20180219_104619.jpg

Készítette Rózsár Gábor

Bicske, Kistószegi Gólyáink. Ahogy én emlékezem. A Kistószeg felett a pártház egyik kéményén volt sokáig egy gólyafészek, míg le nem bontották az egész épületet. Az SZTK van a helyén. Ezután költöztek a Gólyák a Bethlen Gábor utcába a 70-es évek elején - írja visszaemlékezésében Horváth József Bethlen Gábor utcai lakos. 

www_tvn_hu_c678bcd7deeaf76494018a72485e7bcb.jpg

Ide a házhoz közelebbi oszlopra fészkeltek és költöttek évekig.Állandóan le piszkították a házat,főleg az ablakot. Ezért az ÉDÀSZ áthelyezte az oszlopot fészekkel együtt. A fészek évtizedek alatt elkorhadt,í gy ingatag lett. A Gólyák féltek már rászállni, ezért elhagyták a fészket.

Ősszel a Tűzoltók segítségével le bontottuk a fészket és ezt a fészek alapot rögzítettük az oszlopra.Pihenni már rászálltak, de fészkelésre még nem használták,a gallyakat mi kötöztük rá. Az első költésükből 4-ből 2-őt ki löktek.Egyik túlélte, azt sikerült felnevelnem. A házunkkal szembe volt a fészek,a fióka nem volt elzárva. Szabadon mozgott az udvarba. Láthatták egymást a testvéreivel. Később szabadon repülhetett.Sokáig visszatért. Jártunk le a tóra,hogy gyakorolja az önállóságot. Mikor messzebb ment, próbáltam megszökni,nem nagyon sikerült,vagy leszállt mellém félúton hazafelé,vagy előbb hazaért mint én.Sietni kellett az önállósággal, hogy nehogy itt ragadjon, bár többen felajánlották, hogy adnak neki helyet télire és az etetésben is segítenek. De jól haladtunk, egyre többet volt távol. Majd csak éjjelre jött haza, később már éjjelre is ritkábban. Közben a testvérek is röpködtek és egyre többször keveredtek, látogatóba is ritkán jött, de jött bár már nem etettem. Csináltam gyűrűt, ráírtam az országot és az évszámot és a lábára húztam.Nem volt valami kezes madár, engem nem bántott, jóba' voltunk, de másokat megcsipkedett, ha simogatni akarták. Nyár végén elmentem egy hétre. Mikor hazajöttem, mesélték, hogy gyerekek megfogták és levették róla a gyűrűt. Meg is csipkedte őket.Ezután már a testvéreivel tartott.gyűrű nélkül, már csak sejthettem,hogy melyik lehetett az én madaram, már nem közeledett. Rosszulesett, de így volt jó, mert már önállóan meg tudott élni. Ez közel ötven éve volt, de a gólyáinkat látva sokszor eszembe jut,hogy valamilyen módon van-e közük az én Gólyamadaramhoz?

 

Horváth József

Az ötödik Vállalkozók Bálján (ahová mindig mindenkit szeretettel várnak, mert az élet már önmagában vállalkozás),  a szervezők, Kelemen Zoltán és Monos István a bál 140 fős civil közönségével teljes egyetértésben, közfelkiáltással  úgy döntöttek a Pizzafaló Korona Étterem termeiben, hogy a tombolabevételből a Bicskei Mentőállomást támogatják.

A szervezők kifejezett szándéka szerint olyan eszközt, berendezési tárgyat kívántak venni, aminek hiányát vagy a meglévő eszköz elhasználódott voltát a a Mentőállomás munkatársai kifejezik.  Éppen ezért a szervezők Kutenics Péter mentőállomás-vezető mentőtiszthez fordultak.

Egy darab masszív kanapé, két darab, igen nagy teljesítményű, szinte ipari kapacitású mikrohullámú sütő és egy kávéfőzőgép azok az eszközök, amit a bicskei vállalkozók át fognak adni a bicskei életmentőknek. A kanapét már a helyére tették a bázison és Monos István azt mondta, öröm volt látni, hogy valóban örültek a mentősök az új bútordarabnak és megköszönték a szolgálat nevében. 

20180217_124345.jpg

Ahogyan a szervezők a bál közönsége nevében meghatározták, döntésük a mentős szakma, a hivatás és a bicskei mentősök mindennapi helytállásának feltétlen tiszteletének közösségi kifejezése Bicske városában.

Kelemen Zoltán és Monos István szervezők köszönetet mondanak az ötven tombolaajándék felajánlójának.

A főnyeremény egy (nem fekete) bárány volt, amit az Aranysas Patika tulajdonosa ajánlott fel Húsvét előtt, a valóban igen  nemes cél érdekében.

 

ia

Kulcsszó: Bicskei TC

Címkék: btc BTC

2018.02.18. 07:16

btc.jpg

Életének 92. évében elhunyt Kallós Zoltán, Corvin-lánccal és Kossuth-nagydíjjal kitüntetett néprajzkutató, népzenegyűjtő. Nevéhez fűződik a több kiadást megért Balladák könyve, az egyik leggazdagabb magyar balladagyűjtemények egyike, a nyomtatásban megjelent anyagot Kalotaszegen, a Mezőségen, Moldvában és Gyimesben gyűjtötte.

A szép nevű Válaszút községben élt és halt Kolozsvár közelében. Házában, kincses gyűjteményében sok bicskei vendégeskedhetett.   Közös pont Bicskével, hogy élete, munkássága  nagy művének nevezhető Balladák könyve  megjelenéséért szerkesztőként az a Katona Tamás is dolgozott, aki 1955 és 1960 között a bicskei Vajda János Járási Könyvtárat vezette és Bicskén alapította meg Magyarország első cigány könyvtárát.

 

ia 

 

 

Az Országos Széchényi Könyvtár Történeti Interjúk Tára több alkalommal rögzített Kallós Zoltánnal életútinterjút, ez a részlet 1987-ben készült.

bicskei_jh_koltozes_20180213-page0001.jpg

bicskei_jh_ugyfelfogadas_20180213-page0001.jpg

 

 http://www.kormanyhivatal.hu/hu/fejer

 

 

 

 

Újabb olvasói vélemény érkezett a nagyállomási vasút felett gyalogos felüljáró problémájával kapcsolatban. 

jó estét,

helybeliként (aki nem szolgálati autóval jár, nem is közpénzen) nem tudom megállni, hogy ne mondjam el a véleményemet, amit használjon fel, ha akar részben vagy egészben. 
Az a felüljáró azért került olyan állapotba, mert sosem volt gazdája. A MÁV-ot nem érdekli, nekik Pestről nem nagyon fontos.

Miközben az önkormányzat nem kívánja elvégezni a feladatot, mert nem az ő kötelezettsége, érdemes egy pillantást vetni a havonta leadott beszámolóra, amit minden alkalommal elfogadnak.
http://www.bicske.hu/sites/default/files/eloterjesztesek/nyilt/13_bgsz_beszamolo.pdf
E szerint minden nap ott takarítanak a Móricz Zs. utcában, Szt. István utcában. Akkor tényleg annyira teljesíthetetlen  mega-kihívás a felüljáró lesöprése, ezzel a vasúton túli BICSKEIEK komfortját javítani?! Hiszen ezt korábban elvégezték.

Befizetjük ám mi is az adót, de érdekünkben nem takarít az önkormányzat ez sok lépcsős felüljárót? Mi ez?  Vagy a gyalogosként menjünk körbe a Kinizsiből, Csákváriból a Nagyállomásra Bihari-Vörösmarty-Floriana-Csokonai-Gárdonyi- Szent István kanyaron? Akkor már lemegyünk a Kisállomásra a Losonczin. Miről beszél, aki azt mondja, hogy ez nem városi feladat?  Igen, lehet, hogy hivatalosan, papírforma szerint vasúti munka. De ne legyünk bürokraták, mert ha a Vasút nem látja el, akkor az önkormányzatnak helyt kell állnia a városlakók biztonsága érdekében. Közöm nincs a joghoz, de megtehetik talán azt is, hogy kiszámlázzák a MÁV-nak a jól dokumentáltan elvégzett munka minden költségét. Nem fizetnek? Hát van-e jogásza a városnak?  Ekkor jöhetne a jogi út. Ez lenne ám a tökös, az ízig-vérig igaz magyar kiállás a városlakók érdekében nem ez a "Nem a mi dolgunk" című hárítás.      
Az idei télen már vagy 3 alkalommal lehetett volna söpörni. Közmunkában ez sacperkábé mennyi ráfordítás? Összesen vagy 5-10-15 ezer forint?  Ennyire olcsón lehet szavazatokat szerezni. És ezt a NER nem ismeri fel? :) Örülök, ha segíthettem.

"Üdvözlet! Azért írok mert sajnos már nem tudom mit tehetnék... A Nagyállomásnál a felüljáró takarítása nem tudom kihez tartozik, mivel voltam már a MÁV-nál is azt mondták, hogy nem az ő feladatuk ez, hanem a GESZ-nevű céghez tartozik azonban ők a MÁV-ra hivatkoznak, persze, senki sem tesz eleget ennek vagyis a munka nincs elvégezve.  Sokan járnak-járunk arra munkába,óvodába mint én is babakocsival, 7 hónapos gyerekkel és egy 5 évessel az állomásig nem jutunk el, ha nagy hó van vagy éppen fagyjelzéseket teszek, ahol tudok mégsem takarítják  le, gyerekem emiatt ma se megy oviba, így mar a héten nem is tudom elvinni... Jó lenne ha valaki végre kézbe venné ezt a dolgot vagy legalább elmondaná, hova forduljak ennek ügyében, abban bízom hogy ön tudna ebben segíteni. Köszönettel: név-cím"

(A levél 9 óra 13 perckor érkezett. Reméljük, a 11 óra előtti megjelenés előtt a felüljárót már letakarították.)

Olvasónk elolvasta és azt mondta: "köszönöm embertársaim nevében is". Fenti reményeinkre reagálva pedig ezt írta:

"Éppen most voltam kint de még mindig ugyanaz a helyzet, annyival jobb most, hogy olvad a hó." 

Időközben érkezett egy nem hivatalos információ, miszerint a gyalogos felüljáró takarítása nem önkormányzati, hanem vasúttársasági feladat.

Álláspontunk szerint a gyalogosokat általában nem érdekli, hogy kinek a hatásköre, felelőssége mindez. Egyedül az a szempont fontos a bicskei családok számára, hogy ne legyen balesetveszélyes illetve jól járható legyen a vasúti felüljáró (a Nemzeti Együttműködés Rendszerében). Ajánljuk tehát a probléma megoldásának kidolgozását a bicskei önkormányzatnak.      

Hosszú ideig ott szerepelt a városi cég feladatai között. De a vasútvezetés  elérhetetlen és messze van, az olvasói, bicskei lakosoktól származó kritika mindenképpen az önkormányzat vezetésén marad.
 
Az idei télen mennyit is kellett (volna) ráfordítani?
Azt a magyarázkodást el tudjuk képzelni, hogy a takarítással nem akarják az építészetileg veszélyessé vált romfelüljáróra terelni az embereket.
Ez azért lehet mellébeszélés, mert ha valóban veszélyes lenne, akkor a tulajdonos MÁV fizikailag lezárná, sőt, a vasútbiztonság érdekében le is bontaná egy az egyben. Máris nem lenne vele több gondja. 

A negyedik korcsoporthoz tartozó Béczy Balázs második helyezésével ezüstérmet, míg Őri Gergely harmadik helyezésével bronzéremmel tértek haza Bicskére a Diákolimpia Komárom-Esztergom megyei döntőjéről, 100 méteres mellúszásban tartották magukat az élmezőnyben.   

Balázs és Gergő ígéretes sikere azonban nem elég a továbbjutáshoz, Bicskéről, mint korábbi hírünkben beszámoltunk, aranyat (mellé még egy ezüstöt is) csak Őri Eszter szerzett.

Balázs és Gergely mindketten a tatabányai Árpád Gimnázium tanulói. Edzőjük Agyagási Ákos. Ismert, hogy a fiatal versenyzők nevezése nem a lakóhely szerint történik, hanem az iskola holléte alapján.

Ennek köszönhetően nemcsak Székesfehérváron, hanem Tatabányán is megmutatta magát a bicskei fiatalok tehetsége és felkészültsége.

Gratulálunk!

   

 

 

Az úgynevezett politikusokról

Címkék: irodalom politikus

2018.02.12. 09:45

" A politikus pályafutásában mintha hirtelen törés következne be, amint megválasztják hivatalába. E fordulat egyik oka talán az, hogy egyéni erkölcsi kódrendszerét - akaratától függetlenül - közösségire cseréli. Amellett a csúcsról egészen másképp festenek a dolgok, és egyetlen ember élete nagyon kicsinynek látszik. Amíg a politikus csak jelölt, látja az egyedi szenvedést; amint felért a csúcsra, mindez statisztikává válik."

Szent-Györgyi Albert

Éremeső hullott a bicskei úszókra a Diákolimpia megyei döntőjében - értesült a Bicskei Szó olvasói forrásból.

hun.jpg

 Éremeső hullott a bicskei úszókra a Diákolimpia megyei döntőjében - értesült a Bicskei Szó. Egyéniben Baboss Regő hátúszásban szerzett bronzérmet, Váradi Patrik mellúszásban bronzot, Őri Eszter korcsoportjában mellúszásból aranyat, háton pedig ezüstérmet ért el.

Harmadik korcsoport fiú gyorsváltó csapatunk sem maradt le a dobogóról:  Baboss Regő, Török János, Zajdon Bercel, Pozsgai Sámuel alkotta csapatról van szó.

Gratulálunk!

 

Szia! Misinek nagyon sok ismerőse volt Bicskén és egy barátom megkért, hogy írjak neked. Nagyon nagy segítség lenne, ha a Bicskei Szó Facebook oldalával megosztanád ezt a posztot. Előre is nagyon köszönöm!

misi_many.jpg

 

 

"Misi 29 éves volt, nagyon kedves és tisztelettudó az emberekkel, szerette az állatokat, tele volt célokkal amiért keményen dolgozott, de a szíve nem bírta a megterhelést. 2 évig élt és dolgozott Angliában, de 2018.02.03.-án elhunyt.
Sajnos olyan jellegű életbiztosítása nem volt ami kiterjedne a szállításra és
az egyéb tennivalók fedezésére ami hozzávetőlegesen 1.5 millió forint (~4500 font).
Kérem aki tud segíteni akár egy csekély összeggel is nagyon hálás lennék érte.
Köszönöm a segítséget!!
Andrea"

 

"Segítsünk együtt a Schütt családnak Misi hazahozatalában!
Megvan a számlaszám, amire küldhető a segítség összege:
Kis Ervin, 64700090-17023759-00000000
A közlemény rovatba kérjük beírni, hogy adomány.
Köszönet a család nevében!!!!!" - írják a mányi katolikusok.

Tisztelt Szerkesztőség!

A Fejér Megyei Kormányhivatal tájékoztatja ügyfeleit, hogy a Fejér Megyei Kormányhivatal Bicskei Járási Hivatal Okmányirodai Osztálya 2018. február 19. napjától a Bicske, Szent István út 7-11. szám alatti, új épületben folytatja tevékenységét. A költözés miatt az okmányirodai osztályon február 15-én, csütörtökön és február 16-án, pénteken az ügyfélfogadás szünetel.

Kérjük a csatolt tájékoztató közzétételét, a lakosság tájékoztatását!


Üdvözlettel:                        
Szakonyi Balázs
kommunikációs referens

Fejér Megyei Kormányhivatal
Kormánymegbízotti Kabinet
8000 Székesfehérvár Szent István tér 9.

Joshi Bharat vendége Prockl Amanda volt, aki állatvédőként megélt tapasztalatairól beszélt. Az Etyeki Állatvédő Egyesület önkéntese úgy gondolja, hogy ma Magyarországon az állatvédelem gyerekcipőben jár, és szerinte az, aki a kutyákkal rosszul bánik, az általában a családon belül is agresszívan viselkedik. 

A kiváló és kedves beszélgetés itt tekinthető meg....

A "KUTYABHARAT" csapat Etyeken, főleg bicskei arcokkal

kutyabharat.JPG

A Magyar Narancs cikkét olvasónk ajánlotta.

Közpénzégetés Bicskén: 3 milliárd forintot költöttek egy máig használhatatlan hulladékválogatóra

szerző
Magyar Krisztián
publikálva
2018. febr. 08., 06:02
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Évek óta áll, senki nem használja. Amikor a felelősöket kérdeztük, csak a vállukat rángatták.

Jókora, de már kifakult uniós tájékoztatási tábla, egy ócska őrbódé, néhány konténer a gaz mögött, egy nagy betonplacc, néhány rozsdásodó hordó és egy óriási, félig nyitott csarnok a Fejér megyei Bicske határában – mindez egy olyan, a mai napig nem működő hulladék-előválogató helyszíne, amelyet évekkel ezelőtt, több milliárd forint közpénzből húztak fel.

false

 

Fotók: Sióréti Gábor


Amikor a helyszínen jártunk nemrég, tudtuk: itt már dübörögniük kellene a hulladékszállító teherautóknak, amelyek a környékről begyűjtött szemetet viszik a Budapesttől 35-40, míg Felcsúttól csak néhány kilométerre található kisvárosba. A terület azonban elhagyatott, az utóbbi hónapokban többszöri látogatásunk során sem találkoztunk ott senkivel. A környéken egyébként nincsenek lakóházak, egy fuvarozással foglalkozó vállalkozás és egy-két kisebb cég telephelye van arrafelé.
false

 

A helyszínen megtudtuk: azt, hogy Bicskén egyáltalán felépült a mai napig használhatatlan állapotban lévő előválogató, a városban élők közül is alig tudja valaki. Mindez annak is köszönhető, hogy a település szélén, egy nagyon ócska földúton megközelíthető, félreeső részen található az épület és a hozzá tartozó nagy telek. Kérdeztünk helyi képviselőt, aki nem tudott sok részletet a beruházásról, kérdeztük az önkormányzatot, amely egy mondattal lepattintott bennünket, de nem volt bőbeszédűbb a város tulajdonában lévő hulladékgazdálkodási cég, a Zöld Bicske Nonprofit Kft. sem. Pedig nem városszéli körforgalomról van szó, hanem egy többmilliárdos, állami beruházásról.

false

 

Miután nem kaptunk információt a bicskei hivataltól és a városi cégtől, egy sokáig húzódó adatigénylési kálvária vette kezdetét (ennek részleteit lásd keretes írásunkban). Ennek során végig azt éreztük, hogy az illetékesek nem szeretnének mindent elmondani a beruházás körülményeiről. Holott első ránézésre pofonegyszerű a helyzet: ott áll egy nem teljesen kész, még gépesítés előtt álló hulladék-előválogató, amely nem működik annak ellenére, hogy már ráköltöttek egy rakás közpénzt – mint később kiderült, közel 3 milliárd forintot.

Miért nem működik? Csak.

Az ott álló tájékoztató tábla szerint a bicskei hulladékkezelő egy nagyobb, több mint 15 milliárd forintos, szinte teljes egészéből uniós forrásból finanszírozott program része volt, de mint kiderül, csak kezdetben. Ennek a programnak van egy honlapja, amely nem túl részletes, de az látszik, hogy ebből a pénzből Fejér, Komárom-Esztergom és Pest megyében szerették volna fejleszteni a térség hulladékkezelését. Épült több hulladékkezelő üzem – ilyen lenne a bicskei is –, létrehoztak hulladékudvarokat, komposztálótelepeket, szelektív hulladékgyűjtést szolgáló szigeteket. A 15 milliárd forintos, hivatalosan már 2015 decemberében lezárult projekt gazdája az a tatabányai központú Duna-Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás (továbbiakban csak társulás), amely közel nyolcvan település hulladékkezeléséért felel, tulajdonosai a betársult önkormányzatok. Tatabányán amúgy átadtak egy hulladékválogatót, de arról egy szó sem esik a honlapon és sehol máshol, hogy a bicskeivel mi a helyzet.

A társuláshoz elküldött kérdéseinkre nehezen kaptunk választ, és több fontos felvetésünkre így sem reagáltak. Ezekből, illetve néhány csatolt dokumentumból annyit tudtunk meg, hogy Bicskére egy olyan hulladékközpontot álmodtak, ahol évi maximum 70 ezer tonna szemetet válogatnának ki és csoportosítanának. A folyamat röviden úgy nézne ki, hogy a társulás illetékességi területének egy részéről szállítanák ide a hulladékot, amelyből megpróbálnák kinyerni a hasznosítható és értékesíthető elemeket, a többit pedig a tatabányai hulladéklerakóba vinnék tovább. 2014-re már 62 ezer tonna bejövő szeméttel számoltak, az előzetes kalkulációk alapján 2017-ben ez a mennyiség 58 ezer tonna lett volna.

A legfontosabb kérdésünkre, miszerint miért nem működik a központ, mindössze ennyit írt a társulás: „Az üzem a műszaki átadás-átvételt követően fog működni.” De ezzel nincs vége a semmitmondás-közeli lózungoknak: arra a kérdésre, hogy eddig milyen okok akadályozták az elindulást, ez a válasz érkezett: „Az üzem a műszaki átadás-átvételt és a jogszabályok szerint felkért üzemeltető kiválasztását követően fog működni.”

false

 

Annyi legalább kiderült, hogy a jelenlegi állapotában már 2015-re elkészült bicskei beruházás eddig nettó 2,95 milliárd forintba került, az építő az a Duna-Vértes 2013 Konzorcium, amely tagjai között több nagy, ismert építőipari cég is található: ilyen a Strabag MML Magas- és Mérnöki Létesítmény Építő Kft., illetve a Swietelsky Magyarország Kft.; a konzorcium harmadik tagja a Design Termelő, Szolgáltató Bt.

Elúszott alóla az uniós pénz

Ahhoz, hogy miért nem működik a hulladék-előválogató, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium válaszaiból jutottunk közelebb. Szerintük azért csúszik az indulás, mert „szükségessé vált a létesítmény beszállítási területének bővítése, így biztosítható a létesítmény kapacitásához igazodó megfelelő kihasználtság és költséghatékony működtetés”.

A kezdeti tervezéskor megállapított mennyiség beszállításával nem lett volna biztosítható a létesítmény kapacitásigénye, majd egy 2017-es felülvizsgálat során betervezték a gyűjtőkörzet kiterjesztését, így lesz megfelelő a kihasználtság – állítja a minisztérium. Tehát – vonjuk le a következtetést mi – minden bizonnyal a környező településekről nem tudnának elég mennyiségű és minőségű hulladékot behordani, ha pedig messzebbről is kell szállítani, az jelentősen növelni fogja a költségeket. Ráadásul a kiválogatott szemetet is tovább kell vinni, a maradékot pedig Tatabányán raknák le véglegesen, ami Bicskétől még további 25 kilométerre van. Ilyen feltételek mellett nehezen képzelhető el, hogy fenntartható lesz majd a rendszer.

A huzavonáért végül súlyos árat kell fizetnie a magyar költségvetésnek, és így a magyar adófizetőknek. Az időközben meghozott kormányhatározatokból az derül ki, hogy a bicskei előválogatót ki kellett szedni abból a 15 milliárd forintos, döntő többségében az unió finanszírozta projektből, amelybe eredetileg tervezték, és amelyet fentebb bemutattunk. Erre azért volt szükség, mert az üzem építését nem fejezték be 2015. december végéig, és legkésőbb eddig kellett elkészülni az előző uniós ciklus forrásaiból biztosított beruházásokkal. Ezután a bicskei fejlesztést átrakták egy másik uniós finanszírozású programba, végül tavaly év végén egy kormányhatározat arról rendelkezett, hogy ebből is kiveszik, így a beruházás minden költségét az államnak egyedül kell kicsengetnie.

false

 

Költségek pedig még lesznek: minimum újabb 463 millió forintot rá kell költeni, a fejlesztési minisztérium szerint erről már született döntés. Ennek a forrásnak egy részét biztosan a gépesítésre kell fordítani, hiszen a helyszínen láttuk: csupán egy szem gép árválkodik a csarnok oldalról nyitott részén, amelyről nehéz azt feltételezni, hogy önmagában alkalmas a hulladék előválogatására.

Már ha valaha lesz Bicskén hulladékválogatás.

Keménykedtek kicsit

A Bicske tulajdonában lévő, hulladékkezeléssel foglalkozó cég, a Zöld Bicske Nonprofit Kft., amely tevékenységénél fogva minden bizonnyal be volt avatva a beruházás egyes részleteibe, a feltett kérdéseink többségére egyszerűen annyit írt, hogy nem tudják a választ, amikor pedig arról érdeklődtünk, hogy szerintük miért nem működik a hulladék-előkezelő, ezt közölték: „Azért, mert még nem adták át.” Eközben a beruházásért felelős Duna-Vértes Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás a talán két legfontosabb kérdésre, hogy ti. miért is csúszik az átadás, és mikortól működik majd a hulladék-előkezelő, kitérő választ adott, de a kikért dokumentációkat is egy eléggé átlátszónak tűnő időhúzást követően mutatták be. Az e-mailben elküldött adatigénylés után több mint tíz nappal reagáltak, mégpedig azt, hogy munkatársunk igazolja, tényleg ő küldte-e az e-mailt (sic!). Annak ellenére kérték mindezt, hogy munkacíméről elküldött levélben szerepelt az elérhetősége, hogy ki ő és mely lapnak dolgozik. Ezt kicsivel december közepére sikerült tisztázni, aztán tavaly év végén közölték, hogy túl sok adatot kell összeszedniük, ezért a válaszadás határidejét 15 nappal meghosszabbítják. Januárban pedig azt jelezték, hogy csak postán tudják elküldeni a válaszokat, kértek egy postai címet, így egy kisebb csomagban, CD-n kaptuk meg az adatokat.

szerző
Magyar Krisztián
publikálva
2018. febr. 08., 06:02

   Forrás

Az Egészségügyi Központ közel 300 millió forintos Európai Uniós pályázati eredménye alapján ultrahang készüléket, mammográfia vizsgálatok végzéséhez röntgenkészüléket és sok más kisebb, de annál fontosabb dolgot fog beszerezni az ellátás érdekében.   

Tessely Zoltán ennek örömére kiállt a Kossuth térre és visszatért az "eladósodott város" kampányelemhez. A bicske.hu, a hivatalos honlap szintén hozza a kampányüzemmódot a Fejér Megyei Hírlap cikkét idézve:

"A polgármester elsőként kiemelte: a most elnyert közel 300 millió forintos támogatásból tovább tudják növelni a város és vonzáskörzetének egészségügyi ellátási színvonalát."

(Ez rendben van, ez kötelesség, tovább kell haladni a megkezdett úton.)

" A rendelő 1973-ban nyitotta meg kapuit, és 2004-ben vette át az önkormányzat a Szent György Kórháztól. Az épület felújítására és modernizálása 2009-ben 371 millió forint pályázati pénzt költöttek."

(Finom kis elhallgatás húzódik e mondat mögött. Hiszen az igen nagy szakmai megbecsülésnek örvendő igazgató nyilvánvalóan nem 2009-ben kezdte munkatársaival  a 371 millió forintra való a pályázást, hanem korábban. A képviselő azért szerepelteti tollbamondásában 2009-t, semmi egyebet, mert akkor már megkezdődött saját hivatali időszaka is. Sikert összefüggésbe hozni olyan időszakkal, amikor ő még nem volt pozícióban..?!  Helytörténetünk kiváló, egészen más, de emlékezetes  példája, hogy amikor 2009. augusztus 20-án tartotta meg Tessely Zoltán a Bicskei Tanuszoda átadó beszédét, abban nagyon ügyelt arra, hogy ki ne ejtse száján polgármester elődje nevét, aki Bicske legkomolyabb beruházását az akkori adottságok és lehetőségek között megteremtette.)

"A csőd szélén álló város 100 millió forintos hitelt is felvett a fejlesztés megvalósításának érdekében."

(Ez 2010 előtt történt. Hitelt 2010 után már nem volt egyszerű felvenni, Magyarországon kormányzati engedélyhez kötötték, vagyis e területen az önállós mérlegelés lehetősége megszűnt a magyar településeken. Nem is biztos, hogy rossz ez, hiszen nem tudnak/akarnak valójában számolni, gondolkodni ilyenkor sem, hogy képesek-e teljesíteni később. Mert a szükség és a kényszer nagyon nagy úr és láthatjuk, súlyos gondokkal küszködik a magyar vidék ma is. A magyar vidék sajnos - többnyire - továbbra sem hitelképes. Bicske és környéke a főváros és immár Felcsút közelsége miatt óriási előnyben van - például a Csereháthoz, Ormánsághoz stb. tartozó községekhez képest.   

Ám egyes vélemények szerint annyi a gazdasági tudás a vezetésben, hogy a konszolidációt és a támogatást jól értik (hiszen jön a pénz, örüljünk), annak elszámolása már igénybe veszi a képességeket. Önálló gazdálkodásról, saját bevételi forrásfejlesztésről  tehát jobbára szó sincs.

A konszolidációnál, amikor az állam kifizette az eladósodott települések terheit - ez a képviselő által is emlegetett 100 millió is leírásra került. Köszönet illeti azt a városvezetést, amelyik felvette, mert ha tudták volna, hogy milyen központi döntés születik az adósságok rendezése érdekében néhány év múlva, akkor még kellett volna adósságot keletkeztetni infrastruktúra fejlesztésre, hisz az állam leírta a nagy közösbe.

Mind az évtizeddel ezelőtti, mind a mostani pályázat első mozgatója és motorja is egyértelműen az Egészségügyi Központ vezetője. Ha még határozottabb lenne támogatása, a mainál sokkal határozottabb, akkor ez a jó hír többről vagy sokkal többről szólhatna mint 300 millió, hiszen ennyi támogatás más területeken úgy szétporlik a településeken, egy-egy településen, akár Bicskén, hogy szinte nem is látható.

Nagyon fontos szerepe van állampolgári véleményünkben annak, hogy szabad szemmel látható egyéb bevételt teremtése 2009 óta sem történt meg. Pedig ez lenne az igazi, választások idején is főleg ezt ígérték növelni. Ez esetben már beszélhetnénk gazdálkodásról.  Többek között a valódi gazdálkodás hiánya miatt - az elmúlt években nem történt meg Bicske város adóbevételeinek növelése (hacsak nem az építményadóink duplázása by Tessely), mármint nem érkeztek nagy cégek területeinkre és még az is öröm, hogy a nagyon régiek és a régiek jól működnek vagy működnek. 

Mert a valódi gazdálkodás nem az, amikor aputól zsebpénzt kapunk és ha elfogy, adja vasárnap este a következő heti summát, hanem a valódi gazdálkodás az, amikor autonóm entitásként, felnőtt ember módjára magunk teremtjük meg önálló bevételünket.   

Némi iróniával kell megjegyezzem, hogy azért nem is érzik feltétlen szükségét az önálló gazdálkodásnak, mert a lélegeztető gépen éppen kapnak annyi levegőt, amivel köszönik, a maguk részéről éppen jól megvannak, a szabad levegőzés ráér. Azért sem kapkodnak, mert nem úgy kapnak jövedelmet az ún. politikusok, mint menedzserek, akik motiválva vannak erre a feladatra. Ha már kevesebb jön Bicskére EU-aputól, költséghely pedig mindig van, egyik kiadás szüli a másikat, akkor jövünk rá majd arra, hogy az igazi siker itt az agglomeráció nyugati szélén a saját bevétel megnövelése lenne kereskedelmi és bizonyos korlátok között - ipari cégek telepítése lenne. 

Jut eszembe.

Hol is van az a 15 ezer négyzetméteres tápszergyár a Csabdi úton?

      "A polgármester és a képviselők akkor lemondtak a tiszteletdíjukról, az egészségközpont vállalta a 30 millió forintos önrészt."

(Egészen pontosan Bourgla Ossamah háziorvos, képviselőként  előterjesztette: lemondanak tiszteletdíjukról az Egészségügyi Központ fejlesztése érdekében. Az MSZP-sek akkor kevesebbet kaptak a várostól, mert a bizottsági helyek szerintük igazságtalan leosztása miatt bojkottálták a bizottságokban való részvételt, azért nem is kaptak bizottsági pótlékot. A FIDESZ csatlakozott az MSZP-s felajánláshoz. Lemondtak ők is a képviselői fizetségükről, de mivel ők bizottságokban is benne voltak, ottani javadalmukról nem mondtak le.)

Információink szerint  Európai Unió-s tagságunkon alapuló pályázati sikernek köszönhetően a 300 millió forintból Bicskén orvosi eszközöket, ultrahang készüléket, mammográfiához szükséges röntgengépet  és sok kisebb, de nagyon fontos dolgot fognak venni.

Az persze további nagy kérdés, hogy csökkenteni fogja e a várólistákat, ebben csak reménykedni lehet, hiszen szakorvos is kell hozzá. Ez azért nagy és jogos kérdés, nagy feladat az intézményvezetésnek, mert nincs több pénz a rendszerben.

Még jó, hogy a remény bírja legtovább, még jó, hogy a reményt nem engedjük betegszabadságra, már akik így születtünk. 

Ő mindig dolgozik. Az Egészségügyi Központ dolgozóinak pedig jó egészséget. Aki idén még nem járt ott, azt hallja, hogy igen nagy a forgalom, mint amekkora tél végén mindig.

Addig is sok gyümölcs fogyasztása ajánlott, a magyar alma mellé napi minimum  3 narancs például igazi csemege.   

Reggel. Délben. Este.

 

ia

Butola Zoltán, a Vajda János Gimnázium igazgatójának nyilvánosságra hozott közleménye alapján: az Ajkán rendezett fekvenyomó Diákolimpia regionális döntőjéről (Fejér, Győr, Veszprém és Zala megye)  két Vajdás sportoló érkezett haza éremmel.  

"Tátrai Torda (10. A) GYŐZÖTT a saját, 5. korcsoportjában, Varga Zoltán (11. A) pedig ezüstérmet szerzett a 6. korcsoportban. Torda biztosan, Zoli vélhetően bekerült az országos döntőbe. Ezúton is gratulálok nekik!" - írja igazgató úr, így biztatva a tanulókat, hogy "Ti is nyugodtan tegyétek ezt!"

Elmentem ma a Sparba délután 4 óra előtt. A trafik előtt lévő járdaszomszédságban fekvő mozgáskorlátozott parkoló keskeny, színes térkő-oldalvonallal (innen lehet bedobni?) el van választva, szerintem ez korábban nem volt itt. Rá is nézek, újnak tűnik.

roki.jpg

A két roki-parkoló különben most üres.A Másik a Művház felé vezető járda mentén van.

Mivel a parkoló - igaz csak eltérő színű térkővel - de ki van végre jelölve a járda mentén, vélhetőleg  a közlekedésrendészet nagykövetei immár jobban tudják kezelni a járdára, szinte a Sparba vagy szabálytalanul az akadálymentesített, nem véletlenül bejárat közeli  parkolóba álló jogosulatlan autósokat. Lehet, hogy csak azért eltérő színű a térkő, mert az akadálymentesített parkolóba nem célszerű kiemelt szegélyt, magas küszöböt, gerendát vagy más egyéb harci állást vagy barikádokat kialakítani.

Nincs fényképezés, mert szemerkél. Sötét is van, kedv sincs, fény sincs. Ezen a részen, ennek közelében  állt két már kivágott fa, ami idén tavasszal nem indul be már.  A napokban posztolva lett egy film, amint tűzoltók vonulnak százzal a Kossuth téren a templom felé. Azon a képsoron még látszik a Spar előtti két fa egy pillanatra és még sok olyan, amit a központból a közelmúltban vágatott ki Bicske. Visszagondolni azért csak lehet rájuk.

Nem kérdés.   

 

 

A riportot is olvasói elé fogja tárni a bicskeiek blogja, de aki teheti, nézze meg egyenes adásban. Bajmóczy György és Szűcs Matyi kiállításán járt a stáb a Fiatalok Házában. A kiállítást pedig nézze meg, aki nem látta. A Művelődési Központban segítenek. 

A Dél-Bácskai Temerinben, Szerbiában szüreteltek szakmai elismeréseket a bicskei gazdák minőségi boraikkal. Gratulálunk a messze földön híres bicskei borok gazdáinak A TEMERINI SZÜRETHEZ! 

2018_erdm.jpg

Részletes tájékoztatást az FM RFK Kommunikációs Szolgálatától kértünk. 

Aki teheti, kerülje azt a területet, a helyszínelők dolgoznak. Mint az FM RFK-tól megtudtuk, két személygépjármű ütközött össze, az elsődleges információk szerint jelentős sérülés nem történt, forgalomkorlátozás nincs, mert lehúzódtak. Amennyiben szükséges, rendőri irányítás történik.

 

Olvasónk szerint hosszú egyenes lejtős szakasz aztán hirtelen ott a kereszteződés a Mányt Zsámbékkal összekötő út szomori úti becsatlakozásánál, Zsámbék külterületén. Semmi figyelmeztető előrejelzés nincs. A balesetek száma a itt jelentősen  megnövekedett. Valamit tennie kell az illetékeseknek a terület közlekedésbiztonsága érdekében, mi bicskeiek is elég gyakran járunk arra. Addig is vigyázzunk magunkra és egymásra.  

27650386_701525403569433_556713189_o.jpg 

Olvasónk képei nemrégiben készültek:

27653677_701520853569888_1152161417_o.jpg

27744097_701520856903221_2005525266_o.jpg



süti beállítások módosítása
Mobil