„Érdekes, hogy a fiatal költők másra sem gondolnak csak a halálra, a sok vén marhának pedig csak a lányokon jár az esze” (Bohumil Hrabal: Táncórák idősebbeknek és haladóknak)
Az U13 csapatunk tovább menetel a bajnokságban hiszen Ágoston László és Klopfer Endre tanitványai 4-0(1-0) arányú gyözelmet arattak Pátka ellen. Milák Károly Iván klasszikus mesterhármast ért el,mégsem ő lett a mezőny legjobbja, hanem Jakab Dániel, aki a gólján kívül gólpasszokkal és óriási mezőnymunkával hívta fel magára a figyelmet.
U16 csapatunknak folytatódott vesszőfutása, mert csütörtökön a Csákvár lőtt hat alkalommal a bicskei kapuba, mig ma délelőtt a fiúk önmagukat verték meg a tragikus helyzetkihasználásukkal Ercsi ellen: BTC-Csákvár2-6(1-2)G:Jónás SZabolcs2,BTC- Ercsi 2-4(1-3)G:Fehér János 2. Mentségükre a BTC -n kialakult kapushelyzetet tudom felhozni. A BTC hölgycsapata a DPASE otthonában szenvedett nagy csatában néhány vitatható játékvezetői döntés után vereséget. DPASE-BTC4-2(2-1) góljainkat Váradi Ágnes és Harangi Anna szerezte.A vereségek nem szeghetik sportolóink kedvét mennek tovább a megkezdett úton és biztosak lehetünk, hogy a következő alkalommal már győztes mérkőzésekről számolhatunk be.
Márton Imre
Nem hivatalos információnk szerint Csabdin az általános iskola első osztályába huszonhárom gyermek jár, közülük kilenc azaz 9 bicskei gyermek. Vagyis Csabdin kb. 40 százaléka bicskei az elsősöknek.
Csabdin a mai harmadik osztályba például csak három bicskei gyermek jár...
Mindenesetre azt kívánjuk minden elsősnek, Csabdin is, Bicskén is, hogy érezzék jól magukat iskolai éveikben.
Azt pedig elvárjuk, hogy a városvezető döntnökök rossz lépéseikből tanulva ezután már a bicskei gyermekek megtartásában gondolkodjanak testületileg.
Érdemes.
(ia)
A pizzériával szemben lévő rész igy nézett ki akkortájt - írja nekünk az Imeli-gyűjtemény tulajdonosa és komoly érvekkel cáfolja meg azt a feltételezüséünket, hogy a Bicskei Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet üzlete a mai Monos Pizzafalóval szembeni mai zöldséges lenne. A mai zöldségesüzlet ugyanis a kép tulajdonosa és beküldője tájékoztatáésa alapján akkor Freud Miklós üzlete volt a Sárközön vagyis a mai bicskei fő utcán.
A lényeg azonban akkor is az, hogy nagy örömmel teszem közzé ezt a képet és nagyon köszönöm olvasóink nevében is!
Eltűnés miatt kértek segítséget pénteken a gánti szociális otthonból. Egy gondozott tűnt el az intézetből. A bicskei járőrök haladéktalanul megkezdték az eltűnt férfi felkutatását, akit végül késő délelőtt egy bejelentés nyomán a Csákvárt Gánttal összekötő úton találtak meg. A férfi Csákvár felé gyalogolt a forgalommal szemben. A megtalált gondozottat sérülés és panaszmentesen szállították vissza gondozása helyszínére. Bicskén a Kossuth téren ismét – sorrendben negyedszer - feltörték a kávé és csokoládé automatát. A bejelentést követően végzett adatgyűjtés eredményeként kora délután előállítottak egy bicskei férfit, aki a bűncselekmény sorozat elkövetésével megalapozottan gyanúsítható. A férfit kihallgatták a bicskei nyomozók. Etyeki tüzép előtt feltörtek egy parkoló gépkocsit. Az autó szélvédőjét törte be ismeretlen tettes pénteken 13.00 óra és 13.20 perc közötti időben. A járműből eltűnt egy laptop, több kulcs, egy pénztárca készpénzzel és 6-7 bankkártya, valamint a sértett nevére kiállított vezetői engedély. A lopási kár mellett több tízezer forint rongálási kár keletkezett. Bicskei Orvosi Ügyelet asszisztense kért segítséget egy beteg megfékezésére. A járőrök Mányra vonultak, ahol már a háziorvos várta őket. Az agresszív, dühöngő beteget rendőri kísérettel a mentőszolgálat munkatársai Budapestre kórházba szállították.
FM RFK Sajtószolgálat
A korabeli fényképfelvételen látható Bicskei Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet helyét keressük, vajon melyik épületben, Bicske melyik utcájában, házában, telkén helyezkedhetett el. Örömmel tesszük közé ezt a magántulajdonba tartozó, helytörténeti dokumentumnak számító kincset és ha ránézünk, arra gondolunk, hogy a képen látható eleink, tizenöt gyermek és hét felnőtt nevei, adatai, élettörténete ugyan már nem derülhet ki számunkra, de családneveiket talán többen is őrizzük igazolványainkban. Családtagomnak a kannák láttán felvetettem, hogy ez valószínűleg a hetvenes-nyolcvanas években Tejcsarnoknak nevezett intézmény közelében lehet a főutcán, mire ő az ehhez közeleső, akkor hasonló ablakokkal bíró épületet, a mai főutcai zöldségest mondta, ami a mai Pizzériával szemben található. Várjuk a többi tétet!
Izing
Már megint késésben van. Lopva az órájára néz… fél perc és becsöngetnek, Ő meg már megint elkésik! Biosz-kémia, biosz-kémia, biosz-kémia… ismételgeti magában. Nem létezik, hogy ennyire béna legyen! Meg kellene kérdezni valakit, egy felsőbbévest, bárkit, aki tudja… Kis csoport álldogál az aulában, a fal előtt. Nem ismeri még őket, de talán nem nézik tökéletesen idiótának, ha megkérdezi, hol van a biosz-kémia… Lopva körül néz, közeledik a csoporthoz. Érdekes, gondolja, nem beszélgetnek. Valamit olvasnak, de fogalma sincs, hogy mit… befurakodik a körbe, és végre értelmet nyer a csoport csendes figyelme. Egy színes plakát… Jöttem, Szavaztam, Jól jártam! Voksolj ránk Te is! A történet nem a képzelet szüleménye, szereplői valóságosak, helyszíne a Vajda János Gimnázium !Az idén hatvan éves (de még nem nyugdíjas, sőt, fiatalos) iskola eddigi programjaihoz híven nagy bulival akarja megünnepelni a szülinapját. Egész évben színes programokkal készülünk, de ennek alapvető feltétele az aktív és jól irányított diákság. Éppen ezért idén hagyományteremtő céllal és a demokrácia jegyében Diákönkormányzati Választásokat tartanak az iskola tanulói. Az iskola eme grémiumát 39 diák fogja alkotni, az osztályonként 3 tagot már kiválasztották. A lelkes csoport élére szeptember végére választják meg az elnökséget. A „gólyák” és a végzősök kivételével minden osztály indít egy-egy háromfős csapatot ennek tisztségnek az elnyeréséért. Bár egyelőre még kampánycsönd van, már sok helyen látni színes plakátokat, beindult a csapatok reklámozása, és minden osztályban megy az ötletelés, a tervek fogalmazása. Már most sok követője van egy-egy „pártnak”, de még így is messze van a várható csúcsponttól, amit a lelkesedés valószínűleg a kampányhét végére ér el. A DÖK feladata lesz az összes diákrendezvény, a felújítások, az évforduló lebonyolítása, sőt, a pénzügyekhez is hozzászólhatnak. Minden jelölt terveiben szerepel a termek és az aula kidekorálása, a kisudvar „visszahódítása” a diákéletbe, és az iskolai programok újratervezése, szóval mindenki válogathat kedvére a rengeteg lehetséges reform közül. A háromfős DÖK elnökséget a három győztes csapat egy-egy tagja alkotja, úgyhogy szerencsére nem igaz, hogy a legjobb mindent visz. Nem sokkal a kampányhét után, október 11-én , az Erzsébet-program keretei között a 39 DÖK-ös ingyen utazik Vajtára egy négy napos kirándulásra, amit az iskola egy pályázaton nyert. Na, nem ám a fáradalmakat kipihenni, hiszen a nehéz feladat csak azután kezdődik: az iskolai élet szervezése és a diákság vezetése. A négy nap egy felkészítő tábor lesz, hogy a munkájukat a lehető legjobban végezhessék el. A csapatépítő tábor alatt nem „csak” összecsiszolódnak, de feladataikat is közelebbről megismerik és megtanulják elvégezni, különböző gyakorlatokkal felkészülnek a kisebb-nagyobb akadályokra. Igaz, ez még csak a jövő zenéje. Egyelőre ki se látnak a munkából, tervekből, jobbnál jobb, agyamentebbnél agyamentebb ötletekből, és nem hogy nem csiszolódnak össze, de mindenáron a másik csapat programját akarják túl szárnyalni. Kíváncsian várjuk a fejleményeket, az iskola honlapjára 21-én kerülnek fel a programtervek. Addig is, hajrá Vajda!
Ebben a tények után kutató riportfilmben Bicske közelében élők gazdák szólalnak meg.
Olvasónk írja:
"Szia! Ma délben láttam a malom környékén egy fajtatiszta Basset hound kutyust. Nagyon kis elveszettnek tűnt... ha valaki keresné ez segíthet."
A Basset hound egy pulival kutyagolt ma reggel a könyvtár előtt és a Bocskai/Fáy/Kisfaludy környékén. Kifejezetten jól táplált, gondozott, szép kutyák.
Most pattanhattak meg? Most kerültek utcára?
Megtehetném, hogy eljárjak kaszinóba vagy römizzek a barátaimmal, kártyapartikra járjak vagy csak visszanézzem filmjeimet, én mégis a kutyám társasagában érzem magam a legjobban.
Jean-Paul Belmondo
A Basset hound már otthon van! :) Mártont csurom vizesen tettem a kocsimba a nagyállomásnál és vittem az Ebrendészeti telepre, ahol már érdekődött utána a gazdija. Nem sokkal későb érte is mentek... Nagyon boldog voltam:)))))
A BTC U16 csapata tegnap délután Martonvásáron vendégszerepelt. Sajnos csapatunk nem tudott nagy ellenállást mutatni a riválissal szemben és sima 5-0(4-0) arányú vereséget szenvedtünk. A mérkőzés vége előtt néhány perccel pedig tehetséges utánpótlás kapusunk is a veszteséglistára került (Peinlich Dávid),mert a játékvezető jogosan kiállította egy a tizenhatos előtti utolsó emberes szabálytalanság miatt. Fegyelmi tárgyalásáig játékengedélyét az MLSZ Fegyelmi Bizottsága felfüggesztette. Reméljük nem kell esetleg őt is hetekig nélkülöznünk.
Fleischman boltja Etyeken - Üdvözlet ETYEKRŐL - Helyi érték
Címkék: etyek helytörténet
2012.09.13. 14:03
Fleischman Ignácz üzletlánácnak Etyeken, a Kossuth Lajos utczán is működött boltja. A képeslap 1900-ban készült, a boldog békeidőkben, a Magyarország számára minden képzeletet felülmúlóan fájdalmas fejezeteket felvonultató XX. század legelején. A képeslapot 112 évvel később Imeli László gyűjteményéből kaphatta meg a Bicskei Szó. Köszönjük szépen. Külön jó, hogy a képeslapon az etyeki templomtorony is látszik, tehát a mai szemlélőnek sokkal könnyebb elhelyeznie a vegyesbolt egykor helyét. (ia)
Magát marokkóinak valló férfi az óbarki pihenőben - Makó és Hegyeshalom
Címkék: rendőrség
2012.09.13. 13:41
A Készenléti Rendőrség járőrei mélységi migrációs ellenőrzés során az M1-es autópályán marokkói állampolgárságú illegális bevándorlóval szemben intézkedtek. A szerdán előállított 22 éves marokkói férfival együtt, immár húszra emelkedett a Fejér megyében idén elfogott illegális migránsok száma…
A Készenléti Rendőrség járőrei 2012. szeptember 12-én az M1-es autópálya óbarki pihenőjében ellenőrzést tartottak. A rendőrök egy magyar hatósági jelzésű taxiban, egy magát marokkói származásúnak valló fiatal férfit igazoltattak, aki személyazonosságát és magyarországi jogszerű tartózkodását nem tudta hitelt érdemlően igazolni. A taxi vezetője elmondta, hogy az utast Makón vette fel és az osztrák határig akarta vinni. A 22 éves marokkói férfi meghallgatása során elmondta, hogy Romániából a zöldhatáron át érkezett Magyarországra és Ausztriába szeretett volna eljutni. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatósága az elfogott férfit meghallgatta, majd kiutasítást előkészítő őrizetbe vette és a Győri Rendőrkapitányság őrzött szállására vitte.
A szerdán elfogott marokkói állampolgárral együtt immár húszra emelkedett azon illegális migránsok száma, akiknek jogellenes magyarországi tartózkodására Fejér megyében történt mélységi migrációs ellenőrzés keretében derült fény. A főként afgán, algír és szír migránsok gyakran úgy érkeznek Magyarországra, hogy azt megelőzően más szomszédos országban már menedék státuszért folyamodtak. Az illegális bevándorlókkal szembeni intézkedéseket az is nehezíti, hogy a személyazonosságuk tisztázatlan, ezért az őrizet ideje alatt, annak megállapítása is szükséges. Fejér megyében jelenleg a marokkói férfi mellett három mianmari és egy szír illegális migráns van kiutasítást előkészítő őrizetben.
Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság
A Kutyabaj című 1992-ben készült magyar filmnek ezt a részletét - Haumann Péterrel és Bán Jánossal -, az ebadót kivető bicskei testület szíves figyelmébe ajánlja a Bicskei Szó.
Szeptember 15. (szombat) 10.00
Bicske kincsei I. (honismereti séta)
Programunk a Petőfi Művelődési Központ megismerésével indul, melynek keretében megtekintjük névadónk névtábláját, a turulmadarat, illetve a kulturális örökség napi mini tárlatunkat, így a Galagonyáson feltárt régészeti leleteket, megismerkedünk Bicske történelmével, címerével, helyi sajátosságaival és a helyi hungarikumokkal.
Ezután felkeressük a római katolikus és a református templomot, Bicske tereit, parkjait, köztéri szobrait, végezetül pedig a Batthyány-kastélyba és arborétumba látogatunk el, ahol többek között Jakab István László képeit lehet megtekinteni.
Vezető: Kiss Irén
Szeptember 15. (szombat) 14.00
Bicske kincsei II. (honismereti séta)
A program a Művelődési Központ látogatásával kezdődik, majd Bicske nevezetes helytörténeti emlékei kerülnek bemutatásra: az evangélikus templom, Mike János helytörténeti gyűjteménye.
Pálffy Ferenc kádár mester műhelyébe is látogatást teszünk, hogy megismerjük e régi mesterség alapjait. Közösen megtekintjük a Város Kemencéjét, majd a helyi hungarikumként is elismert Szomolányi kenyér kóstolójával zárul a program.
Vezető: Szarka Istvánné
Szeptember 16. (vasárnap) 9.00
Honismereti csillagtúra
Túránk szintén a Művelődési Központ megismerésével indul, majd a város fennállásának 700. évfordulója alkalmából felállított emlékkövet tekintjük meg. A séta innen folytatódik az ország első csillagvizsgálójának romjaihoz, majd a Galagonyás régészeti lelőhelyéhez. Megismerkedünk a Jakab család pincéjével, a túra befejezéseként pedig elkerékpározunk a magyar óceánrepülők emlékművéhez.
Programunk zsíros kenyér ebéddel zárul.
Vezető: Kun Zoltán
Ismeretlen tettesek megrongálták a Mány külterületén lévő transzformátort, abból réz alkatrészeket és trafóolajat vittek el.
A lopási és rongálási kár egyelőre nem ismeretes.
FM RFK Sajtószolgálat
A Fleischmann-féle üzletlánc mányi tagja a Piac téren, 1900-ban. A képeslap Imeli László úr gyűjteményéből való, sokunk számára sosem látott érdekesség. Ráadásul az etyeki és váli Fleischmann érdekeltségű vegyesboltról is készült képeslap a XX. század elején.
Kedves hölgy olvasónk írja: "Remélem, hamarosan olvashatjuk a polgármester-képviselő úr elhatárolódását - valamint az elfogadható magyarázatot, hogy ő hol volt, és miért nem tartotta fontosnak, hogy jelen legyen ennél a napirendnél, ha már egy kisebb vagyonba kerül nekünk minden hónapban!"
http://hvg.hu/itthon/20120910_Csaladon_beluli_eroszak_nepi_kezdemenyeze"
Időközben a frakció elhatárolódott saját tagjának, Varga Istvánnak buta kijelentésétől.
Bevallom, nem tudtam hol volt ez a szépnevű Aranybárány-szálló Bicskén, volt egy Vörösmarty utcai tippem, aztán egy mozisori próbálkozásom, a Bicske története című alapművet pedig sürgősen vissza kell szereznem, mert egy gyönge pillanatomban kölcsönadtam, de már nem tudom, hogy kinek és ha visszaszerzem, sosem adom kölcsön senkinek....
Aztán a korabeli képeslap tulajdonosa, Imeli László úr, akinek honismereti kincseit remélhetőleg kiállításon, kiadványban és a weben fogjuk viszontlátni, végül így szólt:
Egyszerűbb, mint gondolnád. Az egykori műszaki, aztán könyvesbolt, melynek kiarakatában valaha a 100 forintos Bicske története volt a legdrágább könyv, ami ma már Központi Állatgyógyászat, egy hozzá tartozó ma is lakott lakrész, ahol valaha Soltész József otthona és fényképész műhelye állott, és egy házrész (egykor KTSZ vö.: Kisipari Termelőszövetezet ) együtt töltötték be Bicske egykori központi szállóját. A háború után két részre osztották. De ez már olvasható a Bicske történetében. A rendelő bejárata mellett a mai napig látható az utcai pincelejáró zöldre festett takarólemeze. Köszönjük a képeslapot!
A BTC 37. heti ellenfelei: Martonvásár, Csákvár, Pátka, Ercsi, Pálhalma és Szár csapata
Címkék: btc
2012.09.11. 16:58
Tisztelettel tájékoztatjuk a BTC kedves szurkolóit és városunk sportkedvelő lakosságát sportklubunk e heti órarendjéről. U16 csapatunk szerdán idegenben játszik Martonvásáron, majd csütörtökön 16 óra 30 perces kezdéssel Csákvár csapatát fogadja. Pénteken az U13 csapat 16 órai kezdéssel Pátka ellen játszik. Szombaton U16 csapatunk ismét pályán lesz délelőtt 10 órás kezdéssel Ercsi hasonló korú csapata lesz a vendég. A bicskei hölgy-válogatott Pálhalmára utazik szombaton. Vasárnap szomszédvárak rangadója: Száron U19 és a felnőtt csapatunk látogat el a Vértes hegység lábához és reményeink szerint jó eredményt érnek el fiaink.
Tisztelettel, Márton Imre szakosztályvezető
Szervusztok!
Zsolti - Bicske Törökverő utcában albérletben élő nagycsaládos roma férfi, kb. 40 éves. Kőműves mellett segédmunkásként dolgozott az általános iskola elvégzése után, de a szakmát olyan mesterien űzi, úgy elleste, hogy gyakran hívják pl. hideg-burkolási vagy más építőipari feladatok elvégzése érdekében.
Zsolt vesebetegként hetente három hajnalon Tatabányára vonatozik dialízisre, a Szent Borbála Kórház kiváló orvosai és nővérei kezelik heti kb. három délelőttön. Mindezek mellett és mindezek ellenére, családja eltartása érdekében a nem kezeléses napokon továbbra is építőipari munkát vállal - segédmunkától szakmunkáig -, amiket jókedvűen és profin készít el az erős fizikumú, alkoholt nem fogyasztó, de dohányos ember.
"Ha dolgozom, akkor nem bánt semmi, nem fáj semmi, akkor érzem jól magam, boldog vagyok, mert úgy elfoglal" - mondja Zsolt, aki durva körülmények között nőtt fel, de fiatalon egy jó nevű és pontos munkát szigorúan megkövetelő bicskei kőművesmester mellé került, aki nem ismeri a tréfát, ha munkáról van szó, s aki mellett tehetsége révén megtanulta a szakma fogásait. Saját akarata mellett ennek is köszönheti a munka szeretetét, hogy egész eddigi életében megőrizte magát.
Zsolt orvosai a napokban mellhártyagyulladást állapítottak meg, ami miatt a kórházban kellett maradnia, ezért valószínűleg nem tud helytállni családjáért és nem jöhet létre az a terve, hogy rendes kályháért és tüzelőért dolgozik.
A téltől tartanak, sem tüzelővel, sem azzal a nagyobb szén és fatüzelésre egyaránt alkalmas vaskályhával nem rendelkeznek, amit a lakás legnagyobb helyiségébe helyezne, s amivel szinte egész lakást ki tudná fűteni.
Azt szeretném kérni, hogy a segíteni tudó bicskei emberek, szervezetek ebben az összefüggésben, az általam leírtak ismeretében is emeljék látókörükbe a nehéz körülmények között is helytálló családfőt, aki a közelgő fűtési szezonra megfelelő módon szeretne felkészülni. Tudom, hogy a családsegítők és a bicskei katolikus szeretetszolgálat részére nem ismeretlenek ők.
Tudom, pontosan tudom, hogy Zsolt esete sajnos nem egyedüli, sajnos nem is kirívó a mai magyar társadalom valóságában, jómagam azonban az ő helyzetét ismerem, ezért aztán neki próbálok segíteni akkor, amikor nyílt segítségkérő levelem azoknak küldöm el, akikre ismereteim alapján úgy gondolom, számíthat a bajba került ember.
Köszönettel, Izing Antal
Ismét bicskei hölgy nyakából tépték le nyakláncát Bicske központjában
Címkék: rendőrség közbiztonság térfigyelő
2012.09.11. 12:20
Bicske, Szent István utcában lévő lakásba ment be ismeretlen tettes hétfőn reggel nyolc és délután háromnegyed három között. Az elkövető láthatóan értékek után kutatott. A szekrények tartalmát a földre szórta. A megállapítás szerint az ismeretlen tettes a fürdőszoba nyitott ablakán lévő szúnyoghálót szakította ki, azon keresztül mászott be a lakásba. Készpénzt és tíz szappant vitt el.
Bicskén az Ónadi Sámuel parkban hétfőn 16.40-16.45 perc közötti időben ismeretlen tettes leszakította egy elhaladó hölgy nyakában lévő nyakláncot, majd a megszerzett ékszerrel elmenekült. A sértett a bűncselekmény során nem sérült. Az okozott kár kb. 60.000,-Ft. A bejelentést követően elvégzett azonnalos cselekmények eddig nem jártak eredménnyel.
A hosszom startköve mellé ülve várt meg engem ma az uszodában Hetlinger Ákos és örvendezve, csillogó szemmel mesélte, hogy mindennap használatos, már "régen" birtokában lévő kiváló hétköznapi protézise mellé megérkezett a napokban az a csúcstechnológiával készült sportprotézis is, amivel a már futott is, hogy jó erőben érkezzen a kosárlabda edzésre.
Azt is mondta, hogy bizony látnom kell, mert az úgy, de úgy megvan csinálva, hogy az elképesztő, szinte megtartja az erőt, a rugalmasságot és arról a protézisről fényképet kell készíteni, mert arról kép nélkül nem lehet felfogni.
- Éppen egy éve - mondom a medence szélén tápászkodva -, éppen egy éve volt, szeptember 17-én.
Ákos mosolyogva bólint.
Tavaly nyáron civil lakossági összefogás szervezése indult el a Vajda János Gimnázium két tanárának, a Vigyikán házaspárnak, aztán az egész testületnek és az összes bicskei középiskolásnak köszönhetően, akik jóra sarkalltak és tanmesébe illően megmozgattak szinte mindenkit ebben a városban azért, hogy a bajba került fiatal életét könnyebbé tegyük "eszközileg", s hogy egy kemény dolgon átesett bicskei ifjúba lelket öntsünk szeretetünkkel, melléállásunkkal.
Éppen egy esztendeje jött létre Az önzetlenség napja Bicskén, Vásárhelyi János úr és Fővárosi Kossuth Zsuzsanna Gyermekotthon minden munkatársának jóvoltából a bicskei kastély parkja nyitott kapuval, nyitott szívvel fogadott bennünket.
Hamarosan jövünk a most megérkezett protézis fotóival is a Bicskei Szó oldalain, éppen egy évvel a civil, lakossági összefogásnak köszönhető Önzetlenség napja után.
A rá jellemző szerénységgel Ákos a következőket mondta:
- Attól félek, sosem fogom tudni ezt eléggé megköszönni Önöknek és Nektek, az engem segítőknek, de abban biztos vagyok, hogy aki egy kicsit is ismer engem, mindenki tudja, mennyire hálás szívvel gondolok azokra a napokra, amit sosem fogok elfelejteni, már csak azért is, mert ilyen ajándékot, ilyen mellémállást nem lehet elfelejteni.
Korábbi, tartalmas írásunkat ajánljuk: Rájöttem, hogy az élet más...
Izing Antal
Magy. kir. posta- és távirdahivatal, Bicske - Korabeli képeslap Imeli László gyűjteményéből. A Bicskei Szó köszöni szépen a gyűjtő kedvességet, amivel lehetővé teszi számunkra gyűjteményének bicskei vontakozású kincseit bemutatni Helyi érték című rovatunkban, ami civil, a szülőföldünk, otthonunk szeretete miatt szerkesztett lapunk tár mérhetetlenül nagyérdemű olvasóink szemei elé, akik főleg szintén otthonuk szeretete miatt kezdik úgy minden napjukat, hogy mindenekelőtt a Bicskei Jó Szóra vágynak. Bízunk benne, hogy Imeli úr gyűjteményét hamarosan a Batthyány kastély dísztermében megtartott helytörténeti kiállításon, kiadványban és a weben láthatjuk viszont! Mégegyszer köszönjük a lehetőséget.
Kiváló családi program is lehet, hiszen a kisgyerekek a legnagyobb álltabarátok. A felnőtt állatbarátok is úgy teremtődnek, hogy megőrzik és továbbfejlesztik gyermekkori állatbarátságukat. Szóval akinek ez belefér, érdemes arra járnia kis családjával.
Friss kommentek