Pályázati támogatással némi pénzösszeg állna rendelkezésünkre a háború alatt bombatalálatot kapott és az évtizedek alatt lepusztult állapotú plébániaépület megmentésének elkezdésére - írja Fb-bejegyzésében Varga Imre plébános.
De úgy szeretnénk nekikezdeni, hogy tudjuk, hogy nézett ki régen (a háború előtt) az épület. Sajnos ezidáig nem találtunk olyan fényképet, amiből ezt ki lehetne deríteni - írja Varga Imre.
"Ezért kérem, ha valakinek van a birtokában olyan régi kép, amelyen látható a plébánia, felhasználásra bocsássa rendelkezésünkre. Nagyon nagy segítséget jelentene a régi városképet, látványt is elősegítő felújítási tervhez. Köszönjük szépen."
Vásárhelyi János, a Gyermekotthon igazgatója évtizedekkel ezelőtt szintén így jutott hozzá egy bicskei család tulajdonában lévő képhez a korabeli kapuról, hogy a Szuperinfó közzétette kérését.
Első dolgunk lenne megkérdezni régi plébániakép kutatásakor a Nagy Károly Városi Könyvtár helyismereti gyűjteményét, ezzel együtt Imeli László és Kurusa László bicskei képeslapgyűjtőket.
Április végén a katasztrófaelhárítók napja - Május elején a hagyományos Tűzoltó Nap
Címkék: tűzoltóság bicske-szíve-park
2016.04.22. 14:22
Tűzoltók mondják, hogy van a levegőben egy folyton visszatérő, nekik feltett kérdés. A katasztrófaelhárítók bicskei napja - mentő-rendőr-tűzoltó bajtársak napja április 29-én -, megegyezik-e az immár évtizedek óta megtartott hagyományos Tűzoltók Napjával.
A válasz kategorikus nem.
A Bicskei Tűzoltók örömmel vesznek részt az április végi katasztrófaelhárítói nap bemutatóin a maguk tudásával, eszközeivel, mentős és rendőr bajtársakkal együttműködve, mint ahogy esetenként a valóságos helyszíneken is együtt állnak helyt, de valójában május 7-én lesz az évtizedek óta megtartott Bicskei Tűzoltó Nap.
Természetesen a konvoj körbejárja Bicskét tűzoltónak készülő gyermekhaddal és szakmai érdeklődést mutató bicskei ifjakkal. Ezt követően az állampolgári kezdeményezésre, magánerőből építeni kezdett Bicske Szíve Parkban tarják bemutatójukat. ia
Bicskén, a Dankó Pista utcában ellenőriztek a járőrök 2016. április 21-én délelőtt egy helyi lakost, aki ellen a Bicskei Járásbíróság bűncselekmény elkövetése miatt elfogatóparancsot bocsátott ki.
A rendőrök a 19 éves G. Edvárdot elfogták, majd előállították a rendőrkapitányságra - írja közleményében az FM RFK Kommunikációs Szolgálata.
A városlakók gondoskodnak arról, amiről a város nem
Címkék: fotó vélemény köztisztaság építményadó írazolvasó
2016.04.21. 15:49
Tegnapi közlésünk után néhány órával hívott a nagyon kedves olvasó, hogy ezt érdemes lenne megnézni.
A felsőbb, pártpolitikai utasításra edény nélkül hagyott szeméttároló rúdra egy fedeles, festékes vödröt akasztottak. Újrahasznosítás! Mindezt vélhetően a fotós mögötti igényes, a rezsicsökkentés keretében Tessely Zoltán ún. polgármesterkedése óta évente kb. 30 ezer forint otthonadót fizető igényes házak lakói tehették ki a köztisztaság formai megőrzése érdekében. Zavarhatta őket a szétszórt szemét, az e tekintetben mostohán hagyott közterület, a szeméttároló rúdja edényzet nélkül - ezért léphették meg erős felindulásból, hogy a maguk módján gondoskodtak arról, amiről a 30 éve városi rangjelzéssel bíró Bicske önkormányzata manapság egyáltalán nem. Hogy a szemetelő legalább arra ne hivatkozhasson, hogy nincs szeméttároló? Hogy még akkor se hivatkozhasson erre, ha jól tudjuk: értelmes, tisztességes ember sosem engedi meg magának a szemetelést.
Bár már ennél a kérdésnél tartanánk, ahol Tatabánya. Például a sportcsarnok tekintetében....
A szomszéd községben is stadion, nálunk, a 30 éves városban egy 2009 óta alákövezett műfüvesnek tervezett edzőpálya kezdemény a régi pályánk mellett. Még jó, hogy megépült a Bicskei Tanuszoda. Visszatérve a csarnokra: ismert olyan bicskei oktatási intézmény ünnepélyes rendezvénye, amit Tatabánya mai, Földi Imre nevét viselő csarnokában voltak kénytelenek megrendezni.
"Városfejlesztés? A 30 éve városi rangot kapott Bicskén visszaszerelik a kukákat?"
Címkék: fotó hulladék közterület köztisztaság írazolvasó
2016.04.20. 14:46
Bicske, Kossuth tér. Olvasónk küldte és váltig "bizakodva" kérdezi: "Városfejlesztés? A 30 éve városi rangot kapott Bicskén visszaszerelik a kukákat?"
Elsősorban a központi területeken voltak gyűjtőedények. Ma már csak meredező oszlopaik jelzik, hogy voltak valamikor azok is. Nem tervezik helyreállítani, felsőbb utasításra?
Azt azért meg kell jegyezni: a felkötés lehet a város igyekezete, de lehet azé az igényes üzleté, ami előtt ez az edény áll. Van még egy tipp, hogy ki végezhette. Lényeg, hogy nem tudták nézni a ledobott edényt, ami azt üzeni a közlekedőknek. "Itt vagyok formailag, hogy de nem muszáj használnod, hiszen látod, engem sem vesznek komolyan." De ez a kötözés - bárki keze munkája - előrelépés. Ha nem is pont a helyén van, de közelebb ahhoz.
Hasonló eset:
Eltelt egy hét a cédulán félig-meddig meghirdetett zöld hulladék szállítás óta, és még két hét van hátra az ingyenes szállításig. A félinformációval meghirdetett gyűjtés eredményeként szinte minden utcában ott díszeleg a közterületen az ottmaradt zöld, valószínűleg még két hétig, a zöld hulladék ingyenes begyűjtésének időpontjáig.
Akad olyan gyönyörű magyar város, ahol kora tavasztól télig tilos az avar és kerti hulladék égetése, viszont a város gondoskodik a zöld hulladék elszállításáról.
A Direkt36 Felcsút körüli, részben egykor állami tulajdonban álló földek tulajdonviszonyait tárná nyilvánosság elé. A Bicskei Járási Hivatal határozatában elutasította az újságírói betekintési lehetőségét. A szerkesztőség fellebbezési jogával él.
Keressük a kutyánkat!
Ha valaki találkozik vele, kérem, hívjon fel, hogy érte tudjunk menni!
06-30/2....
Köszönjük!
Rendőr-Mentő-Tűzoltó Nap április 29-én
Címkék: rendőrség program tűzoltóság mentők
2016.04.17. 18:40
Kolimár Gábor és Benke Ede sporthorgászok idén a Fehérvárcsurgói Harcsafogó Verseny 3. helyezettjei. Ezt a versenyt többször meg is nyerték már a víztározó partján, amiről legtöbbször be is számoltunk.
A gördülő műfajt kedvelő gyerekek, fiatalok mellé áll a petíció alkotója.
A kőszegi példa - Május 4-én Bicskén ingyen szállítják el a zöld hulladékot
Címkék: vélemény környezetvédelem hulladék zöld.bicske
2016.04.13. 17:33
Telefonon hív olvasónk egy kertvárosi utcából. Felolvassa a kukában hagyott üzenetet, miszerint ma van a zöld hulladék gyűjtése.
- A cetli nem utal arra, hogy ezt csak a hivatalos 400 forintos zsákban szednék be, tehát elviszik ezt anélkül is - mondom én kérdésére válaszolva.
De mi lesz, ha nem viszik el? És miért nem adnak zsákot, mert a csúnya multik szoktak adni, ennek pár éve Bicskén szintén vége.
Mondom ne aggódj, barátom, egy május negyedikén, Tímea nap után egy nappal ingyen elviszik a zöld hulladékot, de azt nem írták sem a cetlire, nem hirdetik igazán sehol olyan helyen, ahol a tömegek láthatnák, tegnap kitették a város honlapjára, ami óriási eredmény, nagyon nagy fejlődés Bicskén.
Rendben, lehet, hogy az első és ismert gyűjtés esetén sem feltétlenül veszik komolyan a nejlonzsákok szükségességét, mert van aki csak összekötözve kitesz. és simán elviszik. De ettől még az lenne a teljesen a tisztességes, ha az ingyenes elszállítás időpontja is IDŐBEN, TÖBB HELYEN meg lenne hirdetve becsülettel, ahogy az egy jó városi céghez illik...
Kőszegen - bocsánat a Fidesztől, hogy nyugatra tekintgetek kelet helyett -, áprilistól novemberig nem lehet tüzelni a kertben, legfeljebb bográcsozni szabad. Cserébe minden kerti hulladékot elvisz az a város a jó levegő érdekében. Kőszeg minden ezzel kapcsolatos infót időben hozzáférhetővé tesz. (Ott a kábelégetés sem rendszeres, nem úgy mint Bicskén.)
A városi honlapon - miután adtunk az érzésnek abroncs és egyéb ügyekben - most már ott a tájékoztatás néhány órája, kétszer is. Sőt. Leírják mi a teendő, ha szemétdombot látunk a határban vagy bárhol. Eddig a nem ismert Zöld Bicske honlapon volt elérhető a naptár. A város honlapján egyrészt a hulladéknaptárban, másrészt a tegnap felkerült szelektív gyűjtőhírek között áll. Mindkét helyen látható, hogy ma fizetős, később ingyenes a zöld szállítás.
Ha ma kitette a bicskei polgár, de zsák/fizetés nélkül azt elvileg otthagyják neki.
A nagyobb rész nem tudja, hogy május 4-én lesz ingyenes szállítás is. Ez a lakosság lehúzása. Rezsinövelés. Amit ma kitettek és nem viszik el, kinn berohad, például a kutyák szétszedik, szottyad, ázik egyet-kettőt és egyébként sem tárolhatod közterületen ilyen hosszú ideig.
De legyen igazam és vigyék el fizetés nélkül ma - az már pozitívum a nemzeti együttműködés rendszerében és a rezsicsökkentésben.
-----------------------------------
Mint olvasói jelzésünkből kiderül, hiába való volt az optimizmus, miszerint minden kitett kerti hulladékot elvisz a bicskei cég. A Kölcsey utcában fekete zsákban kitéve és otthagyva. Május 4-ig maradnak a portán, feltéve, ha értesülnek a bicskeiek az időpontról. A levegőben is kiköthet égéstermékként. 0 Ft+ÁFA/hó szaktanácsunk mind a májusi, mind a novemberi ingyenes zöld hulladékszállítást alaposan tessék meghirdetni a jövőben.
Egymás közt, nem nagy feltűnéssel - Keskeny nyomtávú vasút engedélyezése
Címkék: orbán kisvasút
2016.04.13. 10:07
A dátumok alapján nem akartak más érintett, ellenérdekelt résztvevőt vagy éppen a nyilvánosságot. Az érintettek egyébként is nyilatkozhatnak a későbbiekben.
A magyar reformok működnek, mert
Április 11-én meghirdetik, 12-én megcsinálják.
Istenem, ha minden ilyen flottul menne....
Április 9-én, immár 16. alkalommal került megrendezésre a Bicske kupa, nyílt, meghívásos,
nemzetközi harcművészeti verseny.
21 klub közel 200 versenyzője regisztrált, egyesületünk – a Dinamik Harcművészeti
Közhasznú Sportegyesület – 24 fővel képviseltette magát. A verseny reggelén izgatottan
méregették egymást a sportolók. Volt, akik régi barátként üdvözölték egymást, míg mások
első versenyesként izgultak. A versenyt, Pálffy Károly, Bicske város polgármestere, Kiss
Norbert a MOB tagja és Dr Gulyás Richárd a Magyar Sport Ju Jitsu Szakszövetség elnöke
nyitotta meg. Köszöntő beszédet mondott még, Bálint Istvánné alpolgármester, Sulyokné
Guba Judit Emberi Erőforrások Bizottsága elnöke és Dr Balázs Sándor Rendőrkapitány is.
A technikai számokkal kezdtünk és a 3 páston szép gyakorlatokat láthattak a nézők. A
technikai versenyszámok befejezése után a Nihon Kempo Jitsu stílus tatabányai csapata,
Koltai Ármin 3 danos mester irányításával egy remek MMA, K-1 szabályrendszerű
bemutatóval kápráztatott el mindenkit. Az Önkormányzat idén is segítségünkre volt a
hagyományos egy tál meleg étel elkészítésében. Korcsog Zsolt 5.-szörös Budapest Bajnok séf
két fajta egytálételt készített el a jelenlévők számára. A délután a küzdelmi számokról szólt,
előbb a Light contact, majd a Chikare Kurabe szabályok szerint mérték össze erejüket a
versenyzők. A terembe izzott a levegő, a nézők egy emberként drukkoltak kedvenc csapatuk
versenyzőjének. A népes és felkészült bírói gárda állta a sarat. Hernádi Zoltán Főbíró remekül
irányította a csapatát és következetes döntései közmegelégedésre tettek szert. Az elsősegély
szolgálatnak szerencsére alig akadt dolga. A remekül felkészített sportolóknak, a korrekt
szabályrendszernek és az azt következetesen betartató bíróknak is hála, semmilyen
komolyabb sérülés nem történt. A rendezvény kissé már estébe hajlott, mikor az utolsó
küzdelem is véget ért. Az egyéni helyezések a verseny közben folyamatosan kerültek
kiosztásra, hatékonyabbá téve a lebonyolítást. A verseny végére már csak a csapat
eredményeket várták nagy-nagy izgalommal.
A csapat negyedik helyezést a Szlovák Kempó Szövetség csapata szerezte meg. A dobogó
legalsó fokára a házigazda DHKSE Bicske csapata léphetett fel (6 arany, 10 ezüst, 10 bronz
éremmel). A második hely a jászárokszállási Firewolf Egyesületé lett, míg a kupát immár
negyedik alkalommal is az Óbudai Kai Kan Sportegyesület vihette haza. Sok különdíj is
gazdára talált. A rendezvényt Shihan Metzger Antal a Dinamik Harcművészeti Közhasznú
Sportegyesület elnöke zárta be.
A DHKSE csapata ezúton is köszöni minden támogatónak, segítőnek az önzetlen támogatást,
segítséget. Bízunk abban, hogy jövőre ismét viszontláthatjuk sportbarátainkat a XVII. Bicske
Kupán.
A versenyről képes beszámolót az DHKSE facebook oldalán lehet találni.
Hogy ne kerüljenek erdőszélre az abroncsok
Címkék: vélemény piac környezetvédelem hulladék
2016.04.11. 22:00
Vagy hiba van a kommunikációban, vagy szándékos.
A Bicskei Újság utolsó előtti oldalának alján van egy aprócska felhívás, miszerint pénteken és szombaton a piac területén háztartásonként 8 db autó gumiabroncsot ingyen átvesznek.
Azért fontos ez a hír, mert aztán a szokásos veszélyes hulladék szállításkor (ha lesz) már nem fogják átvenni az abroncsokat az eddig megszokottak szerint.
Azért adja közre a Bicskei Szó, mert ha az újság valakihez nem jut el, ezek szerint az nem is szerez róla tudomást (lehet, hogy nem véletlenül, mert ezt biztos nem így kellene), aztán megint a fasorba kerülnek az abroncsok.
Soha nem látott módon igényessé, korszerűvé tett szeméttároló a bicskei katolikus temető bejáratánál a régi helyén, az új kerítés mögött.
Vigyázzunk rá, ne kelljen többé fejünket ingatva dühösen, elkeseredetten távoznunk családjaink nyughelyeinek meglátogatása után.
"Hazára leltem a magyar nyelvben s a magyar költészetben..."
Címkék: irodalom helyismeret helytörténet
2016.04.11. 08:13
Forgács Antal (1910 – 1944) magyar költő, újságíró. Mindösszesen 34 évet élt, és magánéletéről nem sokat tudunk. Bicskén született és nevelkedett a Kastély utcai otthonukban, de középiskoláit már városban végezte. Freudról magyarosították családnevét Forgácsra, a szülei asszimilálódott zsidók voltak, azaz kizárólag magyarul beszéltek. Ő maga azt vallotta:
„Hazára leltem a magyar nyelvben s a magyar költészetben, és zsidó vagyok.”
A Nyugat harmadik nemzedékéhez tartozott. Részt vett az illegális kommunista mozgalomban, le is tartóztatták, de elengedték, mert nem találtak ellene semmit. Sok kortársához hasonlóan ő is elhagyta az országot 1938-ban, de továbbra is jelentek meg írásai, versei a Korunkban. Párizsból a német megszállás elől vidékre menekült, ahol 1944-ben a Gestapo fogságába került. A franciaországi drancy-i gyűjtőtáborba, majd onnan Németországba hurcolták. Halálának helye és időpontja nem ismert.
Bicskén 1990 előtt felső tagozatos gyerektömegek hallhatták a nevét ünnepi díszben imigyen:
"2669-es számú Forgács Antal Úttörőcsapat! Vigyázz!"
Középre nézz :)
Radnóti Miklós Csöndes sorok lehajtott fejjel című versét a Bicskén született költőnek ajánlotta.
Ezt a művét József Attila szerkesztette.
Néma fegyvereit köszörüli fölötted a hajnal,
halványsárga nyila csiklandja a cifra eget,
gőzölg a sötétség, s távolodik most indulatosan.
Piruló fák közt hajtja a szél az éji ködöt már,
sulyos szárnnyal szállnak a göndör fellegek ott,
ó bár szállana így el az életed egyszer!
Barátod nézne utánad: mint csapkodsz az égi magányban
és a sikos párába mosdatva meg arcát
kinzott lélekkel intene néha feléd.
S te köszönnél habzó, fénylő bucsuszóval,
szavaid tiszta szelétől reszketne a fű s a magos part,
s hullámzani kezdene az erdő meg a rétek.
Friss kommentek