Bicske, 1961. június 1. Július 15-én adják át a forgalomnak az országban épülő legkorszerűbb autóút, az új bécsi országút Biatorbágy - Bicske közötti szakaszát. A képen: az Aszfaltútépítő Vállalat bicskei keverő telepe. MTI Fotó: Lajos György

Ez hol volt?

mti-foto-824725.jpg

 

szekely-768x512.jpg

A Felvidék helyére utolsó percben beugró Kárpátalja jutott be a CONIFA labdarúgó-világbajnokság döntőjébe, miután 4–2-re legyőzték az előzetesen esélyesebbnek tartott Székelyföld csapatát a torna elődöntőjében.

Sándor István, Kárpátalja válogatottjának vezetőedzője, a román élvonalban szereplő Sepsi OSK szakmai igazgatója kedden a negyeddöntő után telefonon nyilatkozott lapunknak, akkor leginkább amiatt bánkódott, hogy két fia családi és tanulmányi okok miatt csak a csoportmérkőzéseken tudta segíteni a kárpátaljai csapatot. A nyolcszoros magyar válogatott, kétszeres magyar bajnok középpályás, jelenleg a Csákvárt erősítő Sándor György, valamint öccse, az NB I-et szintén megjárt, egy éve Cegléden focizó István is haza kellett utazzon, akárcsak a Nyíregyházában futballozó Gajdos Zsolt, aki esküvője miatt hagyta ott Londont. A kárpátaljaiak addigi tizenegy góljából hatot a felsorolt trió szerzett, így érthető volt a mester aggálya.

Ritkán adatik meg egy szurkolónak, hogy mindkét pályára lépő csapat himnuszát tele torokkal, tiszta szívből énekelhesse. Londonban viszont ez történt: több mint száz drukker énekelte előbb a magyar, majd a székely himnuszt, a semleges nézők legnagyobb döbbenetére – számolt be a Nemzeti Sport helyszíni tudósítója.

A találkozó székely mezőnyfölényben kezdődött, de a kárpátaljaiak lassan-lassan kiegyenlítették a játékot, s a 36. percben a Cigánd SE-ben játszó Toma György szép egyéni szólóját követően megszerezték a vezetést: 1–0. Székelyföld egyenlíthetett volna, miután a székelyek játékosát felrúgták a tizenhatoson belül, a sértett büntetőjét viszont klubtársa, Fejér Béla nagy bravúrral kivédte! A szünetig mindkét oldalon voltak helyzetek, de azok sorra kimaradtak. Fordulás után hiába rohamoztak a székelyek, a játék képével ellentétben Toma távoli lövését Nagy bevédte, így az 55. percben Kárpátalja már kettővel ment. A 73. percben Kürti Gergely 3–0-ra módosította az állást, ám a mérkőzés még korántsem volt lefutva: a székelyek két perc alatt egy gólra faragták a hátrányukat. A hajrára a székely mezőnyfölény pedig sehogy sem akart góllá érni, sőt, a lefújás előtt Peres Csaba egy kontra végén a kegyelemdöfést is megadta: Kárpátalja–Székelyföld 4–2.

A másik ágon Észak-Ciprus hátrányból fordítva győzte le 3–2-re Padániát, így szombaton magyar idő szerint 16 órakor Padánia–Székelyföld bronzmérkőzést, valamint este héttől Észak-Ciprus–Kárpátalja döntőt rendeznek a CONIFA világbajnokságon, a mieink már most történelmet írtak. A mérkőzéseket a mycujoo.tv élőben közvetíti.

A járőrök Bicskén, a Táncsics Mihály utcában ellenőriztek 2018. június 7-én reggel két helyi lakost - olvasható az FMRFK Kommunikációs Szolgálatának mai hírében.  A rendőrök az intézkedés során megállapították, hogy a 36 éves nő és a 24 éves férfi ellen a Bicskei Járásbíróság elfogatóparancsot bocsátott ki, ezért elfogásukat követően előállították őket a Bicskei Rendőrkapitányságra.

Környezettudatos (valamint kedves és csinos) osztálytársam kérdése volt. Mélyen elgondolkodtam, majd meditáltam, mit is mondhatnék.
 
"Bedöglött a televízióm és szeretném kidobni. Van esetleg ötleted hová is lehetne? Köszi"
Feltételezem, hogy Venczel József úr műszerész vagy pályatársa láthatta már és így hozta meg végső döntését a tulajdonos.
Ha beírja a google-ba, azt a választ kapja, hogy elektronikus hulladékot az ilyeneket forgalmazó cégeknek kötelező ingyen visszavenni.
Van aki ezt úgy oldja meg, hogy nem maga veszi vissza és raktározza, hanem szerződik egy gyűjtő szakcéggel, de az eredmény ugyanaz.
Ahol tv-t forgalmaznak, ott vissza kell(ene) venni - ingyen. Nem tudom, milyen tévé, nem tudom, hol vette, de feléjük kellene nyitni. A Prohászkában látható egy utcára kitett tévé, nem ez a civilizált megoldás. 
  • Magánszemélyek részére teljesen ingyenes a települési önkormányzatok által üzemeltetett hulladékgyűjtő udvarokban és elektromos készülékeket árusító kereskedőknél. Az EU irányelv tervezetnek megfelelően biztosítani kell, hogy a forgalomba hozó illetve a gyártó díjmentesen visszavegye, hasznosítsa a termékből származó hulladékot. Egyes veszélyes hulladékok – szárazelem, fénycső, elektromos és elektronikai hulladék – áruházak, üzletek gyűjtőiben is leadhatók.
  • Céges lehetőségek is hasonlóak, de bizonyos tömeg és mennyiség felett a hulladékudvarokban fizetni kell a leadásért - olvastam a Hulladékvadász.hu-n.
 
Bicskén nincs hulladékudvar. Ebben az európai kisvárosban és járási székhelyen, ahol elég régen készülget az ehhez a témához csak közvetetten kapcsolódó hulladékválogató - szólva hulladékudvar Bicskén   nincs, pedig a Nemzeti Együttműködési Rendszerében (NER) óvhatnánk környezetünket, így a célegyenesben, ezerrel  a világvége felé.
Körben, a bicskei határ néha úgy néz ki, mint egy newsroom a rekettyésben.
Mert ott aztán szokott lenni tévé.  Ez csak közvetve, de  összefügghet azzal, hogy a legközelebbi hulladékudvar Csákvár városában található. 

Jó reggelt Toncsikám!

Sajnálatos dolog miatt kérem segítségedet.

Vasztélyon lakik Sanyi, aki tanítványom volt, s Ő van most GYED-en 8 hónapos Léna nevű kisleányával. Felesége Orsi. Kérlek, hogy az Ő levelét mellékelve jelentesd meg írásunkat saját átdolgozásod szerint.


ÖSSZEFOGÁS ORSIÉRT!

Az ŐZIKE ALAPÍTVÁNY - KULCS AZ ELESETTEKHEZ  2017. decemberében került bejegyzésre. Célja: azon beteg gyermekek, felnőttek és családjaik segítése, akik nehézzé vált körülményeikben összefogásra hívunk magunk mellé embereket.

Nem pénzgyűjtést szeretnénk elsősorban, hanem a rendkívülivé vált mindennapok élhetőbb megvalósításához várunk segíteni akaró kezeket, szíveket, eszközöket.

Bicske 20-25 km-es körzetében élő családok számára szerveződünk, a szükséget betölteni szándékozók jelentkezését várjuk.

Alapítványunk bankszámlaszáma:  HU68- 10402001 - 50526874 - 68561010

Bízunk az összefogás erejében, hiszen : EGYEDÜL NEM VAGYUNK MÁS CSAK EGY-EGY KŐ, DE EGYÜTT MI VAGYUNK A HÁZ!


Vörös Györgyi                                                                  Kiss Béláné Marika

alapítvány alapítója                                                            alapítvány elnöke

06 30- 293 4915                                                                06- 20- 886 0154


---------- Továbbított levél ----------
Feladó: Marika Kiss Béláné <kbmbicske@gmail.com>
Dátum: 2018. június 5. 21:28
Tárgy: Re: Leukémia
Címzett: Gergely “SpoonRaven” Sándor <gerysan93413@gmail.com>


Sanyikám, kedves!

Köszönöm soraidat.

Használatra egyeztetek kontakt személyekkel. cserepet már most tudok 1000 db-ot felajánlani, mert 2 hónapja kaptuk. Nagyegyházán van, megoldjuk a szállítást is idejében.

Jelentkezem.

Jó éjt nektek! Minden rendben lesz!

Marika néni

 

  1. június 5. 17:50 Gergely “SpoonRaven” Sándor írta, <gerysan93413@gmail.com>:

Jó napot kívánok pár szóban történetünk: Feleségem áprilisban terhes lett 2017-ben, majd az általános vérvételek egyikével valami nem stimmelt Fehérvárra beutalták, bent tartották egy éjjelre, majd másnap megtudta (az eredeti levélben nem így van leírva - a szerk.), hogy “Leukémiás vagy holnap visznek Pestre”. 20 percre rá értem oda. Másnap Budapesten a SOTE-n voltunk ahol további teszteket csináltak 2 héten keresztül majd csontvelőbiopsziát, ezek után 2 hetente vagy 3 hetente jártunk vérkészítmények,vérvétel,és tesztek sorozatára amikor is 10. hónap 19-én reggel 5 órakor kislányunk késznek érezte jövetelét 35 hetesen. Délután 2-re meg is lett a legszebb és legfontosabb dolog az életemben. 1 hónap múlva folyamatos rosszullétek és hasi fájdalom miatt méhkaparásra került sor.Feleségem édesapját a tél folyamán temettük, ő már több éve küzdött áttétes prosztatarák ellen.Telt múlt az idő és egy gyors időpont egyeztetés után április 10-én egy hónapra kemó és kórházi bent lét után hazaengedték feleségem.
Jelenleg 3 hetes itthon tartózkodás után most a Szent László Kórházban fekszik, újabb kemót kap majd Június 8.-án megkapja a csontvelő átültetést, ami reméljük,hogy a gyógyulást eredményezi.

Azt hiszem,hogy a Bicskei Lapokban a Fejér Megyei Hírlapban és a 24.hu-n is közzétették a történetünket.

Amire nagy szükségünk lenne azok a legalapvetőbb dolgok: Pelenka 8kg feletti (a nagyobba majd belenő) popsitörlő bármilyen márkájú, popsikenőcs, bébiétel 8 hónapos korig, Egy gyermekülésnek nagyon örülnénk az autóba.

Feleségemnek cérnakesztyű a sterilitás miatt, baba szappan egy fali szappantartó esetleg lábtyű,mosópor, öblitő, ágyruha és lepedő illetve törölköző, mert minden nap új és steril huzatot és törölközőt kell használni illetve egy olyan vasaló amivel elég nagy hőfokon lehet gőzölni.Esetleg a nyári nagy meleg miatt egy ventillátor.

Padlástérben a szőnyegpadló cseréje olyan dologra amit könnyen lehet tisztítani (folyékony padlózat/laminált/stb)
Ami a lehető legnagyobb dolog lenne amit nem is kérünk,de ha lenne egy olyan vállalkozó aki az adózás,vagy “reklám” miatt segítene nekünk a tél előtt,  nagyon sok radiátor illetve illesztés csöpög,a folyosó lassan elválik az eredeti házrésztől,beázik penészesedik düledezik, illetve a tetőn nagyon őreg pala van, ami cserére szorulna.

 

kisgazda.jpg

Bicske, 1946. augusztus 11. Jobb kezüket ökölbe szorítva magasba emelő fiatalok üdvözlik a Független Kisgazdapárt (FKgP) Bicskén rendezett nagygyűlését. MAFIRT felvétei, amelyek tulajdonosa a Magyar Távirati Iroda. Nagy Ferenc miniszterelnök beszédet mond a Független Kisgazdapárt (FKgP) Bicskén rendezett nagygyűlésén. 

mti-foto-756413.jpg

A Termelési riport előszavaként csak annyit, hogy az első képen a távolabbi Szár, Szárliget és Óbarok karakteres domborzati jellemzői segítik a szemlélőt a több mint 56 éve készült képpel kapcsolatos pontosabb helymeghatározásban a bölcsen képet komponáló fotósnak is köszönhetően. 

Az is idetartozik, hogy ez a bánya közelebb volt Bicskéhez, mint Felcsúthoz. Később ezen a területen létesült a ma már megtelt és rekultivált bicskei hulladéktelep. Tudomásom szerint Bicske település határa - mármint a jó öreg Csákvári út folytatásában -  a Zöld Bicske telep mostani főkapujánál húzódik.

Ez az ipari vágány pár száz méter hosszú volt, a csillékből pakolták meg a vagonokat, Bicskénél, a nyersanyagot Dunaújvárosba szállították.

A közelében húzódó híres-neves  Bicske-Fehérvár kisvasút a gőzössel, az természetesen egy másik vonal volt.   

 

"Bányászat - A felcsúti homokbányában

Magyarország, Fejér, Felcsút

Felcsút, 1962. január 30. Kisvasúton - keskenyvágányú iparvasút - vontatott csillékkel szállítják a vasöntödékben a nyers homokformázáskor használatos öntőformák elkészítéséhez szükséges különleges szemcsézetű és gáz-áteresztőképességű homokot a felcsúti homokbányában. A fejtést speciális lánctalpas önjáró homokfejtőgépek segítik. MTI Fotó: Bajkor József"

banya_csille.jpg

 mti-foto-830014.jpg

Néha felnézek a légi folyosón haladó gépekre. Ha nem is mindig, de  eszembe jut olykor az Európa Kiadó szerintem legjobb dalának egy sora: A PILLANAT, AHOGY A REPÜLŐ ÁRNYÉKA ÁTSUHAN AZ ARCODON,  de mi csak dolgozunk, fázunk, és fáradtnak látszunk: sok jéghegy a keleti sarkon.

Az alsó képen látszik a Duna.

Anna, kedves - nevezzük őt így -, Nyugat-Európába tartott múlt szerdán 14 óra körül. Ezekkel a képekkel ajándékozott meg és így ír élményéről: 

"Sikerült pár ezer méterről lefényképeznem Bicskét pár napja. Megörültem neki, hogy a gép nem Esztergom felett húzott el, hanem az ablakban ezt a tájat látom. Gondoltam, megosztom veled is az élményt! (Hála és szeretet - a szerk.)
Tiszta volt a levegő, szépen kivehetőek az utcák, terek. Persze ez egy telefonnal fényképezett kép, messze van a profi fotóktól."

Később kiderült, hogy Tatabányáról és Komáromról is készültek jó képek. Meg fogom kapni azt is.

34506505_10213010077506818_778782513995710464_n_1.jpg

 

34581747_10213010077906828_1417861029026594816_n_1.jpg 

 

 

 

Éljenek a csajok!

Címkék: vélemény kerékpár

2018.06.05. 22:53

Több mint egy hete történt. Defektem volt. Szerencsétlenkedtem. Megállt két ismeretlen bringás nő, volt rendes szerkójuk. Meg is lett aztán minden. Mint a suliban. Van mindenetek és még meg is írjátok a leckém. Még életem értelmét is nő szülte. Nevetnek.     

Közben beszélgettünk.Kérdezték, megyek-e Tarjánba. Mondtam, hogy most biztos nem.  Hogy voltam-e. Mondom egyszer vagy kétszer.  Azt mondták, hogy Tarján felé az út gyönyörű. Mondom, de még mennyire. De  a kerékpárúton nagyon látható a gazdátlanság. Ágak lógnak be az útra, helyenként a gaz embermagasságú. A szintén embermagasságú bogáncs a napokban szép lesz, virágozik.
Mondom, ezt a Bicske - Csabdi szakaszt kaszálgatják. Mire mondják, hogy de a Vasztély - Tarján szakasz már most gondot okozhat egy allergiás kerekesnek.

Mondom a sok eső miatt nő a flóra. Azt mondják, hogy a sok eső általános jellemző. Nem vagyunk sivatag. Még. Ez tehát nem ellenérv. Egyébként hallani olyan bringás véleményeket, hogy nem jobb a helyzet a Velencei-tónál sem és a Fertő-tó magyar szakaszán sem. Mindkettőnek vannak gyökerek által feltúrt, a kaszálatlanság miatt alig fél sávra szűkülő részei.
Az új építésének PR értéke van, utána már a fenntartás senkit nem érdekel? Vagy mi van?

(Utólagos megjegyzés június 8-án: Szombaton arra járva már le van kaszálva a kerékpárút széle.)
 

 "Kedves Bicskeiek, Szülök, Nagyszülők volt és leendő diákjaink! Kicsi első osztályosainkkal egy gyerekeknek szóló országos videópályázaton veszünk részt, melyet a Libri-Bookline Zrt. és az UNICEF közösen, a Szívünk rajta program keretében hirdetett meg. A pályázat nem öncélú a részünkről, hiszen az iskola könyvtárát szeretnénk bővíteni a nyerteseknek járó mesesarokkal. /50 db könyv, 2 db babzsák, polc, szőnyeg./ Közönségszavazatok alapján választják ki a 15 nyertes pályaművet, ezért arra kérlek Titeket, segítsétek e nemes ügyet egy-egy like-kal, ill. egy-egy megosztással. Június 13. 24.00-ig lehet szavazni. Az alábbi linken tekinthető meg a videónk."

 

("Priviben" elmondom, hogy így lehet szavazni. Tehát nem itt a blogomon, hanem a YOUTUBE felületén érvényes. Ez nagyon fontos! Ide bicskei bloggerként azért tettem fel, mert nevettem és folytak a könnyeim. Jó ha lájkoljátok, osztjátok, de az nem szavazat, csak ismerőseitek figyelmének felhívása valamire, ami Nektek bejön.) 
34447229_1768259696563456_1912533779969212416_n.jpg
Az elektronikusan beküldött és utószerkesztett video file-ok határozatlan időre feltöltésre kerülnek a Libri-Bookline YouTube-csatornájára, majd elérhetővé válnak a szivunkrajta.hu/mesevideok weboldalon, ahol közönségszavazatok, azaz YouTube video like-ok alapján dől el, melyik 10 videó lesz a legkedveltebb. A legtöbb like-ot kapott videó alapján a legügyesebb 10 csapat, azaz osztály, olvasósarkot kap ajándékba. Egy olvasósarok a következőket tartalmazza: a Libri-Bookline Zrt. által választott 50 db mesekönyv, 1 db könyvespolc, 1 db szőnyeg, 2 db babzsák.

 

Egy kedves olvasónk küldte nevetve, mondván, hogy nagyon ironikusak. Nagyjából sejthető, hogy melyik általánosba és melyik középiskolába járt fiatal készítője. És hogy szereti a kutyákat.

Részletek.....

Bár van benne olyan, ami inkább szarkazmus, amit gyakran keverünk az iróniával. Oscar Wilde (nem bicskei, de sokan ismerik) szerint a szarkazmus a szellemesség legalacsonyabb formája. A szarkazmus első szótagja véletlen. 

 

ia

 

Ahogy egy asztalnál ülünk hárman mint első olvasók - mindegyikünk kezében ugyanabból a könyvből van, bele is merülünk, nagy a csönd, egyikünk 10 perc után megszólal, mintegy magának mondva:

"Ez a könyv olyan, mintha mindenki adott volna magából valamit".  

Kérem, hogy ismételje, remélem, jól értem őt, és akkor egyetértek:

Ez a könyv olyan, mintha mindenki adott volna bele magából valamit. 

Mondom, milyen igaz. Ez nagy mondat. Használom, mint recens. Azt is hozzáteszem, hogy szerintem ez egy mozaik szerkesztésű alkotás. Nem Ravenna bizánci mozaikjai az Utas és holdvilágból. Hanem a Nagyegyházán élők leírásai a saját  életükről.  A sorsukról. A saját világos, egyértelmű beszédjük alapján. Ok, okozat. A saját, maguk választotta terjedelemben. Sokban benne egy egész élet. A szerkesztői előszó lényege azt hiszem abban áll, hogy Kiss Béláné Marika szüleire és nagyszüleire emlékezve a hűség erényét mutatja fel. Hűség egymáshoz, a családhoz, a barátokhoz.

Marika köszönetnyilvánító soraiban leírja: emléket állítanak azoknak, akiknek része van abban, hogy Nagyegyháza nevének hallatán ma is sokaknak támad szívmelengető érzése.

Azt hiszem, gondol például arra, hogy a terület itt a városok között, az első számú autópálya mellett milyen jól megőrizhette, érvényesíthette önmaga erényeit.     

A 86 éves Szilágyi Feri bácsi sorai fölé közcímként kiemelték vastag betűvel és idézőjelben: "A meseszép kastélyt lerombolták". 1932-ben született. Szülei 1928-ban kerültek Nagyegyházára. Hoffmann Ede birtokán találtak munkát a szülők. "Iskolába kisgyerekként Nagyegyházára jártam" - mondja ő. Azt hiszem, Marika és Kati sokakhoz elmentek és maguk készítették el az interjút. Marika arról beszélt nekem lelkesen, amikor a könyvet elhozta nekem: 130 éve alapították a nagyegyházi iskolát. De úgy ám, hogy Hoffmann Ede úgy döntött, a birtokán dolgozók családjainak iskola kell helyben! Marika mesélte nekem ma, hogy a régiektől tudja, hogy a ma Kőrösi Csoma Sándorról elnevezett forrást az iskolaalapító tiszteletére írd és mondd Ede-forrásnak nevezték. A kötet első belső, fényes oldalán Nagyné Kiss Katalin kutatásának köszönhetően a Bicske-Németegyházai róm. kat. jellegű uradalmi népiskola iskola alapítólevele. Iskola fenntartója: Hoffman Ede gazdasága.   

Ő az a pozsonyi származású Hoffmann Ede, aki Batthyányiaktól megvásárolja az uradalomnak a németegyházi részét.  Kíváncsi voltam, találok-e valamit Hoffman Ede és Németegyháza közös kereséssel. Egy digitális könyvtár a rövid f-el írott Hofmann Edét mint a pozsonyi evangélikus líceum tanulóját mutatja egy dokumentumban.

Jakab István László irtványtelepülésnek nevezi Németegyházát. Ez azt jelenti eredetileg, hogy erdős területen alakították ki a letelepülők a kisebb-nagyobb tisztást, ahol szállásaikat alakították ki, házaikat építették meg.     

Visszatérve a legújabb korba: Szilágyi Feri bácsi kimondja azt is, hogy a háború mindent tönkretett, sokan meghaltak, akik pedig túlélték, még szegényebbek lettek. De térjünk vissza a Nagyegyháza fölé épült könyv formájában létrejött kilátóba, ahonnan saját, közös múltjukra engednek visszatekinteni, és a jövő felé fordulva is van egy-két jó szavuk.

A kiadó a Nagyegyházáért Nonprofit Kft. A kiadást támogatta Óbarok önkormányzata. Az impresszumban megköszönik a személyiségek és civil szervezetek által elkészített írásokat, azok megjelentetésének lehetőségét. Köszönök a fotókat. Akli Bencének külön köszönik a borító tényleg szép képeit! A történetek összegyűjtője: Kiss Béláné Marika. A kiadványt szerkesztette: Nagyné Kata.  

Módszertanilag kiváló, hogy a szerkesztők, anya és lánya  törekvése szerint minél több embert meg kell szólaltatni a kis faluból. Szóval ez nagyon szép. Amit a bicskei Poczik Feri bácsi  mond, az én nagyon kedves ismerősöm, akinek fiával és menyével mi dolgoztunk egy helyen, és akinek fiával igen jókat tudunk nevetni, onnantól, ha meglátjuk egymást. Amiket mondogatni szoktunk, nem idézném.

Feri bácsi nagyon büszke a nyelveket beszélő, tanuló és dolgozó unokákról szól nagyon büszkén. Tudom, mert ezt nekem is elmondta már nagyon szépen.

Feri bácsit inkább, aki gyerekkorából emlékezik a búcsús Tóni bácsira, aki érdekesebbnél érdekesebb dolgokat pakolt ki a kofferjéből a kastélynál. Földvári András volt a tanítójuk. Feri bácsi ugyanis ott járt iskolába. Földvári Bandi bácsira magam is emlékszem. Szerintem már nyugdíjas lehetett, amikor napközizett velünk néha helyettesítőként a 70-es évek második felében Bicskén. Emlékszem az alkatára és hogy adott magára. Valamint szigorú volt és igazságos. Szerette az együttműködést. Ha tehette, olvasott.  

Poczik Feri bácsi, a Bükkzsércen 1939-ben megszületett, majd 7 éves korában családjával Nagyegyházára költözött, jövőre 80. életévét betöltő férfiú azt mondja a nagyegyházi temetőről: "Mi is szeretnénk majd a gesztenyefák tövében megpihenni..." Nagyon hosszú, boldog életet, jó egészséget, sok örömet az unokákban!       

Kiss Béláné Marika, aki a Csabdi Általános Iskolában dolgozott 38 évig, a művet - László, Benedek, Gedeon, Kelemen és Patrik - éppen az unokáinak készítette. Öt srácnak. Bizony.          

Különleges teli találat, hogy kiadványba teszik 2018-ban az éppen akkor ott élők, odakötődők vallomásait. Mindenkit felkértek és majdnem félszázan le is írták benne kötődésnél is jóval erősebb kapcsolatukat Nagyegyházával. Nagyegyháza az életük színtere és egyben az életük jelentős. 

Volt aki egyszerűen leírta, erre kanyarodott és a látvány alapján azonnal döntött. Van aki Tatabányáról költözött ide, mások Erdélyből vagy éppen Visk nagyközségből, a Huszti Járásból vagyis Kárpátaljáról. A helyről sokat hallottam, mert a fiam gyakran megfordul Visken. Azt is tőle tudom, hogy ott a középkorosztály szinte megszűnt. 

Demeter Ákos az egyik legjobb hírű szakács. Kiss Csaba a Bicskei TC vezérszurkolója. Egy képen, ketten. Ismerős arcok... Létrehoztak egy nonprofit társaságot annak érdekében, hogy még több hozzáadott értéket rendelhessenek Nagyegyházához. Ez a KFT adta ki a könyvet.

Ír a kötet a nagy és szép tavak és parkok létrejöttéről is. A Gesztenyesoron tájrehabilitáció is történt, hiszen sitt tömege került elszállításra. Fák és cserjék ezrei a gondozott birtokokon, újra igazi élőhelyei a természetnek. 

Forrás, tavak, hegyek, erdők vidéke.

A Nagyegyházi Hangistálló sajtmustrái, klasszikus zeneművészeti koncertjei, zenés, táncos rendezvényei és színházi estjei jelentősen erősítették Nagyegyháza nevét országos szinten. Egy 150 éves tehénistállóból építettek hangversenytermet és közösségi házat.. Erről is részletesen olvashatunk.    

Kiss Béláné Marika és lánya, Nagyné Kiss Katalin végezték a szerkesztői, levéltári kutatói és szervezői munkát ahhoz, hogy A MÚLT üzen a JÖVŐNEK.... Emlékkönyv Nagyegyházáról 2018 megszülethessen. Benne vagyok még az olvasásában. Egészen máshogy nézek eztán Nagyegyházára, amin gyalog akkor mentem végig legelőször, amikor a Kinizsi 100-on Szárliget, az akkori cél felé haladtam hajnalban. Nem ma volt. Ittam is a Hajagos északi lejtőjének tövében eredő Kőrösi forrásból, amiről a könyvben írnak Hogy cserkészek tették rendbe a táborhelyük közelében a Hoffman Edétől kapott támogatásból. Ezért nevezték a cserkészek Ede-forrásnak. Amit ezután Ede-forrásnak is nevezek úgy magamban. Megér egy mosolyt, bólintással. És azon jár az eszem, hogy legközelebb iszom ott egy nagyot a  forrásnál és hozok belőle haza egy kannával.        

A KÖNYV A NAGY KÁROLY VÁROSI KÖNYVTÁR GYŰJTEMÉNYÉBEN EGÉSZEN BIZTOS ELÉRHETŐ LESZ.

RÓLU(N)K SZÓL.

 

ia

 

Az önkéntes tűzoltó egyesületeknek kiírt országos pályázat lehetőségével idén Fejér megyéből huszonhét szervezet élt. A bírálóbizottság mindegyik egyesület támogatási igényét pozitívan értékelte.

A katasztrófavédelem 2018-ban hétszázmillió forint összértékű támogatást oszthat szét a Magyarországon működő önkéntes tűzoltó egyesületek és önkéntes mentőszervezetek között a központi költségvetés fejezeti kezelésű előirányzata terhére. Ez az összeg százmillióval magasabb a tavalyinál.

A bírálóbizottság támogatásra vonatkozó javaslatait az országos katasztrófavédelmi főigazgató jóváhagyta, a pályázati feltételeket sikeresen teljesítő egyesületek működési költségekre, eszközbeszerzésre, szakmai tanfolyamokon történő részvételre, pályaalkalmassági-vizsgálatokra, EDR-rádiókra, szertárépítésre és -felújításra, valamint védő- és technikai felszerelésekre kapnak támogatást. Fejér megyéből az alcsútdobozi, a baracsi, a bicskei, a bodajki, a csákberényi, a csákvári, a csókakői, a daruszentmiklósi, a dégi, a fehérvárcsurgói, az iszkaszentgyörgyi, az isztiméri, a lajoskomáromi, a lovasberényi, a magyaralmási, a martonvásári, a mezőfalvai, a móri, a pázmándi, a polgárdi, a pusztaszabolcsi, a sárosdi, a székesfehérvári, a tabajdi, a váli, a velencei és a vértesboglári önkéntes tűzoltó egyesület vett részt sikeresen a pályázaton. A Fejér megyei szervezetek elnyert támogatásának összértéke meghaladja a húszmillió forintot.



Szabó-Bisztricz Anett tűzoltó főhadnagy
Fejér megyei katasztrófavédelmi szóvivő


FEJÉR MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG
8000 Székesfehérvár, Szent Flórián krt. 2.
http://fejer.katasztrofavedelem.hu

Bicske, 1970. január 31. Indul a mentőautó a bicskei mentőállomásról. MTI Fotó: Kovács Gyula

MTI Fotóarchívum

 

(A dátum elgondolkodtat. Biztosan tudom, hogy előtte egy bő héttel Bicske, Marx Károly utcából vittek az Üllői úti klinikára egy akkor 22 éves anyukát. Aki nem is volt még 22 éves, hiszen 1970. február 14-én töltötte be.  Lehet, hogy ezzel a kocsival... Meg aztán milyen szép ez az utca. Mint mindig. Erre a régi kerítésre is emlékszem. A cégérre is. Ha valaki meg tudná mondani a mentőautót vezető nevét, az jó lenne.

Katinak nagyon köszönöm a képet!)   

Végh Rozália, a Csokonai Általános Iskola egyik vezetőjét idézzük:

BŐKE LILIEN iskolánk 4.b osztályos tanulója a
ZENÉS “színház az egész világ…” 
2018. Országos Művészeti Tehetségkutató Versenyen
ELSŐ helyezést ért el!!!!

Büszkék vagyunk!

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy az FGSZ Földgázszállító Zrt. a szállító vezetéken karbantartási munkálatokat végez 2018. június 12-én, így ezen a napon reggel 7 órától este 7 óráig szünetelni fog Bicskén a gázszolgáltatás.

Megértésüket köszönjük!

Hangos-képünk illusztráció.

 

Az egykor népszerű pihenőterületnek számító Erőmű-tó kiépülésének idejét is idézi képeivel ez az 1981-ben készült film. A kivitelező FÖLDGÉP Vállalat 1952-ben alakult. Egyik referenciájuk volt ez a tó.  Kb. 3:30 és 4:00 perc között látható az ipari területnek szánt, végül  bicskeiek kiránduló helyévé lett, mára már a városlakóktól teljesen elzárt tavacska. 3:30 előtt is vannak olyan képek, amik lehet, hogy a Póctetőn készültek. Természetesen Olvasónktól kaptuk ezt a kiváló ajándékot. 

Májusvégi este Bicskén

Címkék: fotó

2018.06.01. 14:31

Fotó: Bajmóczy György (Bicske, 2018. május 30.)

A református templom toronyórája 9 óra 20 percet mutat.

Az Apponyi utca elején fekvő háztól eltűnt egy négy hónapos, vörös-fehér színezetű, viszonylag megtermett, akita fajta kutya.   Chip természetesen van benne, Dr. Tajthy Gábor állatorvos a rendszerben elindította már a keresést.

Aki  a gazdát segíteni tudja, hívja Hollósi János alábbi számainak valamelyikét vagy írjon ide bicskeonline@gmail.com

30 6841138

22 262451

 

dsc_0163.JPG

 

Diggerdriver, a családjával Londonban élő bicskei származású nehéz-gépkezelő, Horváth János. Blogot vezet, amire Bagossy László figyelt fel a Mácsai Pál vezette Örkény Színházban.

Elkészült a darab, majd megkérdezték a bicskei-londoni bloggert, mehet-e a színpadra. Epres Attila játssza a főszerepet, aki az alkotásban is részt vett. Évek óta telt házakkal nyomják. A darabot Londonban is bemutatták már, a bicskei származású szerző nyomán abban a fővárosban, ahol Dárdarázó Vilmos darabjait vitték hajdan  telt házakkal a Globe Theatre deszkái.

Van olyan része, ahol emlékezetes és kultikus bicskei helyszínek, momentumok említődnek meg, a helységnév kimondása nélkül. A Mozink is szóba kerül, ahol EU-s forrás révén szép közösségi hely épült. 

AZ RTL Fókusz riportja itt látható.        

Minap adta hírül a bicskeiek blogja, hogy az Egyesült Királyságban is bemutatott és Budapesten ma is műsoron lévő Diggerdrájver című darab megjelent egy olyan antológiában is, amiben olyan nagynevű kortárs szerzők művei szerepelnek, mint például Dragomán György. A címe: Menni vagy maradni? Magyar színdarabok

 

A KUTYAOVI szombati találkozóját, közjót szolgáló, önzetlen és önkéntes, civil adományozását  követő hétfőn  Prockl Amanda tette közzé:

"Elmentem ma Tárnokra a chipolvasókért, vettem négyet az összegyűjtött pénzből és szétosztom ma őket eszerint:
1. Salamon Zsuzsánna Bicske-telep
2. Prockl lányok Bicske- belváros
3.. Dunai Nikoletta, Mány körzete
4.. Monostory Miklós Óbarok-Nagyegyháza körzet

33992792_10212007207276554_4352486928252141568_n.jpg

Csabdin van Erikának, Czirákné Blázsik Ágnes-nak Bicske Kertváros és azt gondolom most Bicske és környéke teljes mértékben le van így fedve, a gazdis, chipes kutyusokat haza tudjuk gyorsan juttatni.

Mindenkinek a telefonszámát majd kiírom, ide felrögzítve a csoportba, hogy segítség esetén könnyebb legyen hívni bennünket.

Szupik vagytok, az összefogás példaértékű volt most is, ezt nem győzöm kihangsúlyozni! - zárja Mandi".

 

Nyílt nap a Tesco-ban

Címkék: tesco állás

2018.05.29. 10:34

Olvasónk bizalmának köszönhetjük az alábbi levelet. Problémafelvetésével kapcsolatban minden érdeklődőnek ajánljuk a Levegő Munkacsoport háttéranyagát. 

Felvezetésül térjünk ki arra is, hogy sajnálatos módon a civilizáció, az urbanizáció fejlődésével egyre kevésbé vagyunk toleránsak a természettel szemben. Mindössze 2-3 hetet kell(ene) kibírni az 52 hétből.
Nem inváziós módon terjedő fafajta a nyárfa - olvasható a szakirodalomban - nem invazív növény, így a telepítése most sem tiltott, nagyon sok helyen a terület víztelenítése érdekében telepítették, nagy mennyiségű vizet képes párologtatni, ami javíthatja a klímát is.

De lássuk a lényeget:

"Kedves Szerkesztő!

Nem tudom hol lehet panaszt tenni a nyárfa által termett vattacsomók ellen?!? Szinte mindenünk tele van ezzel a förmedvénnyel, akár lakás, akár szem , száj, orr....szinte alig kap az ember levegőt...kilométerekre viszi a szél iránytól függően ezt a vattacsomagot, se ajtót se ablakot nem lehet nyitni, és már lassan levegőt sem lehet venni.
Sok helyen kivágták, már a múltkor a Könyvtár mellettit is, pedig az nem szórta a vattát.....talán azoktól kellene megszabadulni amelyek okádják a vattacsomót!
Nyárfa vatta nélküli szép napot kívánok!

Név és cím

Lehet, hogy ezúttal ültetéssel kellene kezdenie a közterület gazdájának, azután favágással folytatni?

"A kanadai nyárfákat valóban a gyors növekedésük miatt ültették főként a lakótelepekre, és már kezdenek kiöregedni. Az eredeti elképzelés az volt, hogy a gyorsan növő fák alá majd telepítenek nemesebb, honosabb, lassabban növőket egy második ütemben. A mindig olajozottan és tervszerűen működő országunk egyik legfőbb jellemvonása azonban az, hogy az első ütemet soha nem követi második."

 

süti beállítások módosítása
Mobil