Kisvári Gyula - Csizmadia László karnagy úr által megnyitott kiállításának első perceiben volt szerencsénk ott lenni a kedves és népes társasággal. A kiállítást előtte való este azért láthattam szép csöndben, mert éppen jegyeinket vettem át a Dumaszínház március 20-i fellépésére.   

Az erdőt, erdőjárást, természetjárást, szemlélődést szerető festőművész a fákat és lombjaik által megszűrt fényjáték színeket jobbára még mindig emberalakok nélkül ábrázoló festő alkotásai között megjelentek az emberábrázolások - vagy csak bennem sejlik úgy, hogy voltam én 25 éve olyan kiállításán is, amit azért szerettünk, mert csak erdő és csak fák voltak?  Nem tudom. Azt ittenin - mintha több embert rejtene a művész -, arcok, ikonok és a stílusból kieső, a bal - ablakos falsík - belső végén egy megszokott stílusjegyeitől eltérő, bolygót körbejáró  vándor ábrázolása valamint a mellette lévő nem szentképek, mégis ikonszerűek. Mellettük a sarokban az Illat című, amiről egy szó érkezik hozzám: érzéki. A jobb falsík végén, a vándorral pontosan szemben azért ott van a Fényjátékok című erdőrész. Nincs is szebb annál, amikor a vándor  napsütötte tisztásra ér és körbetekintve tisztán látja a sűrű erdő méltóságos határait. Ezek nélkül a tisztások nélkül sehol sem lennénk. És van még egy nagy és elég érdekes kis keretben - ami éppen elég alternatív az alkotással együtt  -, egy azt hiszem Tél című színjáték. Téli rege.(Végre vége. Igaz, nem is volt az igazi.) Ezt csak egy ablak választ el attól, ha jól emlékszem, ahol hat kisebb képecske kollekciója figyelhető meg. 

Szeretem a kiállításokat, ahol újra rájövök, (mert nem lehet elégszer), hogy mennyire szeretem a képeket látni. 

Lehet, hogy a divat teszi, de igazán tetszenek azok a lehetőleg nagy felületű falak bizonyos otthonokban, ahol mindenféle keretes, képzőművészeti, fotóművészeti alkotások lógnak.             

Hozzátesszük még, hogy a megnyitó aulai agapézás is erősen szót érdemel. Nekem a Vasztélyon megsütött mézes kockára hívta fel a figyelmem személyesen Andi, hogy ott van a pezsgőspoharak mögött, ezt kóstoljam meg, ismer, alig 8 évig voltunk osztálytársak, ami sütiről akkor még nem tudhattam, hogy a Télizöldes közelében sült és ha nem fogy el a helyszínen, tán még függő is leszek ízibe. Átálltam tehát a töltelékes barackmag sütire. Kettesével vettem ki. Túlélő csomag. Aztán bementem "a Kisvári erdőbe" nézni a képeket, mintha bevetésre mennék.  Mikor elfogyott visszamentem a tisztásra hadtáp asztalhoz. 

Végül elfogyott a süti. És akkor el is jöttem mihozzánk.

De majd bemegyek még egyszer megnézni a Kisvári-erdőt.  Viszek magammal egy kis hazait a mi utcánkból. Aminek kis forgalmú úttestjén szoktam látni - bár már régen láttam ilyet -, amint egy hátizsákos pár komótosan ballag kifelé Bicskéből - úgy vélem tán a Mogyorósba vagy Ginzára. Azt már nem tudom, hogy valóban láttam-e az 1957-es születésű Csabdin tanító utcabéli hátizsákjából rajztáblát kikandikálni vagy ezt most csak azért találom ki, mert akkor is kerestem, amikor valóban láttam: a festő festeni megy.       

ia 

 (Fotón nem az igaziak. Igaziból tessék bemenni.)     

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.