"Don Carp Lake"

Címkék: fotó halastó

2016.04.02. 23:44

   DCL

A bicskei Zöld Terasz sajtó nyilvános beszélgetésére  érkezik csütörtökön 16 órára, a Korona Étterem, Pizzafaló különtermébe Dr. Ángyán József és a Greenpeace.  

Döntsünk együtt az állami földek sorsáról! - címmel a Greenpeace oldalán ez a civil állásfoglalás olvasható az állami földek eladásáról szóló népszavazási kezdeményezésről, mely sajtóközleményt tegnap tettek közzé. 


Alulírott civil szervezetek támogatjuk az állami tulajdonban lévő földek sorsáról döntő népszavazási kezdeményezést, [1] hogy együtt dönthessünk ezekről a földterületekről.
Álláspontunk szerint az állami földek eladásának megakadályozása közös társadalmi érdek. Ugyanis a kormány által siettetett módon, egyeztetések nélkül elindított földárverések:

veszélyeztetik a magyar vidék jövőjét, azt ott élő emberek megélhetését;

ellehetetlenítik az ország élelmiszer-ellátását válsághelyzet esetén;

megfosztják a kis- és családi gazdálkodókat a földhöz jutás valódi esélyétől;

nagymértékű közvagyon sorsáról szóló döntések, melyek a társadalmi egyeztetés és átláthatóság teljes hiányában zajlanak;

tovább rontják az ökológiai gazdálkodás amúgy is kritikus helyzetét.

Mi, aláíró civil szervezetek ezért arra bátorítjuk az állampolgárokat, hogy éljenek demokratikus jogaikkal és segítsék aláírásukkal, hogy összegyűljön a népszavazás kiírásához szükséges 200 000 támogató aláírás.

Továbbá várjuk az állásfoglalásunkhoz csatlakozó további szervezetek jelentkezésé a bence.antonovits@greenpeace.org e-mail címen.


Budapest, 2016. április 1.

 

 

[1] Az állami tulajdonban lévő földek sorsáról szóló népszavazási kezdeményezés, melyet Gőgös Zoltán nyújtott be a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB). Az NVB 2015. november 30-i döntésével a kezdeményezést elutasította. 2016. február 23-án az NVB döntését azonban a Kúria felülbírálta, és hitelesítette a kezdeményezést. A népszavazási kezdeményezésben feltett kérdés: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt az állami tulajdonban álló termőföldek értékesítésének a tilalmáról?”


Eddigi aláíró szervezetek:
atlatszo.hu
Cromo Alapítvány
Greenpeace Magyarország Egyesület
Korrupcióellenes Szövetség
Levegő Munkacsoport
Védegylet Egyesület

 

Tessely Zoltán polgármestersége idején megpróbált mezőőrséget létrehozni ingyen a városnak egy baráti társaság. Csak testületi döntés kellett volna a létrehozásról a többit megoldották volna nulla forintért.
Tanfolyam kellett volna  vizsgával és csinálhatták volna, de nem tudtak a polgármesterhez bejutni, időpontot sem kaptak.
Mindez szolgáljon adalékul a Pócalja és Bicske határának ocsmány állapotát folyamatosan tükröző sorozatunkra.
Vannak erről egyeztetések a városvezetésben, de az egyeztetés még nem jelent működő mezőőrséget. 
Így néz ki egy mezőváros mezőőrség nélkül.    
ia
20160327_163418_1.jpg
 

Kacsa, ami nem kacsa

Címkék: írazolvasó

2016.04.02. 22:03

Kedves Toncsi!
A kettes iskola kazánháza melletti kis zöld területen délelőtt óta totyorászik egy felnőtt, fehér kacsa. A csőre töve bibircsókos. Olyan képet vág, mintha maga sem tudná hogy került ide. Esetleg nem hiányzik valakinek? Képet is küldök.
Üdvözlettel: .......

2007-ben, a főutcai tereprendezés és a főutcai járdák, parkolók kialakítása  mellett ültették ezeket a fákat Szántó János polgármesterségének utolsó, teljes évében.

Érdemes végignézni.  

Képünkön a Zeneiskola tábla egy régebbi irányt mutat.  

 

 

Két mai kép a kistószegi gólyánkról.  Az egyiken hosszú csőrében szállítja a fészekanyagot az ő tornyába. Ahonnan potyog azért szépen lefelé, van ami megakad a vezetéken. Az alsó képen 3 oszloppal a Bem utca felé álldogál. (Van mire híznod, madárkám.) Végül pedig egy magyar klasszikus, előzetes idézet tőle: - "Hozott Isten, gólyamadár, jaj de régen várunk!"

20160402_135836-1_resized.jpg    

 

20160402_140032-1_resized.jpg

 


Móra Ferenc: A GÓLYAFÉSZEK

Vettétek-e már észre, ti városi gyerekek, hogy mikor így tavasszal hazajönnek a gólyák, milyen kevélyen repülnek át a nagy
kőházak felett? Csalogathatjátok őket, integethettek nekik: nincs az a kecskebéka, amelyikért lefelé billentenék azt a hosszú nyakukat. Nagy méltóságosan úsznak a napsugaras levegőben, ki a fehér tanyaházak közé, a szabad rónára. Ott várja már őket a nádtetőn az öreg fészek, az udvaron a Marci gyerek, a Maros kutya, s még az öreg gazda is megbillenti a fejében a báránybőrsüveget:

- Hozott Isten, gólyamadár, jaj de régen várunk!

Nekem, mikor így tavaszidőn gólyát látok a város fölött, mindig eszembe jut a siroki gólyák története. Régi történet az nagyon, édesapámra az öregapám hagyta örökbe, az édesapám nekem adta, én meg - mit tegyek vele egyebet? - tovább adom nektek.

***

Nagy úr volt a siroki gróf, de még milyen nagy úr! Ki nem tudnám én azt beszélni, ha holnap ilyenkorig beszélném is, pedig az már csak nagy idő. Szántóföldje, erdeje, pusztája annyi, hogy a nyúl reggeltől estig mindig siroki földön szaladhatott,pedig az már csak ért a nyargaláshoz.

Ennek a tenger birtoknak a kellős közepén kevélykedett a siroki gróf kastélya. Márványoszlopai, tükörablakai, aranyos tornyai: a tündérek nem laknak ilyen palotában. Kertje akkora, hogy elfért volna benne a fél falu s abban a kertben akkora tó, hogy kifáradtak a hattyúk, mire az egyik partról a másikra értek. A tó körül csodálatos nagy virágok kristályüveg
házikóban, hatalmas fák, amikről soha le nem sárgul a levél s a fák közt több a szelíd őzike, mint szegény embernél a bárányka.

De hiába volt ez a kert akkora, hogy elfért volna benne a fél falu, soha nem tette abba a lábát senki, csak a siroki gróf meg a kisfia.

Szívtelen, kevély ember volt ez a siroki gróf fiastul. Gonoszabbul bánt a szegény jobbággyal, mint a vadászkutyáival.

Nagy úr volt a siroki gróf, de még nagyobb volt a fia. Senkit sem szeretett az a mord ember, de a fiáért az életét adta volna. Meg is engedett neki az égvilágon mindent, azt legszívesebben, hogy a falusi gyerekek minden mulatságát elrontsa.
Féltek is tőle a gyerekek, mint a tűztől, kerülték, mint bárány a farkast.

Egyszer egy szép meleg tavaszi napon közéjük ugratott kis pejlován, ahogy a falu végén csomóba verődve meresztgették nyakukat az ég felé.

- Mit tátjátok a szátokat? - kiáltott rájuk mérgesen. Azok meg nagy tisztességtudással kapták le a sapkájukat:
- Várjuk haza a gólyáinkat, gróf úrfi.

Csakugyan fönt, fönt a kék égen feketéllettek a siroki gólyák, ahogy seregestül jöttek hazafelé. De a kis gróf nem sokat törődött a gólyákkal, hanem az ostorával közéjük suhintott a gyerekeknek:
- Takarodjatok haza a viskótokba!

A gyerekek ijedten rebbentek szét, mint a meghajított varjúsereg, hanem volt közöttük egy öklömnyi kis gyerek, az futtában visszakiáltott a gróf úrfira:
- A mi viskóinkra rászáll a gólya, de a siroki kastélyt még az is elkerüli.

A kis grófnak szöget ütött a fejébe ez a beszéd. Körülnézett a sok apró házon, mindnyájának a kéménye mellett ott gubbasztott a gólyafészek, némelyiket már igazgatta is gazdája: csak az ő kastélyuk tornyaira nem szállt soha gólya.

Lihegve, kipirultan állított be az apjához:

- Apám, ugye te mindent megtehetsz?
- Meg, fiam - feszítette ki kevélyen a mellét a siroki gróf.
- Ugyan, apám, mondjad a gólyáknak, hogy rakjanak fészket a mi kéményünkre is.
- Meglesz, fiam - mondta a gróf -, mire reggel kiugrasz az ágyból, minden tornyon lesz egy gólyafészek.

S azzal kiadta a parancsot a hajdúknak, hogy építsenek a tornyokra gólyafészkeket. A hajdúk szerettek volna nevetni, de nem mertek. Inkább szót fogadtak s gabalyítottak olyan gólyafészkeket, hogy kastélynak beillettek.

Hanem a kis gróf nem ugrott ki másnap az ágyból. Megártott neki a sebes lovaglás, rázta a hideg, tüzelte a láz, de azért az volt az első szava:
- Apám, kelepelnek-e már a gólyáink?
- Mindjárt jönnek, fiam, mindjárt - simogatta meg a gróf a fiú kipirult orcáját. De biz azok egész nap nem jöttek. Este megint hiába nyögte a gyerek:
- Apám, itt vannak-e már a gólyáink?

A siroki gróf másnap hajnalban összefogatott az embereivel valahány gólyát s berakatta őket a pompás fészkekbe. Alig várta, hogy fölébredjen a gyerek. S abban a percben, mikor kinyitotta bágyadt szemeit és megkérdezte, mit csinálnak a gólyák, ijedten suhant be az ajtón az öreg hajdú:
- Megint elszálltak a gólyák.

A gyerek sírva fakadt, a siroki gróf pedig újra szétzavarta a szolgákat:
- Fogjatok gólyákat!

Sirokon soha nem kelepeltek annyit a gólyák, mint aznap. Egész estig űzték, hajszolták, fogdosták őket a hajdúk: hiába,egy se maradt meg a cifra fészekben.

Mikor a nap lement és elcsendesedett a gólyavadászat lármája, a kis gróf elsóhajtotta magát:
- Látod, apám, mit ér a nagy hatalom, ha még egy gólyát sem bírtál nekem itt marasztani?

Azzal lefogta a szemét és föl se nyitotta többet. Szárnya nőtt neki is, elrepült ő is a siroki kastélyból.

Nem sokáig maradt ott a siroki gróf se. Egy darabig még kijárt a faluba, előgyelgett a gólyafészkes házak közt s könnybe borult szemmel nézte, hogy tanítják repülni kis fiókáikat az öreg gólyák. Egyszer aztán otthagyta a kastélyát, birtokait s úgy eltűnt erről a tájról, hogy sohase látta többet senki.

A gazdátlan kastélyt aztán megette az idő. S ahogy márványoszlopai megrepedeztek, tükörablakai megvakultak, tornyai leroskadtak, odaszoktak a gólyák. Ma csak egy-két magas falomladék van már belőle: annak is mindnyájának gólyafészek van a tetején.

A Hivatal "tömeges adatkérésre" hivatkozott , a Hivatal részletes válasza később várható. Egy valódi demokráciában a nyilvános adatokhoz minden további hozzá lehet férni. A Hivatalban minden bizonnyal próbálnak megfelelni a fölsőbb elvárásnak. Nincsenek könnyű helyzetben. Az állásuk múlik rajta.   

Amúgy pedig: a személyiségi jogok védelmével hozható összefüggésbe, hogy nem lehet xy földjeire keresni, csakis a helyrajzi számmal lehet nézelődnie, ami azt előfeltételezi, hogy a kereső a szám birtokában már akár földügyi kapcsolatban is állott a tulajjal vagy pl. látta a számot a meghirdetett árverésben.  

A hivatali adatbázis természetesen tud keresni személyre, de ezt a funkciót csak hatósági, hagyatéki ügyekben használhatják.
Valóban, ha ismeri a helyrajzi számot, csak akkor kap információt.
A hrsz-t pedig meg lehet tudni több helyről is - bár kétségtelen, hogy legpontosabban és legkönnyebben a földhivatalból - pl. az e-építés oldalairól.

Az újságíró viszont helyrajzi számok alapján is keresett, a "tömeges adatkérés" hivatkozás eszerint alaptalan.  

focsuttt.jpg

Az év K+F beruházójaként a Bosch, az év magyar beszállítójaként a bicskei Magyarmet Finomöntöde Kft. kapott elismerést, 2015 legjobb ipari parkjává pedig a Jászfényszaru Ipari Centrumot választották.

 

Részletek....

 

A Nem Adom Fel kávézóba - Józsefváros, Magdolna u. 1. - Akli Miklós (Óbarok) egyetemi hallgató barátommal érkeztünk, de persze sokakkal beszélgettünk. 

Szépet írtam róla, amit egy-két héten belül itt is olvashattok. Aki megengedhet magának egy-két kávéházi órát egyedül vagy társaságban, emelheti kalapját a Nem Adom Fel nemes szándéka előtt - vendégként betérve hozzájuk.  Igen jó hely és téved, aki kerekes székesek kávézójának hiszi, amikor mi ott jártunk, akkor is többen voltak a nem mozgássérültek. 

Azonosították a rendőrök azokat a személyeket, akik Alcsútdobozon több tárgyban olyan mértékű kárt okoztak, hogy azok használhatatlanná váltak.

 

A Bicskei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rongálás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást három fiatalkorú ellen.

 A rendelkezésre álló adatok alapján a fiatalok 2016. március 27-ére virradóra Alcsútdobozon, egy oktatási intézmény kapucsengőjét, valamint az udvaron található kerti kiülőt olyan mértékben megrongálták, hogy azok használhatatlanná váltak. Az elkövetők a településen betörték továbbá egy hirdetőtábla üvegét, kitörtek egy közúti jelzőtáblát, majd egy fából készült híd elemeit is lefeszítették.

 A rendőrök az adatgyűjtés eredményeképpen azonosították a bűncselekményt elkövető helyi lakosokat, majd 2016. március 30-án előállították őket a Bicskei Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók mindhármukat gyanúsítottként hallgatták ki - olvasható az FM RFK Kommunikációs Szolgálatának közleményében. 

A Magyarország felzárkóztatását szolgáló EU-források hazai elosztásából a polgármester szerint azért nem kaphattak, mert nem pártnyik állt a település élén.

     Részletek....  

 

Részletek.....

A Magyar Patrióták Közössége a Magyar Kultúra Napján indított útjára egy gyűjtést Huszt magyar iskolájának támogatására.  Az úti beszámoló mellé Izing Máté egyetemi hallgató fotói kerültek. 

Részletek....

Ez a rengeteg mérget tartalmazó, máskor is előforduló füstfelhőt egy Akácfa utcán, a sok bicskei család lakta lakótelep elől fényképezte 9 óra 15 perckor egy arra járó a Péró felé fordulva. Az FM RFK Kommunikációs Szolgálatától arról érdeklődtünk, hogy történt-e bejelentés illetve zajlik-e valamilyen eljárás. Arról is érdeklődtünk, hogyha a jövőben valaki ilyet tapasztal, mit kell tennie.  

"Megkeresésére tájékoztatom, hogy az esettel összefüggésben válaszadásunkig nem érkezett bejelentés a rendőrségre, továbbá jelenleg nincs folyamatban eljárás" - mondta el lapunknak Sipos Mónika r. ftőrm., az FM RFK Kommunikációs Szolgálatának munkatársa. 

A rendőrség tevékenységirányító központjának (107 vagy 112) elég elmondani, hogy hol, mit, mikor észleltünk.  

A Bicskei Szó legjobb tudomása szerint  ma tűzoltók oltották el ezt a mocskot, ami biztos: nem lakástűz volt....  

A városházától azt szeretnék megtudni, milyen megelőző közegészségügyi és közbiztonsági, hulladékgazdálkodási intézkedéseket hoztak annak érdekében, mit tettek  az illetékes képviselő bevonásával azért, hogy a bicskei lakosság egészségét romboló, ehhez hasonló felelőtlen, ezidáig egyébként  rendszeres  tevékenység elő ne fordulhasson Bicskén?!  

(Voltaképpen a bicskei újság minden egyes számában három  darab TZ fotó között valahol ott kellene lennie annak, hogy mi a teendője ilyenkor a törvénytisztelő bicskeinek. A bicske,hu állandó tartalma kellene legyen mindez közlemény formájában, amiben az is szerepel, milyen eljárás, mekkora büntetés járhat annak, aki erre vetemedik.)

Pár hónap szünet után tegnapelőtt megint megkezdték a lakott területen kialakított bicskei bányadepó feltöltését.  

Ez a környéken élőknek súlyos zaj- és porterhelést jelent valamint Bicske Vasútállomás személyforgalmának komfortját sem szolgálja. Arról nem is szólva, hogy az egyébként is sztálin-barokk összhatásnak igen csak odatesz Győző bácsi zúzott kődepója.   

A tetejébe a külső rakodó üres, nincs igénybe véve, pedig azzal levehettek volna némi terhet a bányadepóval szemben lakó bicskei polgárok otthonairól. Képzeljük el: kinézünk otthonunk ablakán, szemben vagy tucatnyi házhely szélességében emelet magasan murva. Azt folyamatosan teherautók billentik a területre, majd homlokrakodó térül-fordul egész nap és dönti bele "a szembe szomszéd veteményes" táján álló vagonokba. Sebességkorlátozó táblát tett ki a város. Dísznek. Polgármesterünk a tőle megszokott tétova mozdulatokkal ezzel az "intézkedéssel" az egészet letudta? Döntése csak formalitás? 

 Bicske város csak a bánya teherautóinak  csak a városszéli utat engedte használni, a Móricz elejéről kitiltotta a teherautókat. Ezzel a rakodót nem lehetetlenítette el, és "csak" néhány ház szenved, nem pedig a Tatai út - Szt. István - Móricz.

A rakodó használatához az önkormányzattól nem kell engedély, a volt bauxit rakodót közvetve az önkormányzat biztosítja a rakodáshoz, éppen azért, hogy amennyire lehet, tehermentesüljön a belső rakodó.
Megtiltani nem tudja a város, a terhelést a fentiekkel tudná csökkenteni. Ha akarná. 

Találkoztam olyan véleménnyel, miszerint ahol a teherautók járnak, az a legkisebb rossz, a legkevesebb embernek okoz problémát. Ennél többet az önkormányzat nem tud tenni, mert nincs egyéb jogosítványa.

 De a kevesek  is bicskei polgárok. A képviselők az ő érdekeiknek képviseletét vállalták. Ha ilyen szinten sérül akár egy bicskei család érdeke, azt elvből, tisztességből sem szabad hagyni. 

  

Az egész történet nagyon jól kifejezi, hogy mennyire nincs vér a pucájában a bicskei képviselőknek, a polgármestereknek valamint az országgyűlési képviselőnek - ha bicskei lakosok, bicskei családok alapvető érdekeiről, egészségéről, nyugalmáról van szó. Nemrégiben bemutattuk a közlekedési csomópont fejlesztési tervét. Az első mozzanat, hogy megjön a gánti anyag?  

 

ia    

 

Ahogyan 40 évvel ezelőtt is már voltak nehéz idők
de a Kondratyev-féle ciklusokkal sohasem törődtek ők
Mer’ az erősek mindig úgy érzik, hogy csalhatatlanok
Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok

Mikor az entrópia emelkedik és mindent felkavar
A szolgálatok beindulnak, hogy ne legyen túl nagy a zaj
S kitüntetett szerephez jutnak megint a seggnyalók
Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok

Itt szép lehetsz, de okos nem, mert kötelező a hit
És ellenség lesz mindenki, aki kételkedik
És erkölcsről papolnak álszent köpönyegforgatók
Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok

Lassan kihull a memóriákból az egyéni tapasztalat
És átírja a központból kiküldött új adat
S jönnek a minden rendszerhez alkalmazkodók
Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok

Ahogy mindig újra kezdődik a bálvány körül a tánc
Megint befonja életünk egy láthatatlan lánc
És jönnek a lelkes ostobák s a gyáván megalkuvók
Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok

S ha végül rájuk dől a ház és nincs már több hitel
Majd mást vádolnak azzal, amit ők követtek el
És engedelmes szolgáló a törvény és a jog
Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok

Hát kedves fiam, édes lányom, véssétek be jól
E szép országban pusztít más is, nemcsak az alkohol
Jönnek majd és hirdetik, hogy milyen nagy magyarok
De tudjátok, hogy ezek bizony mindig ugyanazok
Édesapám, te megmondtad: ezek ugyanazok

Óh, valahol így van ez, ahogy volt, úgy lesz
Édesapám, te megmondtad
Van, ahol így van ez, ahogy volt, úgy lesz
Édesapám, te megmondtad

 

Bródy János 

 

 

 

2016.03.29 én 19.00 körül elveszett Frodo nevű britt cicánk. Fiatal egy év körüli nagyon félénk bent lakásban tartott cica. Bicske Kossuth utcából keressük a Vincotech gyár közeléből. Minden információ nagyon segítene. 30275....

  

A magyar oktatás mielőbbi helyrebillentését, az arról való felelős, hozzáértő gondolkodást megkövetelő bicskei lakosok csoportja érkezett a Vajda János Gimnázium elé ma reggel 8 órára. Köztük egy velem a Vajdában 89-ben végzett vén diák is eljött: "osztálytalálkozó". Megint megpróbáltunk elvarrni egy-két régi szálat. 

20160330_081350_1_1.jpg

A gimnazisták tanáraikkal 9 óráig, becsöngetésig az iskola előkertjében többek között népdalokat - Tavaszi szél vizet áraszt - énekeltek, végül hallgattak egy nagyot és közöset - ahogy az a pedagógustüntetésről is emlékezetes. A Vajda előtt mai és régi tanárok, mai és régi diákok találkoztak, de bizony érkeztek pedagógusok a Csokonai Általános Iskolából is, sőt, a környező települések sulijaiból is jöttek. (A Csokonaiban a mai napon nincs tanítás.) Szülők is voltak velünk. A régi kerítés betonjára krétával kockákat rajzoltak a tanulók, hogy ezzel is kifejezzék a magyar tanárok megmozdulásával kapcsolatos szolidaritásuk. Tanárok, diákok közös kiállása. S ha már valami kockás, akkor ott azonnal amőbázni kell - lásd képeinken. A Kossuth téren áthaladó autósok közül többen hosszan-szaggatottan dudáltak - kifejezve támogatásukat. Ők is látják, mi történik itt....   

 

ia 

 

20160330_081525_1_1.jpg

 20160330_083302.jpg

A bicskei rendőrök vádemelést javasolnak egy helyi férfival szemben, aki Etyeken és Bicskén követett el vagyon elleni bűncselekményeket.

A Bicskei Rendőrkapitányság két rendbeli jármű önkényes elvétele bűntett és három rendbeli lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást M. Róbert 30 éves bicskei lakossal szemben.
A férfit azzal gyanúsítják a rendőrök, hogy 2015. november 9-én egy etyeki családi ház udvaráról eltulajdonított egy kerékpárt, egy hozzá tartozó kereket, illetve egy vágókorongot. Ugyanezen a napon Etyekről - a tulajdonosok tudta és beleegyezése nélkül – két családi ház udvaráról vitt el két robogót. Az egyik segédmotorkerékpárt egy közeli útárokban hagyta. A másik esetben a sértett észlelte amint az elkövető tolta ki az udvarról a motort és értesítette a rendőröket.
A megalapozott gyanú szerint M. Róbert 2015. november 30-án este egy bicskei pékség elől is eltulajdonított egy versenybiciklit, illetve a pékség raktárhelyiségéből zsemlét és kenyeret lopott. A rendőrök az eljárás során gyanúsítottként hallgatták ki az elkövetőt és az ellopott kerékpárt lefoglalták tőle.
A nyomozók a napokban befejezték az ügyben folytatott nyomozást és az illetékes ügyészségen vádemelést javasoltak - írja az FM RFK Kommunikációs Szolgálatának közleménye. 

Traffipax a benti ovinál

Címkék: rendőrség

2016.03.29. 14:41

Kedves, baráti bejegyzés egy órával ezelőttről: 

"Bicske József A. utcai ovinál trafi van"

Alcsútdobozon igazoltattak a járőrök 2016. március 28-án délelőtt egy helyi férfit, akiről megállapították, hogy néhány órával korábban betört egy hétvégi házba, majd onnan fagyasztott húsokat tulajdonított el...

A rendőrök a 40 éves M. Zsoltot elfogták és előállították a Bicskei Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. Az elkövető a bűncselekménnyel kapcsolatosan beismerő vallomást tett - olvasható az FM RFK Kommunikációs Szolgálatának közleményében.   

 

Március 30-án 8 órától 9-ig gyanús elemek több osztály- és évfolyam-találkozónak látszó csoportosulása, valamint tantestületi ülésnek és szülői munkaközösségi bálnak látszó homlokzati partija várható a bicskei Vajda János Gimnázium épülete előtt. 

Aki ott lesz, azok közül mindenki egytől-egyig jót akar a magyar oktatásnak, jól tudván, Magyarország jövőjének kulcsa az iskolákban van.   

Az egyik madár már megérkezett, tollászkodik, fáradtan pihen az új fészekkosáron, közben megkezdte az építkezést a szándékosan otthagyott fészekkezdeményre. Minden jel arra vall, hogy elfogadja a balesetvédelmi megemelést.   Reméljük, a párja is épségben ér haza, hogy a majdani fészekalj izmos "kölökgólyák" kirepülésével tovább erősítse a Kárpát-medence gólyapopulációját. Engem kedves olvasónk hívott ma délután a jó hírrel.

20160328_172221-1_resized.jpg

 

20160328_172335-1_resized.jpg

 

golyamost.jpg

Ünnepi lakmározás után illik azért egyet-kettőt séta-kerékpározni a bicskei határ elnagyoltan, még le nem kerített részein, amíg egyáltalán van itt olyan, hogy el nem kerített "határ".    

A képek a Viktor Expressz egyik tervezett nyomvonalától, a Táncsics utca végétől  alig pár száz méterre készültek. Biztos úr, ez így biztos nem maradhat! Az úton futók, kutyások, bringások a szilánktömeget próbálják kikerülni az ide vezető kanyarban. Vannak szemétlerakók bőven, akik el sem hozzák idáig, hanem végig az út mentén borítják szennyüket a bokrok alá. Arra járók szerint kutyadögök, disznóvágás maradékai és más "finomságok" lepik el az illegális lerakókat. A szeméttömbtől nem is olyan messze tábla áll: Natura 2000. Lehet mondani, hogy mindig szemeteltek, mindig ilyen volt. Igen, mindig volt szemét. De amennyi manapság borítja körbe a zöld Bicskét, az nemcsak szerintem sok. Tudni szeretném, mikor, hogyan vet véget ennek a település, mi a programja arra, hogy közterületeit, útjait, környékét szemét ne boríthassa? Régóta könyörgünk a mezőőrség mellett biztonsági kamerákért környezetvédelmi célfeladattal. Ha nem elég a Táncsics utca végébe szerelt, azt hiszem, működik az ottani, akkor legyen több.

De bizony korábban a Törökverő mögött, a volt iparvasút nyomvonalában is látható lerakó.. A BTC után a Jegenyefa utcában szintén, írtunk is róla. A jegenyefákat már "kitakarították". Talán előbb az utcát kellett volna. A Losonci utcai kertvégei is érdekesek. A Dankó vége. És még sorolhatnánk.  

   

Tudni szeretném, mikor lesz olyan program, ami nem csak csupán (részben) összeszedi a mások odavágott mocskát, hanem kedvüket szegi az illegális hulladéklerakóknak. Ne vállaljon a város cinkosságot velük. Politikai kockázata lenne  a kemény fellépésnek? Na és? Mert ide bőven beleférne az országos süketelés, amiben éppen megvédenek bennünket valamitől. Megvédhetnék a természetet, hogy unokáink is lássanak valamit a szemétdomb mögött, alatt, mellett, fölött. Valami emléket. Valóban védelemre szorul. Vagyis, ha az apuka ki akarja vinni a fiát a határba bringázni a gyurgyalagos löszfalhoz, akkor az a gyermek ne ezt a koszfészket lássa. Hát tele van a városvezetés pedagógusokkal.... Nekik magyarázzam?! Mindegy.

Tudni szeretném, mikor és mivel kezdik a környék megvédését.  A pénz a bicskei önkormányzatnak nem lehet gond, hiszen míg a város lakói a Tessely-féle, Csabdiról megduplázott építményadót nyögik, Pálffy Károly - mit volt mit tenni -  a céges telekadókat engedte el, miután a nagyfőnök barátjának cége vett minálunk 300 hektár belterületi telket - akarom mondani meg vagyunk tisztelve. Vagyis könnyedén lemondott a megválasztott felelős vezető évi több százmillió bicskei bevételről, tehát anyagi akadálya Bicskén biztos nem lehet a köztisztaság szigorú megteremtésének, megőrzésének, a hulladéklerakás példás büntetésének.

Ismétlem: nem elég az elszállíttatás, mert az szimplán jóváhagyja a lerakást, sőt, az elkövetőket biztatja rá: "Úgyis elviszik". A szimpla elszállíttatás cinkosság: fizessenek a hülyék. Megerősített mezőőrség kell, biztonsági rendszerek, szigorú büntetés, nem pedig maszatolgatás, hogy mindig összeszedi a város cége, mert a pártok éppen nem akarnak veszíteni talmi fényükből és félnek a haragtól.  De ez így gyalázat, a szabálysértők felbátorítása. A kettő csak együtt működhet. Ha a szigorú fellépés és a folyamatos rendtartás nem együtt működik, és mi ezt hagyjuk, csak megilletődve fuvarozgatjuk mások szemetét, akkor mi ne tanítsunk az utókornak és  senkinek se hittant, se erkölcstant. Tanítsa helyettünk, aki arra érdemes.

Ismerni szeretném azokat a szankcióval lezárt ügyeket, amiket a kamerák és a terület őrzése révén indítottak el. Tudni szeretném, hogyan képzelik a sorsát annak a lerakott hulladéknak, amit a város sem szállítatna el.    

Végezetül: a hulladéktörvény szerint az elhagyott hulladékért a birtokos a felelős. Ha ismeretlen a hulladékbirtokos, akkor az ingatlan tulajdonosa felelős, ahol lerakták. Ez ugye nem minden esetben önkormányzati tulajdon. Lehet az enyém, lehet a tiéd. Itt e képen látható bejárat mögött áll egy kapu. Szerintem azért is, hogy oda ne lehessen szemetet bevinni.

El kellene dönteni végre, mit akarunk. Ha nem szemétdombon óhajtunk élni, akkor az önkormányzat részéről szakítani kell a "ne bolygassuk, mert ez kényes téma és szerteágazó és nem tudunk mit tenni" attitűddel, hanem bátran bele kellene kezdeni abba a munkába, ami kimondottan és minden támogatást megkapva véget vet a közterületi szemétdombképzésnek. Ez kellene legyen a városfejlesztési elképzelés alapja. Olyan mint az iskolában az ABC valamint a számok egytől százig. Olyan alap, még iskola előttről, hogy evés előtt mindig kezet mosunk - valamint az utcán előre köszönünk mindenkinek.  

         

 

ia

20160327_163418_1.jpg

 

20160327_163253.jpg

 

20160327_163310.jpg

    A kép vagy 2 éves, nem tudom idén készített-e. Kaptam belőle igazit és hasonló mintákkal díszített írott kövei is megvannak, nagy folyami kavicsok egyik (belső) ablakpárkányon.  Érdeklődni nála :)  Ide hangulatos dísznek éppen jó.

süti beállítások módosítása