Csizmadia Lászlóné Marton Ágnes elhunyt életének 64. évében, 2012. május 11-én. A mányi református temetőben tegnap vettek tőle búcsút családjának tagjai, kollégái, barátai szomszédai, tanítványai. Az alábbi búcsúztatót Jakabné Borostyán Krisztina írta és olvasta fel a gyászoló közösség előtt barátjáról, lelki társáról, példaképéről emlékezve.     

Áprily Lajos: Fellegek játéka

Esendő voltam és beteg,
és szálltak fenn a fellegek.

Vándoroltak a kék úton,
gondolkoztam játékukon,

s szóltam: Ha én itt elveszek,
felhők között felleg leszek.

Gyöngyház- és rózsaszín hajó,
magas szelekben suhanó.

Megszólítasz: Ne szállj - maradj -
súlyos voltál, most könnyű vagy...

De én nem szállok már alább,
csak lebegek némán tovább.

Oszladozom, foszladozom,
haloványabbra változom.

Árnyékolom a kék eget
és te csak nézel engemet,
s én meg foglak tanítani,
hogyan kell szertefoszlani.

Csizmadia Lászlóné Marton Ágnes elhunyt életének 64. évében, 2012. május 11-én. Apja Marton Gyula, édesanyja Viniczei Zsófia Mány község díszpolgárai. Ágnes fiatal korától kezdve kiváló versmondó volt, országos versenyeken is szerepelt. Bicskén a Vajda János Gimnáziumban érettségizett. A szombathelyi főiskola könyvtár-népművelés szakán szerezte első diplomáját, majd tanító szakon a másodikat. Néhány évet a bicskei könyvtárban dolgozott gyerek-könyvtárosként, majd a bicskei iskolában tanítóként, nyugdíjazásáig.

Ezek a tények. Adatok, nevek, évszámok. Egy életút mérföldkövei.

De mit jelent ez nekünk, annak a több száz embernek, aki eljött ma, hogy elköszönjön Ágitól, és annak a másik több száznak, akik a tanítványai voltak? Mi jut eszébe Ágiról a családjának? Édesanyjának, férjének Lacinak; fiainak: Tamásnak és Péternek; menyeinek: Emesének és Ritának; unokáinak: Marcinak és Zsombornak; testvéreinek: Gyulának és Zsókának, valamint családjuknak, sógornőjének: Margitnak, nászainak, nászasszonyainak, s a többi közeli és távoli rokonnak, kollégának, ismerősöknek, az énekkarok és a zenekar régi és jelenlegi tagjainak?

Nekem elsőként az jut eszembe, hogy Ági kedves, hogy Ági mosolyog. Hogy Ági nyugodt és csendes, de mégis érezzük, hogy ott van határozottságával, erejével, tisztességével. Hogy Ági szép. Még a hosszú, gyötrő betegség alatt is szépnek láttam, mert a szépség belülről jön. És ezt a hosszú, gyötrő betegséget is csendben, mosolyogva, szolidan, de erővel és kitartással viselte. Nem terhelt senkit a panaszaival, nem kürtölte tele a várost a problémáival, pedig mindannyian tudtuk, hogy baj van. Jött, ha volt ereje kórus próbákra, és olyan megbízható volt – még a kihagyások után is -, ahogyan sok-sok évig mindig. Ott volt a zenekar hangversenyein, ha ő győzött a betegség felett, és kedves volt, bájos, és szép, mint 25 évig minden koncerten.

Ági a párom volt. Nem voltunk barátnők, nem jártunk össze, de amikor ő kellett mellém, ott volt. És tudtam, hogy bízhatok benne, hogy támaszkodhatom rá. Hogy mosolyogni fog, felkészült lesz, erős és szép. Áginak a jelenlétéből áradt a melegség. Megnyugtató érzés volt, ha mellettem volt. A példaképem. Ahogy annak a későbbi kolléganőjének is, aki miatta választotta a könyvtár szakot, és ki tudja még hány kollégájának, tanítványának, ismerősének, vagy rokonának.

Ági 15 éve állt mellettem, és a párom volt. Hiányzik. Nehéz lesz nélküle.

Lacinak 12 éves kora óta a szerelme, párja, férje, társa. Azt kérdezi Kosztolányi Dezső, hogy A játszótársam, mondd akarsz-e lenni? Akarsz-e mindig-mindig játszani? Ági és Laci 1969-ben kötöttek házasságot, azóta együtt játszottak mindent, mi élet. Hosszú utazást,vonatot, hajót, karácsonyt, álmot, mindenféle jót. Havas telet és hosszú-hosszú őszt. Talán a gyöngyöt dobálás kimaradt az életükből, de a sikerek, amiket Laci kórusai és a zenekar elértek, a fénypontokat jelentették életükben. Bár mindig Laci állt a közönség előtt, de mindannyian tudjuk, hogy minden sikeres férfi mögött áll egy erős nő. Ez volt Ági. Aki a művész mellett a minden napokat bonyolítja, aki a zenéből a hétköznapi emberek közé irányítja a gondolatokat.

És mik voltak a gyöngyszemek Ági életében? A gyerekek. Először a könyvtárba járó gyerekek, majd a tanítványai 30 éven át, akiket nagyon szeretett. De elsősorban a saját gyerekei, Tamás és Péter, és a legdrágább gyöngyszemek az unokák, Marci és Zsombor.

Hat éve küzdött Ági a betegséggel, mégis ajándék volt az egész család számára ez a hat év. Ez idő alatt láthatta gyerekeit, ahogy párt találnak maguknak és családot alapítanak, és láthatta megszületni és cseperedni unokáit. Ezekben az években – fájdalmait leküzdve -, unokái nevelése, istápolása állt élete középpontjában. Rengeteget mesélt Marcinak, amit a kis unoka nagyon szeretett. Tündéri volt, ahogy ülnek a fotelban, s a mama mesél. Persze akkor találja ki. S ha Marcinak nem tetszik valamelyik szereplő, azonnal közbeszól és kicserélteti. Máskor kézen fogva mennek az óvodába, s a mama mesél az úton. Már a konyhaajtóban el kell kezdeni, hogy minél hosszabb legyen a mese. Ágin látszott, hogy szinte bűvölné Zsombort is, hogy nőjön gyorsabban, hogy minél előbb neki is mesélhessen. Legutóbb pár hete a kórházi ágyon mondta meséit diktafonba, hogy akkor is hallhassák az unokák, amikor ő nincs mellettük.

Azt kérdezi Kosztolányi a vers végén, hogy és akarsz, akarsz-e játszani halált. Ági nem választhatott.

Csodálattal néztük, milyen bátorsággal, méltósággal, erővel és kitartással küzdött a betegség ellen az utolsó pillanatig. Emelt fővel, példát mutatva és reményt adva ezzel a körülötte élők számára is.

Ezt írja Márai Sándor A nagy fájdalomról és a magatartásról: Ha nagy csapás, lelki fájdalom ér, mindenekelőtt gondolj arra, hogy ez természetes, mert ember vagy. Mit is képzeltél? Ember vagy, tehát kedveseid meghalnak, barátaid elhagynak, s minden, amit gyűjtöttél és szerettél, elrepül, mint a por a szélviharban.

Ez nem csodálatos, hanem a természet rendje szerint való, ez az egyszerű és természetes.

Inkább az a csodálnivaló, hogy nem érnek mindennap nagy csapások. Ember vagy, tehát szenvedned kell; s szenvedésed nem tart örökké, mert ember vagy.

Magatartásod a gyászban és csapások közepette szabjad ez igazsághoz.

S ha egyedül maradsz a fájdalommal, szólj így: „Tessék, fájdalom. De akárhogyan fájsz majd, tudom, hogy ez rendben van így: mert ember vagyok.”

Ági nyugodtan ment el, nem hagyott félbe semmit. Szép, változatos, értékes életet élt. Sosem kívánt többet, mint amit az élet adni akart.

„Édes barátaim, olyan ez éppen,

mint az az ember ottan a mesében.

Az élet egyszer csak őrája gondolt,

mi meg mesélni kezdtünk róla: „Hol volt...”,

majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,

s mi ezt meséljük róla sírva: „Nem volt...”

Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,

mint önmagának dermedt-néma szobra.

Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.

Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.”

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.