Ebéd után kezdődött. Egy háromszéki komám ébresztett telefonon. Azt kérdezte, hol vagyok. Mondom nagyon itthon. Szieszta. Kérdezem, hogy és ő, mire kiderül, hogy motorral áll a kapu előtt.

Beengedtem. Ha már itt van. Tartott egy előadást arról, mégis milyen dolog ilyen szép tavaszban háziköntösben, szétaludt fejjel kaput nyitni és hogy miért nincs minden ablak kitárva a költészet napján. 

Mondtam, hogy én szenvedélyes alvó vagyok és éjjel hideg volt. Ez a hobbim.  A hétalvóság. De nem érdekelte.  

A cukrászdába jött, a bicskeibe egy Budapest nevű kevéssé ismert településről. Ő úgy emlékszik, hogy én sem utálom a sütit, menjünk. De előtte még megtekintette öt tő josta növényem, ezer köszönet Bajmóczy Tibor órásmesternek, aki egy tejes ládában hozta gyökerestül, idén fordul finomságos termőre. 

A háromszéki rábeszélt a kivi nevű kínai eredetű futónövény ültetésére is. Mert termése mézédes és egészséges.

Ki nem hagyhatom mint kivi nagyhatalom. Volt már magyar narancs. Sok köszönet éppen nem volt benne. De majd a magyar kivi.... Meglep, hogy kínai eredetű. Vagyis nem lep meg. Az lepne meg, ha nem az lenne. 

A bicskei cukrászdában az almás-mákos tortaszelet mindent visz. Nem ismertem. Az áfonyásat sem. A bicskei Esterházyt is megkóstoltam, mert ami irodalmilag bejön nekem a bicskei könyvtár által, az a közelében fekvő üzem révén cukrászatilag miért ne jönne be?   

Öt előtt érkeztem a Művelődési Központba, a Bicskei Huszárzenekar bemutatkozó koncertjére.

Előtte még felszaladtam megnézni Borbély József remek, Epilógus című fotókiállítását. A megnyitón döntöttem el, hogy ezt egyedül is megnézem. Jóska bátyám egy agarára emlékszem gyerekkorból. Akit ő Tiszának hívott. Itt pedig olyan gyönyörű tiszai képek. A megnyitón – kórus, versek – a látogatók arról beszélgettek, vajon milyen technikával készítette a fotós a vízfelület sajátos hullámzását. Most a csöndben is megnézem a választ, hallom csobbanását: evezőlapát  formálta a felszínt vagy egyszerűen farvíz.  Volt olyan sportfotója, amivel anno nyert a Népsport pályázatán. A makrókat tudom mennyire szereti, egyszer beszélt is nekem róla régebben.  A „Pókmértan” mint cím tetszik, a feleségéről pedig olyan portrét készített, ami egy regény címlapja is lehetne. Kati nénivel, a helyismeretei szakkör vezetőjével jártunk mindenhova, gyűjtöttünk tárgyakat, olvastunk sokfélét. Amire a legjobban emlékszem, hogy abban a sárgára vakolt házban is együtt jártunk, ami a főutca és a Jakab köz sarkán állt, ma üres telek. Ha jól emlékszem, Jakab Margit néni lakott ott, aki testvére volt Jakab István Lászlónak, a monumentális és szép kötet, a 100 forintos Bicske története írójának.  Van itt egy kis képecske, egy ruhaszárítóra csíptetett csipesz, alján kis esőcsepp. A csipesz szára és a kötél közé egy pókhálót szőtt. Műanyag minden, mégis költői. Ha valami jól jelképezi az idő tűnékeny mivoltát, akkor ez az. Hol van már az a szövétnek? Hol az a nap?          

Itt van helyette ez a mai. Ez a rezes. Kardok fémje helyett hangszereké. Mennyivel jobb.  Ide személyesen Kiss Csaba, a zenekar egyik tubása hívott meg, akinek nagy és szép szemű kisfiát az együttes fellépése közben anyukája tologatta az udvaron. Még sosem voltam különben olyan Kiss Csaba koncerten, ahol a fia is jelen volt. Ez ám a valódi összhangzattan.

Ez ám az igazi szenzáció. 

Meg a nápolyi születésű Vittorio Monti Csárdás című műve. A fogalommá lett Monti Csárdás. Ahogy Bazsinka Józsi bácsinak, úgy Tabódy atyának is kedvencei közé tartozott. A földet nézem ettől de csak egy pillanatra, mert eszembe jut Don Vittorio vagy Vitti, ahogyan a színpadon ülő Vitai Zoltán tubás szomszédom nevezem néha.    

A terem dugig. Százötven körül voltunk, a zenészek úgy harmincan, tehát azt hiszem mindannyian szóltak öt embernek.   Leülök két BTC drukker mellé az utolsó sorba és azt mondom a tömegre tekintve: hajrá Bicske. Azt lehet érezni, hogy mindenki örül a jó időnek és annak, hogy ennyien itt vagyunk.  Szinte mindenki, aki eljött, úgy jött el, hogy benne volt a drukk: legyünk sokan. Be se férjünk.  A zenészek élvezték a játékot én pedig szokás szerint irigyeltem őket, hogy velem ellentétben nekik volt szorgalmuk, kitartásuk, tehetségük megtanulni. Erre szokták mondani, most sincs későn. Oké. De nekem már a B-oldal forog.

Zeke Brass Zoli nagyon élt  Annak magamban mondogatására  korlátozódtam, hogy micsoda-micsoda csapatjáték ez.  Mekkora megbízhatósági kvóciens. A szünetben unokatestvéremet - képi ember -, is fölvittem az Epilógust megnézni.  A koncert végén a Just a Gigolo szólói nyílt színi tapsokkal lettek megjutalmazva, de nem ám holmi protokoll műtapsokkal a parlamentből, nekem legjobban a húszéves - Orbán Tamás trombitás szólója tetszett. A szaxi és a harsona is nagyon megragadó, közönségbarát, vagány pillanatok voltak például Kunstár Bélától. Gyüre Tamás dobosnak és társának külön köszönet. 

A Bicskei Huszárzenekar a Gyermekotthon termeiben próbálhat. Éppen ezért Vásárhelyi János igazgató úrnak és munkatársainak játszottak végezetül.     

ia

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.