A bicskei Jobbik elnöksége a következő közlemény nyilvánossá tételét kérte a Bicske Szótól, melynek sorai Tessely Zoltán polgármester, országgyűlési képviselő  MIÉP pártportálnak adott kijelentéseire reagál.    

"Tisztelt Városlakók!

 
Engedjék meg hogy észrevételünket először is köszönetmondással kezdjük. Az Önzetlenség napja című rendezvény megszervezésével Bicske város példaértékű tettet hajtott végre,mindenkit köszönet illet aki munkájával,adományával,vagy részvételével hozzájárult ennek csodálatos dolognak a sikeréhez. Reméljük, hagyomány születik. 
Bár csak ilyen boldog hangvétel lenghetné be az elkövetkező sorainkat is,de sajnos valami illetve valaki beárnyékolta ennek a fantasztikus dolognak az eszmeiségét.
Mély felháborodással olvastuk Tessely Zoltánnak a MIÉP/egy volt 3/3-as besúgó által alapított és vezetett párt/újságának adott interjúját. Ez az objektívnek koránt sem nevezhető,olykor a költői túlzásokat is túlszárnyaló propagandista iromány a valóságtól oly messze van mint Makó Jeruzsálemtől. Kedves városvezetőnk úgy nyilatkozik az Önzetlenség napi rendezvényről,hogy ő nem tudja kik indították el a szervezést, de a bicskei pártszervezetekből csak egyedül a kedves Vezér pártja, a Fidesz állt ennek a rendezvénynek az oldalára. Ez hamis állítás ,mivel a bicskei JOBBIK az elsők között ajánlotta fel a segítségét az egyébként CIVIL szervezőknek akik nem szerettek volna ebből a nemes célból pártpolitikai rendezvényt csinálni. A Jobbik ezt legmesszebbmenőkig megértette és név nélkül segítette a rendezvényt egy kisteherautót és egy dolgos kezű embert bocsátott a CIVIL szervezők rendelkezésére,aki egész nap szállított, pakolt, rakodott. Amiben a Fidesz egyedül volt ezen a rendezvényen a pártok közül, az egy Fidesz sátor ami a kapuban fogadta az érkezőket. Tehát kedves polgármester úr, önöknek nem érthető a magyar nyelv, mivel a CIVIL szervezők mindenki számára nyilvánvalóvá tették ,hogy nem szeretnék ezt az eseményt lealacsonyítani pártpolitikai rendezvénnyé. Ezt a kérést az önök pártja figyelmen kívül hagyta. Majd ön még idegen tollakkal ékeskedve ezt erényként említi ebben a propaganda firkálmányban. Aztán beszél még a arról ,hogy a Jobbik több városban fogott össze az MSZP a Fidesz ellen. Mi ilyen esetekről nem tudunk de valószínű nem az MSZP-vel fogtunk össze hanem az emberekért álltunk ki valamennyi felháborító,diktatórikus intézkedés miatt. Mert valljuk be, ilyenekből kijutott rendesen amióta megkezdte „áldásos”munkáját a fülkeforradalmárok kormánya. Viszont részesei lehetünk nap mint nap annak ahogy a Fidesz és az Mszp összefog a Jobbik ellen a parlamentbe pl. a kommunista elvtársak kiemelt nyugdíjával kapcsolatban/ tán azért mert sokuk apukáját érintené/.
Tovább olvasván ezt a lázálmot az intézmény összevonásokat ön sikerként éli meg.Bár csak a szülők is így gondolnák,akkor nem minket keresnének meg azzal,hogy ennek a”remek” lépésnek eredményeként tetűjárvány lett a Szivárvány óvodában,a Kakasban pedig csoportonként 4 szülőt kértek meg ,hogy a délutáni alváshoz vigyék haza gyermeküket mert kevesebb az ágy mint amennyi kéne. Ezekkel a dolgokkal ön is találkozna ha ebben a városban élne és mozogna Tisztelt Polgármester úr,egy vezető tehetségét le lehet mérni a város sikerein. Ez a város a helybetopogás mintaképe ,és sikertelenségének mértékegysége egy Tessely.Az ön nevéhez nem fűződik semmi jó és eljön az idő amikor a neve szitokszó lesz ebben a városban. Pontosabban máris az. Ha ez az interjú az ön lázálmaiból táplálkozik akkor KÖVETELJÜK ,hogy nyilvánosan kövesse meg a bicskei Jobbik tagjait .Amennyiben az említett cikk nem pontosan idézte önt akkor követeljen sajtó helyreigazítást. Végezetül had idézzek egy számunkra kedves versből önnek ,
„Jegyezd vele az égre
Örök tanúságul:
Habár fölül a gálya,
S alul a víznek árja,
Azért a víz az úr! „
 
Tisztelettel a bicskei JOBBIK elnöksége"

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Na végre!!
Azt hittem mindenki szó nélkül fogja tűrni ennek az arrogáns álláshalmozónak a stiklijeit.Ha ez az ember rendesen elvégzi a képviselői,meg a polgármesteri munkáját akkor mikor alszik?Bár tudjuk ,hogy egy jó Fideszes legalább 2 helyről pumpolja az államot, illetve minket.
@Koppány01: Én csak azt az egyet féltem Tőle-miatta. A sajátom.....
@singlii: Nem tudom mennyit keresel,de ha csak egy átlag fizud van nem kell félned,nagyobb az étvágya
@Koppány01: sok átlagból jól lehet lakni.... :(
Én pont az ilyen húzások miatt nem támogatom tovább ezt a pártot .Utólag visszagondolva nem is értem miben hittem
@Kiábrándult Fidesz szavazó: Remélem a többieknek is leesik végre a tantusz
Kedves Fidesz hívők!itt az újabb bizonyíték arról hogy ki fog össze kivel.Ismét az MSZP-vel összefogva söpörte le a Fidesz a komcsinyugdíjak ról való vita lehetőségét is.
süti beállítások módosítása