Alapélelmiszerek kellenek a lakhatatlanná lett, de nem kiégett ház gazdáinak. Kiegészítve zöldséggel, gyümölccsel, mert hirtelen ott egy nagy családot kell jóllakatni. Ők információink szerint semmi tárgyi dolgot nem kértek, de valószínű, hogy a befogadók sem fogják tudni sokáig finanszírozni az étkezéseket - tehát esetükben pénzzel, vagy előre egyeztetett adománnyal segíthetünk. A pénz esetében nem kell egyeztetni, mert a rászorultak majd eldöntik, hogy mire fordítják. Aki adni akar, fáradjon be a Családsegítő Szolgálathoz és kérjen tanácsot, tájékoztatást.   
Ennek a családnak minimum a födémet és a tetőt kell rendbehozni, ami minden bizonnyal többmilliós költség lesz.

A másik családnak a tűzben mindene oda lett. Az egykori lakás helyén romok. Hogy náluk mi kell most jobban, azt nem lehet megmondani. Hétfőn napközben több is kiderül, a Bicskei Szó információival természetesen segíteni igyekszik a segíteni akarókat. 

Bálint Istvánné polgármester azt mondta, hogy a családok egy kis időt kértek és hamarosan jelentkezni fog azzal a listával, ami a segítségnyújtás lehetőségeit konkrétan tartalmazza.

A tűzeset nélkül is nagyon nehéz helyzetben élő családot befogadó bicskei szomszédé minden tiszteletünk.  

 

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása