Az eredeti Daguerre-Giroux fényképészeti felszerelést az 1839-ben Bicskén létesítendő (ma már siralmas állapotú, romokban heverő)  csillagvizsgáló részére vásárolta Nagy Károly tudós Párizsban.  

             Részletek.... 

És mivel a dagerrotípia kifejezést általános iskola alsó tagozatában a mai Prohászkán legelőször Petőfi Sándor becses nevével hallottuk a mai Szt. László Általános Iskola épületében, asszociációs bázisunkat ez azóta is úgy meghatározza, hogy a költő korabeli portréjának részletét helyezzük ide az enyészetnek átadott csillagda képe helyett, aminek megmentéséért  szülőföldjüket szerető bicskei sokat dolgoznak.

petőfis.jpg     

A Nagy Károly tér egyik lámpaoszlopa kb. két és fél hónapja dőlt ki egy pénteki napon - baleset következtében, szerencsére személyi sérülés nem történt. A szolgáltató elvégezte a szükséges biztonsági lépéseket a megfeküdt műtárgyon, ki is jelölte a helyet zárószalaggal.   

Aznap és a következő napokban alpolgármester és polgármester is megtekintette a kidőlt oszlopot. Pálffy Károly polgármester-jelölt a helyszínen azt mondta, hogy már másnap elszállíttatják az oszlopot és pár nap múlva állni fog, fényt ad. Ehhez képest ma már benőtte a gaz az oszlopot és futónövényszerűen terjed rajta a flóra, mint valami pálmaházi díszleten.

Ne feledjük: ez Bicske egyik legújabb építésű ingatlansora Bicske központjában, ahol a lakók hosszas küzdelmet vívtak csak azért, hogy egyáltalán elérjen otthonaik elé a közvilágítás. A Nagy Károly tér és a Nagy Károly utca mind a mai napig nem kapott szilárd útburkolatot.        

A Bicskei Szó 0 Ft+ÁFA/hó (akciós) szaktanácsa szerint bő negyven nappal a választások előtt illene fölállítani egy kidőlt oszlopot a város központjában, főleg akkor, ha a jelölt "pár nap múlva állni fog" kezdetű ígéretet tett.  

 

ia 

Mányon  a helységnévtábla alatt látható egy új tábla. Egy QR kód, benne ügyesen integrálva a település címere.
A QR kód ugye 3 dimenziós "vonalkód", az okos telefonok világában sok-sok információt tud hordozni a településről.  Jelentése:  Quick Response (gyors válasz). 

q.jpg

Képünk illusztráció 

Mányon is ezt teszi, gyakorlatilag egy virtuális útikönyv nyílik vele térképpel, információkkal a telefonon a településről. A  falun belül van még több helyen is QR kitéve, pontosan megmondja éppen hol vagy a községen belül, merre kell menned a következő kiválasztott objektumhoz.

A QR kód természetesen Kolozsvárott is használatos már. 

Bicskén, ahol a turizmus fejlesztése oly sokszor felvetődik, de leginkább csak kimondott vagy leírt szó marad belőle: ilyen még miért nincs? Mányon is van már, pedig az egész térség legmeghatározóbb építészeti örökségei, emlékhelyei bőségesek városunkban. De ott, ahol olyan építészeti örökségre lehetünk büszkék, mint a Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon vezetése által rendben tartott Batthyány-kastély, Európa egyik legjobb csillagdájának ma már siralmas romjai, aztán ahol emléket állítottunk az Óceánrepülésnek, ahol olyan jó vendéglők és éttermek vannak mint Bicskén,  talán már régen kinn kellene lennie a Bicskei Szó akciós 0 Ft+Áfa/hó szaktanácsa nélkül is a Gyors Válasznak.     

 

ia     

Forgalomszámlálókat keresnek

Címkék: állás

2014.08.29. 00:23

Azonnali kezdéssel keresünk a megye egész területére forgalomszámlálási munkakörre nappali tagozatos diákokat és felnőtteket.

Munkavégzés számlálási pontjai: Bicske, Ercsi, Adony, Kulcs, Dunaújváros, Kápolnásnyék, Velence, Dinnyés, Polgárdi, Halastó, megyehatár, Mezőszilas, Dég, Enying, Lepsény, Magyaralmás, Csókakő, Vértesacsa, Alcsútdoboz, Felcsút, Kislók, Káloz, Gánt

Munkavégzés napjai kedd, szerda, csütörtök.

Munkavégzés ideje: 
-06:00-12:00
-12:00-18:00
-06:00-18:00 (elsősorban ez az elsődleges műszak)

Bérezés: 
min. bruttó 584 ft/óra

Jelentkezni FÉNYKÉPES ÖNÉLETRAJZZAL elérhetőség megjelölésével.

Előny:
Ezen a területen szerzett tapasztalat az elmúlt két év alatt.

Tel.:+3620/5255-363

E-mail: regina.multijob@gmail.com


"Repül a nehéz kő: ki tudja, hol áll meg?
Ki tudja, hol áll meg s kit hogyan talál meg?"

 

 

Tisztelt Szerkesztőség!

Mellékelek egy levelet, amit az utcában lakók írtak alá és június 25-én a Polgármesteri Hivatalnál át is vettek.
A mai napig nem kaptunk választ a levélre.

És itt van 2 rövid videó is a problémánkról:

Lásd lejjebb mindkettőt - A szerk. 

Többször jeleztük már szóban a Polgármester Úr és a Képviselőnk felé is, de a mai napig mindig az volt a válasz, hogy majd megoldódik ez a probléma.

Ha érdemesnek tartják a témát, alapvető érdekeink képviseletét  és nem sért érdekeket, kérjük, hogy tegyék fel a "Bicskei Szó"-ra a videókat is, hátha végre valaki reagál már rá.

Köszönettel: név és cím a szerkesztőségben 

 

 

 

Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Képviselő-Testület!

Gondolom, mindnyájuk előtt ismert már, hogy a bicskei vasútállomásnál - a Móricz Zsigmond utcában - lakóknak nap mint nap milyen porban kell élni annak ellenére, hogy az Önkormányzat 2013. tavaszán saját költségén kitisztíttatta az úgynevezett bauxit rakodóterületet, ami a városon kívül van. Ezt azért tették, hogy a gánti Dolomit Kőbányászati Kft. ne a város területén vagonírozza be a szerintünk poros murvát, amit a Nehéz Kő Kft. tehergépkocsijai szállítanak a vasútállomás, buszállomás és nem kevés lakóház szomszédságába.

Az, hogy a Dolomit Kőbányászati Kft, a MÁV-val 201,1. októbere előtt szerződést kötött a szállításra az még rendben is lenne, mert akkor még nem tudták itt Bicskén máshová szállítani a murvát. Azt viszont biztos elfelejtették a MÁV tudomására hozni, hogy a lakosság felháborodását követően az önkormányzat áldozott rá és egy másik rakodóterületet kitisztíttatott, ahová azóta is folyamatosan szállítják a murvát és ott is rakodnak.

Többször és többen is kint voltak már az Önkormányzattól, sőt, még a Bicske TV-ben is lehetett látni a problémánkat,, ernilben felkerestem a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség Zöldhatóságát, akik sok-sok telefonom és levelezésemre végre elkezdtek egy komplex vizsgálatot. {pontos időpontot sajnos nem tudok, mert a levelük Ön, amiben tájékoztattak, az iktatószámon kívül csak 2Ot4. január szerepel. A levelet január 24-én kaptam megemilben.), amikor is 2013. augusztusában - egy önkormányzati munkatárs javaslatára, akit 2014. június 18-ig várram, hogy értesítsenek végre, hogy mi is lett a vizsgálat eredménye, de értesítés nem érkezett. Ezek után felmentem a honlapjukra és láss csodát, találtam egy Jelentést {amit mellékelek}. Legnagyobb meglepetésemre vagy, hogy az igazat megvalljam, meg sem lepődtem. Érdekes módon nem azt vizsgálták, amit kértem, mert ha megnézték volna a videót, amit még 2013. augusztusi levelemben nekik is elküldtem (lihk följebb), akkor feketén-fehéren észrevették volna, hogy Az UTCÁBAN ÉLŐK ÁLLANDÓ PROBLÉMÁJA AZ ÁLLANDÓ POR. Azonnal jeleztem a Jelentés aláírója felé, hogy a vizsgálat eredményét sajnos nem tudom elfogadni és újabb vizsgálatot kérek,

Most akkor térjünk rá, hogy mit is szeretnék.

Mivel az utca napi többszöri locsolása nem megoldott sem a szállító cég, sem az Önkormányzat részéről,ezért kérjük, hogy a Móricz Zsigmond utca végére helyezzenek ki egy 12,5 tonnás súlykorlátozás táblát, hasonlóképpen, mint a vasútállomástól a város felé van kitáblázva. Azt a táblát 

is azért tették ki, hogy a szállító tehergépkocsik a murva lerakása után ne tudjanak bemenni a város

területére, mert korábban azt tették.

Véleményünk szerint a tábla kihelyezése után elkerülhető lenne, hogy a város területére hozzák a

murvát. Akkor kénytelenek lennének a városon kívül kitisztított rakodóterületet használni.

Mivel az utcában lakók a házaikért több tízezer forint adót fizetnek évente, akkor jogos elvárás lenne, hogy immáron több mint 2,5 év eltelte után a Város vezetése méltányolja és mielőbb orvosolja a kérést. Ezen a nyáron már ne kelljen folyamatosan a port belélegezni az utcában lakóknak és nyugodtan lehessen szellőztetni, valamint a kimosott ruhákat az udvaron szárítani.

Nagyon olyan érzésünk van, hogy az utcában lakók nem a XXl. században élnek, sőt nem is az Európai Unióban.

Várjuk mielőbbi szíves válaszukat és az intézkedést a 12,5 tonnás súlykorlátozó tábla kihelyezésére.

Bicske, 2014, június 24.

A tábla kihelyezésének javaslatával egyetértek:

Huszonegy bicskei polgár aláírása és pontos címe 

 

A levélre már válaszolnia kellett volna a polgármesternek.  A Bicskei Újság legutóbbi számában van egy rövid tájékoztató, hogy 20 km/h sebességkorlátozást vezetnek be ezen a bányaúttá tett családi házak előtti szakaszon. Ez utóbbinak ugye az ég világon semmi értelme, mert a rakodás és szállítás továbbra porol, arra pedig nincs ráhatással a sebességkorlátozás, mert a lassú rakodás, lassú haladás is porol.
Ellentmondani igen nehéz a Nehéz Kő Kft-nek - tudjuk -, még akkor is, ha elsősorban bicskei polgárok érdekét kellene képviselni. Helyette hoztak inkább látszatintézkedéseket, saját lelkiismeretüket nyugtatva és semmit meg nem oldva. Az ott élők tulajdonához való joga sérül 2011. októbere óta. Bicskei otthonok válnak használhatatlanná. És egy ilyen levélre nem válaszol Tessely Zoltán és/vagy Pálffy Károly.   

Települnek a bicskei szülők fóruma és a Bicskei Szó által is határozottan kért meglévő játszóterekre a beígért +1 játékok, a Kossuth téren már elkészült, a kertvárosban reggel még csak részben volt kész.

Annak idején voltak szülői javaslatok, hogy hová milyen játék kerülhetne. Megnézzük majd, hogy a vezetők akkori tiltakozása ellenére figyelembe vették-e azokat, vagy valaki "okos" volt és tudta a megoldást.

A Bicskei Rendőrkapitányság járőrei 2014. augusztus 27-én 14 óra 20 perckor Mány külterületén ellenőriztek egy személygépkocsit és annak vezetőjét. Az egyenruhások az igazoltatás során megállapították, hogy a gépkocsiban olyan vas- és faanyagok vannak, melyeket a 60 éves férfi egy Mány, Alsóőrs pusztán lévő vállalkozás telephelyéről lopott el. A rendőrök M. József helyi lakost elfogták és a Bicskei Rendőrkapitányságra elállították, ahol a nyomozók lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki - írja az FMRFK Sajtószolgálata által kiadott közlemény. 

bakterfeszt_1409124685.jpg_800x960

Bő hat hét múlva önkormányzati választás Magyarországon, ehhez képest polgármestereink, al- és álpolgármestereink, a képviselők, az összes bizottság és annak minden elnöke tétlenül, szó nélkül szemléli a város hivatalos portáljának törvénytelenül elhanyagolt állapotát. Valamikor médiaközpontról álmodtak. Tessék.  

Ennyire fontos tájékoztatásunk? Miközben például jogszabályi kötelezettség minden 5 millió forint feletti szerződés ismertetése, közzététele?

A "H"ivatal alkalmaz médiareferenst, amely munkakört Tessely Zoltán hívta életre.  Neki vajon mi a feladata, ha nem a médiatartalom szolgáltatása, többek között a város hivatalos portálján?     

Vegyük szemügyre a weblapot, ezek a Bicskei Szó feljegyzései:  

 

Fő oldal

Aktuális programok - naptár semmit nem tartalmaz, üres

Önkormányzati híradó - márciusi az utolsó

impresszum - üres

adatvédelem - üres

kapcsolat - még mindig Sz. M. a 9. jegyző TZ idején

Menü

A menüszerkezet - komolyan- bármire rákattintok, visszatér az alapállásba, hiába nyitok meg egy menüt almenüre, az mindig visszaáll alaphelyzetbe.

Önkormányzatunk/polgármester - a kép alatt mindenhol megjelenik a felirat is, mintha nem tudnám, hogy kép és ő a polgármester, miközben arra a linkre kattintottam, emellett a felirat inkább a nevét tartalmazhatná. Esetleg átvehetnénk tőlünk eposzi jelzőjét: Bicske Csabdin élő polgármestere. 

Önkormányzatunk/alpolgármester üres, nem elég régen lett főállású? Vagy titok? Vagy nem emelte elég magasra kacsóját, amikor halált megvető bátorsággal saját szavazatával duplázta meg bérét? 

Önkormányzatunk/képviselő-testület a szövegben a régi önkormányzati törvény és feladatok szerepelnek, miközben - tudtommal - az már csak nyomokban van hatályban

Önkormányzatunk/közérdekű adatok/jelentés autóbusszal...... minden évben törvényi kötelezettség, ennek ellenére az utolsó jelentés 2013. évi 

Önkormányzatunk/közérdekű adatok/szervezeti...../elérhetőségi adatok itt a Polgármesteri Hivatal van behivatkozva, miközben a cím ugye úgy kezdődik, hogy önkormányzatunk

Önkormányzatunk/közérdekű adatok/szervezeti ....../szervezeti felépítés itt is a régi törvényalapján készült a szöveg

Önkormányzatunk/közérdekű adatok/szervezeti ....../a szervezet vezetői itt már P. T. a jegyző, a mostani

Önkormányzatunk/közérdekű adatok/szervezeti ....../képviselő testület tagjai mint feljebb,itt is a régi törvényre hivatkoznak

Önkormányzatunk/közérdekű adatok/szervezeti ....../szervezeti egységek vezetői üres

Önkormányzatunk/közérdekű adatok/szervezeti ....../nevelési oktatási intézmények, iskola már nem önkormányzati, óvodából pedig egy van

Önkormányzatunk/közérdekű adatok/szervezeti ....../kulturális intézmények a könyvtár és a művház már össze lett hegesztve, eddig jó volt az intézményi autonómia e két nagy hagyományokat teremtő intézménynek, de megjött Zoli. és ha már itt vagyunk, csapjuk ide a zánkai tábort is, pontosabban a Bicskei Tábort - Zánka 

Önkormányzatunk/közérdekű adatok/szervezeti ....../gazdálkodó szervezetek Jakabné Borostyán Krisztina ügyvezető, Erlein Ferenc ügyvezető, Rák József ügyvezető, Nárai Vencel ügyvezető. mindegyikük évekkel ezelőtt volt. Terra Nueva szerintem már nem létezik.

Önkormányzatunk/közérdekű adatok/szervezeti ....../közalapítványok, lapok üres, miközben tudjuk, hogy vannak

Önkormányzatunk/közérdekű adatok/szervezeti ....../tevékenységre.... a hivatkozott jogszabályok hatályon kívül vannak, a linkek csak annak látszanak, egyébként üresek

Önkormányzatunk/közérdekű adatok/szervezeti ....../gazdálkodási adatok kizárólag két link működik, miközben jogszabályi kötelezettség az 5 millió feletti szerződések és egyéb gazdálkodási adatok közzététele. Ezt a polgármester, alpolgámester, képviselők és bizottmányi tagok/vezetők közül senki nem kifogásolta még? Ennyi a törvény tisztelete?  

„Jogszabály a törvény, a kormányrendelet, a miniszterelnöki rendelet, a miniszteri rendelet, a Magyar Nemzeti Bank elnökének rendelete, az önálló szabályozó szerv vezetőjének rendelete és az önkormányzati rendelet. Jogszabály továbbá a Honvédelmi Tanács rendkívüli állapot idején és a köztársasági elnök szükségállapot idején kiadott rendelete.”
– Magyarország Alaptörvénye T) cikk (2) bekezdés

Önkormányzatunk/közbeszerzés a menü egy 2012-es adatot tartalmaz, szemben a közbeszerzési törvény rendelkezéseivel

Önkormányzatunk/támogatások mióta üzemel a honlap, azóta feltöltés alatt

Polgármesteri Hivatal/szervezeti felépítés aktualizálni szükséges!

Polgármesteri Hivatal/Tisztségviselők itt ki van javítva a jegyző neve! egyébként innen látható, hogy kétféle oldalon vannak felsorolva a tisztségviselők

Polgármesteri Hivatal/Félfogadás gondolom nem is meglepetés, jegyzőként még Sz. M. fogadja az ügyfeleket, pedig itt már P.T. a jegyző, ha nem is éppen címzetes főjegyző....

A Tessely-Pálffy duó által megteremtett tökéletes káosz tükre városunk hivatalos oldala.  

Intézményeink/oktatási intézmények itt már csak egy óvoda van, szemben a fentiekkel, az iskola 2006. évi bemutatkozása jó lenne, de hát sajnáljuk, ma már az nem önkormányzati intézmény. Khm.

Intézményeink/egészségügyi intézmények ????? feltöltés alatt

Intézményeink/közművelődési intézmények - már csak egy van, egybe vonva, szemben a honlap szerinti kettővel

Intézményeink/Bicskei Gazdasági Szervezet a nevek és a létszámok erősen felülvizsgálatra szorulnak

Intézményeink/helyi tv feltöltés alatt, miközben a főoldalon látható az újság működésének nyoma

Kitüntetettjeink a teljességigénye nélkül valamiért hiányos

Társadalmi szervezetek/egyházak meglepő módon Bicskén mindössze egy egyház működik a honlap szerint

Társadalmi szervezetek/politikai szervezetek - Ez már nem is meglepetés, Kelemen András az egyetlen szervezet a városban, pedig hol van már a tavalyi hó 

Pályázatok/egyéb pályázatok a 2014-es naptárba keresnek fotókat, ami ugye azt jelenti, hogy a hír 2013 évi.

Pályázatok/Ingatlanhasznosítás 2012-ből

Álláspályázatok/közterület-felügyelő - Benyújtási határidő 2013. november 25.

Bicskei Újság Úgy tűnik májusig fontos volt, aztán megszűnt

Kistérség - Még létezik a honlap szerint, miközben már legfeljebb csak nyomaiban van meg, hiszen járások vannak

Helyi vállalkozások - Feltöltés alatt (nyilván ezért nem találtak bicskei asztalost a város kemencéjéhez :)   

Társadalmi egyeztetés 2012-ből - próbaüzemben maradt a hatályos önkormányzati rendelet ellenére

E-ügyintézés - Üres, bár talán nyomtatványokat tartalmazott valaha

Dokumentumtár - A nyomtatványok erősen felülvizsgálandóak, még elavult okmányirodai nyomtatványokat is kínál, ami már megtévesztő, ugyanez igaz a szociális nyomtatványokra is. Egyes pontok pedig semmit sem kínálnak.

A határozatok, jegyzőkönyvek valamiért hiányosak, az idei év már csak itt-ott létezik.

Hasznos információk/Bicskei Járási hivatal a roma referens már rég nem az, mint az oldalon olvasható, itt – az újságban olvashatóval szemben – az okmányiroda egész héten nyitva tart.

Hasznos információk/menetrendek/helyi buszjárat menetrendje frissítésre szorul, már nem e szerint jár a busz.

Hasznos információk/sport Feltöltés alatt

Kulturális programok Bicskei napok 2013

Turistáknak Feltöltés alatt, mióta elindult az oldal

Befektetőknek Feltöltés alatt, mióta elindult az oldal

 

Ismételjük: A Tessely-Pálffy duó és a jelenlegi képviselők által megteremtett tökéletes káosz és igénytelenség hiteles tükre városunk "hivatalos" oldalának állapota. 

 

 

 

ia

jimmy_1409060530.jpg_516x753

Azt mondta a bicskei kisfiú az édesapjának, hogy a vakáció miatt a nyáridő a kedvence, a szánkózás miatt második helyen a tél, a harmadik a tavasz, mert a végén már tényleg unalmas a tél, a negyedik pedig az ősz, mert akkor iskolába kell menni.

- Neked édesapám, mi a sorrended?

- Nekem fiam nincs sorrendem.

- Mindegyiket lehet egyformán szeretni?

- Nem fiam, én annyira szeretem a késő nyarat és kora őszt, hogy a többit nem is érdemes sorrendezni. Ez időtájt fölszedjük a  veteményt, megérnek a gyümölcsök, beérik a szőlő, leve lassan lecsurran a pincébe a hordóba. A helyére. Tartja a jó csántér. Aztán jöhet a tél, a dolgos tavasz, de a kert olyan barát, aki ősszel hálál meg mindent. 

- Ezért mondja Petőfi Sándor az őszről, hogy "S szép mint mindig énnekem"?

- Kár hogy már nem tudod tőle megkérdezni, és erre a választ apád se tudja kisfiam, de olvasd el verset megint, biztos benne van a miért.  Ő azért meg szokta írni a miérteket. És írd a leckéd, mert sose leszel kész.

-  Kész. Elolvasod?   

 

ia

Szia Anti.
Küldöm a cikket, amit írtam, mert valaki leszedette, akinek szúrhatta a szemét, a személyes "információ" mert feltettem azt a képet is, ami szemétkupac tulajdonosára utalt, ugyanis volt olyan hülye, hogy kidobta a saját számlaegyenleg jelentését is.

szemétlakt.jpg

Szóval az írásom ez volt.

"EGY SZEMÉTKUPAC TÖRTÉNETE
Úgy egy röpke hónapja egyszer csak mentem hazafelé a vasútállomásról, amikor a megszokott utamon (ami az egykori katonaság területén vezet keresztül) észrevettem néhány zsák szemetet. Ami akkor még egyben volt, aztán jött egy-két hét szabadság, és amikor ismét arrafelé jártam már azt láttam, hogy valaki, valakik már azt is megnézték, hogy mit van a zsákokban, sőt még a szemétkupac gazdájára is rá lehetett jönni hiszen a bankszámlakivonatát is kidobta.
Nem értem, hogy miért éppen a mi környékünket választotta a kommunális hulladék elhelyezésére.
Az egy dolog, hogy valaki szar anyagi helyzetben van, de akkor még nem kéne bunkónak is lennie.
Megjegyzem az egykori katonaság területén, épületeiben annyi kommunális hulladék van már felhalmozva, hogy lassan egy vietnámi büfé is kinyithatna, mert annyi patkány rohangál a területen, hogy a hús ellátás meg lenne oldva egy darabig."

szemétlaki2.jpg

Bicske határában egyébként továbbra is díszelegnek a fémbelsőtől megfosztott egykori hűtőszekrények. Legalább a kampány alkalmából nagy ívben rendet lehetne tenni. Lenne dobpergés, kamera és fotó - A szerk.    

Eladó a teljes felújítás előtt álló Homály Sörbár belső tere. Érdeklődni a helyszínen. Mielőtt távoznak e darabok, augusztus 29-én este 8-tól lesz itt egy nagy buli is, ott leszünk, mert élünk és mozgunk.

pult.jpg

 

jobbbox.jpg

 

 

balbox.jpg

 

 

plafon.jpg    

A Festők Boltja írja

Címkék: összefogás

2014.08.23. 19:25

Szia Toncsi! Légy szíves keress meg a festék ügyben.mert nem olyan egyszerű festék kellene Gergely szobájára,hanem teljesen steril, amivel a műtőket is szokták festeni.

Kellene a pontos négyzetméter. 
Köszönöm!
Csevegés vége

 

török gergely.jpg

Amikor kedves olvasóink kezükbe veszik a Fidesz  levelét, érteni fogják az itt megfogalmazottakat.  

MOTTÓ: A MAJDNEM AZ A SEMMI SÓGORA 

  

Ebből a levélből kiderül, hogy Máté János református lelkész a Fidesz-KDNP jelölje. Korábban úgy tudtuk, hogy függetlenként indul. Erős lett volna elvégzett munkájával függetlenként is, a bicskei keresztény közösségek bázisával a Fidesz képviselőt is megverte volna, az MSZP és a Jobbik jelöltjei pedig normál esetben a futottak még kategóriába kerültek volna mellette. Ha a Fideszben indul, nincs az a független aki megveri. Pártos jelölt még úgysem. Az önkormányzati választás előtt az ő megnyerése a helyi Fidesz "humánpolitikai" sikere.  Van abban valami pozitív, ha egy egyházközség építő vezetője az elöljárók között van.      

A teljesítmény nélküli Pálffy Károly hittantanár  polgármesterré jelölése szinte vicces, de a város biztosan meg fogja választani, mert van humorérzékünk. Arról, hogy Tessely Zoltán hogyan tette őt polgármester-jelöltté, régi jó olvasmányom, a Jelentés a kontraszelekcióról című tanulmány jut eszembe. A kontraszelekció lényege, hogy semmiképpen ne emelj, ne taníttass, ne támogass főnökként nálad tehetségesebb beosztottat, mert akkor a fejedre nő.

Károly a maga szerény módján ezt nem fogja megtenni. Azt fogja csinálni, amit mondanak neki. Önálló gondolat viszonylag kevés lesz, szóval "vb-titkárként" kifejezett segítséggel tökéletesen beválik majd. Különben becsületesnek gondolom. S bár egyértelműen nem nevezhető karizmatikus tehetségnek, formálisan legalábbis jól szót ért. Kétségtelen előnye lesz, hogy vele az intézmények vezetői is szót fognak érteni.  Ráadásul bicskei. Hittanári hivatása pedig biztosan sokat segít a városépítésben... Ahogyan az is nagy pillanat volt településünk történetében, amikor önmagának megszavazta illetménye megduplázását, miközben alpolgármester elődje 20 ezer forint költségtérítésért dolgozott - oszt jónapot.    

Máté János teljesítménye - parókia, gyülekezeti ház, templom, temető-kapu - építésének, felújításának koordinációja feleségével, Antal Évával - sokkal nagyobb, mint amit  Pálffy Károly valaha is végzett. A bicskei Fidesz úgy gondolta, ha már egyszer katolikus családból való a polgármester, akkor néppárti alapon minimum meg kell kérni egy meghatározó reformátust, hogy induljon - ellenpontozás érekében. Akár függetlenként, akkor is támogatnák. De legjobb lenne, ha a Fideszben indulna - gondolták. Máté János, az egyértelműen jobboldali értékrendű esperes  - valószínűsítem - azért döntött a Fidesz-jelöltség mellett, mert úgy gondolta: akkor lesz a helyén igazán, akkor tehet legtöbbet a Bicskei Református Gyülekezetért, ha a fideszes jelöltséget vállalja. A Fidesz pedig a párt neve nélkül is kiváló bázisát köszönheti neki. Amikor először hallottam jelölését, félreértettem és azt hittem, hogy polgármesternek jelölik. Egy pillanatnyi döbbenet után már nem csodálkoztam, mert úgy ítéltem meg: Pállfy Károly és Gáspár Kornél ketten együttvéve nem lenne olyan jó polgármester, mint ő. De aztán kiderült a félreértésem: képviselő lesz.             

Szabó Attilát még kevesen ismerik, szüleit annál többen. De megválasztása fideszes bázissal nem lehet gond. Tóth Melinda jelenlegi fideszes képviselő körzetében indul a kertvárosban. Tóth Melinda kegyvesztett lett a főnökséggel szemben bátran fölvállalt véleménykülönbségek miatt. Azt még nem tudjuk, aktivizálódik-e ismét, például függetlenként.

Iványi Ferencné indulása fölvetett kérdéseket egy nagyon szomorú bicskei esemény miatt. Számára mint látjuk, ez már nem kérdés.  

A bicskei Fidesz javára legyen mondva, elsőként adnak konkrét, pontost hírt arról, hogy kit és hol akarnak indítani. MSZP és Jobbik választék még sehol. Gáspár Kornél személye ismert polgármester aspiránsként a Jobbiktól. Az MSZP-től nincs hasonló közreadott hír, csak találgatások.    

Az, hogy kinek hány gyereke van, az mitől lesz érdem? - kérdezte egy olvasónk. Én értem ezt. Ez a családi szóhasználat a Fidesz "agitprop" lényege, ezért erőltetik ezt az értékrendet, ami mindenkiben benne van enélkül is bőven. Javaslom, hogy az idősebbek az unokák számát is jegyezzék.  

Bicske közös erőfeszítéssel és sok-sok kormányzati segítséggel kikerült az adósságcsapdából” - írják.  

A kormányzati segítségen kívül – amit minden település megkapott, pártállástól függetlenül – mit is tett a bicskei vezetés az ügy érdekében? - kérdezzük mi. Mert tudjuk a választ. Semmit. Semmiféle beruházás nem tudott megvalósulni, a régiekből élünk, már ami itt maradt belőle. A régi Sparnak volt egy bővülése jegyezhető, ami nem a város érdeme.  

Mára az uszoda előnytelen PPP beruházási szerződésének terhe sem nyomja a vállunkat” - vakítják tovább a bicskeit a Pállfy Károly által jegyzett levélben.  

A Bicskei Újság vezércikkében éppenséggel azt írta a polgármester dicskedve, hogy a baloldallal szemben ők szavazták meg a PPP-t. Itt pedig előnytelennek titulálják a beosztottja? Zoli és Karcsi. Néha beszélgessetek.Ne beszéljetek összevissza. Az újságban TZ által dicsőített döntés előnytelen volt a településnek? Akkor mivel dicsekszenek? Mégis Szántó Jánosnak volt igaza! A döntéskor miben is bíztak a döntéshozók? Csodában? Valóban, jött egy kormány, aki ezt is kiváltotta. Ma már nem 12 ezer ember vállát nyomja a PPP teher hanem 10 millióét. Bicskének egy kicsit tényleg jobb.

..... alakítsuk ki együtt Bicske programját!

Mert a tisztelt társaságnak nincsen programja? Négy év után is plagizálni tudnak csak? 

És akkor vannak kérdések, amiket ikszelhetünk. Hurrá. 

1.

Miután év elején a sok jogász ellenére módosítani kellett az adórendeletet, hogy egyértelmű legyen az alkalmazhatóság, valóban kaptak kedvezményt az idősek az építményadóból, amit két évvel ezelőtt duplájára megemeltek az adócsökkentés jegyében. 

A hulladékszállítás díjából adható kedvezmény anomáliájáról korábban írtunk, a hatályos rendelet alapján nem adható kedvezmény!

A jogászok összerakták, a képviselők elfogadták, minden bizonnyal olvasatlanul, mert ha elolvasták volna, nekik is feltűnt volna a hiba. Azóta sem módosították.

Mi ebből a tanulság? Gondolkozz, mielőtt bólintasz valamire vagy szavazol valamiről. 

2.

Gyakorlatilag arra kérnek választ, amit társadalmi egyeztetés nélkül már elfogadtak az intermodális központ megvalósíthatósági tanulmányában. Hogy a teherforgalmat miért akarják bekapcsolni a vasútállomásra – miközben a rakodót ki akarják tenni a lakóterületen kívülre – az talány.

3.

Egészségügyi Központ I. ütem Szántó János készítette elő, és alapvető érdeme Dr. Balogh Gyulának és munkatársainak van benne, nélküle éppen Tessely Zoltán buktatta volna el.

Oktatási intézményeink átszervezése – felsőbb utasításra.

Munkahely teremtő beruházások? A megszűnőek helyére jöttek újak, valóban. De miért is szűntek meg?

Szt. László patak rendbetétele – tessék ma végéigtekinteni rajta, szerencsére az időjárás nem teszi próbára a rendbe tett medret.

Rózsa utcai fahíd újjáépítése – a jogszabály által előírt kötelező hídvizsgálat esetén nem fordulhatott volna elő, hogy a régi híd életveszélyes állapotba kerüljön és csak újjáépítéssel lehessen fenntartani a forgalmat.

Kertváros forgalmi rendjének életszerűvé tétele – az építéskor nem kaphatott kétirányú forgalomra engedélyt, mert a burkolat szélessége nem tette lehetővé. De miért is vártak az életszerűvé tétellel eddig? A jelenlegi forgalmi viszonyok gyakran eredményeznek veszélyes helyzeteket, történtek már miatta – személyi sérüléssel is járó – balesetek.

4.

Akár tudhatnának is a fejlesztésekről az emberek, ha a bicske.hu hivatalos weboldalon nem ellenmondásos, elavult hírek lennének 2011-2012-ből. És felmerül a kérdés mindenkiben, miért is a választás évében? Miért is a választás hetére időzített átadásokkal? 25 év után ezt ki kellene nőni! Nem lehetne folyamatossá tenni? 

5.

Aki helyett a kormány állami pénzen – adóforintokból – megold mindent, annak könnyű a feladata. Vajon Hódmezővásárhely, Bp. V. kerület, Debrecen miért hitelből, kötvényből fejlesztett, pályázott? Ott is rosszul gazdálkodtak?! Pl. Szegeden az állami adósságvállalás babérjait most Botka László aratja le?

 

7.

Vonzó gazdasági környezet. A jogi és gazdasági bizonytalanságok miatt nem jönnek, vagy inkább mennek a befektetők. Aki fejleszt, az állami támogatással és Uniós forrásból. Mi ebben a kedvező? Az iparűzési adó részleges kedvezménye? Máshol ennél sokkal kedvezőbb viszonyok is vannak, de az adott cégnek itt van/volt infrastruktúrája, azért itt bővített.

Az meg milyen kérdés már, hogy „Kiemelt feladatnak tartja-e a további munkahelyek létrehozását?” Ezt még az óvodás is tudja, hogy a válasz „IGEN”, hiszen mindenki pénzből él, és nem szeretne köz-foglalkoztatott, vagy álláskereső lenni.   

Még a térfigyelővel is dicsekszenek, ami nem épült ki rendesen. Nem is Bicskén látják a rendőrök, hanem Fehérváron és állítólag annyira rossz minőségű kamerák, hogy a felvételeken a rendszámok nem kiolvashatók.

A semmivel pedig nem lehet dicsekedni. Minimum nem tisztességes.   

 

Gergely szobájáról

Címkék: összefogás

2014.08.23. 17:27

t_r_k_gergely_1408807483.jpg_720x960

Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért és Betegekért Közhasznú Alapítvány írja: 

 

"Következő tervezett támogatottunk, egy 14 éves bicskei fiatalember, Török Gergely Béla.

 

Gergelynél 2014 januárjában diagnosztizáltak egy nagy sejtes, diffúz Non-Hodgkin lymphomát. A nagyfiút a Semmelweis Egyetem II. számú Gyermekgyógyászati Klinika Heamatológiai Osztályán kezelik, kemoterápiás kezelése lezajlott.

 

Gergely megjárta már az intenzív osztályt is, tüdeje vizenyős lett, s a vizenyő mellett egy nagy, 12X8,5 cm-es rosszindulatú daganat volt a mellkasában. Megműtötték, a daganatból mintát vettek, és leszívatták a vizenyőt, öt napig lélegeztető gépen volt. Jelen pillanatban fenntartó kezelései zajlanak, javul a fiatalember állapota.

 

Az anyuka hozzánk címzett leveléből kiderül, hogy szociálisan abszolút segítségre szorulnak.

 

" Három gyermekem van, kiket egyedül nevelek, mert az édesapjukat három éve karácsonykor hirtelen elvesztettük. A nehézségek mellett is boldogan éltünk, míg egyik nap azzal álltunk szemben, hogy Gergely rákos. Elkezdték kezelését, a szenvedések mellett azért a kórházban fekve befejezte a hetedik osztályt. Végig bent voltam vele a kórházban, támogattam, segítettem. A kicsikre az édesanyám vigyáz, és neveli Őket. A kezeléseknek még nincs vége, másodszor megy el a haja, de a hit, hogy meggyógyul, és lesz belőle még boldog ember nem veszett el! Sőt!!!

 

Szilvia! Ne is vesszen el a hit...bízunk benne, hogy minden bizonnyal a kezelések sikeresek lesznek, és idővel feledésbe merülnek a kórházban töltött idők! Gergely egy stramm fiú, s ahogy találkoztam vele egy nagyon okos, értelmes fiatalember...erős, és túl lesz a dolgon. A nehezén már túl van, s minden rendben lesz!

 

Természetesen támogatjuk Önöket, Gergely a következő támogatottunk! Készpénz támogatást mindenképp szeretnénk eszközölni, és az anyukával való beszélgetésünk során kiderült, hogy Gergely szobáját sikerült már részben felújítani, -ugye neki a kezelések után, és miatt otthon is félsteril körülményeket kell biztosítani-, viszont még a festés hátra lenne, de eddig még nem tudták a falfestéket megvenni. Próbálunk keresni festékboltot, esetlegesen hátha sikerül találnunk egy olyan vállalkozást, akik szívesen támogatnák Gergelyt termékeikkel. Természetesen a támogatásról alapítványunk ki tud állítani egy un. adományigazolást, ami annyit jelent, hogy a vállalkozás a támogatása ellenértékét el tudja majd számolni költségként, és valamelyest az adóalapját is csökkentheti, a támogatás értékének egy bizonyos százalékával.

 

Szilvia! Hamarosan jelentkezünk Önnél, bízunk benne sikerül találnunk egy olyan céget, akik biztosítanák Önöknek a festéshez szükséges diszperzit mennyiséget. Tőlünk pedig szeptemberben érkezik a számlájára a pénz!"

Tisztelt Bicskei Szó!

Szomorúan tapasztaltam a mai napon (2014.08.23.-án), hogy a nagy felhajtással beharangozott qpharma tápszergyár építése jelenleg is áll. A márciusi alapkőletétel a sajtó előtt nagyon jól hangzott, de sajnos ahogy megszokhattuk megint nem történik semmi csak a felhajtás. A terület csak gazosodik egy kapavágás nem történt. Legalább az októberi választásokig lehetett volna úgy csinálni, mintha most tényleg komolyan munkahelyteremtés történne, de sajnos nagyon úgy néz ki, hogy ebből sem lesznek új munkahelyek, amik pedig nagyon kellenének ennek a városnak. Véleményem szerint megér egy cikket, hogy jelenleg miért nem történik semmi, mi várható a jövőben.

Üdvözlettel és köszönettel: név és cím a szerkesztőségben 

 Hozza rendkívül kisstílű formáját Tessely Zoltán a szomszéd faluból  a Bicskei Újság ünnepi számának vezércikijében  vezércikkében. Hazudik és mocskolódik. Voltaképpen önmagát sározza össze.  

Emlékszem, amikor ellenzékben azt hiányolta, hogy nem érkezett még több adófizető beruházó cég közigazgatási határainkon belülre. Miközben Bicske egyetlen nagy, meghatározó befizetője ma is a Spar-központ, ami nem Tessely Zoltán lobbitevékenységének köszönhetően települt Bicskére. Mind a mai napig meghatározó az általuk befizetett iparűzési adó. Több száz munkahelyet nyújtanak, míg Tesselynek még megközelítenie sem sikerült ezt a mérvű fejlesztést.

Tessely Zoltán nem olyan formátumú személyiség, akinek érdemes lenne túl komolyan venni szavait. Ezért nem szabad, nem érdemes belemenni az általa megkezdett sárdobálós kampányba, amivel nemzeti ünnepünket alázza meg, viszi saját színvonalára érdekből a Bicskei Újság augusztus 20. előtt megjelent számában.  

Nem vall arról sem, miért van hivatalban a 10. jegyző vagy jegyzőpótló, amióta ő polgármester. Akarsz róla beszélni?     

A Bicskei Tanuszoda érdekes "trójai faló" lett Bicskén. Hamarosan Bicskei Uszoda lesz, hogy lehessen má' benne szeszt árulni.   Most, amikor részben sikertörténet a Bicskei Tanuszoda, Tessely Zoltán egyből sajátjának érzi. Miközben valódi építőjének nevét "úriember" módjára sosem ejti ki a száján. Sem az uszodánál, sem az Egészségügyi Központnál. Nem baj. Neki nem is hiányzik ez. Elég ha mindenki tudja. Mert a gép forog, az alkotó pihen.  

Feszül az 5 éves a mi uszodánk című transzparens a főbejárat fölött. És éljen május másodika, november nyolcadika is.      

Amikor hajdan megszavazták, még az volt a cél, hogy ellene menjen az akkori vezetésnek, az akkori rossz szerződés ismeretében. A korabeli ellenzék pontosan tudta, hogy Szántó János polgármester marad, mert nem volt a horizonton igazán szóba kerülhető vetélytársa. Ezért az ellenzék olyan uszodaszerződést igyekezett erőltetni Bicskén, amibe beledől a város. Szántó János polgármester felállt és kifejezte: ezt a város ebben a PPP konstrukcióban nem képes vállalni már meglévő fejlesztési terhei mellett. 

Az ellenzék pedig megszavazta.

Amikor már Tessely volt a vezető, minden fórumon - érdemes előkeresni -, kritizálta, támadta, drágának, elhibázottnak tartotta, az előző vezetés hibás döntésének titulálta a Bicskei Tanuszodát, miközben ők maguk szavazták meg. Ez volt a hazug szlogen évekig.

Amikor a kormány megoldotta Tessely helyett a problémát - aki szinte semmilyen problémát nem oldott meg Bicskén, ő maga is egy ártalmas és nagy problémagóc a bicskei közösségnek - és 1,5 év után talán végre pont is kerül a tulajdonba kerülésre, az már aztán sikersztori.

De mit is várunk egy ún. politikustól? Kifordítom, befordítom, mégis bunda a bunda - ahogy éppen szükséges. Nem zavarja őket a teljes igazság, úgy adják elő, ahogy nekik jó. Ennyit tudnak. Meg a nevüket.
Keressük elő a korábbi nyilatkozatait, pl. a testületi jegyzőkönyvekből, esetleg Helyi Tréfa lapszámait.

A mindent megoldó "amerikai nagybácsival", az állami pénzekkel könnyen ment a "gazdálkodás". Azt meg lehetne kérdezni, hogy ha parlamenterként tudta, hogy mit tervez a kormány az önkormányzati adósságokkal, miért nem tette azt, amit Rogán Antal, Lázár János, Kósa Lajos, hogy milliárdokat költött a településre, hiszen úgyis kiváltja majd Állam bá'. Ennek ismeretében pl. ma Bicskén minden utca szilárd burkolatú lehetne, minden járda új lehetne, lehetne sportcsarnok, strand, fejlett BTC sportközpont és játszóterek garmadája. Hogy ironikus legyek, Bicske város méltó lehetne a szomszéd faluhoz. Zoltánnak arról, amiről a felsorolt nagyok már tudtak, itt Felcsút mellett szintén tudnia kellett volna idejében, hiszen ezért bízta meg a város, hogy a hasznára legyen.    

Bicske Tessely által mantrázott hitele akkor lett felvéve, amikor az említett személyek is ezt tették, itt mégis kritika illette a vezetést érte, pedig abból épült a ma meglévő infrastruktúra nagy része. A többit Tessely Zoltánnak KELLETT VOLNA hozzátennie a fentiek ismeretében.

De ezzel még adós. És az is marad. Ennek a városnak Tessely örökké tartozni fog.
Miközben most fejlesztési hitelt akar felvenni közvilágítás korszerűsítésre a nagy hitelellenes! Ugye tudjuk, ki lesz a nyertes? Zoltán, hogyhogy hitel? Adósságot csinálsz Bicskének? Hogy nem sikerült még hat itteni év alatt egy olyan beruházást idehozni, ami bevételt hozna  a városnak? Leülhet. Egyes.  

A hazugságairól: erkölcsteológiai értelemben az elhallgatás is hazugság, lappangó hazugság. A Bicske Szíve Parkról és a Város Kemencéjéről így beszél a vezércikkben: mi azaz ők építették. Miközben köztudott, hogy rendőröket hívott vagy hivatott azokra a családokra az általa vezetett hivatal, akik saját költségükre, megszavazott cafetéria, költségtérítés és megduplázott alpolgármesteri lé nélkül is tettek-dolgoztak szülőföldjükért. A kommenteket is olvassátok feleim. 

A létüket sem említi Tessely. Azt sem mondja, hogy "köszi szépen a bicskei családok városépítő összefogását".

Zoli, ha már így a szomszéd faluból bejársz Bicskére első embernek, talán ki kellett volna ejteni fényes szádon a bicskei családokat, mert ők saját pénzükből, saját idejükből álltak neki összeszedni a sittel föltöltött területről a köveket. Ezzel kezdték és azért tették, hogy trágyázhassanak a Bicskei Mezőgazdasági Zrt. segédletével, ugyanők szántsanak, boronáljanak s füvet vethessenek szintén a zrt. vezetőjének költségére, ami ma olyan szépen zöldül, hogy parkolónak is meri használni a város nagy buli esetén. Ami nem jó ötlet. 

Úgy gondolom, illik megemlíteni vezércikknek mondott stílustalanságodban - ha már a Bicske Szíve Parkjáról szól a város lapjában - azokat a családokat, akik a nyarukat parképítésre szentelték. Akik a város közepén lévő holdbéli tájból valami kedveset csináltak, amit fejleszteni kéne. 

Ha már egyszer vezércikk, illene bocsánatot kérni, hogy rendőröket hívtál rájuk.

Illene elnézést kérni, hogy elzavartad őket a kemencétől embereiddel, hogy nem hagynak mást érvényesülni. Aztán pár hét múlva visszakönyörögted őket, hogy jó, építsétek.

Talán le kellene írnia a nagy embernek, hogy ebbe a parkba bicskei családok vásároltak fákat, azokkal ültették körbe a családok az egészet. A város összesen 10 db fával érkezett és később azt nem parképítésként kommunikálta, hanem Föld napi faültetésként nyomatta. Meg voltatok zavarodva kicsit. Kellett pár hét, mire rájött: amit nem nem tudsz megakadályozni, annak állj az élére. De ne így, hogy belehazudni rezzenéstelen arccal egy város szemébe. Megértem, hogy új életében ez alapelvárás. Bicskének viszont nem ez kell.  

A város kemencéjét sem közösen építette a város a családokkal. Kezdetben akadályozta őket. Ezek a családok lobbizták ki nagy nehezen, hogy épüljön mellé szaletli. Ami gyönyörű munka, helyi erőé.

De a rönkgarnitúrák darabját 233 ezer forintért rendelte meg Tessely.. De nem ám Bicskéről! Ó, dehogy! Hát mit képzelnek Bicskén? Hogy itt a Bicske Szíve Parkjában, a Bicskei Tanuszoda mellett álló Bicske Város Kemencéjéhez Tessely Zoltán bicskei polgármester majd Bicskéről rendel rönkbútort bicskei mestertől?! Dehogy! Irány érte a harmadik falu.

A parképítőknek a város egy liter ásványvizet nem hozott. Maguknak főztek, vagy például a Pizzafaló hozott palacsintát és fagyit a kőszedő gyerekeknek. Aki megértették, hogy szüleikkel kell tartaniuk, mert ez a város nekik szépül - saját kezük által. Összeszedték a belvárosi hektárokra, a város tulajdonába építési törmelékként került köveket.  

Nekik kellett volna köszönetet mondani a nemzeti ünnepen írt piszkozatnak látszó vezércikkben. Köszönetet például a kőszedő gyerekeknek.  

Arról már nem is szólva, amikor a kiépült és széppé tett parkba a városháza telkéről kitermelt, sittes földet szállíttatott Tessely. Erről is hallgat cikkében. Arról is mélyen, nagyon mélyen és nagyon bátran hallgat, hogy a város összes játszóterének felújítását ígérték meg. Azt ígérték, hogy a szülők kérésének és részletes leírásának megfelelően megépül a Bicske Szíve Parkban a Miénk a vár! elnevezésű, szülői fórum által, valódi szakemberekkel kidolgozott játszótér, ahogy minden gyerekkorcsoport megtalálja a magáét.

Ne intézzétek el fajátékkal! Ez a szülők kifejezett kérése.

Izing 

 

II. Mányi Kútvölgy Fesztivál

Címkék: program mány

2014.08.23. 10:17

k_tv_lgyi_1408781727.jpg_679x960

A bicskei járőrök 2014. augusztus 21-én 12 óra 40 perckor Mányon a Rákóczi utcában igazoltattak egy férfit, akiről az intézkedés során megállapították, hogy ellene a Tatabányai Járásbíróság elfogatóparancsot bocsátott ki.

Az egyenruhások K. Imre 53 éves helyi lakost elfogták és a Bicskei Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók bűnügyi őrizetbe vették - adja hírül az FMRFK Sajtószolgálata. 

Kritikus olvasóink, akik az élő fába bele tudnak kötni, meglátogatták a Hősök terén felújított parkot és azt mondták: semmi rosszat nem tudnak mondani és tetszik nekik.  

Igen, túl sok a kő, mint ahogy budapesti kollégám többször mondotta nevetve, mikor éppen épülgettünk idehaza: "Ti ott vidéken mindig betonoztok!" Szerintem is szebb, természet-barátabb lett volna zölden hagyni a kis parkot, benne a középkori templom alapjaival és a hősi emlékművel, de megértem: ma a térkő a sláger, és egy gondozott, igényes, kertészeti központú zöld parkkal rengeteg és folyamatos munka lenne. Mondhatjuk, jobb volt az iskolásoknak a füvön szaladgálni, mint a kövön, kevésbé lett volna balesetveszélyes, de a sokat fejlődött egyházi iskola belső, szabad tereit visszavették az iskolások a nagy épülés után. Azt is megértjük, hogy itt a városháza előtt "alakulóteret" hoztak annak érdekében, hogy a "központi ünnepségeknek" igényesebb helyszíne legyen - ezzel tulajdonképpen követték Szántó János polgármester elképzeléseit, aki az általa vezetett testület döntésével kivonta a járműforgalomból a "körmenet felét" és via koloroztatta a templom főbejárattól a templomkert Hősök terei sarkáig a területet. Ugyanazt használta, amivel a kastélytól induló barokk tengelyen újította fel az Ady Endre utca burkolatát, mely tengely tartozéka a hajdani piactér (mai Kossuth tér), a templom maga és a Városháza előtti terület is, ami ezzel a lépéssel méltó követőjévé vált a korábban megkezdett városszépítéshez. 


A Hősök terén lévő templom a XIV. sz. közepén épült.

A Hősök tere tulajdonképpen egy hajdani temető. Megközelítőleg az 1100-as évek végétől az 1300-as évek elejéig használták. Itt 31 sírt tártak fel, 1963-ban. A templomot ebbe a temetőbe "vágták bele"- magyarul a temető volt előbb, utána építették a templomot. A templomnak a tornyát tárták fel, valamint a hajó kiinduló falait. A hajó vége és az apsis (szentély) a mostani közút alatt lehet, de ezt már nem kutatta senki. Zárójeles saját gondolat: ha feltárják az egész templomot, akkor hol ment volna az út?!?
1977-ben csatornáztak a területen, és miután "sikerült" 15-20 sírt feldúlni, széttaposni, szóltak a régészeknek, hogy van itt valami. A terület legalább 1100-1200-as évektől kezdve "használatban van", mint egyházi tulajdon, később Hősök tere.

Bicske következő lépése valószínűleg a Kossuth tér méltóvá tétele lesz, ahol az is lehet, hogy megjavítják, kiegészítik a játszóteret, mert a bicskei ún. játszóterek megújulása és új játszóterek kiépülése érdekében szülői fórumok léptek fel - például blogunk révén kommunikálva óhajukat. Valahogy tényleg komolyan kellene venni ott a városházán és a testületben a "család" szót, nemcsak havi másfél millát hozó jelszóként pufogtatni.    

"és ott a park..." jut eszembe a pár  szó az egyik legnagyobb magyar költő fontos verséből, amit hetven éve, 1944. január 17-én, véletlenül Antal napon írt. És eszembe jutnak a "Kispark" pirosra mázolt, lecsavarozott deszkás padjai, egy alattad, egy meg hátadnak. Lábazata pedig kavicsbeton. Volt, hogy a háttámla 4 órán vagy 8 órán állt, esetleg teljesen eltűnt. És éjszakák kinn haverokkal még nyolcadikban majdnem mindent unva és utálva, jó nagy röhögések, első cigik, borok, első igazoltatások (lábat padra tenni nem lehet és nem ülhetsz a támlára) és fölnézés a nálunk idősebbekre, akik főleg kőkemény rockerek. A territóriumba persze beletartozott a főtéri park, a sokat-látott, multifunkcionális  beton pingpong asztalaival és persze a szintén sokat látott rendelő mögötti terület. Ami akkor még nem a nem létező Tószeg lakóparkra nyílott, hanem kertekre, tehát éjjel abszolút forgalommentes, szomszédoktól távoli terület volt a nagyközség közepén. És ők, az akkori nagyok közül egy, a legnagyobb nevető már nem él. A második legnagyobb nevető postás autóból int, ha egy nap hatszor látjuk egymást, akkor hatszor intünk. A postással holtversenyben második a legnagyobb nevető,  akinek a fia zenész és főiskolás. És ő, aki sátort kölcsönzött a napokban az enyémeknek tőlem teljesen függetlenül. Ő, akivel legutóbb Zánkán tataroztunk faházakat és édesanyját temette a napokban. Vagy ő, akit már nagyon régen láttam.            

(...) messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
(...) és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható."

 

 

                   

_p_t_si_ter_let_1408620240.jpg_449x155

Schmidt Nikolett és Gudics Máté munkatársaikkal várják a régi jó vendégeket is, olyan zene lesz, amit mindenki szeretni fog és hagynak időt társalgásra is kellemes háttérzenével 2014. augusztus 29-én 20:00 órától.

A bicskei Homály kis költői túlzással kultikus hellyé nőtte ki magát a maga bő negyedszázadában. Terasza idei  újjáépülése és bővülése után a belsőtér is jelentősen megváltozik.

Mint Máté írja: "Már biztosan sokan értesültetek róla, hogy szeptember elején teljes felújításon esik át a belső terünk! Részleteket még nem árulhatunk el. Mivel a Sörbár történetében lezárul egy korszak, szeretnénk ezt megünnepelni veletek egy fergeteges Retro bulival! Az élőzenéről természetesen ismét a Trio Cocktail gondoskodik! Várunk mindenkit szeretettel!" 

Találkozik ezen az estén  régi ismerős, haver és barát.  Ismerünk olyan törzsvendégeket - egyiket én úgy ismerem mint saját magamat -, akikért amikor nagyon nagy bajba kerültek, ezen a helyen is összefogtak a barátok.

Igaz-e Szarka Zsolti és még nagyon sokan mások, akikkel hetente megváltottuk a világot?

Van ennek a helynek valami belső spiritusza, főleg tőlünk, hiszen a vendégektől és az ott dolgozóktól teremtődött a régi belsőben, s biztosan megmarad az újban is a genius loci. Hogy stílszerű legyek, olyan ez a spiritusz, mint egy jó koncertté. Kellenek a hozzá a színpadiak, a színpad mögöttiek, s kellenek a nézőtériek.

Igaz-e Gudics Máté&Schmidt Nikolett?

Kívánjuk a helynek a legjobbakat, magunknak jó erőt, egészséget és azt, hogy legyünk aztán maradjunk má' fogyasztóképes kereslet erre a kis időre. Ennyi. Meg egy bambi.    

 

izing 

 

A Bicskei Rendőrkapitányságra 2014. augusztus 19-én érkezett bejelentés arról, hogy Bicskén a Szent István utca egyik családi házának udvarából ismeretlen tettes ellopott egy fűnyírót.  A helyszínre érkező rendőrök adatgyűjtést végeztek és megállapították, hogy az ellopott kerti kisgépet egy 20 éves helyi férfi a közeli Szondi utcában adta el. A nyomozók a fűnyírót lefoglalták, a lopással gyanúsítható M. Zsoltot pedig a Bicskei Rendőrkapitányságra előállították. A tolvajt lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették - olvasható az FMRFK sajtóközleményében. 

A Csákvári Rendőrőrs parancsnoka 2014. augusztus 19-én 14 óra 35 perckor Bicske közelében egy kukoricatábla mellett haladt gépkocsijával, mikor arra lett figyelmes, hogy egy nő több cső kukoricával a kezében beül az út szélén várakozó autóba. Az őrsparancsnok megállította a gépkocsit és értesítette bicskei kollégáit. A helyszínre érkező járőrök a 29 éves helyi nőt elfogták és a Bicskei Rendőrkapitányságra előállították. Az asszony ellen szabálysértési eljárás indult, mely során a nyomozók meghallgatták, majd szabálysértési őrizetbe vették - írja közleményében a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság. 

edeharcsa_1408547597.jpg_960x712

Benke Ede horgász szavai: "Természetesen visszaengedtük és továbbéli életét az Erőmű-tóban".  

süti beállítások módosítása
Mobil