Pillantás Bicskére a Galagonyásról

Címkék: fotó

2012.09.23. 12:58

Fotó: I.A. 

VSZ_9930.jpg

VSZ_9931.jpg

VSZ_9932.jpg

VSZ_9933.jpg

A Bicskei Rendőrkapitányság Ügyeletére este fél nyolc körül verekedésről érkezett bejelentés. Amikor a rendőrök a helyszínre kiértek, kiderült, hogy egy férfi ment be az egyik család házának udvarára, ahol a tulajdonossal összeszólalkozott, majd a két férfi között már az utcán dulakodás alakult ki. Ennek során a házban lakó férfi egy fadarabbal fejen ütötte a hívatlan vendéget, aki ennek során könnyen sérült. A helyszínen lévők valamennyien láthatóan ittas állapotban voltak. Így a rendőrök a bántalmazóval szemben alkoholszondát alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott. A férfit garázdaság elkövetése miatt előállították a Bicskei Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók. A sértett illetve egy férfi, aki az esetet látta, tanúként került kihallgatásra. A sértetthez fejsérülése miatt mentőt hívtak a rendőrök, így a Tatabányai Szent Borbála Kórház Traumatológiájára lett beszállítva.

Eltűntek, de megkerültek
Az etyeki körzeti megbízottat egy helybéli férfi szombaton eset azzal keresete fel, hogy 10 éves féltestvére eltűnt. Mint kiderült, a kisfiú barátaival kerékpározott délután Etyeken, már haza kellett volna érnie, de még nem érkezett meg, a szülők már keresni kezdték. A KMB-s felvette a kapcsolatot az édesapával, aki elmondta, hogy a kisfiú egészséges és eddig egy alkalommal fordult elő, hogy nem ment haza időre. A szolgálatban lévő valamennyi rendőr polgárőrökkel illetve az etyeki rendezvényen lévő biztonsági szolgálat munkatársaival kiegészülve a kisfiú keresésére indultak. Mintegy két óra elteltével a szülők telefonáltak, hogy gyerekük az egyik ismerősüknél van Etyek, Kossuth utcában. Így a KMB-s a megadott címre ment, majd biztonsági intézkedés keretében a kisfiút az időközben odaérkező szülőknek átadta.
A Bicskei Rendőrkapitányságra az éjszaka folyamán egy másik eltűnésről is bejelentés érkezett. Éjszaka 01 órakor ugyanis a Gánti Szociális Otthon ápolója telefonált be a rendőrségre azzal, hogy egy férfi gondozottjuk este kilenc órakor az intézet területéről engedély nélkül távozott, de nem tért vissza az intézménybe, azóta ismeretlen helyen tartózkodik. Mint kiderült, az este folyamán egy buszsofőr feltehetően az eltűnt személyt látta a zámolyi körforgalomnál. A bejelentő elmondta, hogy a férfi alkoholista, életmentő gyógyszert nem szed, kommunikálni és tájékozódni képes. Több öngyilkossági kísérlete is volt, legutóbb szeptember elején, amikor az otthonban egy pengét nyelt le. A keresést így a rendőrök megkezdték három szolgálati gépjárművel és hét fővel. Az egyenruhások először a környéket nézték végig, miközben felvették a kapcsolatot a Székesfehérvári Rendőrkapitánysággal a zámolyi hétvégi házas terület átvizsgálása érdekében. Hajnali három órakor jelezte az egyik fehérvári rendőr, hogy az eltűnt személyt Zámoly belterületén a buszmegállóban megtalálta. Így biztonsági intézkedés keretében a rendőrök visszaszállították a gánti otthonba, ahol ápolójának átadták.

FM RFK Sajtószolgálat 

VSZ_9919.jpg

Vörös Szilárd fotóriporter kollégámtól, (akivel 1995 óta már sok száz kilométert lecsavartunk és nincs olyan megye, ahol ne fordultunk volna meg riportúton), ma a Máléhegyen jártunk. A szüretelő Juhász János azt mondta, ha szépet akarunk látni, kövessük egy darabon  a cabernet sauvignon-al teli ládákat szállító kis tehert, a tetőn pedig menjünk jobbra.  Ott meg aztán olyan szép kilátás volt a szép időben  Bicskére és Csabdira is, de különben még Budaörsig is elláttunk egy pontról, hogy kénytelen voltam elkérni Szilárd (oldaltáskájában hivatalból mindig magánál hordott) vállról indítható, nagy hatótávolságú 200 mm gyújtótávolságú objektívvel felszerelt Canon ágyúját és ezt a képet sikerült elkészíteni nagy békességben. Fiam persze azonnal megmondta: nincs fókusza a képnek. Küldöm Csabdi olvasóinknak (fókusz nélkül)  barátsággal, és be kell vallanom, a keresőben meglátott völgyecske elejébe tekintve elsősorban a "Tündérvölgy" szó és Csabdi jó kis három napja jutott eszembe, akkor jártam ott legutóbb. És hogy ezt, amit most én, apukámnak látnia kellene, mert szerette Csabdit, ahol sokat dolgozott, vele jártam ott először és velem is megszerettette. Ebben nem volt nehéz dolga. Külön öröm volt hallani, hogy megyünk Csabdira. Nem csak Ő megy, hanem Mi is megyünk. Nem mindegy. Na jó, a húgommal együtt. Neki is kell a világlátás. "De nekem nem veszekedtek. Nem hoztok szégyent apátok fejére a szomszéd faluba', megértettétek?" Bólintunk. Húgom visszafojtva nevet. Pont úgy, mint amikor ezt is olvassa először. Emlékszem még ma is, hogy a Kultúrházban micsoda jaffát mértek, húgom főleg a málnaszörpöt preferálta. És nagyon érdekelt a Pusztatemplom, a Romtemplom, amit mi akkor még Törökhagyományként emlegettünk, s ezt a nevet nekem úgy magyarázták: ennyit hagyott templomunkból a török, mikor lerombolta. És persze a Dobogó teteje, meg az Ultra Daisy-t kiszerelő üzem, az ott dolgozó "nénik" (fiatalasszonyok valójában) kedvessége - a cinkotai Egyesült Vegyiművekkel szerződő MGTSZ melléküzemág és az udvarán forgolódó "pótos" vagy pótkocsis platós ifák, BSZV felirattal - Budapesti Szállítási Vállalat, a Dézi, ahol Ervinnel dolgoztunk nyolcadik utáni nyáron két hónapot, mindig bringán jártunk be Csabdira,  a sztráda alatti átjáró jó visszhangja miatt oda-vissza nagyokat üvöltöttünk a nyeregben, de jó is volt az első fizetést aztán megkapni.  

És persze Vasztély, Tükröspuszta és Csordakút, a titokzatosok, de nekem legjobban Télizöldes barátságos neve tetszett.  

És akkor levettem a szememről a Csabdit Máléhegyre oly közel hozó fényképezőt. Klassz gép. Kösz, Szilárd. Tudnád, mit láttam én! Van ebben valami szívbelsős megapix?                            

Fotó: Izing Antal 

Piros út mentén feküdt

Címkék: rendőrség

2012.09.22. 13:52

Bicske külterületén az este ittas férfivel szemben intézkedtek a járőrök. A személy ugyanis az ún. piros út mellett feküdt. Mint kiderült, erősen ittas állapota miatt elesett, és nem tudott felkelni. Sérülés nem volt rajta, kommunikálni lehetett vele. A rendőrök így igazoltatását követően a csabdi férfit biztonsági intézkedés keretén belül lakására szállították.

weiss_mano_1348314095.jpg_640x427

Örömmel teszi közzé a helyi értékeket tisztelő Bicskei Szó ezt az Imeli-gyűjteményből megkapott alcsúti képeslapot. Ez egy 1909-ben postára adott küldemény, Weisz Manó üzletével. Vajon Alcsúton pontosan hol működött ez a bolt? 

jarasi_konyvtar_1348265748.jpg_656x464

"...Könyv kapcsol múltat a jövőbe..." Településünk könyvtártörténetét bemutató kiállítás megnyitója 2012. október 1-én hétfőn 17 órakor lesz a könyvtárban. 
A kiállítást megnyitja: Mohainé Fejes Ágnes Bessenyei-díjas népművelő
A tárlat október végéig tekinthető meg a könyvtárban.
A képen látható könyvár 60 éve kezdte meg működését Bicskén. 

               Kemény Dénes nem folytatja kapitányként. Biztosan jól teszi ezt is. Teljesítményét próbálja valaki utána csinálni. Reméljük valakinek sikerül. Köszönjük, Mester! - mondhatjuk talán minden bicskei olvasónk nevében.  

kemény dénes2.jpg


A férfi vízilabda-válogatott szövetségi aranykapitányának irányításával háromszor nyert olimpiai bajnokságot, és ezenkívül sok-sok arany-, ezüst-, és bronzéremmel bizonyított.

"Nem volt könnyű a döntés, mert az elmúlt tizenhat évben rengeteg örömet kaptam a játékosaimtól, a munkatársaimtól, a szurkolóktól. Mindig igyekeztem munkával, figyelemmel, szeretettel viszonozni, remélem, valamennyire sikerült"  (Kemény Dénes)

  Részletek....

Fotó: AP

Kemény Dénes.jpg

Örömmel naplózzuk, hogy ifj. Szolnoki Tamás régészhallgató az Országos Könyvtári Napok alkalmával október 3-án, szerdán este 17 órától „A Szent László-patak középső folyásának települései” címmel tart előadást a Nagy Károly Városi Könyvtárban, Bicske egyik legjobb helyén, a Helyismereti esték című sorozatban. 

Szolnoki Tamás az ELTE BTK Régészettudományi Intézet Magyar Középkori és Kora Újkori Régészeti Tanszék negyedéves hallgatója, kutatásának eredményeiről vetítéssel egybekötött előadásában számol be.

A Bicskei Szó a közelmúltban közölt rövid recenziót A Szent László-patak középső folyásának települései címmel leadott szakdolgozatából. 

ia

 

Késő este a bicskei járőrök a Csokonai utcában vontak ellenőrzés alá egy 46 éves szárligeti nőt. Az ellenőrzése során kiderült, hogy a Fővárosi Bíróság Katonai Kollégiuma elfogatóparancsot adott ki ellene. Így a körözött nőt elfogták, majd előállították a Bicskei Rendőrkapitányságra, ahol bűnügyi őrizetbe vették - áll az FM RFK Sajtószolgálat közleményében. 

Üdvözlettel Felcsútról

Címkék: fotó képeslap felcsút

2012.09.19. 16:28

udvozlet_felcsutrol_1348064636.jpg_640x434

A Bicskei Szó postaládájába ismét ragyogó üdvözlő képeslapot dobott a postás bácsi: ezúttal az épülő felcsúti községházát ábrázolja, mellette Dr. Kardos körorvos háza. 


Bicske belterületén teljesített járőrszolgálata során, elfogató paranccsal körözött férfit fogtak el a járőrök. A nagyegyházai férfit a főváros VIII., kerületi rendőrkapitánysága kereste. Folytatólagos kihallgatására a Bicskei Rendőrkapitányság épületében került sor. Kedden kora délután egy férfi kért rendőri intézkedést egy Bicske-Baboshegyen lévő ingatlanra. Volt élettársánál megjelent egy nő ismerőse, de hiába szólította fel a tulajdonos nem volt hajlandó távozni. A kiérkező járőrök igazoltatták a békéscsabai nőt és felszólították az ingatlan elhagyására. Három órával később ismét bejelentés érkezett, hogy a nő visszatért és nem akar távozni. Szabálysértés továbbfolytatása és magánlaksértés miatt előállították a járőrök a nőt és szabálysértési őrizetbe vették.

FM RFK Sajtószolgálat 

Mint azt olvasóink elmondták, megváltozott a forgalmi rend a Bartók utca Kossuth tér találkozásánál, az Egészségügyi Központ Orvosi Ügyelete melletti sarkán.  

forgalmi_rend_valtozas.jpg

A József Attila utca felé egyirányú Bartók utca Kossuth téri kijáratától eltávolították az Elsőbbségadás kötelező! táblát (az orvosi ügyelet mellől), de ezt nem jelezték a közlekedőknek egy másik táblával, ami a forgalmi rend megváltozására hívná fel a figyelmet.

Itt ugyan az ellentétes kötelező haladási irányú Bartókból szabályosan nem jöhet ki jármű, a Polgármesteri Hivatal épülete mögötti hivatali parkolóból szabályosan szintén nem, kizárólag a volt mozi és a Vöröskereszt iroda épülete előtt húzódó és szintén egyirányú parkolóból a Kossuth térre kanyarodókra lehet számítani, akik eltérően az eddig Bicskén megszokott rendtől, a jobb-kézszabály alapján szabályosan kihajthatnak a Takarékszövetkezet felől érkező járművek elé.       

Olvasóink autós emberként kifogásolták, hogy a forgalmi  rend megváltozásáról sehol semmilyen orgánumban tájékoztatás nem jelent meg, sőt, a forgalmi rend változásáról a helyszínen sem áll tábla a közlekedés biztonsága érdekében.

Van aki a helyszínen vitákból, a jobb kéz szenvedélyes mutogatásából ébred rá a változásra.  

Autós olvasóink indokolatlannak és értelmetlennek tartják azt, hogy a teljesen egyértelmű Elsőbbségadás kötelező! táblát csak azért távolítsanak el, hogy egy ott húzódó nem is túl nagy parkolóból elsőbbség megadása nélkül ki lehessen jönni a  Bicske főterét övező útszakaszra.

Közlekedő olvasóink kérik a régi, jól bevált megoldáshoz való mielőbbi visszatérést és arra kérik a városvezetést, tegyenek ebben az ügyben valamit a jó megoldás érdekében.     

Mint mondták, arra kérik az illetékeseket, gondolják végig: adott egy forgalmas útszakasz, amit voltaképpen alárendelnek egy parkoló kijövő forgalmának, miközben onnan az elsőbbség egyértelmű megadásával is könnyen ki lehetett eddig is jönni, kisebb balesetveszéllyel, mint az új rendben.   

Olvasóink ezt a jó öreg és nagyon egyértelmű táblát szeretnék ezen a sarkon is viszontlátni:

elsőbségadás.jpg 

A hétvége sportprogramja a BTC labdarúgócsapatainak az alábbiak szerint alakul:péntek 16 óra Gárdony-BTC U16 mérkőzés. Vezeti: Zsélyi Csaba.Szombat 15 óra BTC-Baracs női mérkőzés. Vezeti:  Nyusa László asszisztens Dencinger Krisztián. Vasárnap délelött Felcsúton Bozsik Program illetve U13 Felcsút-BTC Török András játékvezetése mellett. Vasárnap délután a BTC - Kerecsendi utcai stadionjában 14 órás kezdéssel az U19 Bakonycsernye ellen játszik, majd ezután 16 órai kezdéssel a felnőttcsapatok is megütköznek egymással Lak Balázs játékvezető illetve Nagy László és Zorinácz Ádám asszisztensek közreműködése mellett. Minden kedves szurkolót nagy szeretettel várunk és jó szórakozást kívánunk sportprogramjaink megtekintéséhez.

Jó szurkolást!

Csak a Bicske!

Tisztelettel: Márton Imre BTC szakosztályvezetö

Elsőként ad hírt arról a térfigyelő-rendszert kiépülését évek óta szorgalmazó bicske.info/Bicskei Szó, hogy hivatalosan meg nem erősített információnk szerint  több éves késés után végre megkezdődött a térfigyelő rendszer beüzemelése Bicskén. 

Ezzel kapcsolatos sajtóesemény várható még szeptemberben. Legjobb tudomásunk szerint kb. tucatnyi kiváló minőségű térfigyelő kamera kerül a helyére. Ennek a lakossági ötletből elindult rendőri munkát segítő, közbiztonságunkat szolgáló városfejlesztésnek  a  felhasználói tapasztalatok szerint  nagy jelentősége lehet a bűncselekmények visszaszorításában. 

A kiváló minőség azt jelenti, hogy jól kivehető részleteket nyújtó képeket készítenek a berendezések, amelyek alapján meghatározó, filmfelvétellel dokumentált információkat lehet felhasználni mind a közbiztonság, mind közlekedés biztonság javítása érdekében. Városunk kapuinál általuk a kimenő és bemenő forgalom rögzíthető, természetesen a főtér, a Prohászka Bogya sarok és több más forgalmas pont is benne van a szórásban. Valószínűleg a továbbiakban fejleszteni, erősíteni kell a térfigyelő hálózatot a jobban érvényesülő hatékonyság érdekében.   

Ha az utóbbi idők bűnözői felbátorodására gondolunk, ennek a lépésnek (már jó pár éve) nagyon itt volt az ideje Bicskén. Heteken belül végre részletek jelennek meg ebben a témában a Bicskei Szó hírei között is.    

 

 

Dicsőséges nagyurak

Címkék: közélet irodalom művészet

2012.09.18. 16:03

az_elso_bicskei_garazsvasar_1347976034.jpg_1459x2048

 

 

Tisztelt Bicskei Szó Szerkesztője!

 

Mellékletben csatoltam a következő GARÁZSVÁSÁR plakátját, melyet szeretném kérni, hogy a bicske.info oldalon megosszon. 

A Garázsvásáron szeretettel várom Önt is, hogy kicsit közelebbről megismerje ezt az "új" dolgot.

A mostani Garázsvásáron gondolunk a férfiakra, és nekik is sok érdekességet készítünk elő, nem csak a hölgyeknek. A férjemből kiindulva ő is szeret nézelődni, keresgélni, így ezt most lehetővé tesszük.

 

Köszönettel

 

Szép Napot!

           Nagyné Kata

 

Bolti lopás tegnap este

Címkék: rendőrség

2012.09.18. 11:13


Késő este az egyik bicskei nagyáruházból érkezett a jelzés szintén bolti lopásról. A vagyonőrök egy 22 éves budapesti férfit értek tetten, amint egy pár lábbelit akart kivinni fizetés nélkül az üzletből 2490 Ft értékben. A járőrök a fiatalembert előállították a Bicskei Rendőrkapitányságra, ahol meghallgatását követően szabálysértési őrizetbe vették.

Az oktatás eleven dolog, minél távolabb a döntéshozó faktor, annál adminisztratívabb és nehezebb a működése.  

A kisközösségeken a "polgárinak" mondott Magyarországon talán nem kellene akkora centralizációt véghez vinni, mint amire készülnek. Nem erről volt szó. 

Feladat: Egy logo tervezése a bicskei Vajda János Gimnázium számára, melyet felhasználhatunk a 60 éves jubileumi rendezvényeinken, weboldalon, plakátokon, szórólapokon, reklámtárgyakon (póló, toll, kitűző).

Kritériumok: Tartalmaznia kell a 60-as számot és a Vajda feliratot. Ezen kívül lehet
rajta bármilyen könnyen felismerhető ábra vagy jel, ami utal az iskolánkra Elképzelhető olyan változat is, ahol nincs külön vizuális jel, csak szöveg, de akkor a tipográfia (a betűk formája, elhelyezése) legyen különösen érdekes, egyéni, figyelemfelkeltő. Kép és szöveg egységes, kompakt, kifejező, egyszerű legyen és könnyen felismerhető, jól olvasható kis méretben is, fekete-fehér változatban is.

Méretek: A tervet két méretben kérjük: A3-as lapon (ez csak méretet jelent, a befoglaló forma lehet más arányú, pl. kör, vagy négyzet is.) és ugyanazt kb.3cm-es méretben.

Határidő: 2012. szeptember 28.
Leadási cím: A munkákat jeligével kérjük leadni a gimnázium gazdasági irodájában (Nagyné Nagy Piroska) A pályázó nevét lezárt borítékban kell mellékelni, a borítékon kérjük feltüntetni a jeligét. Egy pályázó több munkával is indulhat, nem feltétel, hogy az iskola tanulója legyen
Elbírálás: A jeligés logo-terveket az aulában állítjuk ki.A közönségszavazatokat is figyelembe véve végül egy szakmai zsűri fogja kiválasztani a nyertest.

Díjazás: Az I. helyezett jutalma a dicsőség, valamint 5000 Ft és a logo felhasználásával készült reklámtárgyak.

Jó tudni!

Címkék: ingatlan

2012.09.17. 16:16

Mire jó a kötelező energetikai tanúsítvány? 

Körözöttek rendőrkézen

Címkék: rendőrség

2012.09.17. 09:45

A bicskei rendőrök kora délután Bicske, Szondy utcában igazoltattak egy 17 éves lányt, akit előállítottak a Bicske Rendőrkapitányságra, mert egy folyamatban lévő bűnügyben gyanúsított kihallgatása vált szükségessé.

Nem sokkal később ebből az utcából előállítottak egy 16 éves nyergesújfalui lányt is, mert ellenőrzése során kiderült, hogy az Esztergomi Rendőrkapitányság eltűnés miatt körözését rendelte el. Így a fiatalt a rendőrök előállították a Bicskei Rendőrkapitányságra, ahol a későbbiek során megjelent a lány édesanyja, aki kislányát hazavitte.
Este fél kilenc körül Székesfehérvár, Prohászka Ottokár utcában intézkedtek a rendőrök egy lakcím nélküli asszonnyal szemben. Az ellenőrzése során kiderült, hogy a Székesfehérvári Rendőrkapitányság körözését rendelte el. Így a nőt elfogták, majd előállították a kapitányságra, ahol a nyomozók egy folyamatban lévő bűnügyben gyanúsítottként hallgatták ki.

FM RFK Sajtószolgálat 

Hírt adtunk néhány órája a szári templom toronysüvegének megújításáról, erre nem sokkal később képeslapot kaptunk a gyűjtemény gazdájától "Üdvözlettel Szárról" feliratú, a szári Rákóczi utcán készült képmással, amit 1914-ben adtak postára.   

Üdvözlet Szárról.jpg

A másik képeslap azzal a finom iróniát mutató megjegyzéssel érkezett tulajdonosától a Bicskei Szó címére: 1910-ben még semmi baja nem volt ennek a toronynak...   

szár1910.jpg

hv_1347818683.jpg_960x720

A Bicskén élő, itt edző és dolgozó Havai Viktor nyerte a XXV.Hagyományos Jubileumi Országos Pusztaszabolcsi Fekvenyomó Kupa 2012. +120 kategoria 1.helyezését, a verseny Legnagyobb súlyt nyomó különdíját. 

Lapunk 2012. Újévkor született írását és akkori, mára megvalósult jókiívánságainkat ajánljuk nagyérdemű Olvasóink szíves figyelmébe Vityáról, a bajnoki eredményeket hozó bicskei sportolóról.           Izing

Száron délután jelentös népvándorlás indult meg gyalog, biciklivel, autóval a sportpálya felé, ahol a Szár KSE-BTC labdarúgó rangadó került megrendezésre.Ificsapatunk szükségkapussal állt fel(Peinlich Dávid eltiltása miatt) és sajnos végig alárendelt szerepet töltött be a találkozón és végül 9-1(2-0)arányban maradt alul a hazai csapattal szemben. Gólszerzők: Spindler 3,Mecséri 2,Tamás 2,Hajdú,Nyári illetve Máté Krisztofer büntetőből.16 00-kor a szári templom és Závotka Csongor sporttárs sípjelére mintegy4-500 néző előtt útjára indult a labda. Bicskei mezőnyfölény jellemezte a találkozót ezen időszakban nem érződött a csapaton, hogy meghatározó emberek hiányoznak - Miklós Balázs a kapuból, Vincze Péter a védelemből és Megyesi László a csapat irányítója. Sajnos a 17. percben egy szöglet utáni kavarodásban Krautszider Ákos elé perdült a labda aki két méterről már az üres bicskei kapuba pofozta azt. A száriak vezető gólja után szinte felbillent a pálya annyi bicskei ziccer maradt kihasználatlanul  Oláh, Balogh, Molnár vagy hat esetben hibázott illetve Szabó Dani parádézott a szári kapuban "Fogott,mint a fehér festék", és néha a hepehupás gödrökkel borított szári pálya vakondtúrásai is vele voltak. A 35.percben Oláh Kálmán sérülés miatt kénytelen volt cserét kérni.A szünetben mindenki bizakodó volt bicskei részről, gólokat vártunk a mérkőzés eredményének megfordítását. Sajnos az 50. percben megismétlődtek az első szári gól előtti pillanatok és végül Lengyel Gabiról csapódott a kapunkba a labda.Öngól.Erre még mindig volt válaszunk,de Szabó gyors vetődéssel a gólvonalon hárított egy sarokba tartó labdát. A 65. percben azután megkezdődött az összeomlás Krautszider, majd Haász lőtt a bicskei kapuba.4-0. A 78. percben a csereként másodpercekkel korábban pályára lépő Németh Richárd döfte a kést a bicskei szívekbe és végül szintén Ö tette fel a már-már megalázó vereségre a pontot a 85.percben beállítva a 6-0 végeredményt. Sajnos ezen a vasárnapon a bizakodó hangulatból temetői menet lett, melyre a szári nagytemplom harangja tett pontot. Csapatunknak és edzőnknek is le kell szűrnie a tapasztalatokat ebből a méretes zakóból és fel kell venni a kesztyűt a további mérkőzésekre. Ismét meg kell nyerni a bicskei szurkolókat, akik a csapat mellé tették a voksukat,hogy vasárnap ismét megtiszteljenek minket a lelátón biztatásukkal szimpátiájukkal. 

Márton Imre

Közben Száron

Címkék: egyház btc szár

2012.09.16. 13:45

toronysisak_1347795898.jpg_518x691

Közben a különben is szép fekvésű, tiszta és rendezett, biztonságos, pártoktól független testület által vezetett, a Vértes hegység lábánál, a Gerecse közelében 23 négyzetkilométeren elterülő Száron, "öreg Száron", ahogy apáink mondják, a napokban helyére került a 18. század közepén épült katolikus templom toronysisakja.  Jó pillanatban készült képet közölhetünk róla. (Ma különben teljesen más célból néhány tucat bicskei érkezik a szép Szárra, mert ma délután Szár KSE - Bicskei TC mérkőzése lesz - zárójel bezárva).   

süti beállítások módosítása
Mobil