Gázolás Hatvanpusztánál - Váradi András a kórházba szállítás után belehalt sérüléseibe
Címkék: rendőrség baleset etyek alcsútdoboz mentők
2014.10.11. 21:30
Egy férfit gázoltak el Alcsútdoboz határában.
A 8106-os úton 2014. október 11-én 20 órakor Alcsútdoboz határában, a 16-os kilométerszelvényben egy férfit gázolt el egy arra közlekedő személygépkocsi. A helyszíni szemle idején az út érintett szakaszát lezárták a rendőrök, kerülni Alcsútdoboznál és Etyeknél lehet - hívja fel a figyelmet az FMRFK 21 órakor kiadott sajtóközleménye.
Későbbi hírek szerint Váradi András juhászt ütötte el egy osztrák rendszámú autó. Súlyos sérülései miatt kórházba szállítása után meghalt. A golfpálya mellett járt, amikor alcsútdobozi plakátragasztásból hazafelé tartva leesett autójáról a létra. Megállt és elindult érte gyalog, hogy visszahozza. A hvg.hu-nak adott rendőrségi tájékoztatás szerint a férfit elgázoló autót egy 84 éves osztrák-magyar kettős-állampolgár vezette. Az ügyben 23 óra 30 perckor kiadtak még egy közleményt: "Ahogy arról korábban hírt adtunk, közúti közlekedési baleset történt Alcsútdoboz külterületén 2014. október 11-én 20 órakor. A 8106 számú főút 16. kilométerszelvényében egy osztrák rendszámú Mercedes típusú személygépjármű, amit egy 84 éves osztrák-magyar kettős állampolgárságú férfi vezetett, elgázolt egy, az úttesten tartózkodó 50 éves alcsútdobozi lakost, akit a mentőszolgálat kórházba szállított. A szakszerű és gondos egészségügyi ellátás ellenére a sérült 22 óra 20 perckor életét vesztette.
A helyszíni szemle idejére elrendelt útlezárás 23 óra 25 perckor feloldásra került.
A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit."
Bicskei Újságnak nevezett kampánycédula - Mellébeszélés a mi pénzünkön
Címkék: kampány
2014.10.11. 12:00
Ez az újság annyira kampányszóró izé, hogy már az impresszum sem fért el rá, miközben tudtommal kötelező. Tessely-Pálffy fotóinak aránya igazságos: 3:3. Más ebben a városban nem létezik. Csak ők. A messiásaink. Akik nagyon kellettek ide, hogy a korábbi városvezetés jóvoltából kiépült jelentős városfejlesztések átadó ünnepségein beszédeikben saját vállukat saját két kezükkel megveregessék. Bal kézzel a jobb vállukat, jobb kézzel a bal vállukat.
Annyira vicces, hogy a címe: "Legnagyobb érték az összefogás". Miközben Pálffy Károly alpolgármester Bicske Csabdin élő polgármesterének tudtával rendőröket küldött a Bicske Szíve Parkjában önkéntes munkát végző családokra. Az nem volt vicces. Bicskén eddig soha nem fordult elő ilyen. Mindent elárul ez róluk.
Megjegyzésünk a 4-5 oldalon közöltekhez:
Nem a város érdeme/pénze, legfeljebb a nyomásgyakorlásé, hogy a Szt. István u. József A. u. Kossuth utca aszfaltozva lett.
Az EFI iroda pénzét az EÜ központ vezetése szerezte, a város végül csak kiegészítette.
Vajon a Polgármesteri Hivatal megújult épületét miért csak hátulról mutatják közeli képen? Csak ez látványos változás? Közel 300 millió forintért!
6-7 oldal.
Olvassuk el a szöveget, főként a végét. Azért van kétszer az utolsó bekezdés, hogy mindenki megértse? Vagy hogy megteljen a szövegblokk? Hazugságokkal is jól tele van, például kamerahálózatot nem építettek ki Bicskén.
A halastónál nem épült áteresz, pedig kellett volna az út alatt, ami épült és a fotón is látható, azt egyszerűen ár-apasztónak hívják.
Az Ady E. utca 1 és 2 fura kontraszt, az utca két oldalán van, mi a változás? Hogy az előző városvezetés rendbe tette?
Az EÜ központ pályázata még szintén Sz J-hez kötődik, Tessely Zoltán, akinek szerencsére nem sok köze van Bicskéhez, az elején meg akarta akadályozni, mert kellett hozzá önrész is! De nem tudta megakadályozni és amikor meglett, szánalmas módon úgy avatta fel, mintha neki lenne köszönhető. Máig röhög rajta a város.
A Zeneiskola utcai homlokzatára érdemes pillantást vetni, vajon az miért nem újul meg az új járási központtal szemben?
Új fahíd - ha a város nem sózatta volna, mint ahogyan tették már azt a fahíddal is, a régi híd is állhatna. Az új híd árából, 11 millió Ft - azért juthatott ide-oda. 11 millió egy központi jó kis lakás Bicskén. A híd is összkomfortos?
8-9 oldal.
Az új járási hivatalhoz állami épületben tervezik a helyi házasságkötő termet. És fizetnek érte bérleti díjat?
Az ötemeletes épület új funkciót kap. A hatályos kormányhatározat pedig lebontja éppen az ötletelő polgármester kezdeményezésére. akkor most mit is szeretnének?
Helyreállítják a Csillagvizsgálót és környezetét. Miközben perben állnak a tervezővel, akit Tessely nagyzási hóbortja hozott Bicskére, aztán nem fogadta el a tervet és ki sem fizette. Egyébként az ötlet jó. Csak nemsokára 2x2 sáv helyett 3x2 sávos autópálya fog dübörögni alatta.
Utolsó oldal, közlemény.
"........ Általános Igazgatóság ..........." ilyen nincs is, maximum általános igazgatás.
A bicskei "polgármesterek" és "képviselők" valamint a vasúti bányarakodó szomszédságában élő bicskeiekről szól ez az összefoglaló.
Fotó: Kurucz Árpád
A hivatali dolgozók szinte 100 %-ban más településekről járnak Bicskére dolgozni a "polgármesterrel" együtt.
Reggel jönnek Káoszfalvára, délután mennek, egy útvonalon járnak, vagyis észre sem veszik, hogy mi történik a városban, hol vannak hibák, mit lehetne tenni, tekintve, hogy helyi személyes, szomszédi, iskolatársai kapcsolatok sem jellemzik őket.
Eklatáns példa marad a nagyon nagy hazafiaktól - akik ájtatosan beszélnek hazaszeretetről, szülőföld szeretetről, hogy egy víztársaság igazgatótanácsából egy tapasztalt, régi bicskei vízügyi szakembert menesztettek és a helyére tettek egy párttársukat, akinek szakmailag semmi köze a vízügyhöz. De havi 75 ezer az havi 75 ezer.
Köszi bicskei Fidesz, köszönjük Tessely Zoltán.
Egy 20 éves férfi Etyeken egy melléképületből lopott el egy quadot. A bicskei nyomozók vádemelést javasoltak az ügyében.
A Bicskei Rendőrkapitányság Vizsgálati Alosztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a 20 éves V. Sándor etyeki lakossal szemben.
A nyomozók azzal gyanúsítják a helyi férfit, hogy 2014. február 25-én éjszaka bement Etyeken egy az Öreghegyen lévő telekre és az ott található melléképületből egy quadot tulajdonított el. V. Sándor a nyomozás során beismerő vallomást tett.
A rendőrkapitányság a napokban befejezte az ügyben folytatott eljárást és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek - írja a rendőrségi közlemény.
A Máté János esperes és felesége, Máténé Antal Éva vezette Bicskei Református Egyházközség a temetőkapu igényes felújítása után megkezdte egy igényes temetőkerítés megépítését is a város segítségével.
Valószínűleg hamarosan megkezdődik a katolikus temető rossz állapotban lévő kerítésének lebontása és cseréje is. (Minden plakátnál többet ér - A szerk.)
ia
Működő lámpatestek helyett választási plakátok a villanyoszlopokon
Címkék: kampány közvilágítás
2014.10.09. 21:23
Férfiatlan arcú polgármesterjelöltünk plakátja minden második villanyoszlopon.
Egy hete írtam a jegyzői titkárságra, hogy nem működik a lámpa az oszlopon. Választ sem kaptam. Ettől a második, utcasarki oszlopon körülbelül féléve nincs rendes világítás. Ennyit nem tudnak megoldani, de plakátoznak ezerrel. Olvasónk jelzése szerint ma éjjel például a város két dolgozója - a város cégének járműjével mozogva rakosgatja a jelenlegi alpolgármester plakátjait.
Szeretném jelezni, hogy az nem világít. Egyáltalán nem oszlatja el azt a vaskos nagy sötétséget....
ia
Többen érdeklődtek ma arról a faluban, mi ez az egész, hogy csekket küld a Fidesz a "harcostársaknak". A Facebook-on a legtöbben szinte morbid momentumként értékelik ezt a pr dobást.
Valószínűleg azok kaptak ilyen küldeményt (természetesen közvetetten a mi számlánkra), akik aláírták a rezsicsökkentés gondolatát, ami alapvetően baloldali, a lakossági párti szempontokat tükröz, de a "nagy" önmagát kereső baloldali pártnak nem jutott eszébe, hogy a rezsicsökkentés gondolatával el lehetne találni minden magyar háztartásba.Pedig attól a kongresszustól számítva, amikor 1989. október 7-én az MSZMP megszűnt és az MSZP meglett - talán ez lett volna életük legnagyobb gondolata
"Ezt ma kapta anyu az Orbántól, hogy nem sūl le a bőr a képükről, harcostársi megszólítás, na meg a csekk még mi adjunk" - áll a Facebook-on, fotón a Fidesz számlára kitöltött csekk. Ez a harcostárs nagyon munkásmozgalmi...
Egy olvasó azt kérdezi, hogy ezek arra gondolnak, hogy mind a 20 forint rezsicsökkentéssel megtakarított pénzt küldjük be nekik? Vagy mégis mit? Teljesen el vannak ezek innen szakadva, de mindegyik "elithez" tartozó, elég rájuk nézni.
Később azt találgatja valaki, hogy ezzel azt akarják megmutatni, azt akarják eljátszani, mennyire nincs pénzük, mennyire nem jön nekik sehonnan és az is biztos, hogy sokan abból a megfontolásból fizetnek, hogy jelen legyenek a listán, ahová a jó pontosokat gyűjtik.
ia
A bicskei rendőrök vádemelést javasolnak a csákvári fatolvajjal szemben.
A Bicskei Rendőrkapitányság Vizsgálati Alosztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a 37 éves R. Ferenc csákvári lakossal szemben.
A rendőrkapitányságra 2013. október 14-én érkezett bejelentés arról, hogy Csákvár külterületén lévő erdőrészben az erdész egy férfit ért tetten, aki a tulajdonos tudta és beleegyezése nélkül hordta el a kivágott fát. A kiérkező rendőrök a férfit elfogták és a Bicskei Rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozók az eljárás során megállapították, hogy R. Ferenc korábban is tulajdonított el fát a területről, amelyet egy jóhiszemű vásárlónak értékesített.
A rendőrök a lopott fát lefoglalták és jogos tulajdonosának visszaadták.
A Bicskei Rendőrkapitányság Vizsgálati Alosztálya a napokban fejezte be az ügyben folytatott nyomozást és az illetékes ügyészségen vádemelést javasolt a 37 éves férfival szemben.
Egy emlékkiállítás megnyitójához
Címkék: történelem egyház kiállítás kastély könyvtár helytörténet gyermekotthon
2014.10.09. 09:12
Egy hosszú békés korszak egyik júniusi napján eldördült néhány pisztolylövés, s egy uralkodó család két tagja a merényletben meghalt. Nem ez volt az első eset, mikor a Habsburg-család tagjaira fegyveresek támadtak, de most – mivel feltételezték, hogy a merénylők mögött egy idegen és rosszindulatú állam áll – egy hónappal később Európa egy olyan háborúba sodródott, amely jelentősen átalakította a kontinensünket, s több konfliktusnak is megteremtette az alapját. Hatása-végeredménye még ma is heves – és jogosnak is mondható - vitákat okoz. Gondoljunk csak a trianoni békekötés traumájára.
Most, száz év elteltével sorra nyílnak az emlékkiállítások. Így történik ez Bicskén is. A Kossuth Zsuzsa Gyermekotthonban, az egykori Batthyány-kastély falai között október 17-én, 17 órakor lehetünk egy kiállítás megnyitójának a tanúi. Erről a kiállításról, mely a „Háború papíron” címet viseli, beszélgetünk a szervezővel, Facsar Mihállyal.
FM: A kiállítás, mint ahogy a neve is mutatja, elsősorban a papíralapú emlékeket mutatja be. Érdekessége, hogy a kiállított anyag között közel két tucat játékkártyát is láthatunk majd, amit az I. világháború idején adtak ki a hadakozó felek. Magyar részről is történt ilyen jellegű hadikártya kibocsátás, melynek összes változata kiállításra kerül. A legkisebb bemutatott kártya alig 2,5*3,5 cm-es, a legnagyobb kártyalap 84*137,5 cm-es. A legkisebb egy német gyár terméke, a legnagyobb lapot a HM Zrínyi Nonprofit Kft. gyártotta le, s a Stefánia-palotából került hozzánk. Múlt év decemberében ott mutatták be a magyar Kóber-kártya reprintjét, s ilyen méretű lapokból készítettek egy kártyavárat. A kártyákon kívül bemutatunk plakátokat, sorsjegyeket, számolócédulákat is. Ezeket egészíti ki néhány fénykép, sapkajelvény, kitüntetés...
- Mindegyik háborúzó ország adott ki hadikártyát a világháború során?
FM: A legtöbb paklit a Német Császárságban adták ki. A többiek mindössze egy-két kártyacsomaggal büszkélkedhetnek. Ahogy a konfliktus egyre inkább világméretűvé alakult, úgy Európán kívül is piacra kerültek hadikártyák, s az európai kiadókhoz csatlakoztak a kanadaiak, az amerikaiak és az ausztrálok is.
- Említetted a magyar kiadást. Ez mennyire számít ritkaságnak?
FM: Évente egy-egy darab tűnik fel belőle, tehát sűrűnek nem mondható. A csomagolása vékony papírból volt, nem kartonból. A paklit a felbontás után már nem lehetett visszacsomagolni, így a csomagoló papírt eldobták. Ez ma már kuriózumnak számít, annak ellenére, hogy nem díszes darab.
- A kiállított anyag között felsoroltál néhány meglepőbb darabot is. Plakátokról már mindenki hallott, de mi is az a számolócédula?
FM: Ezeket pincércédula néven is emlegetik. Így már könnyebben azonosíthatóak. Pincérek ezeken a kis papírlapokon számolják ki a fizető vendég fogyasztását. Mivel általában csak az egyik oldala használatos, ezért a másikra a XIX. század utolsó évtizedeitől kezdődően reklámot nyomtattak. Ennek a divatja a II. világháborúig tartott, majd ez után, a magánszféra megszűnésével lassan a múlté lett.
- És mire használták a sorsjegyeket, mint hadi termékeket?
FM: Nemcsak ma, hanem a múltban is szép bevételre számíthattak a szerencsejátékokat szervezők. Ezt használták fel a jótékonysági szervezetek, akik a bevételből a hadbavonultak családtagjait, hadirokkantakat vagy az elhunyt katonák özvegyeit, árváit támogatták. Abban reménykedtek, hogy jótékonysági céljuk vonzerőt jelent a szerencséjüket próbálók között.
- Melyek a legizgalmasabb darabok a kiállításon?
FM: Visszatérve a kártyákhoz, lesz próbanyomat is, ami véletlenül került ki a gyárból. Több mint tíz eredeti plakátot mutatunk be, melyek közül érdemes kiemelni az Előre újság reklámjait. Ezek maró gúnnyal figurázták ki a szerb hadsereget, hadvezetést. A bicskeiknek talán a legizgalmasabb egy-egy bicskei emlék lesz, melyet még szeretettel várunk. Aki úgy érzi, hogy van bármilyen emléktárgya, ne habozzon, október 17-ig még helyt adunk neki a tárlókban. A Bicskei Református Egyházközség a háború alatti naplóját ideadta, így megtudtuk, mikor vitték el a templom harangjait és az orgona sípjait. Szerencsére a háború után ezek pótlásra kerültek. És ami fontosabb, a háborúban elhunytak egy kis része bekerült a naplóba, s talán a leszármazóknak is mond fontos információkat.
- Mit mondhatunk el a megnyitóról?
FM: - Jánoska Antal kártyakutató, kártyagyűjtő barátom nyitja meg a kiállítást. Korabeli dalokat ad majd elő a Csákvári Harangvirág Dalkör, zenélnek Kunstár Béla és barátai. S hogy a hangulat megfelelően katonás legyen, a Magyar királyi „Szent István” 3. honvéd gyalogezred Hagyományőrző Egyesület néhány tagja díszőrséget fog állni. Az egyházak képviselői megáldják mind a kiállítás megnyitóján részt vevőket és a kiállítás megtekintőit, mind a háborúban harcolókat és családtagjaikat. Fontos elmondanunk, hogy a kiállítást a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalomkutatásért Közalapítvány XX. Század Intézete támogatta. A helyszínt a 85 éves Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon biztosítja, kiállítási anyagot adott a Nagy Károly Városi Könyvtár és a HM Zrínyi Nonprofit Kft. is.
- Köszönöm, hogy bemutatta a hamarosan megnyíló kiállítást. Én biztos ott leszek a megnyitón.
FM: Szeretettel várunk, s szeretettel várunk mindenkit a megnyitón és később a tárlaton is, melyet december 31-ig tekinthetnek meg!
Izing Antal
Telefonos és internetes nagy-halál az önkormányzatnál
Címkék: vélemény önkormányzat okmányiroda óvodák iskolák
2014.10.08. 07:47
Immáron egy hete nincsen se telefon, se internet Bicskén az önkormányzat intézményeinél.
Városunk 5-6 évvel ezelőtt szerződött egy szolgáltatóval, akinek minőségével sok gond volt, de a jelenlegi városvezetés nagyon jó ötletnek tartotta és meggyőződéssel döntött mellettük. Nyilván nem tudhatta, hogy gondok lesznek vele. Úgy tudjuk, nagy a baj a cégnél, ahol hírzárlatot rendeltek el az egyre jobban teljesítő Magyarországon.
A Járási Hivatal, az Okmányiroda, az intézmények, iskolák, ovik ezen a telefonvonalon/vonalakon működnek, de a jelenlegi Polgármesteri Hivatal már nem.
Ez halt le múlt szerdán, vele az intézmények és lakossági szolgáltatások is.
Most mindenki maga igyekszik szolgáltatót találni saját magának - tudta meg a Bicskei Szó -, a Polgármesteri Hivatal vezetése azt sem érti, miért neki kellene intézkedni. (Segítünk akciósan utoljára csak Zolinak 0 Ft+ÁFA/Hó ellenében, megfejtésünk vízszintes oszlopban: Mert a Hivatal az épület(ek) üzemeltetője.)
Talán a legkellemetlenebb, hogy az Okmányiroda sem tud telefonálni, sem ki, sem be. A számítógépeik csak azért működnek, mert az kormányzati belső hálózaton üzemel.
Az üzemzavarral kapcsolatban természetesen a városvezetés semmilyen tájékoztatást nem adott ki, nem kérte a lakosság megértését. Ennek a csapatnak sosem volt erőssége a tisztességes tájékoztatás, erre a kis időre meg már minek....
ia
Október 4-én vettünk részt az V. Pilis Városi Nyílt Kempó Kupán.
Tizennégy versenyzőt, valamint 6 bírót delegáltunk a versenyre, akiket Metzger Antal Shihan a Dinamik Harcművészeti Közhasznú Sportegyesület elnöke kísért el.
A nap végén 13 arany érem, 4 ezüstérem, 2 bronzérem, és 3 negyedik helyezés volt a csapat mérlege. A rendezők sok szép és hasznos ajándékkal is kedveskedtek a sportolóknak. A versenyen megjelent 16 csapat közel 150 versenyzője küzdött az érmekért.
A bírói teambe Radovics Alexa, Ifj. Krajczár Gyula, Timár Gábor, Rácz Richárd, Piros Béla és Piros Patrik személyeket delegáltuk, akik kimagasló munkát végeztek, amit ez úton is köszönünk.
Szeretném továbbá Tóth Béla, Lizicska József, Rácz Richárd, Piros Patrik, Piros Béla és Metzger Antal felkészítésben nyújtott áldozatos munkáját megköszönni, hisz ez a sok szép helyezés az Ő munkájukat is jellemzi.
A teljes beszámolót a www.facebook.com/dhkse oldalán olvashatják.
210 milliós gyógynövényes takarmányozási projekt Bicskén az EU támogatásával
Címkék: mezőgazdaság
2014.10.06. 21:53
Befejezte a gyógynövényes takarmányozással előállított tej és tejtermékekkel összefüggő kutatás-fejlesztési (K+F) projektjét a Bicskei Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Zrt., a közel 210 millió forint összköltségű fejlesztéshez a mezőgazdasági nagyüzem 104,46 millió forintos európai uniós támogatást kapott.
A zrt. közölte: a projekt 2012 tavaszán kezdődött. Az Etyek Ödön-majorban a szarvasmarhák ellenőrzött körülmények között, a lehető legtermészetesebb forrásból jutottak hozzá a gyógy- és fűszernövényekhez. A laboratóriumi vizsgálatok bizonyították, hogy a gyógy- és fűszernövények etetésével nő a tej és tejtermékek beltartalmi értéke és ízük is javul.
A fejlesztés eredményeként elkészült a gyógynövényes takarmányozás és tejtermék előállítás technológiai leírása, valamint az optimális gyógynövény összetételű vetőmagkeverék - írták.
A komplex élelmiszer-termelést végző, állattenyésztéssel is foglalkozó mezőgazdasági zrt. 2300 hektáron folytat szántóföldi növénytermesztést. Éves nettó árbevételük 2013-ban közel 1,5 milliárd forint volt, 120 dolgozót foglalkoztatnak.
MTI/Napi Gazdaság
A bicskei rendőrök vádemelést javasolnak a bolti tolvajjal szemben.
A Bicskei Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a külföldi A. Ahmeddel szemben.
Mint arról korábban beszámoltunk a Bicskei Rendőrkapitányságra 2014. szeptember 15-én éjszaka a Bicske, Csabdi utcában lévő hipermarketből érkezett bejelentés bolti lopásról. Az áruház biztonsági őrei egy külföldi férfit értek tetten, aki az áruvédelmi eszközök eltávolítását követően szeszes italokat és csokoládét rejtett a ruházatába és a táskájába, majd fizetés nélkül távozott. A. Ahmedet a kiérkező járőrök elfogták és a Bicskei Rendőrkapitányságra előállították.
A Bicskei Rendőrkapitányság a napokban befejezte az ügyben folytatott büntetőeljárást és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.
Külcsín és belbecs - Birtokvédelmi eljárás indíttatását fontolgatják
Címkék: ebrendészet gyepi
2014.10.05. 20:42
Jogi útra terelnék sérelmüket a gyepmesteri telep szomszédságában élők - jelezték a gyepmesteri telep szomszédságában élő Kossuth utcai olvasóink.
Bűz és zaj zavarja őket és sérül otthonaikhoz való joguk - mondták el többször is. Az ott élők szerint nagyon jól megmutatja a látszatra sokat adó gondolkodásmódot mindez: milliókért új kerítés, parkoló, térkövezés a GESZ bejáratánál. Valóban szebb így megmutatva a ház előtti nyírliget, kellett eléje pad is. De mi van hátul? - kérdezik. Azt nem kérik, hogy fejlesszék a gyepmesteri telepet, egyedül azt szeretnék, hogy ezt költöztessék el innen, mert ennek lakott területen nincs helye. Elmondják mindannyiszor: kutyaszerető, állatszerető emberek, tisztelik az állatmentők munkáját, de ne az ő életük rovására menjen a Bicske és környékén befogott ebek tucatjainak jobb léte.
Olyan ez az elől szépülő hátul rothadva hagyott állapot, mint amikor a hátul szuvas fogsorral és bikás szájbűzzel bíró delikvens elmegy a fogászatra azért, hogy fehérítsék ki látszó "utcafronti" fogait. Hogy aztán a fogász elküldje melegebb éghajlatra: többet ér a belbecs mint a külcsín.
Legyen hát ez 0 Ft+ÁFA/hó akciós szaktanácsunk: érjen annyit a belbecs mint a külcsín.
A Facebook-on olyan képek is keringtek az ott élők részéről, amik udvarjaikban összeszedett döglött patkányokat ábrázoltak szemétlapáton. Úgy tudjuk, egy beszakadt hullámpala kerítés választja el az ebtelepet az ott élő bicskei családtól.
Szóval, ha reprezentál a város, akkor talán vegye komolyan munkáját és adjon arra is, ami a háttérben van.
ia
"Intézkedést kérek a megyei főügyészségtől a bicskei porszennyezés ügyében"
Címkék: nagyállomás
2014.10.04. 10:18
Az elsőként blogunk írt a 2011. óta jelenlévő por- és zajszennyezésről a Móricz Zsigmond utcában. Utoljára a Bicskei TV volt kénytelen hírt adni a témáról úgy, hogy a területen nem forgattak, az ott élőket meg sem kérdezték.
Szilágyi László polgármesterjelölt - mellesleg környezetvédelmi szakember kezdetektől hivatalokhoz fordult a kényes ügyben. A jegyzőtől, a környezetvédelmi hatóságtól és a MÁV-tól kért válaszokat, amiket már közreadtunk. (A legjobb a környezetvédelmi hatóság szövege volt, miszerint nincs por az apróra zúzott dolomitból napi ezer tonnákat vagonírozó területen, a családi házakkal szemben).
Szilágyi ezúttal a főügyészséghez fordult. Igen, kampánykor, nem véletlenül, igen, puszta protokoll-folyamat, de kezdetektől azt teszi, amit a jelenlegi "képviselőknek" és városvezetőknek is meg kellett volna tennie a bicskeiek védelmében.
ia
Mindent a maga idejében - Eltérő fejlődésű gyermekeink térítésmentes, korai fejlesztése
Címkék: egészség közlemény iskola írazolvasó
2014.10.04. 05:38

Üdvözlettel:
Kerekesné Vincze Judit
konduktor
Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Bicskei Tagintézménye
Tisztelt Szülők!
Ezúton tájékoztatjuk, hogy a Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Bicskei Tagintézményének keretein belül, szakértői vizsgálattal alátámasztva 0-5 éves korú, különböző fokban megkésett, vagy eltérő fejlődésű gyermekek térítésmentes korai fejlesztésére van lehetőség.
Milyen problémákkal fordulhatnak hozzánk?
• mozgáskoordináció és/vagy egyensúlyzavar esetén
• idegrendszeri éretlenséggel
• megkésett mozgásfejlődés miatt
• oxigénhiánnyal, agyvérzéssel született gyermekek esetén
• központi idegrendszeri sérüléssel (diplégia, hemiplégia, tetraplégia, paresisek...)
• izomtónus eloszlási zavarral (spasztikus, hypotón izomzat)
• mozgássérült gyermekkel
• kóros tartások,kontraktúrák kialakulása esetén
• rossz beidegződések megjelenése miatt
• bármilyen, gyermekük fejlődésével/fejlesztésével kapcsolatos kérdéssel
Amennyiben bizonytalan abban, hogy gyermekének szükséges-e korai fejlesztés, tanácsadásunk előzetes egyeztetés alapján várja a gyermekeket. Az állapotfelmérés megbeszélés szerint a gyermek otthoni környezetében is történhet. Ezen kívül, amennyiben szükséges, továbbirányítjuk a családot a megfelelő orvosok, intézmények felé.
A fejlesztés szükségessége esetén a foglalkozások a szülő jelenlétében zajlanak, melyek során megkapják az otthoni feladatok listáját és a napirendbe beépíthető fejlesztő játékok ajánlását. A cél az, hogy a mindennapi, otthoni fejlesztéshez mintát nyújtsunk, és a tanultakat a mindennapi életbe beépítsük.
Mozgásos feladatokra építve elsősorban az egyensúlyérzéket és a mozgások összerendezését segítjük, mely változásokat eredményez a viselkedésben, a magatartásban és a figyelemben is. A gyermek erősségeire alapozva segítjük a megkésett területeken a fejlődést.
Minél hamarabb elkezdődik a fejlesztés, annál nagyobb eredményeket érhetünk el!
Várjuk jelentkezését, hogy segíthessünk!
Október 17-én, pénteken a Homály Sörbárban lép fel a régi-új CsP zenekar. A két gitáros fél-akusztikus koncertet fog adni Bicskén, ahol a már megszokott Red Hot Chili Peppers és Pearl Jam slágerek mellett egy-két Oasis és Jamie Winchester dal is hallható lesz.
A szervezők és a zenekar tagjai is szeretettel várnak minden élőzene kedvelőt az este 9 órától kezdődő koncertre..
Lapjárás - Centenáriumi emlékkiállítás az I. világháborúról
Címkék: kiállítás kastély
2014.10.03. 19:20
(Milyen jólesik, hogy) Ír az olvasó - Név és cím a szerkesztőségben
Címkék: írazolvasó
2014.10.02. 18:48
"Aki írásra adta a fejét és olyan szinten tette, amint azt Nálad tapasztaltam, október 01-től sem "vehet vissza". Úgy gondolom az egyszerű embernek (velem együtt) szüksége van világító lángokra, még akkor is ha a világítás nem képes megszüntetni a sötétséget teljesen. Ha bemégy egy sötét szobába és meggyújtasz egy gyertyát a fény elűzi a sötétséget, de ez fordítva (hál Istennek) nem működik. A sötétséget nem lehet bevinni egy világítással rendelkező szobába. Kérlek, gondold át döntésed még egyszer. Bármi lesz is az, én mindig jó szívvel, tisztelettel gondolok Rád. Tisztelettel és szeretettel: ...."
Bicskei jelenet: Nem kell megzavarni az embereket Szijjártó villaügyével
Címkék: kampány orbán
2014.09.29. 19:25
Orbán Bicskén: Magyarországon összefogás született az elmúlt években
Címkék: kampány orbán
2014.09.29. 19:21
Orbán Viktor miniszterelnök Bicske, Hősök terén tartott kortesbeszédében azzal biztatott például Pálffy Károly polgármesterjelölt megválasztására, hogy őt magát huszonhat évesen választották országgyűlési képviselővé és harmincöt évesen lett miniszterelnök.
De gondolom sejtitek miért írom ide a kettőspont után:
Az Orbán-család porol a bicskeiek orra alá - Az Index filmjével
Címkék: vélemény film vasút nagyállomás tessely
2014.09.29. 14:08
Ez a város mindenképpen nyer a választáson. A filmben nyilatkozó, a város lakóinak érdekéért egyáltalán nem kiálló, valótlanságokat állító, gyáván és kissé zavartan magyarázkodó Tessely Zoltán hivatalosan legalábbis elmegy innen.
Kívánjuk neki, hogy e mostani produkciójánál mindig őszintébben, határozottabban álljon ki Bicske érdekében.
Igen, mindenki tudja, hogy közrakodóról van szó. A nyilatkozó is, aki egy Móricz Zsigmond utcai házban született. De ha egy közrakodóval szemben családi házak állnak, akkor talán a városnak, a MÁV-nak és a bányának egyaránt szem előtt kellene tartania azt, hogy a közelben élők életét nehezítő, birtokháborításként is vélelmezhető tevékenységet nem szabad ott végezni közel három éven át.
Igen, lehetne ott pakolni, hát persze, hogy lehetne, hiszen közrakodó! A külső közrakodót pedig Szebényi Zsolt polgármestersége idején hozta létre a MÁV. De mivel a Móricz utcai túl közel van a polgárok otthonaihoz, ki kellene mondani, hogy korlátozottan csakis kiszerelt, csomagolt áru rakodására alkalmas. Mindezt az "Élni és élni hagyni!" elv alapján. Ezt olyan nehéz megtanulnia Tessely Zoltánnak, akinek polgármesterkedéséért 72 hónapban minimum 500 ezer forint bruttót fizettünk ki havonta?!
Megszólal a Száron élő polgármesterjelölt, akinek nevéhez történetesen éppen környezetvédő szervezetek alapítása fűződik a 80-as évek vége óta.
Friss kommentek