Jelenés

Címkék: fotó húsvét kiállítás budaörs

2018.03.31. 20:28

A Jelenés című kép a Magyar Újságírók Országos Szövetsége által szervezett Magyar Sajtófotó Kiállítás 36. Magyar Sajtófotó Pályázat “természet és tudomány kategóriájában" az első helyezett lett. A képet ma délután, Nagyszombat délután láthattam először a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban

rakoa.jpg

Azt hittem egy másodpercre, hogy illúzió, trükk vagy festmény ez a jelenség a képen. Álltam előtte és mindenesetre majdnem hallhatóan azt mondtam, hogy ilyen nincs.

Gondoltam, a szépsége, különössége és Húsvét miatt is illik ide és a bicskei szemek által gyakran látott Budaörs okán is, ami felett gyakran látjuk a Csíki-hegyeket, vagyis a Budai-hegység legdélibb rögvonulatát az autópályáról vagy a vonatról, aminek  egyik pontján ott áll ez a kereszt és a Jókai-regénybe illő Kőhegyi-kápolna, homlokzatának - napsütésben szembetűnő - világos színével.   

A fiatal fotós pedig a 19 éves Rakó Alex! Így mesélt a lélegzetelállító mestermű megszületéséről, ami Budaörs történetében külön legenda marad:   

Hátat fordítottam Budaörsnek, és ekkor arra lettem figyelmes, hogy valami kezd kirajzolódni az égbolton. Felélénkült a légmozgás, és pár alacsonyan érkező felhő beúszott a budai hegyek fölé – ekkor tárult a szemem elé a képen látható jelenség. A megvilágításnak köszönhetően a Kő-hegy csúcsán található kereszt és a tőle nagyjából száz méterre lévő Szeplőtelen Fogantatás kápolna sziluettje hatalmas méretekben jelent meg az égen egymásra vetülve. A háttérben a csillagok, Budaörs pereme és a budai hegyek láthatók. Az egész jelenés alig pár percig tartott, először a templomtorony, majd a kereszt is elhalványult. Nagy öröm számomra, hogy egy olyan felvételt készíthettem, amelyen egyszerre szembesül a néző a vallás, a természet és az ember kapcsolatával”

(A fotós nyilatkozata olvasható a kiállításon is a kép mellett, de jómagam a Budaörsi Naplóból másoltam ide, ami egy ponton a hirado.hu-ra hivatkozik.) 

 

ia

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása