A Petőfi Művelődési Központ fotódokumentációs gyűjteményéből származó felvétel 1950 táján készült a Bem utcai pályán. Ez a pálya 1970-ben szűnt meg és nyílt meg a mostani sporttelep - írja olvasónk és így folytatja: "Szőnyi József nevű játékos 56-ban "disszidált", tehát a fotó feltétlenül 56 előtt készült, jóval, hiszen akkor én már nagy drukker voltam, de az illető már nem focizott, tudom mert a szomszédom volt.Tehát írhatod: 1950". 

Talán jómagam nem voltam elég körültekintő, de Orbán Antal játékos előtt jobb szélen guggoló bicskei focista nevét nem tudom. Kérem kedves Olvasóinkat, írják meg nevét címünkre bicskeonline@gmail.com vagy hozzászólásban, így aztán az ő becses neve sem marad le. De ha nem jön válasz, elugrom a mi utcánk elejére a képünkön is látható Horváth Sándor úrhoz, s megkérdezem tőle hajdani sporttársa nevét. S ha már ott vagyok, azt is elmondom neki, hogy legyen szíves jöjjön el a májusi Bicskei Napok megnyitójára, ami egyúttal a 100 éves BTC fotókiállításának megnyitója, a kisteremben pedig kedves relikviák láthatók majd. Azt hiszem, ez a legjobb megoldás. Sándor bátyámhoz mindenképpen elugrom. Akár megjön ez a hiányzó név, akár nem.  Mert ha valaki, hát ő biztos tudja. S ha valakinek a jubileumról tudnia kell, neki biztosan. Jó régi, félévszázados képeket nézve saját falum-városom lakói közül élőt felismerni. Akivel tegnapelőtt köszöntünk össze a felüljárón - például. "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne". Ez jut eszembe végül. Ennyi. Se több, se kevesebb. És ez jó. 

Közben (félórán belül) megjött a fent is idézett olvasó levele, miszerint a kép jobb szélen guggolva Ferenczi István bicskei labdarúgó látható.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása