Október 21-én vasárnap Bicske alsón a B-peroni lépcsőn előztem egy komótosan ballagó lódenkabátos urat felfelé, akit nem ismertem meg, de gyanítottam, hogy ki ő. Akkor ért utol, amikor a református temetőnél kért útbaigazítást egy autós, akiknek a Csákvári úti kimenetelt magyaráztam tagoltan és szabatosan mint robothangú helyi GPS.
A Szűcs-saroktól kezdve beszélgettünk az 1943-as születésű és alapvetően derűs típus Futó Ferenccel, akivel köszönőben voltunk mi mindig, s régebben az uszodában futottunk össze olykor, mint szomszéd hosszban úszók. Most így este hamar régi dolgokra tértünk a templom felé tartva. A régi Bicskére.
A kép a templomnál ma készült, már 22-én, ahol a kordonokra molinók kerültek, amire az önkormányzat megrendelésére 56-os, könyvtár gyűjteményében régóta őrzött fotók kerültek kinagyítva.
Performance.
A fényképek készítője Soltész József fényképész mester volt, aki a kincseit biztonsági okokból nem hívta elő és a negatívokat kockázatot vállalva és másokat is mentve, elrejtette - így maradhatott meg az utókornak. Erről a Bicske is Budapest mellé állt 1956-ban című cikkemben írtam először egy budapesti híroldalon.
A 75 éves Futó Ferenc a Hősök tere mellett tett arról említést, hogy az egyik képen ő is látszik osztálytársaival. Nyolcadikosok voltak akkor. Mészáros Mihály tanár úr - ő egy másik képen látható -, Attila bácsi édesapja vitte ki őket.
Elől világos szerelésben - emlékeztem erre a képre, erre a fiúra is korábbról - Futó Ferenc látható. Mögötte Dénes "Corpus" István, majd Sajtos Imre és Safarek Árpád.
Amikor elmondta, hogy kinn van a képen gyerekkori barátaival, máris megkértem, hogy mutassa meg melyiken. A társak nevét is megjegyeztem. Itthon első dolgom volt feljegyezni a "metaadatokat". Este negyed nyolc körül álltunk a kordonnál, de eldöntöttem, hogy majd fényes nappal leveszem a telefonnal és október 23-án hajnalban lövi ki a Bicskei Szó Fb-klubja. Mikor máskor?
Mert ez az igazi nagyítás. Amikor véletlenül egy irányba mentek egy 75 éves bicskeivel, aki tudja a neved, aki ismerte apádat és nagyapádat, aztán megmutatja neked, hogy név szerint kik vannak azon a képen, melyik tanárral, miért és hogyan kerültek oda.
A képen a 14. életévében járó Feri, Isti, Imi és Árpi - úgy vélem - majdnem azon a ponton állnak, ahol ez a mai nagyítás mutatja magát.
ia
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Friss kommentek