Persze, hogy kell!

Címkék: vasút

2016.03.24. 20:17

   Részletek... 

A Déli pályaudvar jelenleg Magyarország egyik legforgalmasabb vasútállomása, mely az elővárosi mellett komoly távolsági forgalmat is lebonyolít. A városközponthoz közeli elhelyezkedése miatt még a városon belüli utazásokban is van jelentősége. 
Üzemi szempontból sem pótolható a Déli pályaudvar. Kelenföldön éppen most szedtek fel vágányokat a P+R parkoló építése miatt, így oda még csak üzemi funkció sem helyezhető át.

A 2016. március 18-19-én a BUDAPEST BELYSIUM elnevezésű országos ORIENTAL DANCE ART fesztiválon és versenyen az ArabesqueDance - Könczöl Szilvia művészeti vezető irányításával, annak tangó-orientál koreográfiájával - ARANY MINŐSÍTÉS-ben részesült, és ezzel egyben felkérést kapott a 2016. novemberében szintén Budapesten megrendezésre kerülő Győztesek Gáláján való fellépésre. 

A 14 fős a csapatot tíz bicskei alkotja, 13 éve a bicskei Petőfi Művelődési Központban gyakorolnak. 

A fellépős stáb 10 fő, de emellett sokan járnak órákra. 

A fellépők névsora: 

Könczöl Szilvia (oktató), Grósz Mónika, Szanyi Bettina, Lugosi Magdolna, Gyalus-Majer Zsuzsanna, Moldován-Busai Petra, Gergely Krisztina, Horváth Zsófia, Horváth Sándorné Kriszti, Szűk Tímea Petra, Számné Mucsi Beáta, Berta Margit, Szendrényi Gabriella és Farkas Tünde. 

Három anya-lánya páros van, mindegyik bicskei.

Grósz Mónika és Szanyi Bettina, ők 2 éve táncolnak.

Horváth Sándorné Kriszti és Horváth Zsófi - 3 éve.

Farkas Tünde és Szűk Tímea - 4 éve.

 

 

 

A Bicskei Napokon is fellép ugyanez a csapat elvileg május 21-én. 

 

magyarpk.jpg

A bicskei csillagvizsgáló

Pusztuló értékeink
Ismeretterjesztő örökségvédelmi cikksorozat

A bicskei csillagvizsgáló
Nagy Károly csillagász bicskei birtoka

bicske_01

A csillagvizsgáló megmaradt tornya (2015 nyarán)

   „Minden nemzeti előlépés a nemzet szellemétől függ, szelleme értelmi állásától…”

E gondolat Nagy Károly csillagász-matematikustól származik. Az 1797-ben Komáromban született sokoldalú tudós, a Magyar Tudós Társaság és az American Philosophical Society tagja, több matematikai és csillagászati könyv, kiadvány írójaként, szerkesztőjeként és az első magyar elnevezésekkel készített földgömb tervezőjeként írta be magát a magyar történelembe. Egyik legfőbb célja a magyar fiatalok tudásának, ismeretének bővítése, szellemi felemelése volt.

Nagy Károly csillagász egykori birtoka a Fejér megyei Bicske külterületén, a Mány felé vezető út jobb oldalán fekszik. A Hegyikastély buszmegálló mellett önkormányzati tulajdonban lévő bozótos területen találjuk a műemléki nyilvántartásban is szereplő épületegyüttest: a mauzóleumot, a csillagvizsgáló tornyot és a Hegyikastély romjait. A mauzóleum minden bizonnyal, a csillagvizsgáló pedig valószínűsíthetően Pollack Mihály tervei alapján készült, ami tovább növeli a területen lévő műemlékek eszmei értékét. A Magyar Patrióták Közössége ebben a rövid ismertetőben szeretné bemutatni az egykor szebb napokat látott birtokot.

bicske_02

 

Nagy Károly bicskei birtoka (1951-es katonai felmérés). A birtokot a Mányi út felől közelíthetjük meg, busszal a Hegyikastély megállónál szállunk le.

 

Nagy Károly 1847-ben költözött Bicskére, ahol gróf Batthyány Kázmérnál szolgált mint uradalmi igazgató. A gróftól tizenegy és fél holdas birtokot vásárolt a Bicske határában emelkedő Galagonyás-dombon. A területre csillagvizsgálót építtetett, hogy a kutatómunka mellett szemináriumokat szervezhessen a csillagászok számára. A csillagda megtervezéséhez nagy segítséget nyújtott Nagy Károly testvére, Mihály, aki több nyugat-európai csillagvizsgálót is tanulmányozott, hogy aztán megfigyeléseit a bicskei csillagdánál is hasznosítani tudják. Nagy Mihály nem sokkal hazajövetele után elhunyt. Batthyány Kázmér adományából Nagy Károly ekkor kezdte el építtetni a ma is látható mauzóleumot testvére és önmaga számára, ami azonban csak a századforduló után készült el teljesen. A csillagdát a legkorszerűbb műszerekkel szerelték fel, ám a tervezett megfigyeléseket és a Hegyikastélyban tartandó szemináriumokat a forradalom leverését követően berendezkedő a Bach-korszak meggátolta. A szabadságharc bukása után Nagy Károly emigrált az országból, birtokát eladta az államnak. Többet már nem tért vissza Bicskére, 1868-ban halt meg.

 bicske_03

 

A birtok 1884-es felmérése, illetve egy 1941-es felvétel – ekkor még állt a Hegyikastély.

Ma a Nagy Károly-birtokon három műemlék található: a Hegyikastély romjai, a mauzóleum, valamint a csillagvizsgálóból egy, az összedőlés határán lévő torony. A területet, ahol több gazdasági épület is állott, eredetileg két méter magas kőfal vette körül.  A birtokon nemrégiben tárták fel az egykori kútházat, amelyet az 1884-es felmérés is jelez.

bicske_04

A kútház-díszkút feltárása

A kútház mellett további, gazdasági igényeket is kielégítő kutak voltak. Az egyik ilyen kút különleges fogaskerék-áttétellel rendelkezett, ami jelentősen megkönnyítette a víz felemelését.

bicske_05

Mára ennyi maradt a fogaskerekes kútból

A megsemmisült Hegyikastély

A Hegyikastély építésének időpontja ismeretlen, de feltételezhető, hogy Nagy Károly birtokba lépése és a csillagvizsgáló megépítése idején már állt. Mielőtt Nagy Károly tulajdonába került, Batthyány Kázmér vadászlakjaként működhetett, a szabadságharc leverése után pedig többször cserélt gazdát. A második világháborúban Bicskén is áthaladt a front, a harcok nem kímélték a kastélyt: az emelet beomlott és maga alá temette a földszinti falakat, termeket. Ma a Hegyikastélyra csupán néhány földkupac emlékeztet, a romokat benőtte a bozót.

bicske_06

A Hegyikastély egy 1939-ben készült felvételen 

A csillagvizsgáló

A csillagda kora Európájának legfejlettebb obszervatóriuma volt, köszönhetően modern műszereinek, felszereléseinek. Néhány hónapos működését mozgalmas kutatómunka és pezsgő kulturális élet jellemezte. Vendégei híres személyiségek, írók, költők voltak, így például Vörösmarty Mihály is megfordult falai között. A szabadságharc bukásával a szellemi-tudományos élet megszakadt, a csillagvizsgáló műszerei különböző intézmények tulajdonába kerültek.

bicske_07

Ahogy a Hegyikastélyt, úgy a csillagdát se kímélte az idő, mindössze legmagasabb tornya maradt meg. Belső falán még kirajzolódnak az egykori szintek és lépcsők nyomai. A torony előtt manapság látható mélyedés a csillagda egykori pincéje lehetett. A Pollack Mihály (1773-1855) építésznek tulajdonítható csillagvizsgálónak három nyolcszög alaprajzú tornya volt, ezek tetején rézkupola fedte a távcsöveket. A tornyokhoz többszintes épületrész tartozott, amelyben egy könyvtár is helyet kapott. A korabeli csillagdáról mindössze egy 1901-es fénykép maradt fenn, ám sajnos ezen a felvételen csak az épület oldalsó részét láthatjuk. Főhomlokzatának pontos kinézetéről nincsenek megnyugtató bizonyosságú adataink. A csillagda egykori állapotának rekonstruálásához további kutatásra és alapos terepmunkára lenne szükség.

A csillagvizsgáló esetében az első és legfontosabb feladat a torony összeomlásának megakadályozása. Amennyiben legalább alapszintű állagmegóvó beavatkozásra nem kerül sor, a torony akár egy éven belül összedőlhet.

bicske_08

Bicskei Csillagda (1901)

bicske_09

A csillagda romjai napjainkban (2015)

bicske_10

Mauzóleum (1929)

A mauzóleum egy téglalap alaprajzú épület, melynek főhomlokzatánál timpanonnal lezárt dór oszlopos előcsarnok található. A mauzóleumról „stílusjegyei alapján közel teljes bizonyossággal jelenthető ki, hogy azt Pollack Mihály tervezte, az épület Pollack érett klasszicizmusának valamennyi stílusjegyét tükrözi, a hármas tagolású épületen felismerhetők a Nemzeti Múzeum vonásai.” (1)

bicske_11

A ma már romos épületet 1985-86-ban felújították, aminek köszönhetően még egyes aprólékosan kidolgozott építészeti részletei is láthatóak. A mauzóleum egyelőre nem áll a teljes megsemmisülés határán, jelenleg a legjobb állapotú műemlék a birtokon. A felújításnál használt beton, bár nem esztétikus, megóvta a keményebb fagyoktól, ám az építőanyag folyamatos elhordása miatt ez az épület is a romlás útjára került. A mauzóleum tetejéből mára nem maradt semmi. A növényzet az utóbbi időben teljesen birtokba vette az épületet, így fennmaradása erősen kétséges.

bicske_12

Képek a mauzóleumról (2015)

A birtok három műemlékét tekintve az elsődleges feladat a csillagvizsgáló torony megmentése, felújítása. Szakszerű helyreállítása esetén annak kilátóként való hasznosítása a műemlék megmaradását is szolgálhatná. Fontos lenne egy alapos terepmunka elvégzése és az elburjánzott növényzet eltávolítása az épületekről. Ezáltal mind a csillagvizsgáló, mind a Hegyikastély alapjai, romjai felkutathatóak lennének. A mauzóleum mielőbbi felújítása is szükséges volna, hogy állapota ne romoljon tovább. Pollack Mihály alkotása és a reformkor bicskei szellemi központja több figyelmet érdemelne!

Habár mind a mauzóleum, mind a csillagvizsgáló tornya kritikus állapotban van, érdemes megtekinteni a romokat. A Mányi út felől érkezők számára az erdőben felbukkanó mauzóleum döbbenetes látványt nyújt.  A műemlékek előtt omlásveszély felirat tájékoztatja az arra járókat. Legyünk figyelmesek!

Reméljük, az önkormányzat illetékesei is szívükön viselik e műemléki együttes megmentését. Bicske város főépítészével folyamatban van egyeztetésünk. Úgy véljük, a terület rendezésével egy különleges kirándulóhelyet is ki lehetne alakítani az egykori birtokon. Tájékoztató táblák kihelyezésével megismerhetővé válna az arra járók számára Nagy Károly csillagász életműve és a műemlékek története is. A bicskei csillagvizsgáló fennmaradását elősegítené, ha a bicskei közösségi élet vérkeringésébe rendszeresen bekapcsolódna a terület. Turista útvonalak kijelölése esetén több környékbeli értékes műemlékkel, így például a Csabdiban található Árpád-kori templomrom meglátogatásával lehetne összekötni akár egy délutáni kirándulás során. A Magyar Patrióták célja e környék értékeinek összegyűjtése és bemutatása.

Egyesületünk köszönettel tartozik a cikk megírásához nyújtott segítségéért Suba-Faluvégi Szilárdnak, valamint Horvai Ferencnek, a Nagy Károly Csillagászati Alapítvány elnökének.

Gáspár Kolos (2016)

Magyar Patrióták Közössége

 

Források:

  • Horvai Ferenc: Csillagvizsgálók Magyarországon. In: Műemlékvédelem c. folyóirat, 2009. évf. 3. szám, 101-110. o.
  • Magyarország műemlékjegyzéke – Fejér megye. Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, Budapest, 2008.
  • Nagy Károly Csillagászati Alapítvány kiadványai
  • Vargha Domokosné: Nagy Károly reformkori tudós életművéről

Jegyzetek: (1) Műemlékvédelem c. folyóirat 2009/3.

Újabb sokakat vonzó kedves ötlet pattan ki a Nagy Károly Városi Könyvtárból. Hiszen az iskola a gyerekkorunk része, olyan mint a házunk alapja, fogadószerkezete, lábazata. Arra készül a Könyvtár, hogy termeiben minden paravánon és falain régi tablók és osztályképek tárlata nyíljék a Bicskei Napokon. Ez MINDEN BICSKEI ISKOLÁRA vonatkozik.  Remélhetőleg sok régen látott tanárunkkal köszönthetjük egymást a megnyitón mi bicskei vén diákok. 

vendiak.jpg

 

Például, de jöhet bármelyik bicskei iskolából: 

karadiimre.jpg

 

 

FELHÍVÁS!

„Ballag már a vén diák” címmel, az egykor bicskei iskolákban végzett diákok tablóképeiből,

osztályképeiből helytörténeti kiállítást állítanak össze a könyvtárosok a Nagy Károly Városi

Könyvtárban, a Bicskei Napok keretében.

Várjuk mindazoknak a jelentkezését, akik szívesen kölcsönadnák digitalizálásra, illetve a

kiállításra, féltve őrzött tablóképüket.

Várjuk továbbá a bicskei diákévekről szóló

visszaemlékezéseket.

A kiállításhoz a képeket május 6-ig lehet

eljuttatni a könyvtárba!

Bővebb felvilágosítás a könyvtárban kérhető.

A Fejér megyei rendőrök 2016. március 23-án délután a megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó jogsértések visszaszorítása érdekében fokozott ellenőrzést tartanak.

 

Fejér megye közútjain 2016. március 23-án 12 óra és 18 óra közötti időben fokozott rendőri jelenlétre kell számítani. A fokozott ellenőrzés elsődlegesen a megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó jogsértések visszaszorítására irányul, azonban a járőrök különös figyelmet fordítanak a hatósági jelzésekre vonatkozó jogszabályok betartására is.

 Az ellenőrzés keretében a rendőrök személyeket igazoltathatnak, ruházatukat, járművüket átvizsgálhatják, a közbiztonságra veszélyt jelentő eszközöket, anyagokat lefoglalhatják.

 A rendőrség mindent megtesz annak érdekében, hogy a fokozott ellenőrzés az állampolgárokat ne zavarja, célja kizárólag a jogsértő cselekmények megelőzése, illetve megakadályozása - olvasható az FM RFK Kommunikációs Szolgálatának közleményében. 

Idézőjel

Címkék: zene család bicskei.tehetség

2016.03.22. 19:12

"Bátyám dala a világ legjobbjai között! Szavazzatok rá, hogy egy páran Amerikában is megtudják, hol van Magyarország! Nagy örömmel tölt el és nagyon büszke vagyok rád testvérem!" - ezekkel a szavakkal vezette fel posztunkat Oláh Bertalan, a gitárművész testvére. 

     Itt szavazhatunk, ha még nem tettük volna meg. Ne feledjük: Oláh Szabolcs bicskei kötődésű jazz-gitárművész ‘I Care About You’ című szerzeménye 18 500 dal közül bekerült a legjobb 16 jazz szerzemény közé az International Songwriting Competition nemzetközi dalszerző versenyen.

osz.jpg

 

Oláh Szabolcs bicskei kötődésű jazz-gitárművész ‘I Care About You’ című szerzeménye 18 500 dal közül bekerült a legjobb 16 jazz szerzemény közé az International Songwriting Competition nemzetközi dalszerző versenyen. A bejutott kompozíciók sorsa a sztárzsűri (többek között Pat Metheny, Bill Withers, Stanley Clarke)  kezében van – április végéig drukkolhatunk Szabolcsnak.

A közönség szavazhat a magyar tehetségre! Minden nap lehet szavazni egyszer. 

A szavazás úgy történik, hogy ki kell választani Szabolcs remekművét, meghallgatni  és voksolni.

Forrás

 

 

 

Gázömlés Etyeken

Címkék: etyek tűzoltóság

2016.03.21. 08:50

Etyek határában, lakott területen kívül rongáltak meg földmunkák közben egy főnyomó gázvezetéket.
Gödörásás közben, fúróval rongáltak meg egy főnyomó gázvezetéket Etyeken, a Kolumbusz utcában. A lakott területen kívül történt baleset kapcsán a gáz a szabadba áramlik. A bicskei önkormányzati és az érdi hivatásos tűzoltók biztosítják a helyszínt a gázművek szakembereinek kiérkezéséig, illetve megpróbálják mechanikus eszközökkel megszüntetni a szivárgást - olvasható a katasztrófaelhárításért dolgozó szervezet hírében. 

Miskolcon, az Országos Diákolimpia döntőjében Németh Lili és Szeibert Erik dobogósak Bicskéről.  

A 4. korcsoportban, 100 méter háton, három másodpercet javítva korábbi saját csúcsidején, diákolimpiai bronzérmes lett Szeibert Erik, a Csabdi Általános Iskola tanulója.    

Erik mestere Vakán Gyula  edző, de alkalmanként Barbura István edzőnél is végzett erőnléti edzéseket.  

Szintén bronzérmet ért el 100 méteres hátúszásban a szeptember óta Törökbálinton edző Németh Lili - édesanyja neve Goldsmann Judit.  Lili Bicskén tanult meg úszni, edzését korábban Bicskén Agyagási Ákos tanár, edző  végezte.

Agyagási Ákos tanítványai - Südi Zsuzsi és Heitler Csaba is - akik szintén helytálltak Miskolcon a legjobbak között - Bicske képviseletében.

Az eredmény komolyságát jól mutatja a következő adat: a Diákolimpia Országos Döntőjébe megyénként minden korcsoportból egyetlen versenyző juthat be - a megye legjobbja - , a fővárosból pedig kettő. Tehát minden korcsoportban 21 megyei bajnok méri össze erejét, felkészültségét. Innen hozott 2 darab érmet kisvárosunk Bicske, itt állt helyt 4 úszóversenyzőnk. 

Gratulálunk. 

 

ia

 

Filipovits Mária doktornő emlékére

Címkék: gyász

2016.03.19. 14:09

Villő országos döntőben

Címkék: vajda

2016.03.18. 14:50

Vigyikán Villő, a Vajda János Gimnázium tanulója bejutott az OKTV országos döntőjébe Dráma kategóriában.

"Villő a legjobb 20 diák között, a korábbi fordulók eredménye alapján holtversenyben 7. -8. helyezettként vehet rész a végső megmérettetésen április 19-én. Szívből gratulálunk Villőnek ehhez a kiváló teljesítményhez, és nagyon büszkék vagyunk arra, hogy ő fogja képviselni iskolánkat, és azért is, hogy következetes munkájának, tehetségének köszönhetően - sok-sok év után - ismét Vajdás diák lehet az OKTV döntőjében.
Villő, jó felkészülést kívánunk a célegyenesben, szorítunk neked!" - írja Somos Ágnes magyar-német szakos középiskolai tanár.  

Tüntetésre készülnek a tejtermelők

Címkék: tej

2016.03.18. 13:12

Tiltakozó demonstrációt tartanak a tejtermelők – csaknem egy éve mélyponton a nyers tej ára. A Hír TV stúdiójában Hegedűs Imre, a Tej Terméktanács elnökségi tagja. 

Felröppent a nem éppen hiteles vagy kellő megalapozottságú  hír Kósa Lajos frakcióvezető nyilatkozata alapján, hogy szerinte Magyarországon csakis Szentgotthárdon és Körmenden lesz két sátortábor, a többit mind megszünteti a kormány.   

Aztán a szerdai ülésen mégiscsak elnapolták a döntést, napirendre sem került, később Kósa ezt úgy magyarázta (mintha annak időpontját előre nem lehetett volna régóta tudni), hogy meg kell várni a csütörtöki csúcstalálkozót.

Az egyszerű, népszerűséghajhász, komolytalan kijelentés lényege, hogy a politikus azt mondja, amit hallani szeretnének a választói tömegek. Mint a bárzenészek, akik azt a slágert játsszák, amit a legtöbb jól fizető vendég hallani akar.

Mintha a menekülttáborok megszüntetésével megszűnne a menekültek áramlása. Mintha valaki úgy akarná megoldani a népegészségügyet, hogy megszünteti a rendelőket...

Persze, az külön érdekes, hogy mit szólnának a kósai sátortáborhoz Gotthárdon és Körmenden...       

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Sajtóosztályához fordultunk. Kérdésünk természetesen arra vonatkozott, valóban tervezik-e vagy tudnak-e bármit is a bicskei bázis megszüntetéséről, történt-e már ebben az ügyben bármilyen konkrét intézkedés.

 

http://propeller.hu/itthon/3201176-szinte-minden-menekulttabort-felszamol-kormany


"BÁH Sajtó
2016.0318 8:11 h 

 A Belügyminisztérium és a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal az adott témában nem kíván nyilatkozni.

Üdvözlettel,

Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal
Sajtó"

Ötvenöt éves korában elhunyt Kamondi Zoltán. A Balázs Béla díjas filmrendező első, 1991-ben bemutatott nagyjátékfilmjének - Halálutak és angyalok - meghatározó forgatási helyszínéül a bicskei szellemházakat választották.

A 6-7. percben is látszik már a forgatókönyv szerint Yucca Clubnak nevezett szellemház - a 11. perben, Eszenyi Enikő jelenetében is felismerhető. A belső egyes részeit átépítették. A jelentős részben Bicskén forgatott film férfi főszereplője a nagyszerű Rudolf Hrusínsky volt, akinek legmarandóbb alakításainak egyike Az én kis falum című Jirzi Menzel mestermű, amit az egész világ ismer.   

A látványért  és jelmezért a filmszakma ismert mesterei feleltek, a szereposztásban Für Anikó, Csákányi Eszter, Hollósi Frigyes és Reviczky Gábor. 

A stáb akkori munkája nagy látványosságnak számított az akkori Bicskén és többen jutottak különféle megbízásokhoz, sok ember kapott statiszta szerepet, ami egész napos jelenlétet igényelhetett a forgatás végéig. 

Kamondi Zoltán nagyjátékfilmjei közül az első kettő (a Halálutak és angyalok, valamint az Az alkimista és a szűz) emelkedik ki. A Kísértéseket jelölték Berlinben Aranymedvére. Bodor Ádám Az érsek látogatása című regényéből készült a Dolina 2007-ben.  

 

 

 

ia

A bicskei szóbeszéd szerint összesen több ezer főt befogadni képes mobilházak telepítése történt a bicskei tábor területén.

Döbbenten kérdeztek a terület környékét ismerők, hogy mit tudok róla. Elmondtam, hogy várható ugyan a tavasz érkezésével a nagyobb számú menedékkérő beáramlás, de ekkora kérelmezői tömeg fogadására szerintem alkalmatlan a bicskei bázis.

A mobilházakról pedig semmi sem tudok - válaszoltam - de ha tényleg ott állnak, nyilván egyszerű felkészülési mozzanat.

Az olvasói kérdésnek megfelelően a bicskei közvélemény hiteles tájékoztatása érdekében a Bicskei Szó tájékoztatást kért a Bevándorlási és Állampolgársági Hivataltól  valamint a menedékkérők, a nemzetközi szerződések alapján ellátottak aktuális létszámát egész Magyarország és Bicske tekintetében.  

A BÁH Sajtó tájékoztatása szerint jelenleg az intézmény területén látható konténerek raktározás céljából kerültek elhelyezésre az udvaron, a migrációs helyzet alakulásától függ későbbi felhasználásuk.

A ma reggeli adatok szerint (2016.03.17) a Hivatalhoz tartozó nyitott befogadó állomásokon (Vámosszabadi, Nagyfa, Bicske) összesen 1180 fő él, ebből 796 fő a bicskei befogadó állomáson tartózkodik, azonban számuk folyamatosan változik.

 Hírünk közlése utáni napon tudtuk meg, hogy a házak kb. 20 négyzetméteresek, egy ajtajuk, egy ablakuk van, szigeteltek és áramellátásuk is biztosított.  

ia

Várjuk a gólyát...

Címkék: gólya tűzoltóság eon bgsz

2016.03.16. 20:26

Kocsér a a Nagykőrösi Járásban fekvő község népszerű és jó minőségű gólyakamerát működtet a település honlapján.  

Bicskén az EON a városlakók többszöri nyilvános kezdeményezésére, a Bicskei Tűzoltók és a BGSZ közreműködésével gólyakosarat helyeztetett a Szent László utcai oszlopra, ahol csakis művi módon lehetne ennyire jó kamera- és mikrofonállást kialakítani.

De először is érjenek haza gólyáink épségben-egészségben József nap körül, mint szoktak, ahogy egy kistószegi határozta meg az örök vándoraink megérkezését, mely dátum csaknem egybeesik a csillagászati tavasz kezdetével. A gólyakosár, a vezetékektől alig egy méterre felemelt fészekrakóhely elfogadása madarász szakemberek szerint nem jelent majd problémát a madaraknak.  Így legyen. Érjenek haza és fogadják el....     

gkosaletr.jpg

 

A párizsi és burgundiai borversenyen a töki Nyakas Pincészet valamint az Etyeki Kúria Borgazdaság borai is kiváló minősítéseket kaptak.  

chard.jpg

A chardonnay borok és pezsgők legrangosabb nemzetközi megmérettetése az 1994 óta a Chardonnay du Monde, melyre minden évben 700-1000 közötti minta érkezik. A benevezett borokat 300 főből álló, fele-fele arányban francia és nemzetközi tagú zsűri bírálja el. A komoly nemzetközi borversenyek szabályainak megfelelően itt is a borok egyharmada részesülhet díjazásban (nagyarany, arany, ezüst és bronzérem).

2015-ben 41 országból 826 mintát neveztek, melyek közül 275-öt díjaztak (56 arany, 196 ezüst, 23 bronz). A Nyakas Pincészet 2014-es Budai ‎Chardonnay-ja bekerült a Chardonnay du Monde 2015 Top 10-es listájába. Aranyérmet kapott továbbá a Kovács Nimród Winery Battonage Monopole 2012 és Thummerer Vilmos Egri Chardonnay Battonage 2013-as tétele - olvasható a Bor és Piac című szakmai portálon. 

Magyar ezüstérmesek:

  • Bock Borászat Kft. - Villányi Chardonnay 2013
  • Etyeki Kúria Borgazdaság - Chardonnay Etyek - Buda 2012
  • Hilltop Neszmély Zrt. - Kamocsay Ákos - Hilltop Prémium Chardonnay - Páskum dűlő 2013
  • Malatinszky És Társa Ker. Kft. - Noblesse Siklósi Chardonnay 2013
  • Nyakas Pince Zrt. - Menádok Budai Chardonnay 2011

 

A Vinalies  borversenyen, Párizsban - a legjobb magyar 2015-ös évjáratú fehérbor a Nyakas Pincészet Irsai Olivérje valamint Aligvárom elnevezésű bora lett.

  

Kedves Munkatársak!

Engedjék meg, hogy figyelmükbe ajánljuk magunkat és egy hétvégi családi programot is.

A KACs Műhely egy utazó alkotó csoport. Célunk, hogy színvonalas foglalkozást nyújtsunk különböző eseményekhez, programokhoz, intézményekhez, kiállításokhoz, településekhez kapcsolódva.

Március 19-én, szombaton Csabdin szervezünk egy családi kreatív foglalkozást- a Kisze Túrát.
Mellékeljük a programhoz készített plakátot, leírást.

Nem tudjuk pontosan, hogyan működik a programok népszerűsítése az oldalukon. Amennyiben lehetséges, kérjük ajánlják kedvelőiknek, követőiknek a programot.
Előre is nagyon szépen köszönjük visszajelzésüket!

Kellemes hosszú hétvégét kívánunk!

Üdvözlettel:

Nagy Anikó és Elek Ágnes

kacsmuhely@gmail.com

Petőfi Népe

Címkék: március

2016.03.14. 19:36

A Szabad Föld című hetilapnak - A vidék családi hetilapja - én is úgy lettem olvasója, hogy anyai nagyszüleimnek járt.  Anyukánknál ma is minden héten fellelhető. A 2016. február 12-én megjelent számukat elhoztam az Ezt írtuk... (Február második hetében) című rovatuk miatt, ahol 1946, '56, '66, '76, '86, '96, '06 februárjainak második hetének írásaiból idéznek. 

15.jpg

A szentesi levéltárban talált adat alapján Petrovicsék hentesinasának vallomása szerint Petőfi Sándor nem Kiskőrösön született, hanem Kiskunfegyházán. Félegyházán a Petőfi MGTSZ elnöke azt mondta, ha ez igaznak bizonyul, ők bizony másodszor is megtartják a Petőfi TSZ névadó bálját, mert akkor lesz a szövetkezetük igazán Petőfi.

A kiskőrösiek tömör, tartalmas álláspontja: 1. Itt született 2. Tehát máshol nem születhetett

A Szabad Föld munkatársai Budapestre visszaautózva felvesznek egy stoppoló szabadszállási bácsit. Kérdi tőlük, mi járatban?, aztán elmondja: ő a nagyapjától tudja, hogy Petőfi Szabadszálláson született.

(Nos, azért hoztam otthonról haza - egyik bicskei utcából a másikba a fölidézett 66-os vicces és szívmelengető pici hírt, hogy ne felejtsem el 2016. március 15. előestéjén leírni az egészet. S hogy főszereplője a 26 évesen, szabadságharcosként elhunyt nemzeti hős, akinek egy egész tájegység, mi több, egy egész ország szívesen lenne a szülőfaluja - visszamenőleges hatállyal....  Igen, Petőfi Népe.)  

 

 

ia 

   

Március 15.

Címkék: március

2016.03.14. 18:41

A járőrök 2016. március 13-án reggel Bicskén, a Kossuth Lajos utcában igazoltattak egy 16 éves budapesti fiút.

Az ellenőrzés során a rendőrök megállapították, hogy vele szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIX. Kerületi Rendőrkapitánysága garázdaság vétség és rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt elfogatóparancsot bocsátott, a Bicskei Rendőrkapitányság pedig eltűnés miatt körözi. A fiatalkorút elfogták és a helyi rendőrkapitányságra előállították - közölte az FM RFK.

 

 

 mad_max_sikerek_2016_emlekverseny-page0001.jpg

Végre előttünk Bicske új, hivatalos honlapja. Vajon mi tartott ennyi ideig, ha alaptévesztésektől hemzseg?! Legalább a szépen megfizetett polgármester és helyettese - esetleg ketten együtt nézték volna át, mielőtt közreadják, ha már nincs körülöttük kreatív, Bicskét ismerő és szerető, civil szerkesztői csapat.   

Az „Intézmények, Gazdasági Társaságok”menüpont szerint a városban több óvoda is van. Miközben egy óvoda van, több telephelyen. Sőt, az sem derül ki, hogy ki az óvoda vezetője.

A Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola fenntartójaként tüntetik fel az önkormányzatot.... Miközben a fenntartó és az üzemeltető is a KLIK. Vajon hol van a Zeneiskola, a Gimnázium és a József Attila Iskola? Nem Bicskén? 
A Bicskei Üdülőtábor és Uszodaüzemeltető NKft-nek igazgatója és ügyvezetője van. Miközben a cégkivonat szerint két ügyvezető van.

Az intézmények között valami rejtélyes oknál fogva nem létezik a Kapcsolat Központ.

A „Közérdekű adatok” menüben megjelenő menüpontok egy része továbbra is tartalom nélküli, miközben évek óta kötelező adattartalommal kellene rendelkezniük. Az igénytelenség Eldorádója.  
Ahol van tartalom, ott meglepő információk is vannak. Például önként vállalt feladatok között a temető fenntartás, amit - ha nem tévedek -,  a temető törvény kötelező önkormányzati feladatként ír elő. Akkor is, ha ismerünk Bicskén áldozatos munkával minden érdek nélkül a temetőért dolgozó embereket. 
Van, ahol adatként a 2015-ös költségvetési rendelet jelenik meg, miközben már hatályos a 2016-os is.

Első olvasgatásra ennyi, bármi apróságot találtok, szóljatok. Azt örömmel látom, hogy követve a bicskeiek blogjának gyakorlatát, meghirdették, hogy szívesen közölnek álláshirdetéseket. 

 

ia

süti beállítások módosítása