Városunk hivatalos honlapján kifejezett modortalansággal (ez itt beenyhített kifejezés, mert mi bizonyos szinten nem megyünk bizonyos szint alá) "egyes állampolgárnak" nevezik azokat, akik például képeket osztanak meg a lefagyott utakról. A szerkesztők és választottjaink figyelmébe ajánljuk, hogy ugyanezek az "egyes állampolgárok" fizetnek megduplázott építményadót.  Figyeljék még az "egyes állampolgárok" kifejezést, ami olyan itt, mint egy titkosrendőri szóhasználat a jelentésben a 80-as évek elejéről.  

Tisztelt Polgár, lakos, kedves bicskei vagy valami.  De nem "egyes állampolgárok", mert ez így dehonesztáló. Mintha bűnt követnének el, pedig csak segítenek a városnak azzal, hogy bemutatják nekik azt a Bicskét, ahol élnek. "Ha idősebb lennék, rettegnék kimenni a házból. Nekik könnyű, ők csak autóval járnak, el nem tudják képzelni, hogy lehet naponta gyalogolni". Tehát ezeknek a kritikusoknak köszönet jár. Ami pedig a BGSZ munkatársait illeti: látjuk őket dolgozni sokfelé, de alkalmasint nagyobb és jobban felszerelt csapat lenne szükséges. Mesélték nekem, hogy látták őket hősiesen dolgozni a Kisfaludy és a Tanuszoda közötti fűzfasétányon. Hogy járható lehessen. Hogy-hogy ott még nincs összekötő út? Se gyalogátkelőhely? 

  "Tájékoztatjuk a kedves lakosságot az elmúlt időszakban egyes állampolgárok által napvilágot látott, a sikosságmentesítést ért kritikák kapcsán, hogy a Bicskei Gazdasági Szervezet megtett, és folyamatosan megtesz mindent annak érdekében, hogy a közlekedés biztonságos legyen a városban.

Erőn felül próbálják megoldani a jeges eső által okozott problémákat, de az időjárás viszontagságai miatt a sózás sem mindig ér el megfelelő hatást.

Mint ahogy minden településen, úgy Bicskén is a fő közlekedési utak sikosságmentesítése történik meg első körben, így a fő utak és a gerinc utak állapota kifogástalan, egyes mellékutak, összekötő utak jegesedésének problémájának megoldásán pedig folyamatosan dolgoznak a BGSZ munkatársai.

Nagyon kérünk ezért mindenkit, hogy ne általánosítsanak, és ne illessenek alaptalan vádakkal senkit!

Tisztelettel megkérjük továbbá az ingatlantulajdonosokat is, hogy saját, és mások testi épségének megóvása végett tisztítsák le ingatlanaik előtt a járdát, ugyanis ez a tulajdonosok feladata.

Bicske Város Önkormányzata"

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

"Erőn felül próbálják megoldani a jeges eső által okozott problémákat, de az időjárás viszontagságai miatt a sózás sem mindig ér el megfelelő hatást."

Ha már jó magyarázat nincsen, akkor legalább ne próbáljanak meg hazudni, vagy legalább ne ilyen átlátszóan! A jeges eső majd egy hete volt, most csütörtök van, a héten még nem esett semmi új, de itt a kertvárosban az utak tükörjéggel borítottak. Értem én, hogy kis forgalmú utak, és nem is lakik itt egyetlen csókos se, de fura módon akkor ,amikor meg kellett hozni azt a rendeletet, hogy a járdát a tulajdonos tisztítja, akkor nem volt kis forgalmú, nem került bele, hogy kivétel kertváros. Csak akkor kivétel, ha az önkormányzat hivatkozhat rá, miért nem tartja be a kötelességét.
Ez meg a csúcs:

"Nagyon kérünk ezért mindenkit, hogy ne általánosítsanak, és ne illessenek alaptalan vádakkal senkit!"

Basszus mi az alaptalan azon, hogy jegesek az utak? Azok vagy nem?
ezeket csak véletlenül fogalmazhatta meg a sok nagy tudású abban a nagy házban ..mondjuk veretes névsor van ott(ritka kivételtől eltekintve..)de ne csodálkozzon senki a fő szempont a narancssárga minden mindegy alapon...és hát látszik itt bicskén is...ja hogy épitmény pl dupla összeg..ez NEM ZAVARJA A SOK SERTEPERTE NAGY MAGYAR FIDESZEST!!!
süti beállítások módosítása