Céljuk, hogy felhívják a figyelmet Bicske kissé elfeledett, sokak által még meg sem ismert ,  bicskei  köztudatból kikerült balatoni gyöngyszemére.
A tárlaton Vadász Tibor fotói mellett mai fotók, régi és mai tárgyak emlékeztetik (a már gyerekkorukban is Bicskén élő látogatókat) a zánkai tábor ismert varázsára. Akik még nem jártak Zánkán városunk újabb lakói közül, ettől kedvet kaphatnak a balatoni túrához... Itt az idő.
71-ben táboroztak ott először bicskei fiúk és lányok sátortáborban, amikor a zánkai téesz bérbeadta a területet, amit később sikerült Bicskének megvásárolnia. Így lett a miénk. Pedagógusok, üzemek, a téesz segítségével, pl. a Költségvetési üzem, az MMG, a KTSZ, az MGTSZ mellett olyan nevek gondoskodtak a táborról szívjóságból, mint Kósa Dezső, Krajczár Gyula, Lanczendorfer István, Csörgöl Lajos, Benedek István, Lajtai Béla, Pertl József, Koch László  és feleségeik valamint még nagyon sokan mások. Egy időszakot pontosan dokumentál egy olyan leírás, melyben az szerepel, hogy kik és mennyi társadalmi munkaórát vállaltak Zánkáért. Azokról a tanárokról nem is szólva, akik tán még ma is társadalmi munkában vállalják 70 gyerekkel a Balcsiba megyünk  felelősségét.
- A kiállításon tábornaplók, építkezéssel kapcsolatos fotók, is szerepelnek - mondja Endrédiné Erika. - Legtöbbet  Krajczár Gyuszi bácsi tudja erről. Ahogyan régen is megvoltak a Zánka-hívek Bicskén, akik szerint ez jó és fontos a bicskei családoknak, a bicskei gyerekeknek, ilyen közösség ma is van - véli a könyvtáros bizakodva. 
Bicske városa jelenlegi gazdasági helyzetében nem tudja támogatni Zánkát - tudta meg a bicske.info. A tábor egész éves költségét a tábor termeli ki. Víz, csatorna, áram, közüzem, könyvelő. Olajkazánok. Nem korszerű világítás. ÁNTSZ ellenőrzések, javítások, szerelések, elfagyott csapok. Ez egy viszonylag olcsó üdülési lehetőség. Megszoktuk, a gyermek is megszokhatja a gyerekek által rendben és tisztán tartott tábort, ahol ugyan kevés a luxus, szolid a kényelem. Bizony, olyan iskolatársunk is volt, akinek jszemmel láthatóan jobb sora volt Zánkán, mint otthon. Ma, amikor a saját gyermekeink költségeit számoljuk, abba beletartozik szállás, rezsi, étkezés, strandbelépő, utaztatás autóbusszal odavissza. A bevételeket csakis pályázati úton lehet növelni. Kevés a pályázati lehetőség. Ha Zánka nyereséget termel, azonnal visszaforgatja.

Negyven éven át nagy dolog volt számunkra, hogy a több száz kilométerre fekvő Balaton-parti faluban tíznapos csodaszerű másik élet vár bennünket és az utolsó délutánokon már azon  agyaltunk zoknimosás közben, kérdeztük egymás is értetlenül nézve, a fejünket ingatva  a felnőttek nem egészen érthető megfontolásai miatt - miért csak 10 nap? Hogy találták ezt ki? Te érted ezt? Miért nem kettő hét? Vagy egy hónap. Vagy ez egész nyár. Hát heló, elférünk itt .És még a szeptember is kell .Mert még akkor is jó idő van. Nem kéne szeptemberben iskola. A suli novembertől illene. Igen. (Az eszünk megvolt hozzá.)

Ma is lehetnek olyan emberek, akik munkájukat, eszközüket, kapcsolataikat tudják felajánlani. Aki Bicske barátja, Zánka barátja is kell legyen. Zánka a mi még ki nem mondott de facto testvértelepülésünk. Zánka a mi elhanyagolt kincsünk.

Beleértve a cukrászdát. A Csóri Csuka Csárdát, parkolójában kicsit megállt a busz. A Balcsi első megpillantását. A zánkai vasútállomást, mikor vonattal jöttünk "le", például nyolcadikban 3 éjszakás osztálykirándulásra.  A Hegyestűt, Gyuszi bácsi magyarázó lelkesedésével. Szeme mindig a tájon, tekintget körbe meditatív gyönyörködéssel, azt mondogatja halkan és lassan a pannon panorámát szemlélve: "Pazar. Pazar." Közben néha felnevet szövegeinken. Ezt Gyuszi bácsitól a Kéktúra szakosztályban is megszoktuk, amikor is évközben mindenfelé elvitt, szombaton  az akkor még romos Vérteskozmára,  a máig csodálatos Vitányba, Gesztesre, a mi hegységünknek számító Vértes mellett a Gerecse minden zegébe-zugába, a Pilisbe, a Budai-hegységbe, a Balaton-felvidére gyalogolni, tehát nekünk nem  volt nagy újság Zánkán,hogy minden szép magyar táj pazar,pazar mert valóban az. Mi ha pl. tetsző nőket láttunk meg az utcán, már akkor is néha azt mondtuk magunkban: "Pazar." Az éjszakai őrséget. Az álmukban fogkérmmel megkent arcokat. A Zánka felé döngető IFA platóját, tele a Balatonra vonatozó táborozók bőröndjeivel. Ami még a sátrazás idején a vaságy alá, a téglákra került. A főtt kukoricát a strandon. Lekváros buktát vagy tejberizst az  étkezőben. A lábtengót.  Pingpongot. Mezsgyekövek meszelését.Az erdőmester nevű zöld színű főzött fagylaltot. A Ló-benézőt. Az utak melletti kövek meszelését mint tipikus zánkai elfoglaltságot. Sosem értésünket, hogy ezt miért kell. Ilyet? Ne' má'. Ma már persze értjük, van még belőlük néhány. Összeszedjük, hazahozzuk a kiállításra a könyvtári bejárat mellé. Aztán visszavisszük valami főhelyre a táborba. A kő marad. Ugye. A víz folyik. Főleg, ha nyitva hagyjuk a csapot a fürdőben. A nyomozást, hogy ki hagyta nyitva. A majd megtanulod a haseregben, mikor katon a leszelt, ez ahhoz képest bölcsöde, fiam. Majd meglátod és akkor még eszedbe jut, mint mondtam én neked itt. A cspat, az csapat. Nincs hanyagság. Egy mindenkiért, mindenki egyért.    
Ma már se kőmeszelés, se Dezső bácsi nincs, de az emlék a miénk. Az marad. Mint a kő. 
Míg élünk.  Ahogy a tábor is. Remélem, nem csak az emlékeinkben!
Beleértve a fagyit. Utunkat a táborból a strandra a forró aszfalton papucsban, törölközővel csapkodva egymást.  A Gabi fogkrémet, de a nagyok már Amodentet használnak.  Nagyvázsonyt és Kinizsit a malomkővel. Fürdőgatyában vissza a táborba a strandról délután, mire felérünk, megszárad. rajtunk. Az ABC-t. Tiltott beúszást bóján túlra.  Az egy héten egyszer megengedhető gofrit. Nyolcadikban már debrecenit, tormával, mustárral. A 15 forintos hotdogot., amit főleg csak okosan néztünk, mert 10 napra  átlag 100 forinttal jöttünk. Vegyék a németek. Danke.  A turista szalámis zsömlét, ami nálunk nemzeti eledel. Azt a röhögős kiáltást a Balcsira, hogy te, ez  nagyobb mint a telepi halastó. Hitted volna? A sümegi várat. A szigligetit, ahol mindenki mindenkit Edének szólított. Pilléket, ha tudod mire gondolok. Vagy amikor még azt hittük a vízben, hogy leér a lábunk, aztán megijedtünk., mert mégsem.  A bokánkig vagy térdünkig érő  hidegebb vízréteget. A még nem melegedett át a víztömeg kezdetű magyarázatot. A számháborút. A szobi szörrpöt. A nyugat-német rendszámú Porshe kilométeróráját. A stég vasoszlopába való kapaszkodást vízalatt. A parti bazaltkövek közé csapódó hullámokat. A fejesugrást a stégről. A zsebpecát. Kagylókeresést iszapban. Az őrsöket a zászlófelvonáson. A májkrémet. A házaink (nem helyrajzi!) számát. Harley Davidson-t a strand parkolójában.  Sódert, sódert. Az utált szakadó esőt és szélvihart. Némi csónakázást. A mennyi ideig tartana átevezni a másik partra című típuskérdésünket. Távcsővezést a partról. A Leó jégkrémet. A makaó partikat. Kompozást. Túrákat az éjszakai erdőben. Keszthelyti városnézést. A körletpontozást. A hány másodpercig bírod vízalatt - számolom. A tenyerünkön hordozott  bazi nagy szarvasbogarakat  - a tábor szent és védett állatait, a  tihanyi visszhangpróbás kirándulásokat.  A tábor hátsó kis erdőbe nyíló vaskapuját.  Azt a jó nagy nem tudom milyen fát a főtéren. A tollasozást. A mindig két nappal hamarabb elfogyó zsebpénzünket.  A focit. Badacsonyt. A mesés Badacsonyt. A kánikulát fönn a bazalt orgonasípoknál. A "na és hol vannak itt vulkánok?" kérdésünket. A takarodót. Az ébresztőt. A  "már csak  egy bélásom van" állapotot. A szélső, a főtértől legtávolabbi ház nagymenőségét. Az érzést 98-ban, amikor azt hisszük, hogy mi itt és most 27 éves apaként  a saját gyermekeinkkel ugyanazon a lépcsőn lépve be majdnem ugyanabba a magyar tengerbe, mint Ervinnel tízévesen - 80-ban és a gyerekeinknek a "nagy" vízbe először lépve fülig ér a szájuk az úszógumin, "Nem hideg a víz?" kérdezzük a közel 30 fokosról és ingatják vigyorgó fejüket, hogy ez jó és labdázni kezdünk. A Balcsiban.  

Olvastam ezt és amikor tegnapelőtt Veszprémben voltam - írja Hertendi Ervin 2010. márciusában -,  nem állhattam meg, hogy ne guruljak Szentantalfára mézért, borért, szőlőléért. Az útvonal Veszprém-Nagyvázsony-Mencshely-Óbudavár-(Csicsó és Szentjakabfa csak érintve), emlékszel öcsém? Óbudavártól már látszódik a Balaton pedig még vagy tíz kilométer, tiszta eufória volt!!!
Ha tovább mentem volna akkor Szentantalfa-Tagyon-Zánka! A "tagyoncsaplak!" szöveg dereng még? 

Ma is akadhatnak olyan emberek, akiket jó érzéssel tölt el, ha tehetnek valamit és jó érzéssel gondolnak a Bicskei tábor alapítóira. Ismételjük: még sosem volt ekkora szükség összefogásra a zánkai táborért. Aki segíteni tud és akar, kérjük hívja Jakabné Borostyán Krisztina táborvezetőt - 20 551 7620 jakabb@t-online.hu

A Bicskei Üdülőtábor Nonprofit Kft. 2010-es árai a következők:

nyári turnus
3200,- Ft/fő/éj, (bicskeieknek 2700,- Ft/fő/éj)
mely tartalmazza: a szállás és a napi 3x étkezés árát
osztálykirándulás, erdei iskola
szállás:1800,- Ft/fő/éj (bicskeieknek 1500,- Ft/fő/éj)
étkezés: 1500,- Ft (bicskeieknek 1300,- Ft/fő/éj) a napi 3x étkezés, mely igény szerint bontható

A kiállítási meghívót, a Zánka tárlat  pontos időpontját és részleteit hamarosan hozza a bicske.info

Izing

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.