Indoklás nélkül 2.0

Címkék: vélemény iskola tessely csabdi

2020.08.07. 22:44

A Csabdi Petőfi Sándor Általános Iskola szülői közössége és több pedagógus továbbra sem nyugodott bele az évtizedek óta Csabdin dolgozó tanár igazgatói pályázatának indoklás nélkül történt elutastításába.

Értesülések szerint Südi Istvánné Pató Zsuzsa, az évtizedek óta Csabdin dolgozó pedagógus a pályázat második kiírása esetén is be fogja nyújtani pályázatát, mert a szülők, a kollégák és a falu rokonszenvét, támogatását is kivívta mindennapi munkájával. 

Tessely Zoltán országgyűlési képviselőtől, aki annak ellenére, hogy Csabdi lakos, a tantestület és a szülő munkaközösség nélkül tervezgetett egy bicskei irodai háttérben kattintott szelfije szerint  a csabdi iskola jövőjéről, de az államtitkárságtól még sem szerezte be az igazgatóságért egyedül induló Pató Zsuzsa elutasításának okait. 

Az egykori pedagógus, a mai képviselő kommunikációs baklövése következtében számos kritikus vélemény jelent meg, amit annak dacára, hogy Tessely közszolga, egy "Szégyelljék magukat!" felkiáltással záródó, duzzogó magyarázkodással zárt.

Tessely Zoltánnak, mint képviselettel megbízott személynek, mint egykori általános iskolai tanárnak - az lett volna az elsődleges feladata, hogy a 20 éve Csabdin dolgozó és az iskolából egyes egyedül igazgató állásra pályázó tanár indoklás nélküli elutasításának egyértelmű okát-okait felderítse és azokat tételesen vagy summázva, de   bemutassa a pályázónak és az ő beleegyezésével akár minden érdeklődő választópolgárnak a nyilvánosság előtt. Ez az ami egyáltalán nem történt meg.

Tessely Zoltán kijelentése szerint

„A település polgármestere nem támogatta Pató Zsuzsi intézményvezetőnek történő kinevezését. A tankerület pedagógiai megfontolásból sem tudott másképp dönteni, mint hogy nem őt bízta meg ezzel a feladattal.”

Tessék már megmondani, hogy Tessely Zoltán mióta sajtószóvivője Csabdi polgármesterének? Ezt az állítást csakis akkor tekinthetnénk teljesen igaznak, ha maga Csabdi polgármestere mondaná ki, hogy ő maga ezért és ezért nem volt elégedett Pató Zsuzsi 20 éves pedagógusi munkájával és pályázatával, ezért és ezért nem támogatja igazgatóságát.

A polgármester hallgat. Ilyen nyilatkozatot nem tett. Hogy miért? Mert valószínűleg nem igaz, hogy ne támogatta volna.  Hallgatásának másik oka lehet, hogy a falu érdekeit és személyes érdekeit is szemelőtt tartva, nem akar szembemenni a nála nagyobb hatalmat kapott tótumfaktummal.   

Tudjuk, hogy Csabdi független polgármestere és az ő szintén pártoktól távol álló csapata fölényesen legyőzte a választások idején a Csabdi Fidesz jelöltjeinek jelentős részét. Kisstílű revans a vereség után. Ez a kifejezés mocorog az eseményeket csendesen szemlélők gondolataiban.  

Haladjunk is tovább: Tessely Zoltán még nem támasztotta alá semmivel, hogy a polgármester támogatásának bárminemű figyelembe vétele a pályázati eljárás során jogszerű lenne! Hogy kell-e egyáltalán az igazgatói pályázathoz polgármesteri támogatás a magyar törvények szerint? Illetve Tessely Zoltán azt sem igazolta megalapozottan, képviselőhöz méltó módon, hogy a polgármester szava tényleg azonos súllyal eshet latba, mint bármely egyéb véleményezési joggal rendelkező - akár szakmai - szerv álláspontja.

Vagyis Tessely Zoltán állítása nem biztos, hogy megállja a helyét. "Érve" úgy viszonyul az érvhez, mint egy vaktöltény vagy gagyi petárda egy éles lövedékhez.

Tessely Zoltánt állítólag tájékoztatta a tankerület arról, hogy „pedagógiai megfontolásból” nem tudják az egyetlen pályázót megbízni. Nem tudjuk, hogy a képviselő felhívta-e figyelmüket, hogy ezen körülményről a további eredményes munka érdekében tájékoztassák a pályázót is?  Megkérdezte Tessely Zoltán a választókörzetében élő pályázót, hogy ő erről kapott-e tájékoztatást? 

Valóban fontos lenne a „pedagógiai megfontolás” érdemi kifejtése.

Mit jelent, hogy „pedagógiai megfontolásból sem”? Milyen egyéb megfontolásból nem bízhatták még meg?
Tessely Zoltán nem mutatta be azt a jogszabályt sem, amely az igazgatói pályázatok elbírálását és az igazgatók kinevezését a tankerületek hatáskörébe utalja!

Tessely Zoltán "írása" alapján úgy tűnik, hogy nem politikai célból tette fel közös fotóját saját jelöltjével, akiről ködösen csak annyit írt: az iskola jövőjéről beszélgetnek a bicskei képviselői irodában.

Jó és jogos kérdés, hogy ilyen horderejű, tisztességes eljárást és kommunikációt igénylő és megkövetelő ügy esetében, miért egy országgyűlési képviselő politikai tevékenységét promotálni hivatott Facebook (!) (Mr.Zuckerberg Ltd.)  oldalán jelent meg?

Mit jelent a gyakorlatban, hogy szövege szerint felkarol bizonyos javító-jobbító-szépítő szándékú törekvéseket? Ha valóban így van, miért nem ül azon a képen a köz tárgyaló-asztalánál minden érintett? Ezt egészen pontosan úgy értem: a hivatalos pályázó, a képviselő saját jelöltje, az iskola helyettes vezetői, az iskola dolgozói  és néhány szülő a munkaközösségből és természetesen a polgármester és a képviselő. Akkor aztán lehetne ám szelfizgetős parádé!    

 

A Bicskei Szó értesülése szerint Pató Zsuzsi, az évtizedek óta Csabdin dolgozó pedagógus a pályázat második kiírása esetén is be fogja nyújtani pályázatát, mert a szülők, a kollégák és a falu rokonszenvét, támogatását is kivívta mindennapi munkájával.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása