Az alábbi vélemény 11 hónapja jelent meg a bicskeiek blogján.  A közlésünk után rendelte meg a városüzem a betonra az ízlésesebb fakeretet. Mára pedig elkezdték a keretek rögzítését, úgy féltucat már el is készült.    2016.04.07. A fakeret gondolat sem érkezett túl régen, mert korábban a bicskei…

A Bicskei Rendőrkapitányság 2016. évben végzett munkáját értékelte dr. Balázs Sándor rendőr alezredes, kapitányságvezető a 2017. március 2-án megtartott állománygyűlésen.   A rendőrkapitány az elmúlt év szakmai munkáját összegezve kiemelte, hogy a Bicskei Rendőrkapitányság illetékességi…

A vágóhídi veszélyes hulladék a Széles-csapáson történt törvénysértő elhelyezése miatt nagy erőkkel folyik a nyomozás, aminek részleteiről az FMRFK Kommunikációs Szolgálata az eljárás érdekében még nem adhatott ki tájékoztatást a Bicskei Szó kérésére.    Értesülésünk szerint a terület - a Tatai út…

"A tanításban a gyerekek vonzanak, a romlatlanságuk, az átalakíthatóságuk. Számomra nagyon érdekes diákok között lenni, tanításuk fegyelemre, nagy józanságra neveli az embert. A művészeti tárgyak terén külön figyelmet kell fordítani a gyermekek érzelmi rezdüléseire, hangulataira. Ha kizárólag a…

Ezt a kérdést egy bicskei lakos tette fel, a kérdése eljutott hozzám. Sajnálatos, hogy a válasz nincs a bicskei lap minden számában egy pici sarkocskában... kettő kis sorban, azon felülettöredék töredékén, ahol nagyszerű vezetőink poszterszerű portréábrázolásai a lakosság nagy-nagy örvendezésére…

"Minden szál hozzá vezetett, és minden szál tőle vezet, a magyar szellemi életnek ő a sugárzási központja. Vörösmarty, Petőfi és Ady költészetében van valami csodaszerű - Arany Jánost matematikailag le lehetne vezetni az előzményekből és a magyar adottságokból. Ha van értelme szellemi jelenségekkel…

Tíz év a számok tükrében

Címkék: zöldterasz

2017.02.28. 23:38

Akkor szedtem össze az alábbi adatokat, amikor a Zöld Terasz meghívására Klecska Ernő és Hargitai Miklós újságírókkal közösen beszélgettünk a nagyérdeművel a Pizzafalóban az élet dolgairól. Időközben Hargitai Miklós környezetvédelmi újságíró a Magyar Újságírók Szövetségének (MÚOSZ) elnöke lett.…

A családjával Csabdin élő Varga Nóra jazz-harsonás is játszott a Duna TV Család-barát című műsorában az igen jó nevű Budapest Ragtime Band  beugró muzsikusaként. - Anyuka vagyok, zenész, falusi életművész  - írja önmagáról a zenész nyílt Facebook profilján. Mint a profilból kiderül, a…

1961-ben szerelt le a Magyar Néphadseregtől sorállományú szolgálata után és ezt követően 32 évig rendőrként szolgált, hosszú ideig a Bicskei Rendőrkapitányságot vezette.  Higgadtság, nyugalom, józan ész, egyenesség, a tények szeretete, emberség, rendőrszakmai szempontok érvényesítése - ezek…

Az 1-es főútvonalon történt ütközés a bicskei. sztrádalehajtónál. Két sérült.  Félpályás útlezárás.  Az FM RFK által 10 óra 6 perckor kiadott közleménye szerint:  Forgalomkorlátozás az 1-es főúton Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság 2017. február 28. 10:06 Két…

Katonai felmérésből származó történelmi térképeket találunk nagy felbontásban. Érdemes Bicske nevét a keresőbe írni.   Mármint az európai térképek keresőjébe.... Különösen érdekes a Zsámbéki út, ami Bicskéről a Galagonyáson keresztül, a mai Bagolyvár közeléből indult. Zsámbékon mind a mai napig…

süti beállítások módosítása