Szilágyi László, az  LMP Száron élő országgyűlési képviselője érvei a végiggondolatlan döntés kapcsán.  

Kegyelemdöfés a közfinanszírozott egészségügynek? – Nyílt levél Orbán Viktorhoz


Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Önök azt ígérték, hogy megmentik az egészségügyet, ehhez képest sorban hoznak olyan döntéseket, amelyek hátrányosak az ágazatban dolgozókra, és végső soron a betegekre nézve. A nyugdíjas korú közalkalmazottak kényszernyugdíjazásával kapcsolatos kormányhatározat súlyos károkat fog okozni az egészségügyi ellátás terén!

Ezt Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár is elismerte, mikor úgy fogalmazott: „az egészségügyi ágazatban lévő humánerőforrás-krízishelyzetre való tekintettel ez az intézkedés nem megvalósítható”. A 1700/2012. számú kormányhatározat mégsem ad mentességet az egészségügyi ágazat számára: itt is érvényesítik a 62 évesnél idősebb közszolgák kötelező nyugdíjazását. Régóta köztudott, hogy az egészségügy súlyos létszámgondokkal küzd, mi az oka annak, hogy mégsem mentesül a szabályozás alól? Korábban hároméves felkészülési időszakról beszéltek, most mi indokolja az ágazat érdekeivel egyértelműen szembemenő, azonnali intézkedést?

A határozat értelmében a megüresedett álláshelyeket sem lehet majd betölteni, azaz a kötelező nyugdíjazás egyben létszámcsökkentést jelent. A rövid távú fiskális szempontokon túl, milyen célt szolgál a létszámstop bevezetése?

Egyéni elbírálás alapján a kormány döntést hozhat a kérelmezők továbbfoglalkoztatásáról. Milyen objektív szempontok alapján bírálja el a kabinet az egyedi kérelmeket? Hogyan képzelik, hogy közel tízezer ember életéről és az ágazat működőképességéről egyénileg döntenek?!

Miniszterelnök Úr, a nyugdíj jár mindenkinek, aki betöltötte a nyugdíjkorhatárt és az ahhoz szükséges időt ledolgozta. Emellett mindenkinek joga van úgy dönteni, hogy a nyugdíj mellett továbbra is dolgozik. Vagy azért, mert szüksége van kiegészítő jövedelemre, vagy azért, mert szereti a munkáját és elkötelezett. Ha nyugdíjba kényszerítik a legtöbb tapasztalattal rendelkező gyógyítókat, akkor mi lesz az ágazattal? Ki lép a helyükbe?

Az egészségügy legnagyobb gondja eddig is az emberi erőforrások lehetetlen helyzete volt, pedig így hívják az Ön kormányának egyik minisztériumát! Már most is több ezer orvos és több ezer nővér hiányzik a rendszerből, az állomány egyre idősebb, utánpótlás alig van. Az elvándorlás, pályaelhagyás kritikus mértékű, a még dolgozó orvosok és nővérek fáradtak és demoralizáltak. A járóbeteg szakrendelésen dolgozók hetven százalékát érinti az Önök átgondolatlan intézkedése!

Tudja Ön, hogy mennyiből él egy diplomás nővér? Tudja Ön, mennyi nyugdíjat kap egy szakdolgozó negyven év munkaviszony után?

Miniszterelnök Úr! Ez lesz a kegyelemdöfés a közfinanszírozott egészségügynek! Ha már az Ön kormánya képtelen megállítani a szakemberek elvándorlását, és képtelen segíteni az egészségügyi dolgozók helyzetén, legalább ne akadályozza őket a munkában!

Várom megtisztelő válaszát!

Budapest, 2013. január 6.

Szilágyi László

országgyűlési képviselő, LMP

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ez tele van igazsággal,de azért nézzük már meg a másik oldalát is. Pl.a nyugdíjas nőgyógyász aki kórházi ágyon "szül" 80 ezerért.....vagy a sebész,aki szintén nyugdíjas,elméletben penge,de lehet,hogy a szike már nem olyan biztos a kezében. Valahol kell húzni egy határt. Azért tán nem 85 évesen kell valakinek "kihalnia" egy főorvosi székből,mert nem "merik" elküldeni.....
Kedves singlii !Igazad van,de nézzük a másik oldalt is!A nővérek szine-java nyugdíjas,vagy ahhoz közeli idöben van.Dolgozunk az ágy mellett,a betegért,mert azért vagyunk!Sokunknak-mint nekem is,-ez HIVATÁS!Utánpótlás nincs,vagy alig.Hozzáteszem,ezért a bérért nem is fog odaállni a képzett fiatal az ágy mellé!Külföldre megy,mert ott megbecsülik a tudását.Ha ez a szabályozás életbe lép-ismeretem szerint-kb.20-25 ezer eü.dolgozó kiesik a rendszerből.Értem ez alatt a nővéreket,orvosokat,szoc.dolgozókat!Helyettük nem vesznek fel senkit.Igy is kevesen vagyunk,és még is létszám stop van szinte mindenhol-nem érdekel senkit,hogy a nővér fáradt,elege van a napi megélhetési gondokból,-de mosolyogjon,és tudása legjavát adva ápoljon.(megjegyzem,a nyugdíj sem akkora összeg,hogy gond nélkül meg lehessen belőle élni)Abban pedig tökéletsen igazat adok,hogy egy bizonyos kor betöltése után,ténylegesen ne dolgozzon senki,élvezze a nyugdíjas idejét!Köszönöm,és szép napot!
@tyukanyo1: Egészségügyi dolgozó vagyok magam is,egészen fiatal korom óta,és tudom,hogy HIVATÁS,mert egyszer próbáltam "pénzért" elmenni dolgozni,de visszahúzott a szívem,lelkem. De: sajnos vagy egy pont,ahol be kell fejezni. Tetszik vagy sem,de kell tudni letenni a "lantot". Ahogy idősödik valaki,úgy fárad,és nő a hibázások száma is. Sajnos ismerek olyan nyugdíjas dolgozót,aki a szó szerint a kényelme és az otthoni unatkozás helyett maradt "dolgozni",és elvette egy aktív dolgozótól a helyet. Tetszik,vagy sem,meg kell húzni egy vonalat. Tudom,tisztában vagyok vele,hogy ebből a pénzből nagyon keservesen nehéz megélni. Érzem Én magam is. :(
süti beállítások módosítása