVATOSAN JÁRJUK KÖRBE A HELYET!!!
A tervek szerint az üzemet a kincstár…
A rendőrségre Etyekről folyamatban lévő családi ház betörésről érkezett bejelentés 2016. március 3-án hajnalban.
A járőrök a helyszínen tetten értek és elfogtak egy 19 éves alcsútdobozi lakost, akit előállítottak a Bicskei Rendőrkapitányságra. A nyomozók O. Ádámot lopás vétség kísérlet…
A bicskei kötődésű, de családjával már nagyon régen Kanadába költözött fiatal fotós, dokumentumfilmes Buzora Martin nagyon szép és félelmetes képsorokat elibénk táró filmajánlóját láthatjuk a bicskeiek blogján is. Mondhatnám Toronto, Bicske, Kenya háromszög...
"Ezen a kisfilmen keresztül…
Ismeretes a közvetlenül és közvetetten megválasztott városvezetés botrányosan rossz minőségű hozzáállása a jegyzői munkához. A törvényesség felelős őrizői Tessely-Pállfy nevekkel jelölhető polgármesterség idején 2008 őszétől napjainkig átlagban 8 azaz nyolc hónapig tudtak megmaradni Bicske…
Ákos jelentős összeggel támogatja a dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekmentő tevékenységét. Az adomány átadására az Andante Borpatikában került sor.Böjte Csaba: „Ez a legnagyobb egyéni adomány a dévai Szent Ferenc Alapítvány történetében. Igyekszünk a lehető legjobb árfolyamon átváltani…
Mésszel fertőtlenítették a csapadék és szennyvíz keverékével ellepett környéket. Olvasónk küldte a képet azzal, hogy sajnos nem a hó esett, sajnos erre volt szükség.
"sajnos nem a hó esett minalunk, hanem a pór. azt mondják, ez a megoldás.elviselhetetlen klórszagban élni, ha esik az…
Boltba menet délután a Kisfaludy elején összefutok egy baráti családdal. Gyönyörű gyerekekkel, komótosan lépkedünk. A kisfiú azzal a szöveggel, hogy fázik, apja nyakába veteti magát. Mivel át van vetve vállamon a táskám szíja, teljesen komolyan megkérdezi: "Miért kell neked biztonsági öv?"…
Hozzászólásként érkezett a bicskeiek blogjára, ott is olvasható:
"Valós belvízi helyzet vagy tehetetlen városvezetés? (vagy mindkettő - a szerk.) Napok óta az esőzések hatására vagy csak a nem oly régiben átélt árvíz/belvíz maradandó emlékképei miatt érlelődik bennem folyamatosan a…
Lehet, hogy családok otthonai mellé tervezett, a szomszéd faluban otthonok udvarain átvezetni álmodott dízelfüstös kisvasút mellett szippantós trakeszok konvojáért kellene lobbiznia az elöljáróknak?
Lehet, hogy árkok kellenének oda, ahol nincsenek? Lehet, hogy arra kellene kérni a lakosságot, hogy…
Nagyon szépen kérem Önt,Önöket, hogy jöjjenek ki és nézzék meg, hogy néz ki ismét a mi kis utcánk. Bogya Károly köz. (A polgármester szakemberek részvételével tartson helyszíni szemlét és dolgoztasson ki megoldást a környék védelmében. Szaktanácsunk 0 Ft+ÁFA/hó, csak mert szeretjük Bicskét. - a…
Friss kommentek