Bicskei vegyes piac (Kisfaludy utca) üzemeltetője felhívja a lakosság figyelmét hogy 2014.12.26-án (péntek) és 2015.01.02-án (péntek) napokon a piac az ünnepek miatt nem lesz megtartva.

A következő piac 2015.01.09-én (péntek) lesz.
Továbbra is várják a régi és az új vásárlókat 2015 –ős évben.

Mindenkinek Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Sikerekben Gazdag Új Évet Kívánnak!

Csabdin a Szabadság utcában 2014. december 22-én 01 óra 25 perckor a járőr ellenőrzés alá vont egy helyi lakost, akinek ruházatában zöld színű, kábítószergyanús növényi származékot talált. A 20 éves férfit mintavétel céljából előállították és a Bicskei Rendőrkapitányságon kábítószer birtoklás vétség gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak a nyomozók - áll az FMRFK közleményében. 

A BTC karácsonyi közleménye

Címkék: btc

2014.12.22. 11:21

Tisztelt Szurkolók!

A BTC Labdarúgó szakosztálya megtartotta évzáró-évértékelő bankettjét.Örömmel jelenthetjük be,hogy a csapat szakmai munkáját továbbra is Gyimesi László által vezetett szakmai stáb vezeti.

A vezetőség megkezdte a felkészülési program összeállítását,illetve a keret megerősítését is hiszen több játékossal megkezdték a tárgyalásokat.Ezúton szeretném megragadni az alkalmat, hogy minden kedves bicskeinek Kellemes Áldott Karácsonyi Ünnepeket kívánjak a BTC labdarúgó szakosztálya nevében!!

Tisztelettel: Márton Imre

"...amennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg."  MÁTÉ 25, 45

 

Ezt itt úgy értem az Úr szavaiból, hogy a gyerekek csakis igazán jót érdemelnek, csakis azt, ami őket és érdekeiket szolgálja. Aki jót cselekszik velük, mintha az Úrral tenné. Aki rosszat, szintén mintha az Úrral tenné.

Vessük össze  a kép alatti, ember számára talán legfontosabb Igét - Immanuel Kant (1724-1804) következő sorával:  "A Biblia létezése az emberi faj legnagyobb áldása. Az ennek lekicsinylésére tett minden kísérlet az emberiség ellen elkövetett merénylet."     

Konrád Krisztina három gyermekes anyuka és mezőgazdász azt kérte tőlem, tudjam meg hányas lába Nagy István édesanyaként is üzemelő édesapa gyermekeinek. A két kisebbnek. (Estván öcsémmel forró drót van köztünk ilyen esetekre mint a Kreml és White Huose között - Áginak köszönhetően, akinek Trixi mutatott be pár éve azért, hogy felhívja figyelmemet a család akkor nehéz helyzetére.)

A Luca napi sütivásárról bevételének egy részét Konrád Krisztina ma vitte el borítékban Nagy István gondviselő részére   a Madarász Katalinnal privátban összeállított ajándékcsomagokkal együtt. Megálltunk a ház előtt és többen többet fordultunk lekvárral, befőttel, paradicsommal, csokival és mézeskaláccsal, kabátokkal, táskákkal, cipőkkel, csizmákkal és játékokkal.

Nagy öröm fogadta a karácsony előzetes ajándékait. A kislány egy Z8 feliratú új retiküllel jött hozzám és elolvasta, hogy mi van ráírva - idézem: "Az enyém".

Itt ez a fönti kép már régi. Ádám, a legnagyobb gyermek kész siheder, komoly és jó arcú fiatalember. Arra a kérdésre, hogy a Jézuska hozza-e a karácsonyfát - büszkén és komolyan, mi állítjuk be apával, előtte gallyazzuk és fel is díszítjük.

Míg Kriszta benn játszott a gyerekekkel, mi nehéz dolgokról beszélgettünk a konyhában. Például arról, hogy az idei 10 ezer forint most is kevesebbet ért a boltban mint tavaly és jövőre még kevesebbet fog. István jó kőműves, de festést is vállal. A mosogató mesteri és spontán megoldás. Egy íróasztalból készült. A tűzhelyen lábasban epres tea. Arról beszélünk, hogy Botond óvodába kerülésével már nem három helyre kell járnia gyermeket összeszedni Nagy apukának, hanem kettőre: ovi és suli. S hogy ma estére kakaós tészta készült, ez az új sláger.

Hogy hogyan lehetne igazán segíteni? Folyamatos munkát kellene szereznie. Ha például a Városgazdák sorait erősíthetné, akkor találna benne egy tehetséges, dolgos, erős építőmunkást, akivel mindent meg lehetne csináltatni. Azt nem értem én Izing Antal, hogy nincs még állása egy családot állítólag elsőrangúnak tekintő erő vezette városban éppen neki....

Botond is javára változott, édesapja szerint "kezd neki formája lenni".

Krisztáék Marcell fia osztálytársa Ádámnak. Így aztán van miről beszélgetniük, mikor Kriszta már kijön a konyhába. Madarász Katalin kislánya Hanga is társa volt egyiküknek  - szóval ez már kész szülői értekezlet. 

A Luca napi sütés beszámolója Konrád Krisztinától: 

"Luca napon tartott jótékony sütivásárunk nagyon jól zajlott. Az ismételt felhívásra többen jelentkeztek, ki azért mert már az előzőben részt vett, ki azért mert akkor kimaradt... s legfőképp a célért...

Köszönet Bálint Andinak és Guba Jutkának. 

Megpróbálom kivétel nélkül felsorolni a sütőket:

Berecz Tünde, Csipánszky Katalin, Vitai-Pfendert Erzsó, Kispál Zsuzsa, Törökné Vida Szilvia, Vidáné Tolnai Edit, Mészáros Veronika, Szűcsné Horváth Edit, Olléné Éva néni, Nagy Anita, Kóborné Lehoczki Noémi, Dellinger Fruzsina, Madarász Katalin, Konrád Brigitta, Konrád Viktória, Herceg Ágnes, Varga Antalné, Bancsiné Daru Edina

Köszönjük a süteményeket!

Nem titok, hogy a vásáron befolyt összeg 40.000.- forint.

A befolyt összeget néhány család közt fogjuk szétosztani még karácsony előtt.

Bár a mostani megmozdulás kisebb volt mint a tavaszi, számomra mégis azt mutatja, hogy létezik közösségi szellem, boldogan sütöttek a csajok- még munkaidő után is... és ami még nagyon fontos, a pénz nagy részét 50 forintjával (kb. ennyibe került egy süti vagy 2-3 linzer) a kisdiákok adták össze. Nagyon kelendőek voltak a "sünik", "dinnyék", muffinok, mézeskalácsok. Köszönjük a gyerekeknek és szüleiknek, hogy a "kis" zsebpénzekkel hozzájárultak a célunkhoz!

De köszönet illet mindenkit, aki a tegnapi rendezvényen akár a mi, akár az iskolás, óvodás árusok bevételét gyarapította illetve hozzájárult műsorával, segítségével, munkájával az Adventi hangulathoz!

Terveink szerint a Jótékonysági Sütivásárból tradíciót kívánunk teremteni. Bár reméljük, hogy a későbbiekben nem a kisgyermekek nehézségei adnak okot a gyűjtésre, hanem sokkal inkább örömtelibb célok...

Boldog, békés karácsonyt mindenkinek!"

Fehér pulijukat keresik szerető gazdái

Címkék: kutya

2014.12.21. 19:22

Tegnapi késő délután/este (2014.12.20.) folyamán valószínűsíthetően a nagy mennydörgéstől megijedt és eltűnt egy 8 éves fehér szőrű, csippezett puli kutya Bicskén a Kölcsey utcából.

Ha valakinek van róla információja vagy látta a kutyát, kérjük, hogy a 06/22/350298 -as vezetékes telefonon értesítse szerető gazdáit.

Kérem tegye közzé a honlapján, hogy közös erővel könnyen megtalálják a kutyust a gazdái!

A Bicskei Szó címére eljuttatott üzenetében a bicskei szülők és nagyszülők nevében írja egy nagymama.  

hamup1.jpg 

 

Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánunk a bicskei Nagy Károly Városi Könyvtár minden munkatársának és egyúttal Endrédi Szabó Erika vezetőnek külön köszönjük, hogy a Papírszínházzal ekkora örömet szereztek gyermekeinknek. Üdvözlettel, egy nagymama  

Felajánlás érkezett egy bicskei családtól. Négy darab tűlevelű, kicsinek nem mondható fenyőfát adnának rászorulóknak. 

Ezek igazán magas fenyők fányi csúcsai és csúcs-szépek - így képzeljük el.   

Kapcsolat: bicskeonline@gmail.com 

 

A közbeszerzési hatóság honlapján megtalált adatok szerint Bicske városa nem pályázati forrásból, hanem bankhitelből fizetett a közvilágítás korszerűsítésére 86,5 millió forintot.  Aztán meggondolták magukat.

A kormány nem tesz bele semmit, ezt kizárólag hitelből fedezik.
100 milliót kértek hitelbe, ezt hagyták jóvá, végül a közbeszerzés 86,5 millió forintos költséget hozott.
Az tanulságos, hogy 150 millió alá terveznek, mert akkor lehet meghívásos közbeszerzésben dönteni.
A nyertes cég a hirdetményben Zrt. létére kisvállalkozásnak van megjelölve...

Városunk továbbra is fennálló problémája, hogy bevételi forrásait képtelen volt növelni 2010-14 között, tehát gazdaságilag nem lettünk önállóbbak.

Tessely Zoltán korábbi polgármester vezényletével újabb adósságaink keletkeztek.

„Tervezéssel vegyes kivitelezési szerződés keretében Bicske Város közigazgatási területén belül építési beruházás közvilágítás korszerűsítésének megvalósítására” projekt megvalósítása érdekében bankhitelt vettünk fel és a Magyar Közlöny 181. számának, az 1801/2014. (XII. 19.) számú kormányhatározatának 1. mellékletének 13. sorában ott a 0 Ft kormányzati hozzájárulás a 100 milliós közvilágítási hitelhez.  

Az ügylet egyéb összefüggései is figyelemreméltóak....

 

Esti szonáták a Márványteremben

Címkék: koncert

2014.12.20. 20:01

A Magyar Rádió Márványtermébe kapott két tiszteletjegyet a Bicskei Szó. A Liszt Ferenc díjas művész arra kért, hívjuk fel olvasóink figyelmét erre a koncertre.   

 

Bazsinka József (tuba), Ivanyickaja Irina (zongora)
Magyar Rádió Márványterme


J. S. Bach: g-moll viola da gamba szonáta (Bazsinka József átirata)
Scelsi: Maknongan - magyarországi bemutató
Faure: Pavane (Balogh Sándor átirata)
Dubrovay: Solo, No. 3
Jacobsen: Tuba-Buffo
Brahms: Négy komoly ének, op. 121
Plog: Szonáta
Emler: Tubastone
Koraesti hangverseny

2015. január 6. 19:00

Bazsinka József temetésén egyenruhás mentősök sorfala állott némán mentőtiszt bajtársuk ravatalán a kápolna előtt, később sírhelyénél is. Szívet melengető volt ezt a méltó és szolidáris gesztust tapasztalni. Amikor a koporsót a sírgödörbe helyezték, a temető előtt riasztásra kész mentők, tűzoltó és rendőrautók szirénái szólaltak meg rövid időre Józsi bácsi tiszteletére.

Később, amikor már koszorúk szirmai és virágai borították jó emlékű mentősünk és feleségének sírhalmát, egy mentőautó megkülönböztetett hangjelzéssel startolt valódi riasztásra. Mint megtudtuk egy szív- és tüdőbetegség miatt nehézlégzésben szenvedő beteghez vonultak Bazsinka József mentőtiszt temetéséről emlékét őrző kollégái. A beteget ellátták majd a a tatabányai kórházba szállították - értesült a Bicskei Szó.          

Kutenics Péter mentőállomás-vezető mentőtiszt Bazsinka József temetése után, a Városháza aulájában megtartott halotti toron a következő szavakkal búcsúzott el bajtársától.

 

 

Tisztelt Gyászoló család!

Tisztelt Polgármester Úr, tisztelt képviselők!

Tisztelt Bajtársak!

„Hivatással az életért! „ - olvasható mentőautóink oldalán a Mentőszolgálat jelszava.

Bazsinka Józsefet kísértük ma utolsó útjára, aki egész életét a hivatásának szentelte.

Egy olyan korszakban kezdte pályáját, ami ma már történelem, a hőskor. A technika, mellyel dolgoztak mai

szemmel nézve kezdetleges volt, de akkoriban fektették le annak az útnak az alapjait, melyen ma is járunk és dolgozunk.

Józsi bácsi orvosi táskájában a gyógyszerek mellett mindig akadt a betegeknek egy mosoly, egy bátorító kézszorítás.

Áldozatos munkájával, szakmai felkészültségével, az emberek iránt tanúsított empátiájával és tiszteletével nem csak munkatársai, hanem közvetlen és tágabb környezetének tiszteletét és elismerését is elnyerte.

Bajtársai által tisztelt vezető volt, aki minden körülmények között kiállt dolgozóiért.

Szerencsés az aki, ismerhette, sőt dolgozhatott vele aktív időszakában. A hozzám hasonló fiatalok már csak, mint nyugdíjas ismerhettük, de történeteivel, visszaemlékezéseivel a mi életünket is gazdagította. Többször beszéltünk arról, hogy ezeket a történeteket egy könyvben milyen jó is lenne kiadni, erre sajnos már nem kerülhetett sor.

Nyugdíjasként is figyelemmel kísérte a mentőszolgálat és az állomás életét. Mindig volt néhány kedves szava az állomás dolgozóihoz, szeretett a Bajtársakkal elbeszélgetni. Gyakran figyelte lakása teraszáról, vagy konyhája ablakából a mentőállomásról kivonuló mentőautókat, láttuk szemében a csillogást, olvastunk gondolataiban:

De jó lenne veletek menni, ott lenni!

Emlékét soha nem feledjük el. Mindig itt lesz velünk.

Nyugodjon békében!

Ágh Gyula Mihály első tárlatáról is hírt adtunk, ha majd látjuk ezt is a saját szemünkkel, fogunk írni róla. De akit érdekel, megnézheti - akár a festővel időpontot megbeszélve.   

A 2010. februárjában született, a Dobó utcában élő  Majnár Bence 2013. novemberében lázzal, végtagfájdalommal került a SOTE Gyermekklinikára. Leukémia.

Akkor már blogunk előterjesztése és a nyilvánosság ereje nyomán útjára indult a hivatalos városi összefogás bálszervezéssel, ahová célként cikkünk közlése után Bence ügyét is beemelték.

BENCE MEGGYÓGYULT - itt illeti nagy köszönet a magyar gyógyítókat, ápolókat, akik a legtöbbet tudják adni.  Kedves ismerősöm, a család barátja keresett fel a jó hírrel alig egy órája. Ő járt itt februárban a család nevében kétségbeesve, aztán jöttek az édesanyával sápadt-jeges félelemmel  és a zárójelentéssel együtt.

Olyan jó, hogy jó hír esetén is jön. Sőt. Arra kért, írjam le szépen saját szavaimmal, hogy a család minden tagja, minden barátjuk nagyon szépen köszöni és sosem fogja elfelejteni azt az összefogást, ami Bicskén megvalósult gyermekük érdekében.

Mindent köszönnek. Nemcsak a materiális segítséget például az utazási költségekre, nemcsak a Bicske város hivatalos jótékonysági bálja után kapott támogatást, hanem köszönnek minden jó szót, kézszorítást, amit az utcán kaptak, köszönnek minden velük együtt elmondott imát, minden Dobó utca felé érkező jó gondolatot.

Bencének újra nő a  hajacskája. Újabban már göndör, pedig azelőtt nem volt az. Gyapjaska az új beceneve. Így szólítja édesapja. 

Természetesen lesznek még kezelések.  De ez egy óriási örömhír karácsony előtt különösen. 

Igazán nem kellett volna, de én egy üveg szilvóriumot kaptam, ami jelenleg várakozó állásponton figyel a stelázsinkról. Komótosan, módjával, csak-az-ízéért fogok évszakonként egyszer cinkekornyit szürcsölni belőle - Bence, Balázs és Gergő valamint minden bicskei gyermek és fiatal egészségére. 

Azon a hálaadó szentmisén is ott leszek, amit Bence gyógyulásáért mondat majd a család a római katolikusok bicskei templomában. 

 

ia

 

 

             

Január 16-án 19 órakor Badár Sándor önálló estje Bicskén, a Petőfi Művelődési Központban!

RETRO disco a Homályban

Címkék: szilveszter homály

2014.12.17. 12:54

Szakácsot keresünk!

Címkék: állás homály

2014.12.16. 22:03

Érdeklődni a Homályban, ahol többek között Félhomálytál is kapható valamint egész is. 

Tisztelt Szerkesztő Úr!

Nagyon örülök, hogy megkezdődött a bicskei járdák helyrehozatala, csak az a problémám, hogy a kertvárosba bevezető utaknál a járda szintén hasznavehetetlen. A Rózsa utca pl. ilyen, a járda betonkocka lapokkal van lerakva,ami legalább 30, ha nem 40 évesek.Össze-vissza állnak, babakocsit eltolni szinte lehetetlen úgy, hogy a baba megúszná egy enyhe agyrázkódással. Az emberek az úttesten mennek a Lidl és a Tesco áruházakba,ami igen veszélyes.

A Lidl-höz nincs járda, sem gyalogátkelő hely ami szintén veszélyes a csapadék elvezetés sem megoldott az "árkok" ami már nincs azóta, mióta megcsinálták a szennyvíz elvezetést, akkor egyszerűen betemették. 8 éve a lakossági fórumon szóvá tettem, azt mondták hogy meg vannak a tervek és majd jövőre meg is lesz csinálva.

A mai napig nem történt egy kapavágás sem. Tavaly előtt szintén a lakossági fórumon megint elmondtam a sérelmem, meg hogy saját erőmből kiásnám a "meglévő" árkot, mire azt a választ kaptam, hogy a műszaki osztály vezetőjével egyeztessem a problémámat. Ez megtörtént csak olyan feltétellel, hogy készítsek tervet az árokásásról és a POLGÁRMESTER ÚR engedélyezi majd.

Kérdezem én, ha van árok, legalább is a helye meg van még nyomokban, miért kell engedélyeztetnem tervek bemutatásával? Ja a lényeg lemaradt,hogy nem áshatom ki az árkot,mert az közterület, de a füvet azt vágjam rajta mert az előttem van és a járdát is takarítsam télen!!! Akkor most közterület,vagy a tulajdonomat képzi??? Nem tudom hogy ez a bürokrácia mikor fog megszűnni, de ez az állapot nem tartható sokáig. Azóta is hitegetnek,hogy meg lesz csinálva minden. Igaz az árkot kiástam engedély nélkül, mert ugyebár az út magasabban van mint a járda az esővíz a járdára folyt az úttestről és bokáig lehetett menni a vízbe.
Szeretném megkérdezni, hogy mikor fogják a lakosságot emberszámba venni és a problémáit orvosolni, és nem csak hitegetni???

Kérem, ha tud szerezni valamilyen információt az üggyel kapcsolatban kérem tájékoztasson.

Köszönettel és Nagy Tisztelettel: Név és Cím  

"Csak a lélek az, mely megmarad"

Címkék: gyász

2014.12.15. 23:26

A Bicskei Napló 1993. decemberében megjelent száma éppen 21 éve került a bicskei postaládákba, benne az akkor már huszonnégy éve bicskei vezető mentőtisztként dolgozó, köztiszteletnek örvendő Bazsinka Józseffel (1938-2014) készült interjú - Nagyné Szita Erzsébet írása.

A Bicskei Naplónak ezt a számát a Nagy Károly Városi Könyvtár helytörténeti gyűjteményéből kérhettük és kaphattuk.   "Szervezett véletlen" folytán pedig Jakab Margit: Mulandóság című verse pedig Ede bácsi írása alatt a jobb alsó sarokban, már akinek van füle a hallásra. Csak a lélek az, mely megmarad.

       

     

Jó estét, Magyarország!

Címkék: szegénység

2014.12.15. 22:36

 Kisfaludy-Fáy sarok, az arra járó a főutcán túlra  menne a Bocskai utcán az apostolok lován 9 körül. Egy nő mereng az utca közepén, várja a párját. 

Beteg? Részeg? Be van állva? Ki van élve? Mindkettő? Egyik sem? 

Viszont jól öltözött, lehet, hogy csak fáradt. Fásult. Vagy rosszak a fények. Közben félpercekig bang-bang-bang üti kővel a követ a szintén jól öltözöttnek látszó, erős férfi, de tiszta erőből a bokor mögötti kukák előtt térdelve. Mintha karószerű vasszöget verne a lapos kőbe. Senki nem hallja a házban?  

Mit csinálhat? Visszafordul az arra járó, elindul feléjük. Pattannak fel, s ahogy fellibben a csalhatatlan kellékbútor, az öblös teszkótáska és még elmenet betekintenek egy kukába, minden egyértelmű. A kukából kiesik valami. A férfi lehajol, felveszi, szépen visszateszi. Aztán elhúznak a gimipálya felé. Odaér a kukákhoz.  A tartóköveken jó tálcányi területen porrá zúzott téglának látszó tárgy ujjnyi vastagon. Eszébe jut, ő hogy "örvendezne", ha ezt látná meg saját házánál reggel. Nem nagy dolog, de akkor is. Mi ez már?! Kilép az útra és utánuk szól.

- Jó estét! Ez most akkor így marad?

Megállnak. Férfi visszakérdez:

- Mi marad így?

-  A munkaterület.  

A férfi gyors és kurta mozdulattal adja a nő kezébe a szatyrot és indul vissza:

- Elpakolom. A munkaterületet. De csak mert annak nevezi. Munkaterületnek. 

- Hát nem az? 

- De. Kinek a pap. Kinek a papné. 

Újra letérdel a kukák elé. Fölmarkolja a törmeléket két kézzel, ezt ismétli vagy háromszor. Az arra járó nyitja a kuka fedelét. A nincstelen markolja vissza a kukába. Nemzeti együttműködés. 

Arról kérdezi az arra járó, ezekkel a szavakkal: "Min dolgozott?"

- Biztosítékokat találtam. Azt csaptam szét.

Elköszönőben kezet nyújtanak.

- Megismersz? - kérdezi miközben a nőtől visszaveszi a bútorszatyrát.

- Igen - mondja is a nevét az arra járó.

A vándor is mondja az ő nevét. Csak az Antal helyett mond Tamást. Ráhagyja. Nincs jelentősége.  

- Boldog karácsonyt - köszön el az arra járó, aki a fiatalabb. 

- Boldog karácsonyt, itt nyújtok kezet (csukló), mert piszkos, úgy élek ahogy tudok. Ez van.

- Ez van. Ja. Szevasztok.

-  Szevasz.

Az arra járó első távolodva megtett lépteiben arra gondolt, hogy míg különböző színezetű bandák öltönyben és különböző színű nyakkendőben, nagyon rossz dumával költségtérítés plusz cafetéria egy országot lopnak szét a szemünk előtt negyedszázada, azt persze hagyod, hagyja mindenki és még megtisztelve is érzi magát tőle, olyan is van, aki rajong értük ezért-azért. Ja. De amikor a szerencsétlen egy szaros biztosítékot ver szét kukák előtt térdelve egy falat kenyérét egy héttel karácsony előtt és hagy maga után némi törmeléket, ott rendet rakatsz. Mérgelődik, odaér, ahol terített asztal várja. Azt mondja a vendéglátó dohogására, hogy tíz ember közül kilenc nem ment volna oda és jó hogy nem folyt vér. A nagyok pedig saját zsebtömésükben arra a kilencre építenek. Aki oda nem mennének sosem. Pedig Magyarország tényleg jobban teljesítene, ha a korrupcióval "elit" által ellopott tömérdek vagyon a közt erősíthetné. Nem itt tartanánk. Ez van. Ja.  

 

ia      

 

Az igazi Csíki sör

Címkék: erdély

2014.12.14. 23:18

Báder Antal a magyar kormány oldalán

Címkék: báder

2014.12.14. 22:27

Magyar Arany Érdemkereszt elismerésben részesült Báder Antal, a bicskei Báder Fogadó tulajdonos üzletvezetője, Bicske díszpolgára. 

Az MTI híre a kormány hivatalos oldalán olvasható. 

                     Részletek.....

 

toncsii_ba.jpg

Báder Antal, Bicske díszpolgára Varga Mihály nemzetgazdasági minisztertől veszi át a Magyar Arany Érdemkeresztet   

 

 

Ez pedig nem Hrabal - ezt még évekkel ezelőtt mesélte, amit már sokan olvashattak, hiszen egy napilapban jelent meg először:

 

Ki akarta a tüdejét szellőztetni Tóni bácsi, kiment az Alpokba. Négyezer méterrel a tengerszint felett meglátott egy szőke nőt meztelenül fürödni a gleccsertóban. Paskolta a vizet keblére, néha vállig megmerült, olykor megtett egy-két laza melltempót. Tóni bátyánk nem hitt a szemének. Gyönyörű látomás ez? Magassági mámor? Vagy hirtelen meghalt és ez már a mennyország? Pedig „csak” egy norvég nő fürdött. Tóni bácsi általában vasárnapi mise után a Homályban, csopaki fröccsök fölött, külön kérésre mesél a látomásról újra és újra. „Azt hittem, ez már a mennyország.” Mindig ez az utolsó mondat.   (ia) 

Luca napon tartott jótékony sütivásárunk nagyon jól zajlott. Az ismételt felhívásra többen jelentkeztek, ki azért mert már az előzőben részt vett, ki azért mert akkor kimaradt... s legfőképp a célért...

Megpróbálom kivétel nélkül felsorolni a sütőket:
Tünde Berecz, Csipánszky Katalin, Erzsó Vitai-Pfendert, , Kispál Zsuzsa, Szilvia Törökné Vida, Edit Vidáné Tolnai, Mészáros Veronika, Szűcsné Horváth Edit, Olléné Éva néni, Nagy Anita, Kóborné Lehoczki Noémi, Dellinger Fruzsina, Madarász Katalin, Konrád Brigitta, Konrád Viktória, Herceg Ágnes, Varga Antalné, Bancsiné Daru Edina.
Köszönjük a süteményeket!

Köszönjük a segítséget Bálint Andinak és Guba Juditnak!

Nem titok, hogy a vásáron befolyt összeg 40.000.- forint.
A befolyt összeget néhány család közt fogjuk szétosztani még karácsony előtt.

Bár a mostani megmozdulás kisebb volt mint a tavaszi, számomra mégis azt mutatja, hogy létezik közösségi szellem, boldogan sütöttek a csajok- még munkaidő után is... és ami még nagyon fontos, a pénz nagy részét 50 forintjával (kb ennyibe került egy süti vagy 2-3 linzer) a kisdiákok adták össze. Nagyon kelendőek voltak a "sünik", "dinnyék", muffinok, mézeskalácsok. Köszönjük a gyerekeknek és szüleiknek, hogy a "kis" zsebpénzekkel hozzájárultak a célunkhoz!
De köszönet illet mindenkit, aki a tegnapi rendezvényen akár a mi, akár az iskolás, óvodás árusok bevételét gyarapította illetve hozzájárult műsorával, segítségével, munkájával az Adventi hangulathoz!

Terveink szerint a Jótékonysági Sütivásárból tradíciót kívánunk teremteni. Bár reméljük, hogy a későbbiekben nem a kisgyermekek nehézségei adnak okot a gyűjtésre, hanem sokkal inkább örömtelibb célok...

Boldog, békés karácsonyt mindenkinek!

Konrád Krisztina 

A Korkedvezményes Nyugdíjasok Országos Érdekvédelmi Egyesülete (KNOÉ) Bicskén megtartott konferenciáján többek között a zöld mappás  Horváth Andrást, a NAV botrányt kirobbantó szakembert látták vendégül egy előadás erejéig. Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Szolgálat korábbi vezetője is a meghívottak között volt - értesült a Bicskei Szó. 

Mint többen is megállapították : Magyarországon a korrupció gyökeres megszüntetése egyik politikai oldalnak sem áll érdekében. Más az amit mondanak és más az amit tesznek. 

A továbbiakban a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményét olvashatják, itt pedig felvételek is láthatók a találkozóról.   

A Korkedvezményes Nyugdíjasok Országos Érdekvédelmi Egyesülete (KNOÉ) 2014.12.12.-én megtartott évzáró konferenciáján megfogalmazta, hogy ma Magyarországon nem érvényesülnek a demokratikus vívmányok, ugyanis a kormányzat parlamenti többségével visszaélve kényszeríti rá elképzeléseit, és az általa jónak tartott erkölcsi, jogi és vallási értékeket a társadalomra! A KNOÉ felhívja a figyelmet arra, hogy a rendszerváltás óta elért eredményeket a jelenlegi kormány leépíti és ezt koncepciós eljárásokkal, a közvélemény félrevezetésével, mások véleményének ignorálásával, valamint a demokratikus, gazdaságilag fejlett országoktól való elszigetelődéssel nyomatékosítja! A KNOÉ nem ért egyet az emberi és szabadságjogok, a sajtószabadság sárba tiprásával, a visszaható hatályú jogalkotással a közvélemény félrevezetésével, a jogok öncélú visszamenőleges elvételével, az Európai Unió ellenes propagandával, antidemokratikus országokhoz való közeledéssel és az adófizetők pénzének gondatlan, öncélú felhasználásával, magántulajdon államosításával (pl. magánnyugdíj). A KNOÉ a jelenlegi kormányzati intézkedésekkel szemben demokratikus, fejlett gazdasággal rendelkező európai Magyarországot szeretne!

süti beállítások módosítása
Mobil