Bicskei családok összefogásából létesült az elhanyagolt önkormányzati területből a Bicske Szíve Park rengeteg civil önkéntes munkájával, amihez a város is csatlakozott. 

Később szintén bicskei civilek szülői fóruma (a két halmaz közös mezője igen nagy) lépett fel a meglévő játszóterek elhanyagolt állapotán elkeseredve  és javaslatukban az is szerepelt, hogy a Bicske Szíve Parkban épüljön meg a Miénk a vár! játszótér. 

Ez úgy nézett volna ki, hogy az igen  nagy körön kívül felnőtteknek, fiatal felnőtteknek megfelelő erősítésre használható eszközök lettek volna, belül pedig a játékok a kicsiknek.  Az akkori elképzelés körbekerített, biztonsági kamerás játszóteret akart és természetesnek vélte volna azt is, hogy egy iskola és egy tanuszoda között húzódó igen forgalmas utat egyetlen hónapra sem hagyja gyalogátkelő nélkül Bicske felelős városvezetése.  Azóta sincs se kerítés, se gyalogátkelő, se kamera. Kerítés sincs a nagy forgalmú út mellett, miközben a hanyatló Nyugat-Európában a brüsszeli bürokraták az erdő mélyén épült játszótereket is azonnal körbeveszik kerítéssel.    

A bicskei játszó kormányzati átcsoportosításból gazdagodik. Kültéri sportpark-építési program indult be tavaly, az ingyen használható szabadtéri létesítményekben elsősorban a felnőtt sportolni vágyók tölthetik el aktívan szabadidejüket, a futókörrel is bővíthető sportparkok építésére tavaly augusztus közepéig nyújthattak be kérelmet a települési önkormányzatok a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz.  

Ebből valósul a kondi park minálunk. Legjobb tudomásunk szerint nem bicskei mester építi.   

 

ia

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása