A kivitelező Duna Aszfalt egy kilométeren burkolatmegerősítést is végez, továbbá autóbuszöblöket és buszvárókat épít - írja a Magyar Építők. Egyebek mellett olvasói leveleink és cikkeink is szükségesnek tartották a körforgalmat a közúti tragédiák után - nemcsak Felcsút közelében, hanem a Bicskéről Óbarokra átvezető úton is.  

Kedves jó kisvasút, aréna, fűtött gyep, kazánház, szálloda, már-már reptér.

Mindeközben egy körforgalom meghaladja érdekérvényesítő képességünket a térségfejlesztésben?! És nem csak ide kellene, hanem a 811-es és 1-es találkozásához is, de sürgősen - kérdeztük tavaly augusztusban. 

"A Magyar Közút Zrt. beruházásában körforgalmat építenek a Székesfehérvárt az 1-es úttal összekötő 811-es, valamint a Bicskétől Sörédig futó 8126-os út kereszteződésében. Korábbi sajtóhírek szerint a kereszteződésben tavaly súlyos baleset történt, a beruházás már jó ideje indokolt lenne.
A Közbeszerzési Hivatal hirdetményéből kiderül, a csomópont kiépítését a Duna Aszfalt Kft. nyerte el, a tiszakécskei mélyépítő cég mellett ajánlatot tett még a VértesAszfalt Kft, és a Széles Út Kft.
A nettó értékén 293 millió forintos beruházásban összesen 1100 méteren a régi burkolat megerősítése is megtörténik.
További elvégzendő munkák:
kétirányú kerékpárút építése 380 méteren,
elválasztott gyalogút építése,
járda építése,
parkoló sáv építése,
gyalogos átkelőhely kialakítása,
három-három darab autóbuszöböl és buszváró építése."

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása