Ezúton is köszönjük Márton Imre úr munkáját, amit a Bicskei Szó sportszerető olvasótábora rendszeres tájékoztatása érdekében, és a Bicskei TC sportéletének népszerűsítése érekében is végez.

Szombat délelőtt ismét pályára lépett a BTC csapata. Az ellenfél a Puskás Ferebnc Labdarúgó Akadémia U19 együttese volt amely az élvonalbeli utánpótlásbajnokságban a harmadik helyen telelt és néhány játékosa már játszott az NB II-es csapatban,sőt, a PFLA U19 focistái közül néhányan a Videoton gárdájában is pályára léptek Ligakupa találkozón az ősszel.

A hazai csapatban játszott De Oliveira és Dominiqe Vallejos portugál korosztályos válogatott is,ezen felül a magyar U19 válogatott gerince is a pályán volt a BTC ellen. A találkozón óriási iramot diktáló gyors ritmusváltásokkal kombinált futballt produkáló hazai csapatnak próbált ellenfele lenni tartalékos csapatunk, melyben Miklós Balázs sérülten is vállalt 70 percet a kapuban. Sajnos az eredmény hűen tükrözte a két alakulat lehetőségei közötti különbséget.PFLA-BTC10-0(5-0)   Gólszerzők:Kiprich 2, De Oliveira, Vallejos, Zsótér, Barcsay, Vincze, Kara, Halász, Fényes.       Csapatunk a következö héttől emelt edzésmunkán szerepel majd,hiszen a bicskei menekülttábor termében is tudunk edzést tartani.                                                                                        

Márton Imre szakosztályvezető, Bicskei TC  

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása