A Bicskei Szó kéri a kritikus, építő, végiggondolt, emberséges hozzászólásokat, bennük valódi tartalommal, kérdéssel, információval, érvvel stb. A csoportokat és személyeket bántó, megbélyegző tehát színvonaltalan hozzászólásokat saját belátásunk alapján töröljük. Olyanokat írjunk le, amiket saját nevünkkel is vállalnánk a nyilvánosság előtt. - A szerk.
A városban ünnepi megemlékezést és annak keretében fáklyás felvonulást tartanak 2016. március 15-én, ezért a közlekedők útlezárásokra számíthatnak.
Az ünnepi rendezvény zavartalanságának biztosítása érdekében 2016. március 15-én 17 óra 15 perc és 18 óra 30 perc közötti időben ideiglenesen lezárásra kerül Bicskén, az Ady Endre utca.
A gépjárművek a rendezvény ideje alatt a Bethlen Gábor utca, illetve a József Attila utca irányába tudnak kerülni.
Kérjük a közúti közlekedésben résztvevők fokozott figyelmét és türelmét a forgalomkorlátozás idejére!
Bicske városban - idén 30 éve vagyunk város -, a Bicskei Újság legutóbbi lapszámának címoldalán a karácsonyt ünnepeljük meg Jézus nevével. A lapot tavaly decemberben adták ki.
Negyedév az itt élők teljes semmibe vételével kimaradt. Mintha nem történt volna Bicskén semmi, ami a közre tartozna....
Bár Jézus neve minden időben megállja a helyét, mindjárt itt a húsvét.
Az sem volt hír, hogy a tizenharmadik jegyzőt várjuk az eggyel korábbi és a mostani városfő idején. De azt lehet, hogy nem írták volna bele akkor sem, ha kiadták volna a lapot. Szerintem Március 15. előtt azért ki kell ám jönnie. Javaslom a szónoknak, beszéljen a sajtószabadságról, az alapos köztájékoztatás fontosságáról, amiért példaképeink is harcoltak.
S ha már itt tartunk: olvasom egy portálon, ahogy megy egy naptári visszaszámlálás: Budapesten már 2 napja 6 órája és 17 perce nem füstölt metró....
Kellene később egy hasonló Bicskén. "Bicskén két hónapja, 2 hete, 4 napja, 5 órája, 12 perce nem mondott fel jegyző". De rendesen működő órával.
Az újság 4 hónapnyi meg nem jelenésének, a jegyző-ügynek természetesen nincs felelőse Bicskén. Miért is lenne?
Ne is keressük.
Minek?
11-én reggel már láttam egy márciusi, bicskei "havilapot", amit utoljára karácsonykor adtak ki. Téli álom volt?
Igaz, hogy nem lehettem ott minden bicskei előadáson, de a most érettségiző, kockás inges Szűcs Matyiénál jobbat nem hallottam. A csillagászatról, asztrofotózásról szólt a könyvtári Helyismereti estéken, de amikor a legjobbnak mondom, minden témát beleértek. Már amit hallottam.
Néhányszor körbenéztem a közönségen, mi tükröződik az arcokon. Nem csalódtam. Jegyeznem kell, ahogy az operatőr fülén fejhallgatóval a kamera mögött áll és mosolyogva hallgat. Ez is egy díj...
A villamos anekdota a legjobb. Hazafelé a Puskásból telefonnal a kezében interneten, de hang nélkül nézi végig a MÜPA fotózsűrizését. 600 fotó érkezett, és amikor azt látja a neten a villamosozó középiskolás, hogy 600 darab pályázatra nevezett fotó közül a legjobb 30 közé kerül, mert minden zsűritag felemeli kezét és beszavazza őt, akkor máris nyertesnek érzi magát, hiszen 600-ból egyhangúlag a legjobb 30, a legjobb 5 % közé kerülni önmagában siker. A képet a MÜPÁ-ról szolárgráffal készítette, amit egy lámpaoszlopra erősített szigetelőszalaggal és nap mint nap azért izgult, amikor suli után odatartott, hogy épségben meglegyen. Az sem volt éppen akármi, hogy a felerősítéskor kiérkező biztonsági őr jóindulatát elnyerte.
Volt ebben az előadásban valami formalitásokat oly szerencsésen nélkülöző, érdek nélküli, kedves, természetes, fiatalos fesztelenség, ezzel együtt velejárója volt az egésznek a műszaki és tudományos érdeklődésű egyéniség kategorikussága. A Magyar Csillagászati Egyesület (MCSE) és a www.asztrofoto.hu olvasói több ízben is láthatták Matyi képeit "A hét képe" rovatban. Ez már azért kozmikus skalp a javából...
Matyit ismerem már jó pár éve. Közölgettem is tőle fotókat, szavaztattam is a nyertesre nagy örömmel. A fiatalember legfőbb segítői szülei. Baráti támogatója a bicskei Bajmóczy György. Mestere Horvai Ferenc csillagász, a MCSE elnökségi tagja. Horvai Ferenc egyik tudományos munkája a korának legjobban felszerelt csillagvizsgálójáról, a hajdan a galagonyási Batthyány-birtokon állóról született. Ennek révén alakított ki a tudós azóta is gyümölcsöző kapcsolatot a Nagy Károly Városi Könyvtárral. Jó svádájú, elegáns férfiú tanító hatását Matyi előadása közben is örömmel láttam viszont a tanítvány gesztusaiban. A most érettségiző fiatal külön, többször is kiemelte Bajmóczy György bicskei csillagászati észlelő, fotós, asztrofotókat is készítő segítségét, s hogy eszközökkel is segítette munkáját. Matyi a kivetítőn bemutatta eszköztárát és azokat a fotókat, amikkel kezdett és amiket a legjobbnak tart. Éles kontrasztot ábrázolt jókedvében, amikor egy közös kettős képen állott az Orion-csillagkép Lófej-ködje. Az egyiket a NASA készítette, a másikat Matyi. Aztán utalt a két eszköz közötti árkülönbségre millió dollár mértékegységben kifejezve azt, a két eszközről is megmutatva két képet.
Csillagászok között lenni jó. Összetartó, szemlélődő, művelt, magas intelligenciahányadossal bíró csapat. Matyit meghallgatni még Tatáról is érkeztek.
Monos István és Kelemen Zoltán urak is ott ültek a hallgatóságban. E könyvtári estén Endrédiné Szabó Erika könyvtárvezető arra kérte a Vállalkozók Báljának két szervezőjét, hogy fáradjanak ki. Pista és Zoli pedig 150 ezer forintot átadtak a Vállalkozók Báljának 300 ezer forintos tombolabevételéből azért, hogy abból a bicskei könyvtári székhellyel bíró Nagy Károly Alapítvány csillagászati távcsövet tudjon vásárolni az ifjúság és minden érdeklődő szolgálatára. A felajánlás másik fele szintén nemes célokat szolgál, azokat mások kapták meg máshol, máskor.
Horvai Ferenc vette át az alapítványi pénzt köszönettel. Az eszköz helye a könyvtárban lesz, de kivihetik az egek horizontjainak kutatói Bicske legjobb észlelőhelyére, a Csillagvizsgálóhoz is. A könyvtár a rendezvényein már gyűjtött a perselyébe bizonyos összeget vendégeitől. Komoly tudósok ülnek hát hamarosan a prospektusok elé, hogy a legjobb távcsövet hozzák ide lehetőségeikhez mérten. Biztos, hogy hírt adunk róla.
Mindez azt a vágyat fejezi ki, hogy szellemileg nem veszítettük el kapcsolatunkat a Bicskén dolgozó tudóssal és művével, tudjuk melyik bolygót nevezték el róla és bizakodunk benne, hogy eljön majd az ideje a "Birtok" és a Bicskei Obszervatórium rendbetételének. Ezzel kapcsolatban a bicskeiek blogja írt már reményt keltő hírt.
Matyi felidézte varázslatos, kezdeti élményét a Nagy-Hideg hegyen. Nagy hóban érkeztek a hegyoldalba megfigyelésre, észlelésre. Odalenn köd volt és felhőzet, de 864 méteren föléje kerültek a felhőtakarónak és Budapest fényszennyezése sem hatott olyan erősen. Utána elmondtam neki kinn a könyvtárudvaron felállított saját távcsöve mellett, ahol sorban álltunk, hogy ott a Börzsönyben a Nagy-Hidegen vándortáboroztunk 1984 körül, Csóványos tető után a Nagy-Hideg-hegyre mentünk és ott aludtunk abban a tömbszerű legalább kétszintes kőépületben. Matyi elmondja, hogy az bizony Magyarország első kőből épített turistaháza.... “
"A világ is több sokkal, ha kinyujtózunk, nagy hegyekre mászunk.”
Itt Bicskén pedig mécsesek égtek a könyvtár homlokzata előtt a tengerszint felett 181 méteren, koszorú is kerül a Párizsban eltemetett, ma már ismeretlen sírban nyugvó tudós emlékhelyére.
Kalmár Ferenc bicskei tervező is sokat foglalkozott a Birtok sorsával. 1974 körül készített (a könyvtárban máig fellelhető) megkerülhetetlen tervdokumentációt a felújításhoz....de legalábbis a romok mainál sokkal méltóbb megőrzéséhez.
A fentiek megjelenése után 24 órán belül levelet kaptam Matyitól:
"- Szia! Nagyon tetszett a cikked, öröm volt olvasni.
- Szia! Mert öröm volt megírni."
Erről pedig Márkó Szidónia - szintén a könyvtárban megtartott, Szabó Magdáról szóló előadásának egy gondolata jutott eszembe. A nagy sikerű írónő azt mondta, hogy arról és azokról szeret írni, akiket szeret.
Az alábbi olvasói levélhez bevezetőül: a kutya neve Báró. Azt hiszem, rottweilerből bőven van belőle, nekünk is volt ebből a fajtából, szerettük és a fiatal korában nagy feje miatt Bucinak nevezték el a gyerekek. Báró "otthona" az Aradi utca közepén fekvő ház. Az ott élők vagy gyalogszerrel odajárók a Táncsics felé kerülnek évek óta, mert ha Bárónak olyan a kedve, akkor támadóállásba feszül és ugatja a munkából hazaérkezett embert az utca közepén. Aki ráordít, toppantva tesz egy lépést felé, Báró meghátrál, aztán újra közelebb jön támadva. Ebben az utcában és ezen a környéken, a telepen ilyen kutyagazdai viselkedés elő nem fordulhatott volna korábban. Többször vesződött a területen gyepmester, még rendőrt is hívtak miatta, de megnyugtató megoldás sem a gazda, sem a város részéről a lakosság érdekében hosszú évek alatt nem született.
"Az alábbi képek nem sikerültek, de a fekete kutya jól ismert a környéken (Akácfa utca..) hiszen van egy csodálatos, népszerű és híres gazdája...Sz.... ha jól tudom...szóval ha már a tisztelt fiatalember kutyát tart, talán érdemes lenne néhány állatvédelmi dologra felhívni a figyelmét..hogy kutyát tartani nem kötelező, nem különböző zsinóron kötjük ki a kertbe sem, olyan keritést építünk amin nem tud kiszökni, foglalkozunk vele neveljük (ingyenes kutyasuli van még Bicskén ha jól tudom tessék járni oda..)..nem hagyjuk hogy az utcán kóricáljon mert balesetet okozhat meg szenvedhet a kutya is, ha alkalmatlanok vagyunk a kutya tartásra és ellátásra akkor nem muszáj nekünk ezt a nyakunkba venni és segítséget is kérhetünk... a kutya szegény csak elszenvedője az emberi nemtörődömségnek még akkor is ha Bicskén a szemlehunyások miatt tart ez a dolog is ott ahol... másrészt az utcán zavarja a mások nyugalmát aki sétál kutyával, gyerekkel stb. és emiatt mi kutyások kapunk hideget meleget...tehát remélem olvassa az illető vagy majd továbbítják neki és a kutyus sorsa megoldódik mert az közröhej tárgya hogy hónapok de évek óra időről időre kerülgetni kell az utcákban ezt a nagy termetű kutyát...ha már egyébként az a reklám hogy állatbarát szegény emberek vagyunk...akkor felelősséggel tartozzunk állataink iránt..ahogy a saját sok kutyám stb iránt én is tartozom. Üdvözlettel, Anonymus"
Nőnap. Reggel hétkor megyek ásványvízért és kifliért a Pennybe.
No smink, no filter, no retus, no kiöltözés, a fejemen kötött sapi, kicsit kőművessegédes a sztájl, a nyakamban kötött sál (tegnap a munkahelyemen a két éve ott dolgozó portás utánam szólt: elnézést, hova tetszik menni?), no jókedv, baromi álmos vagyok, baromi reggel van még. Csörtetek be a magától nyíló ajtón, elém pördül a biztonsági őr, atyavilág, mit csináltam rosszul, hátranézek, hogy jó ajtón jöttem-e be, na, nem mintha sok választás lenne. Vagy előzetesen meg akarja kérdezni, mit akarok vásárolni, mert nyáron volt egy ilyen kérdőíves összeírás náluk, igaz, hogy azt a pénztártól távozás után csinálták, szóval sehogy se stimmel az az elém pördülés. A biztonsági őr ezúttal bátorítóan mosolyog. Mellette egy pulton kötegnyi rózsa, kihalász egyet és a kezembe nyomja. - Skbldgnnpt - morogja barátságosan, mint Bagoly a Micimackóban. A rózsa sárga, emlékeim szerint ez a bánatos búcsúzás és az engem soha el nem felejtés jelképe. Vigyorgok és mondom, nahát, milyen aranyos, köszi,és figyelem, ki kapja a lángoló vöröset: a mögöttem érkező hatvanas, akinek momentán a szeme se látszik ki a fehér, kötött sapkájából, kicsit feljebb tolja, rábámul a biztonsági őrre, semmi mosoly, a nő egy szó nélkül a bevásárlókocsiba rakja a rózsát, rá se pillant, nem mutat örömet, nem mutat bánatot, nem mutat érdeklődést, megy tovább, a zsemlék felé. Egy szál rózsa egy ismeretlen hatvanas biztonsági őrtől egy rém unalmas bevásárlóközpontban, reggel hétkor. Nem tudok fütyülni, de hazáig próbálkoztam.
Az elmúlt napok erősebb esőzései után immáron többedszer hírül adtuk olyan terület veszélyeztetettségét, ahol a szennyvíz és csapadékvíz keveréke jelent meg a felszínen.
Olvasói jelzés alapján azonban nem is kell olyan messzire menni a Kossuth tértől, hiszen a Tószeg lakópark alsó telkeit, ingatlanjait is terhelte az ömlő eső. A csapadékvíz elvezetése az önkormányzati törvény szerint települési feladat. Az elvezetés leginkább belterületet mentesítő övárkok létrehozásával lehetséges - sok egyéb feladat mellett a meglévők (ERBE-árok, SPAR-árok) karbantartásával. Minderre városunknak szinte csakis a 2020-ig tartó EU-felzárkóztatási tenderek nyújthatnak lehetőséget.
Nem kamasz-szerelem kis hevületében beszélek. Az élet közepén, megkoszorúzva női karoktól vallok, nők, rokonaim. Most már elmondhatom, hogy oly közel voltatok hozzám, mint senki más s szeretlek is benneteket.
Zavarosak, mint én, termékenyek, mint én, zavaros források, melyekből aranyat mostam, igazi aranyat. Természet tündérei, szeszélyesek és kiszámíthatatlanok, de igazabbak a meddő gondolatnál, a büszke hazugnál, a csontos, ijesztő, gyilkos férfinál. Hová is futhatnék én, kócos fejemmel, költészetemmel, rettenetesen-cikázó tétovaságommal, ha nem lennétek ti, megértők, megbocsátók, elvtelen szentek, jámbor pogányok, bizonytalan jók, valóság hű sáfárjai. Ha varrtok, vagy vajat mértek, kirakatot szemléltek komolykodó szakértelemmel s hócipőben topogtok, kecsesen, de balogul is, mint az albatroszok, fölkacagott az örömtől, hogy vagytok s én is vagyok, mellettetek. Hozzátok kötözött engem a végzet, örökkévalóan, köldökzsinórral, azután a vágyak eleven kötelével, hogy mélyetekben keressem az utat az élet felé s öletekbe ejtsem le terhes koponyámat.
Nem egy, hanem mindegyik. Mindegyik leányom, mindegyik feleségem, mindegyik barátnőm, rejtélyes kedvesem. Mindegyik anyám.
"Amanda neve fogalom a kutyások világában. Gyerekként együtt pingpongoztunk, de aztán elsodort minket az élet egymás mellől. A Facebooknak köszönhetően újra egymásra találtunk, évek óta csodálattal figyelem elköteleződését a kutyák iránt. Örömmel mutathattam be odaadó munkáját a Bors Extra e havi számában, ha a képet letöltitek, olvasható lesz számotokra is az írás, amelyből megtudhatjátok, hogy Mandi nem csak a kutyusok "védőszentje", de a sok teendője mellett lelkes hobbifutó is"
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. projektvezetője segítette a fenti képpel és az alábbi tájékoztatással a Bicskén feltétlen közérdeklődésre számot tartó és régen várt fejlesztés részleges bemutatását.
Mint már ezt le is írtuk, kérdésre válaszolva hangzott el a közmeghallgatáson, hogy a (brüsszeli) pályázati forrás elnyerésétől számított 18 hónap alatt készülne el az új bicskei vasútállomás és környezete.
Levélben kértük a teljes egészében állami tulajdonú társaság székesfehérvári képviseletétől e képet és a tájékoztatást. Az alábbi válasz érkezett:
"Tisztelt Izing Antal!
Az 1-es számú Budapest-Hegyeshalom vasútvonal az ország egyik legforgalmasabb fővonala. Ennek egyik, a Biatorbágy-Tata szakaszának felújítását a Kormány kiemelt a vasútfejlesztési projektnek minősítette, beleértve a bicskei vasútállomás fejlesztését is. Forrás rendelkezésre állása esetén a teljes vasútállomás átépítésének keretében a jelenleg üzemelő rakodóterületet is áthelyezzük. Az átépülő – EU-s szabályoknak is megfelelő – peronok akadálymentesen, liftek építésével lesznek megközelíthetőek. A jelenlegi peronaluljárót felújítjuk és meghosszabbítjuk az ott épülő parkoló és a déli városrész megközelíthetősége érdekében. Az északi oldalon autóbusz pályaudvar és buszforduló is épül, a mai kornak megfelelő átszállási pont kialakításával. Ugyanitt parkolók is létesülnek az előírások szerint biztosítandó, mozgáskorlátozottak parkolását is lehetővé tevő beállóhelyekkel együtt. A rossz állapotú gyalogfelüljárót elbontjuk, helyette csökkentett űrszelvényű közúti, gyalogos és kerékpáros aluljáró épül a Szent István utca és a Csákvári út összekötése érdekében. Teljesen új, a régi hangulatát és stílusjegyeit idéző állomásépület fog megvalósulni. A kiadott környezetvédelmi engedélyben foglalt előírásokat maradéktalanul betartása érdekében zajvédő falak épülnek Bicske alsó megállóhelytől Bicske állomásig a vasút mindkét oldalán."
Kedves bicskeiek! Ha már a posta a torlódással nem számolva a sorszámtépő gépet a bejárathoz helyezte, oldjuk meg közösen a helyzetet - írja a bicskei blog olvasója.
A posta ügyféltere a sorszámos rendszerrel sem lett kisebb, ugyanott helyezkedik el és a székek is ugyanúgy ott várnak az ablak mellett. Ha téptél egy sorszámot, az nem azt jelenti, hogy a gép mellett kell megvárnod amíg szólítanak! Beljebb mehetsz, leülhetsz és teljesen felesleges hangosan szidni az új rendszert, miközben miattad áll az ajtóban a sor, hiszen ott ácsorogsz.
Hogy melyik ablakhoz hívnak majd, azt beljebb is mutatja egy tábla. És akkor új kihíváshoz érkeztünk: az ablakok fölötti piros számok közül az első (kétjegyű) az ablak száma. Utána a négyjegyű szám, hogy melyik sorszám tulajdonosát várják oda. Nem bonyolult.
És végül: kedves posta, még mindig nem késő beljebb tenni a gépet az ügyféltérbe, ha a bicskeiek ennyi idő és ezen levél után sem jönnek rá, hogy bárhova állhatnak, sőt, többnyire úgyis beljebb kell majd menniük, amikor hívják a számukat.
Fegyvernek látszó tárggyal fenyegetőzött egy férfi egy bicskei presszóban.
A rendőrök őrizetbe vették.
A Bicskei Rendőrkapitányság garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást H. Norbert 32 éves zsámbéki lakossal szemben.
A férfit azzal gyanúsítják a rendőrök, hogy 2016. március 4-én délután egy bicskei presszó teraszán szóváltásba keveredett egy 25 éves helyi férfival, majd bántalmazta és egy fegyvernek látszó tárggyal fenyegette a sértettet. A kiérkező rendőrök a szórakozóhely közelében elfogták és a rendőrkapitányságra előállították az elkövetőt. A nyomozók H. Norbertet gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették - olvasható az FM RFK Kommunikációs Szolgálatának közleményében.
FIGYELEM! A TERÜLETEN SOK A MÉLY GÖDÖR, ÉS A VOLT RAKTÁRHOZ TARTOZÓ FÖLD ALATTI TÁROLÓ! ÓVATOSAN JÁRJUK KÖRBE A HELYET!!!
A tervek szerint az üzemet a kincstár létesítette Nagynémetegyházán (Bicskétől 8km-re északra) a már működő vegyiharcanyag-raktár mellett kezdték az építkezés előkészítését. 1940. szeptember 9-én Nagynémetegyházán megkezdődött a tüzérségi lövedékek töltése.
Anno a háború idején a terület és így sajnos maga a település is frontvonallá változott a Budai Vár védőinek kiszabadítására indított „Konrad” hadműveletnek.
Óbarok mellett a domb oldalban a mai napig fellelhetők a német-magyar csapatok ott tartózkodásának látható nyomai. Itt található Óbarok és Nagyegyháza között félúton a Magyar Királyi Hadsereg Vegyi töltőüzeme, ahol harci gázzal töltötték a lőszereket, illetve azokat tárolták a volt 13. számú hadianyagraktárban. A töltőüzem, és a hadianyagraktár a háború végén megsemmisült, de ennek romjai ma is fellelhetők.
A rendőrségre Etyekről folyamatban lévő családi ház betörésről érkezett bejelentés 2016. március 3-án hajnalban.
A járőrök a helyszínen tetten értek és elfogtak egy 19 éves alcsútdobozi lakost, akit előállítottak a Bicskei Rendőrkapitányságra. A nyomozók O. Ádámot lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki - adta hírül az FM RFK Kommunikációs Szolgálata.
A bicskei kötődésű, de családjával már nagyon régen Kanadába költözött fiatal fotós, dokumentumfilmes Buzora Martin nagyon szép és félelmetes képsorokat elibénk táró filmajánlóját láthatjuk a bicskeiek blogján is. Mondhatnám Toronto, Bicske, Kenya háromszög...
"Ezen a kisfilmen keresztül bepillantást nyerhettek Marci legújabb, Kenyában forgatott dokumentumfilm sorozatába, még ha csak pillanatokra is, megvillantja azt a világot, amelyben emberek százai, ezrei küzdenek éjt nappallá téve, hogy megmentsék Földünk legnemesebb állatfajtáit. Minden áldozatot felvállalva, életüket kockáztatva szállnak harcba, hogy megóvjak ezeket az állatokat a teljes kipusztítástól. Minden tisztelet megilleti Őket!"
Ismeretes a közvetlenül és közvetetten megválasztott városvezetés botrányosan rossz minőségű hozzáállása a jegyzői munkához. A törvényesség felelős őrizői Tessely-Pállfy nevekkel jelölhető polgármesterség idején 2008 őszétől napjainkig átlagban 8 azaz nyolc hónapig tudtak megmaradni Bicske mezővárosban.
"Ár ellen nehéz úszni!
A jegyzők gyakori távozásának feltételezhető oka,a belső diktatórikus magatartás, ellenmondást nem tűrő hatalmi arrogancia.Vélhető a helyi Önkormányzat íratlan szabályzatában betonba ágyazott megdönthetetlen beépített szlogen, " tőlünk szebb lehetsz de okosabb nem" ha IQ-d szárnyal, intelligencia szinted felettünk áll, tisztelt törvényesség őre menleveled már csak aláírásra vár. "
Ákos jelentős összeggel támogatja a dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekmentő tevékenységét. Az adomány átadására az Andante Borpatikában került sor.
Böjte Csaba: „Ez a legnagyobb egyéni adomány a dévai Szent Ferenc Alapítvány történetében. Igyekszünk a lehető legjobb árfolyamon átváltani gyermekkacagássá, jó magyar szóvá. Ez a támogatás az anyaotthonaink, gyermekvédelmi központjaink számára váratlan tavaszi angyaljárás. Isten fizesse meg!
Mésszel fertőtlenítették a csapadék és szennyvíz keverékével ellepett környéket. Olvasónk küldte a képet azzal, hogy sajnos nem a hó esett, sajnos erre volt szükség.
"sajnos nem a hó esett minalunk, hanem a pór. azt mondják, ez a megoldás.elviselhetetlen klórszagban élni, ha esik az eső
ha Bicskén esik az eső mindent leszórni klórral.
Vízelvezetés így sincs megoldva,csupán elviselhetetlen klórszagban élünk a szennyvízzel együtt.
Ilyenkor hol van a média???!!!"
(A csapadékvíz elvezetése az önkormányzati törvény szerint önkormányzati feladat - a szerk.)
Boltba menet délután a Kisfaludy elején összefutok egy baráti családdal. Gyönyörű gyerekekkel, komótosan lépkedünk. A kisfiú azzal a szöveggel, hogy fázik, apja nyakába veteti magát. Mivel át van vetve vállamon a táskám szíja, teljesen komolyan megkérdezi: "Miért kell neked biztonsági öv?"
Elérjük a Kisfaludy-Bocskai sarkot. Anyuka kidob egy használt papír zsebkendőnek látszó tárgyat a sarki kukába.
Apuka:
- Kuka Bicskén! Ihaj! Koszorúzzuk meg.
Tudom miről beszél, ezért javaslom, hogy gyújtsunk mécsest is.
A következőt az OTP előtt látom. Köszönjük, hogy megőrizted, te bankbiztonsági kamera. Van még egy-két helyen.
A látszat szerint Bicskén magasról tesznek a közterületi szeméttárolók biztosítására. Történik mindez annak dacára, hogy az önkormányzati törvény 13. paragrafusában az önkormányzatok feladataként határozza meg a törvényalkotó a közterületek tisztaságának feltétlen és folyamatos biztosítását.
Ehhez képest a valamikor zöldre mázolt, mára már ütött-kopott, leharcolt fémkarók meredeznek ki a talajból, semmilyen "edénnyel". Vicckorszak.
Rendben, tudom, hogy a fémet a tolvajok viszik leadni. Legyen folyamatos pótlásuk. Vagy legyen helyette más anyagból, aminek szintén van pótlása. Ennyire igazán adhatnánk magunkra a polgári Magyarországon. Szemetelés elleni rendelkezések is vannak. Büntethető lenne.
A Műszaki Áruház előtt - nem tudom most így van-e, de régebben láttam olyat, mikor egy reggeli busszal mentem Fehérvárra, hogy nyitáskor úgy gondoskodnak a területről a boltosok jóindulatból, hogy szigszalag-félével fölerősítik a nejlont, hogy legyen mibe dobnia a szemetet például az utazóközönségnek. Este beviszik, saját kukájukba teszik. Emelem kalapom.
De mi ez már?
Nyilván annyi oldala van ennek a bicskei kukakérdésnek, hogy tanulmányt lehetne belőle írni. De így nem maradhat egy magát fejlődőnek mondó - igényes - városban, az is biztos....
Hogy magyarázzák meg a szülők a gyerekeiknek, hogy szülővárosukban mi a macskafarkáért nincsen szeméttároló edényzet a földből árván meredező leharcolt rudakon?!
Friss kommentek