Kifejezetten ritkán járok városi, állami ünnepségekre. Sosem volt a kedvencem, nem is tette ajánlottá munkahelyem. Megtehettem. Október 23. megünneplése tiltott vagy tűrt korában volt inkább érdekes, mint afféle fiatalnak. Régen volt. 

A tegnapi október 23-át ünneplő rendezvényre azért mentem el, mert kifejezetten jó döntésnek éreztem a város részéről, hogy nem párttitkárok és köreik mondanak megszokottan tré kampánybeszédet. Hanem valódi  tartalmat kaphatunk egy kedves, közülünk való jó embertől, aki történetesen a város legjobb intézményét vezeti, s ha valaki, akkor Endrédiné Szabó Erika a Nagy Károly Városi Könyvtár helytörténeti forrásaiból pontosan tudja, milyen emlékek maradtak az utókornak. Ha korifeus mondott volna beszédet, hozzá biztosan elmegy vagy küldi titkárát. De idén rövidre zárták. Egyszerűbbé tették. Nem hiszem, hogy megfelelőbb embert találtak volna. Akin éreztem a lámpalázat, de mindenki szeretettel fogadta.    

Tetszett beszédének koncepciója. Minél több bicskei neve hangozzék el. Tetszett a megindító gondolat elhangzása, ami egy országos portálon megjelent írásom címe is volt: Bicske is Budapest mellé állt 1956-ban. Ezt nem tudtam volna akkor megírni, ha nincs a bicskei könyvtár. Elhangzott: bicskei legények gyűjtötték az élelmiszert, volt olyan bicskei gazda, aki egy hízót is adott és vitték a szabadságharcosoknak Pestre. Mint egy hadtápalakulat. Hallottam azokról, akik rendet, nyugalmat tartottak fenn a városban, akik nem engedtek lincselni és lekezelték a Tatabányáról szabadult felfegyverzett, fosztogató köztörvényeseket, mert bizony nemcsak politikai elítéltek jöttek ki.  Nemzetőrséget hoztak létre, minden rendőr mellé adtak egy nemzetőr, és csakis az lehetett nemzetőr, akinek Vértes Vilmos jegyzőtől erről aláírt megbízása volt.

Külön örültem Lakatos István Kossuth díjas költő neve elhangzásának. Ő a Thököly utca 6. szám alatti házban született Bicskén. Az Írószövetség titkára volt Budapesten a forradalom és szabadságharc idején is. Tette, amit kellett.  Bebörtönözték. Koncepciós perének anyaga egy könyve melléklete. Bicskén sehol egy kőtábla róla. Ez itt Krajczár Gyula írása a költőről. 

Karádi Imre Igazgató Úr neve és tevékenységére utalás is megérintett. Tudtam róla, olvastam róla, írtam róla, de nevének említése nem szokott fontos lenni. Nemrégiben született dédunokája. Ő az, aki egyszer azt mondta nekem, hogy megint Bicskén szeretne születni és ugyanezt az életet szeretné magának. Ő az, aki még nem díszpolgára Bicskének...        

Amit Tima Gabriella nyolcadikosai előadtak, nagyon szép volt. Nem a megszokott panelekből építkezett, progresszív volt és mindenki megkaphatta a magáét. Elhangzott például Bródy kultikus műve: Ha én rózsa volnék.... De elhangzott Wass Albert: Üzenet haza című verse is. Pontosabban részletek mindkettőből. Akkor lennék boldog, ha kifeszítenének, nem lennék játéka mindenféle szélnek. A víz folyik, a kő marad. Üzenetek itthonról haza.  És elhangzott az a nagyon nagy mondat, hogy sokkal jobb egy menekültnek szállást adni, mint menekültként szállást kérni. Tudom, hogy hol és kitől hallottam először ezt is 92 táján...

A 2006-ban épített bicskei 56-os emlékmű talapzatába vésve olvasható posztunk címe.... Márai Sándor mondata. 

 

 

  

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása