A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság ma 9 óra 15 perckor közleménye: Bicske, Batthyány Lajos utcában történt balesetnél intézkedtek a rendőrök 2017. január 6-án délután. A rendelkezésre álló adatok alapján, egy autóbusz vezetője vezetés közben eddig ismeretlen okból rosszul lett és előbb egy parkoló autónak, majd egy családi ház kerítésének ütközött. A sofőr a helyszínen életét vesztette, az utasok közül senki nem sérült meg. A helyszínen az igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy a halál beállta nincsen összefüggésben a balesettel, ezért a Bicskei Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás indított az eset kapcsán.

A csattanás után nem fértünk hozzá a busz ajtajához - mondta el Szerencsés László házigazda -  flexszel vágtuk le a meggyűrődött kerítés elemeket.

Közben a feleségem egy A4-és papírra felírta a telefonszámát és az ablakon keresztül elmutogatta a gyerekeknek hogy hívják fel őt. Megértették hamar a szándékot és így már tudtunk kommunikálni velük, és mi előzetesen tudtunk infót adni a felénk jövő mentőknek, katasztrófavédelemnek.
Így sikerült belülről kinyittatni velük az ajtót is...
Közben a kapu roncsot levágtuk és le tudtak szállni. A lakásunkba invitáltuk őket míg a szüleik értesítve lettek és a hatóság felvette az adataikat.
Dícséret a bicskei tűzoltóságnak is,  több mint 4 órán keresztül dolgoztak a műszaki mentésen a -10 fokos hidegben.
Természetesen is lakásunk rendelkezésre állt mindenki előtt egy kis melegedésre és folyamatosan forró teával támogattuk munkájukat. 

A Magyar Vöröskereszt bicskei képviselete melletti helyiségben nyílik a melegedő - értesült a bicskeiek blogja. Mint ismeretes, hazánkban december 31-ig megduplázódott a fagyhalál miatt életüket vesztett emberek száma.  

A bicskei nappali melegedőben forró teát, ételt is fognak kapnak azok szegény emberek,  akik sokrétű rászorultságuk miatt a melegről sem tudnak gondoskodni lakóhelyeiken. A fővárosi hajléktalanok emlékeim szerint "Zsírbár" névvel illetik azokat a nappali melegedőket, ahol a forró tea+hagymás zsíros kenyér menü társult, de a gulyáságyút is bevetették a segítők.  A hivatalos információ még nem jelent meg erről, de ettől még odafordulhatunk az ismeretségi körünkben élő rászorulókhoz a várható új hírrel. Rajtunk ne múljon semmi.

Az Oroszlányi Televízió Csákváron és a háborúban ötször gazdát cserélt Majkpusztán forgatott 45 perces kiváló dokumentumfilmjét ajánljuk történelmi, helytörténeti és egyben irodalmi érdeklődésű olvasóinknak, hiszen  a Kossuth-díjas magyar író, Esterházy Péter (1950-2016) műveiből már "személyesen" ismerhetjük a film több szereplőjét.

A filmben Bicske is szóba kerül. Esterházy Móric országgyűlési képviselő inasának ma már 80 év feletti fia, Richter Ferenc mondja el, hogy Bicskén tanult lakatosnak.    

A közelségünk miatt helye lehetne a filmnek a Bicskei TV adásában is. 

A körforgalommal szemben, a Mányra és Csabdira vezető elágazásoknál található az a 2-3 hektáros terület, ami a bicskei régen várt csarnok legújabb helyszíneként szóba került. 

Minden bizonnyal azért nem a Bicskei Szíve Park a helyszín, mert ott a civil kezdeményezésre, bicskei családok és cégek által (sz)építeni kezdett területen mást terveznek. Az sem kizárt, hogy a sportcsarnok nagyobb lesz, olyan méretű, hogy az uszoda mellett agyoncsaphatná a zöld szigetet, ami eredetileg pihenőparknak épült.      

A Bicskéhez legközelebb eső városban, a Zsámbékon működő Alex Fémbútorgyár közleménye, ami Facebook oldalukon olvasható. 

"Büszkék vagyunk rá, hogy a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona, a Maróthi György Kollégium, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem és a Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltárának komplett bútorozásához közbeszerzési eljárás során szállítottunk tanulói, étkezői, kollégiumi, könyvtári bútorokat, valamint tároló szekrényeket, pihenő elemeket és udvari padokat, kerékpártárolókat,kukákat."

Holnap olvasható lesz itt a gyászjelentés is. Az édesanya megrendítő szavai szerint: "Petikém búcsúztatója 13-án 14 órakor lesz a református temetőben. Kérésem lenne, hogy nem kérek sem koszorút, sem virágot, hanem a temető bejáratánál 13 órától 500 ft-tól lufit lehet vásárolni amiket a szertartás végén, Petikém kedvenc dalára felengedünk az égbe. Köszönöm." 

Mélyen együtt érzek az édesanyával és sokunk nevében azt kívánom, hogy vigasztalást találjon, csökkenjen a fájdalma. A gyermek elveszítésénél nagyobb félelem a világon nincs.  Ezt mi szülők tudjuk. Beszélni sem szeretünk róla. A fájdalom felmérhetetlen. De a fiatal édesanya nagyon erősnek látszik, sok mindenen keresztülmentek a fiával  és mivel pontosan tudja, hogy Petike sem szerette őt szomorúnak látni, éppen Petike kedvéért, az ő emlékének támogatásával fog megint talpra állni ebből a sorscsapásból, ami miatt sokunk forró arcára folynak most hideg könnyek.  Sok-sok erőt kívánunk. 

A független polgármester által vezetett Csabdi 203 millió forintos kormányzati támogatást kapott települési célok kivitelezése érdekében, amit a kormány előirányzati átcsoportosítással ért el.  A céljuk, hogy  a jelenlegi tornaszobát összeépítsék az általános iskola egy részével és az új falak mögött tornaterem épülhessen ki.     

Nem hivatalos információnk szerint a Csabdi önkormányzat magántulajdonból megszerezte az iskolaépület mögött fekvő egykori üzem romos területét valamint az annak  szomszédságában fekvő,  pataparti ingatlant. A területen, az iskola közvetlen közelében, nem messze két csabdi templomtól a három közül és szemben a Csabdi SE futballpályáitól - Európai Unió-s háttér támogatású pályázatból fejlesztenék a szép fekvésű községet.

Szintén településfejlesztés indul Csákváron, ahol 405 milliós kormányzati átcsoportosításnak köszönhetően a városközpontot fejlesztik.

Bicske hasonló fejlesztéseiről már hírt adtunk. Itt az összeg jelentős részért a Bicskei TC-re fordítják, egy másik részét a központra.   

Ez pedig a véleményem, mert egy emlékezetes beszélgetés részese voltam nemrégiben.  A Szent István úti iskola tetejét fotózta le valaki eső után avagy eső közben. Hatalmas tócsa állott rajta vagy inkább tó.  Egy másik párbeszéd szerint odabenn mindent megtesznek a dolgozók és tanulók azért, hogy a helyenként leharcolt állapotokat ellensúlyozzák a díszítéssel. Egyes helyeken fekete beton, feltöredezett padló a 80-as évekből és a falon végigfolyó rozsdás lé nyoma a beázások miatt. Beszélgetőtársam is hangsúlyozta, én is azt teszem: nem az iskola tanulóit és dolgozóit, hanem az iskola fenntartóját emlékeztetjük. Akkor is, ha a karbantartási munkák folyamatosak, nemrégiben a tornateremben dolgoztak, nyáron pedig tantermekben. Hozzáteszem: mi, akik 76-84 között voltunk általános iskolások Bicskén, szóval nekünk elvből nem engedte volna a fenntartó, hogy rossz állapotú iskolaépületekbe, tantermekbe járjunk. Azt mondták, hogyan teremtenének igényt a szépre és a jóra enélkül?  Több igényesség, odafigyelés lenne szükséges az iskola fenntartói részéről. Egy nagy szobrásszal beszélgettem néhány éve. Egy városka szemetesebb főterére készített egy szép alkotást, amiről egy saját kezű vázlatrajzot (ceruza) is adott nekem aláírásával, a nevemre. Itt van a falamon. Lényeg az, hogy ő azt mondta: az igényesen rendben tartott területek - legyenek külsők vagy belsők -, fegyelmet, odafigyelést és igényt teremtenek.  Bicskén a helyzet mindenki előtt ismert.              

Az én kis blogom - megszokhatták - nem egy lakkozó műhely, ahol a fényezés a főprofil.   Mindezt annak dacára jegyzem, hogy a jó híreket (lásd például a fentieket) jómagam is sokkal jobban szeretem mint a rosszakat és szívesebben teszem közzé. Hogy segítsek terjedésükben. Mert mint már idéztük, el is kél a jó hírnek a segítség, hiszen míg a rossz hír szárnyal mint a sas, addig a jó hír csak tyúklépésben totyog.            

 Az Országos Mentőszolgálat mentői a 2017-re virradó szolgálatban összesen 3000 esetet láttak el, melyből ezer budapesti volt. . A mentőket országszerte 17 pirotechnikai eszközzel kapcsolatos balesethez riasztották, ahol általában kéz, arc, és szemsérülteket kellett ellátni.

Szilveszter éjjel 9, Újév hajnalán 7 feladatunk volt. A szilveszter éjszaka és az új év hajnala is mozgalmasan telt, de nem a mértéktelen alkohol fogyasztásból eredő betegek domináltak, volt például egy-két igazán súlyos, életveszélyes, belgyógyászati eset - tájékoztatta kérdésünkre az olvasókat Kutenics Péter mentőállomás vezető mentőtiszt.  

Kányádi Sándor verse 

Nem kívánok senkinek se
különösebben nagy dolgot.
Mindenki, amennyire tud,
legyen boldog.
Érje el, ki mit szeretne,
s ha elérte, többre vágyjon,
s megint többre. Tiszta szívből
ezt kívánom.
Szaporodjon ez az ország
Emberségbe’, hitbe’, kedvbe’,
s ki honnan jött, soha soha
ne feledje.
Mert míg tudod, ki vagy, mért vagy,
vissza nem fognak a kátyúk…
A többit majd apródonként
megcsináljuk.
Végül pedig azt kívánom,
legyen béke. –
Gyönyörködjünk még sokáig
a lehulló hópihékbe’!

(1956)

Epres Attila színművész  - a Horváth Diggedrájver Jánosnak  írott levelében kitér tegnapi színházi írásomra: 

"A bicskei barátod pedig olyan kritikát rittyentett, amilyet pesti eddig még nem tudott, legszívesebben tényleg kitenném az ablakba! Ki is fogom, a Facebook ablakomba, hadd lássák és hadd olvassák!
Köszönöm neki, mondd meg, hogy igazán jólesett, és rajta leszünk, hogy Bicskén letoljuk egyszer a holmit!!"

Szívesen! :) S hozzáteszem, annyiszor fogom megnézni a darabot még Janival, ahányszor csak "otthonról hazajön". 

Nagy öröm számomra a szerencsés véletlen: tegnap este a bicskei szerzővel és családjával az Örkény Színházban megnézem a darabot, amit addig csak olvastam, amiről írtam már országos fórumokon is.

Ma megírtam, amiért szeretem és nagy merészen azt javaslom benne, hogy legyen bicskei premierje. Különösen igazolva látom kérésem alapos voltát akkor, amikor ezekben a percekben meglátom, hogy a 7 óra 7 című színházi oldal (SZÍNHÁZ ÉS PONT) Horváth János, Bagossy László és Epres Attila munkáját a legjobbak közé választja!  

A kritikus azt írja, hogy a műértő színháziak mindig azt figyelik, azt is, hogy mennyi köze van az élethez a helyzeteknek és a figuráknak. A Diggerdriver című darab esetében ez a kérdés fel sem merülhet...   

Nagyon jó lenne, ha Bicskén, a Művelődési Központ színpadán avagy a Fiatalok Házában is látható lenne ez a londoni bemutatóra is készülő színdarab. 

  Tegnap este az a megtiszteltetés ért, hogy a bicskei Horváth János - állandó lakcíme London -, és bicskei rokonságának egy jelentős részével láthattuk a Diggerdrájver című monodrámát az Örkény István Színház Asbóth utcai stúdiójában. A művet a bicskei Horváth János Diggerdriver című blogjának felhasználásával szerkesztette Bagossy László és Epres Attila. 

(Kezdeném azzal az igazán apró betűs résszel, hogy 450 Ft-ért DIGGERDIVER hűtőmágnest is vásároltam a ruhatárban a világ általam eddig megismert legszebb ruhatárosnőjétől. Vesd össze mindezt azzal az adattal, hogy az átlagnál többet járok színházba és figyelek a részletekre.)   

A színpadi mű a Diggerdriver blog posztjai alapján került színpadra. Szerepel a műben (Bicske földrajzi név említése nélkül) Dezső bácsi, a Pajtás Szövetkezet helyi boltjának alapító vezetője, vagyis Kósa Dezső bácsi pedagógus. Szerepel a bicskei trafik a város neve nélkül, mint gyerekkorunk fő patron és robbanócukor beszerzőhelye. A bicskei halottas kocsi, vagyis Gabi bácsi ló vontatta, számomra kiskoromban oly félelmetes vagyis inkább hátborzongató fekete batárja, aminek bakján gyakran együtt ülve haladtak Teri nénivel, a feleséggel, akivel néhány éve még össze-összetalálkoztam a járdán ballagva.

Szerepel a MOZI 19 billenős aljú széksora... 

Hol lehettek elillant gyerekkorunk díszletei?

Éppen ezért aztán szép új helye lenne a bemutatónak a mozi helyén épült Fiatalok Háza.  Három szereplős, egy színes, egy felvonásos darab, a díszletei három szék és egy asztal valamint a játszó kellékek, mint például ez a sárga kobak. 

Szól ez emlékekről, kötődésekről, tanulásról, munkáról, hazáról, disznóvágásokról, amikor a gyermek 13 évesen megtanul az apjától bökni (mert a fater szerint itt azt tudni kell, mert az apa is gyerek volt itt Bicskén, amikor testvérei mindannyian a fronton, így nem volt kérdés ki kell ide böllérnek. A legényke. A gyereket mindenre fel kell készíteni "projekt"). Szól ez arról is, hogy távol, idegenben meg kell teremtünk az otthont. Ott aztán fontosabbak lesznek az emlékek, az itt hagyottak. Ha pedig időnk és tehetségünk van emlékeink megírására, megtesszük. Egy szeretett hazájából mérgesen távozott gazdasági kitelepülő emlékiratai. A Katona József Színházban  Illaberek címmel került színpadra hasonló.  Ez azért így elég húzós, nem?! Két fővárosi színház színpadán is ott a kivándorlás... Tudta?  

S ha már a ruhatárosnő is szóba került, álljunk meg talán egy szóra a főszereplő Epres Attilánál is. A második sorban ültem, középen. Mellettem Horváth János akit szerzőként emlegetek akkor is, ha szerkeszteni kellett művét a színpadra vitel érdekében. Mint általában mindenkiét. Az ember tragédiáját is. Bicskei szín. Londoni szín. Akkora átéléssel, szeretettel, szenvedéllyel, megértéssel adta ezt a darabot Epres Attila, hogy ezzel az eufemizmussal dicsértem magamban a sokszor könnyes, a majdnem világítóan kék szemű embert: igen, ő tudja miről beszél, tudja miről beszél. Tudja, mit játszik. Hiteles.  Ez a darab ugyanis nem valahol máshol játszódik, hanem a hétköznapok őrlődéseiben és "valahol mélyen a szívemben...." Ez egy mai dráma. Jó közönség volt. A kis színpad varázsa, a kamaraszínház miliőjének bensősége tiszta erőből. Ha nem könnyű téma, akkor is. A megélhetés, a jövő érdekében állampolgároknak, szakembereknek kell elhagyniuk szülőföldjüket a kilátástalanság okozta kényszerhelyzetek miatt. Ha jól emlékszem, az emberek ötöde mondja, hogy elindulna, de ennek valójában, szerencsére a töredéke váltja valóra.  Nemcsak Angliában játszódik, hanem a nagy szavakat igazán nem szerető magyar emberek  szíve mélyén. Az a vonás pedig más kérdés, hogy amikor a színésznek a motorokról kell beszélni, azt a személyes élete legnagyobb küzdelmét nemrégiben megvívó színművész szívesen teszi, mert megszállottan motorozik, és amikor erről beszél, könnyű a dolga.  Máskülönben erdészeti végzettsége is van, míg Jánosnak, akinek az életét alakítja - mezőgazdasági gépész az alapszakmája.    

Szó esik a barkaszos korról, barkaszos jelentekről, sőt, az egész darab végén egy régi kolléga, az alcsútdobozi Elek Gábor idéződik fel, aki végül Felcsúton halt meg.   

A Diggerdriver blogot Horváth János vezeti, aki az angliai életről és hazai emlékeiről egyaránt beszél olvasótáborához az anyanyelvünkön. Honvágya nincs. Dühből, méregből lépett erre az útra, a darabban is szerepel, hogy harminc év munka után azt is meg kell itthon gondolni, hogy a gyereknek megvegyünk-e egy ezer forintos játékot. Ezt ne. A feleség úgy fogalmaz, a szabad döntés jogát adta meg neki a kinti élet, választhat, mit vigyen haza. A társadalomkritikai vonatkozás nagy mondata valahogy úgy hangzik, mindenféle jobb- vagy baloldali mese helyett: huszonhat éve Magyarország nagy lehetőséget kapott, s nem tudni, hogy ennek elherdálásáért ki fog felelni húsz év múlva.

A honvágyról: azért sincs, mert részint a munkás hétköznapokat éli, a családi életet, s éppen azzal kezeli, rendszerezi az új hatásokat a 10 milliós Londonban élő bicskei-londoni, hogy ír róla. De mivel ő írja, a saját speciális magyar és bicskei szűrőjén tárja elénk gondolatait az a férfiú, aki ötven felé közeledve lépett egy nagyot néhány évvel ezelőtt családjával.    

Írja a blogger, hogy Angliában a munkatársak - sokféle náció, köztük angolok és írek - elismerik, becsülik, tisztelik a jól elvégzett munkát. Az elismerés közismert jele a felfelé tartott hüvelykujj. Itthon, ha túl sokat dicsérnek, már az is gyanús, hogy valamit nem jól csinálsz. Jani profi. Meséli, hogy kezdetben nem értette, mit jelent felkiáltás: VERY GOOD MY!  Már-már arra gondolt, hogy a máját dicsérik, aztán kiderült, hogy ez egy hétköznapi anglicizmus. Ha nem tudod a nevét annak, akit dicsérni akarsz, azt mondod: "Very good my friend!" De ha nem is vagytok barátok és nem is akarsz hosszan beszélni, rövidíted a sokszor elhangzó biztatást: Very good my!   - és hüvelykujj az égben. De természetesen ott sem minden fenékig tejfel. 

Az ÖKÖLBE SZORULT ARC-ok egy a darabból általam kiemelt kifejezés olyan összefüggésben, hogy olykor ökölbe szorult arccal járunk az utcán avagy így vezetjük mi itthon a géperejűt a terheltségeink okán. Ezt csak a kontraszt kedvéért írom ide és mert igaz. 

Amikor hazaértünk Bicskére, egy kertvárosi házban láttak minket vendégül. Itt beszéltük meg a látottakat. Itt beszéltük meg Jani darabját: "Very good my!"

Többen hiányolták, hogy a szerzőt is színpadra szólíthatták volna, aki egyébként tegnap látta másodszor a művet.  Jani ezt nem hiányolta.

Én azért nem, mert szerintem hatalmas elismerés volt a következő: az első sorban, előttünk ült egy fiatal pár. A szemüveges Zoltán, azt hiszem bölcsész, hátrafordult és gratulált Jani blogjához, aminek rendszeres olvasója. Talán fényképről ismerte fel a szerzőt. A darabhoz az előadás után gratulált. Mindez azért,  csak mert "random" előtted ül és felismer... 

1. Vannak a világirodalomban bőven olyan drámaírók, akiknek darabjai a haláluk után kerülnek színpadra és sosem ülhetek mellettük a kettedik sor közepén, sőt, soha semmiféle sörözésről szó sem lehet. 

2. Vannak drámaírók, akik egész életükben egyre elkeseredettebben tesznek azért, hogy a színház világa végre (f)elismerje őket szerzőként. Esetünkben azonban egy markológéppel dolgozó író került a színpadra és a blogjával színlapra.  

Jani pedig, aki markolós, és a már kábeles, közműves árkot úgy ki tudja kanalazni, hogy semminek nem esik baja és még lapáttal sem kell hozzányúlni utána - ír, alkot, természetesen, egyenesen, blikkfangok nélkül és színpadra kerül. Jó tollú író. Gyakorlatias. Józan. Gondolkodó. Jó humorú  ember, a darab közben eszembe jutott Moldova György író, hogy ezt neki mindenképpen látnia kellene. Nem azt állítom, hogy úgy éreztem, mintha őt olvasnám, hanem azt, hogy az elhangzó sorok a jelen élethez tartozó dolgokra való ráismerés örömét kínálták. Mesélte, hogy épültek a házak a családban Bicskén. Előbb a telken egy budi épül. Aztán kútásás, mert a víz az mindenképpen kell.

A Klapka György utcában a kedves rokonok azt mondták nekem, hogy "a Jani nagyon tehetséges volt már gyermekkorában, nagyon szeretett olvasni, képes volt órákig a könyvtárban lenni, egyszer például kerékpárral ment és gyalog jött haza (a Csokonai utcába), mert ellopták, annyira belemerült az olvasásba".

Mondhatni az akkori bosszúság és szívfájdalom a bringavesztés miatt, az Örkény Istvánról (!) elnevezett színház egyik színpadán - igazgató Mácsai Pál (!) -, hogy úgy mondjam, kamatos kamattal rendezve lett.  

izing

A Budai Várban, a Magyarság Házában egyszerre két bicskei alkotó munkáját állította ki a Magyar Kézműves Alapítvány 23. Országos Betlehemi pályázatára Bicskéről,  a zsűri döntése nyomán. Vincze Zita  bicskei gyertyadíszítő munkái kerültek a tárlatra, ami Simon András grafikusművész grafikája alapján készült. A  másik bicskei kiállító Veszeczky-Facsar Andrea bábjátékos, bábkészítő, aki a Magyar Bábjátékos Egyesület választmányi tagja.  A kiállítás a Budai Várban, a Mátyás-templom mellett, a Szentháromság téren található Magyarság Házában tekinthető meg január 8-ig.       

Magyarországon egyes becslések szerint kétmillió ebet tartanak. Az év végén elsütött petárdák és tűzijátékok következtében a településeken tartott kutyák százai szaladnak világgá. A legtöbb elkóborolt kedvenc az ünnepek után hazatalál, de sokuk sohasem kerül elő.

Előfordulhat, hogy hetekig bolyonganak, majd legyengülve elpusztulnak. Aki bármilyen szinten jót akar a környezetében élő lényeknek, akiknek van füle a hallásra - nemcsak kutyákat érint rosszul (sic!)  -, biztosan nem petárdázik. Az utcai harcokat idéz. A durranások közelében, több száz méteren belül élő állatokra (és emberekre) úgy hat ez a "játék", mintha mi magunk a családunkkal magunkra zárnánk otthonaink ajtaját-ablakát, még a redőnyöket is leengednénk a sötét érdekében és tekintet nélkül családunk idős, beteg vagy éppen ma született tagjaira, s minden egyéb körülményre - elkezdenénk durrogtatni 1bumm/x Ft annyira nagyon akciós áron. Mindezt Szilveszterkor. Ahelyett, hogy szórakoznánk békességben. Kiváló hasonlat, de semmiképpen ne próbáljuk ki. És álljon itt a végén egy nagyon prózai nagy magyar BÚÉK határok nélkül, jó hangosan kiáltva, a durrogáson keresztül.    

Több mint egy millióan látták már azt a „bájos” kis reklámot, amelyben egy kisgyermek szájából hangzik el újra és újra a nagy kérdés, hogy „de miért?” Minden gyermek ismeri, és talán már minden tanár hetek-hónapok óta ezt hallgatja, hogy „de miért?” Talán néha már túl sokszor is...

Most, karácsony ünnepén mi is tegyük fel ezt a kérdést, mert kérdezni jó! Persze, nem azért, hogy valakit felbosszantsunk vagy reklámozzunk, hanem mert régi kérdés ez, és nemcsak kisgyermekeké. Bölcs teológusok nagy kérdése is ez volt, Anselmus, Canterbury érsek csaknem ezer éve ezt kérdezte: „Cur deus homo?” (Miért lett Isten emberré?) Alapvető kérdés is ez, amit mindenkinek egyszer jó lenne megfogalmaznia, és még jobb lenne, ha addig-addig kérdezgetné, amíg Isten igéjében megnyugtató feleletet nem hallana rá.

Tegyünk fel ezen az ünnepen mi is néhány kérdést! Például így szólhatna az első:

De miért állítunk karácsonyfát?

Nem is oly régi, még csak (lassan) 200 éves szokás ez. Az első karácsonyfákat, adventi koszorúkat német protestánsok (evangélikusok és reformátusok) készítették a 19. században, igazából pedig csak a 20. század első felében lett szokássá. Az éden-kerti életfára utal, mert az első emberpár (Ádám és Éva) evett a jó és rossz tudásának fájáról, de már az élet fájáról nem szakíthattak. Az életfája: az örök élet gyümölcsét termi (ezért örökzöld fenyő a karácsonyfa).

Azonban gondolhatunk arra is, hogy ez a fenyőfa olyan, mint a mi életünk. Mindenféle díszek lehetnek rajtunk, lehetünk kicsik vagy nagyok, állíthatnak bennünket az életben középre vagy éppen sarokba, de mivel nincs igazán élet bennünk, egyszer „lehullnak leveleink”, véget ér létünk tündöklése, küldetése. Jézus azért jött el erre a világra, hogy benne találjuk meg életünket! Benne megkapaszkodva - ha innen menni kell- vár mennyei otthonunk, hajlékunk.

Második kérdés lehetne, hogy "De miért van csillag a református templom tetején?"

Ez a csillag a napkeleti bölcseket Jézushoz vezető csillag. Ez a csillag ma is Jézushoz akar elvezetni. Azt hirdeti, hogy itt, ebben a városban, aki Őt keresi, aki Jézussal szeretne találkozni: itt, ebben a templomban is, ebben a gyülekezeti közösségben is megtalálhatja.

Természetesen nemcsak itt és nemcsak ebben a templomban, és nemcsak a gyülekezeti közösségekben, hanem akár csendes magányunkban is „csöndesen és váratlanul” átölelhet az Isten. Átölelhet szeretetével kórházi ágyon gyógyulásra várva, átölelhet, mikor már teljesen magadra maradtál, mikor már senki más nem áll melletted, mikor úgy gondolod, hogy teljesen elhagyottá váltál. Jézus nem egy fényes palotában, nem egy szépen kifestett templomban, nem egy előkelő, ötcsillagos szállodában, nem egy tiszta házban, hanem egy kicsiny istállóban született.

„De miért?” Azért, „mert úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy

aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen!” (János evangéliuma 3.rész 16.vers)

Máté János

református lelkész 

Akkor még nem tudtam kimondani a szót: karácsony. Nem is akartam. A karácsonyfa érdekelt az egészből a legjobban (és az éjféli mise, mert akkor éjjel kalandozhatok a szülői házon kívül,  amire akkor még azért nem vitt el apu, mert kicsi vagyok. Majd ha nagy leszel. Ha iskolába jársz. Ha hittanra jársz. Gyereknek éjjel semmi keresnivalója az utcán, otthon a helye.) Jó. Beleegyezem. Azt megvárhattam ébren, míg apu elindult. Látom a kabátja hátulját. Siet. Pedig piros Skoda MB 1000-el megy. Ami nagyon gyors.) Nem tudtam kimondani, hogy karácsonyfa és mégis elég sokat emlegettem. Értették, amit helyette mondtam. Senkit nem zavart. Néha elmondták helyesen. Aztán legyintettek. Majd megtanulod. Jövőre már tudod. Egyszer aztán apukánkkal elmentünk Jani bácsihoz, aki apunak unokatesója volt, gyerekkorukban szomszédok és talán még osztálytársak, talán még padtársak is, de minimum iskolatársak. A klán.(Nem ketten voltak.)  Ma pedig egymás előtt-mögött van a sírjuk. Jani bácsi nagyon kinevetett, amikor meghallotta, elsőre nem is értettem, mit nem ért, amikor minálunk mindenki tudja, hogy a KARINCSAFA az én legitim rejtjelem a karácsonyfára. Amit mindenki tud, aki számít. Ő meg nevet rajtam és ismételteti velem, hogy még jobban nevethessen. Mondom megint főutcai házában a Jakab közi sarok közelében: karincsafa. Ül fenn, nagyon hangosan kacag. Vagy fáj valamije? Ijesztő. Elsőre próbálok nevetni vele. Nem megy. Inkább sírok, miközben már a buksimra teszi ujjait egy pillanatra. Még jóval ovi előtt voltam. Világoskék a kabátom. Öves. Aranyszínű fémcsatos. A csatot néztem. Úgy se nincsen itt semmi érdekes a lovain kívül. Azok meg a sötét istállóban az ajtónak farral. Azt nézzem? Inkább a csat. Arany. Apu mérges, mert sírok. El. Aztán Jani bácsi Jézuskája a karincsára a karincsafa alá hozott egy kék kamiont, amit természetesen KAMÉNA használati néven vezettem be a családi szótárba. Szóhoz sem jutottam, amikor megláttam azt a kék kaménát. Csak álltam és levegőt sem mertem venni. Boldog voltam.  Tavasztól már a járdán közlekedtem a tetejére ülve és két lábbal hajtva magam a házunk előtt fel s alá. Kaménáztam volna én még éjjel is. Jani bácsi szinte egész életében szólítgatott kis Karincsának. Néha kaménának. Már nem zavart egyáltalán. A síroknál is elmormoltam néha az övéké felé nézve: Karincsa. Egészen idáig azóta egy csepp könnyem sem folyt miatta. Már apánk se lenne érte mérges.