Heltai Zsolt önkormányzati képviselő az önkormányzati intézmény födémszigetelésének gyanús túlárazásával kapcsolatban részben tisztázza azt a kérdést, hogy valóban új árajánlatot kért és el is juttatta minden képviselőtársainak.

Mindez természetesen nem került nyilvánosságra, nem található meg a város hivatalos honlapján sem, sem mint az önkormányzati jegyzőkönyvek csatolmánya.

Mellékelte  a cikkünkben említett egyhamaddal, 30 %-al olcsóbb  ajánlatot,amit a testület minden érintett tagjának elküldött akkor is.
Mint írja, dolgozik, ezért sem tudott minden testületi ülésen részt venni, de minden esetben áttanulmányozta az előterjesztéseket. 
2015. december elsején küldte el az összes képviselőnek a jelentősen olcsóbb ajánlatokat. 
"A 2015.11.25. –én tartott bizottsági ülés napirendjére került a 253/2015 számú előterjesztés.
Személy szerint én túlárazottnak tartottam a projektet,mely aggodalmaimnak hangot is adtam.
Bárányos Elnök Úr ,helyt adva érvelésemnek felkért egy alternatív árajánlat bekérésére.
Én ennek eleget téve a környékbeli szigetelőboltokat és, szigetelést végző vállalkozásokat megkerestem, és a csatolmányba olvasható ajánlatokat kaptam!
Amennyiben áttanulmányozzák a számokat akkor rájöhetnek,hogy ha csak és kizárólag a piaci résztvevőkre hagyatkozunk, akkor is jóval a "három bekért ajánlat" alatti számokat kaphatunk.
A három ajánlattevő vállalkozás is egy csomó kérdést vet fel!
Vajon miért kérek ajánlatot egy nyíregyházi magánvállalkozótól, akinek egy alkalmazottja sincs Bicske Polgármestereként egy ilyen beruházásra?
A másik ajánlattevő x Bt.
Sokat nem tudni róla, de 1 azaz 1 db alkalmazottja, van és 1,1 millió éves árbevétele, amiből mondjuk ki őszintén sok referencia nem jön ki.
A harmadik a " legolcsóbb " aki közel 80 milliós árbevétellel rendelkezik .
Nem értem hogy kerülnek ezek a csapatok egy ligába?
Kérek minden lokálpatrióta Képviselőt,hogy tegyen a közpénzek pazarló felhasználása ellen!"

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása