Levették a Nagyállomáson felavatott óriásposztert és elkezdődtek a munkálatok a Magyar Építők híre szerint
Címkék: nagyállomás írazolvasó
2021.06.16. 13:36
Mindeközben új poszter érkezett, amit fel is helyeztek. A Magyar Építők híradása szerint megkezdődtek a munkálatok.
A bicskei komplex beruházás tucatnyi, önállóan is értelmezhető közlekedési fejlesztést tartalmaz, így hatását az egész város közlekedésére kifejti.
Elkezdődött az intermodális csomópont kialakítása a Fejér megyei Bicskén, amely javítja a helyiek életminőségét, még vonzóbbá teszi a települést − hangoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára kedden a beruházás első üteméről tartott sajtótájékoztatón.
Mosóczi László elmondta, hogy a most megkezdett első ütemre nettó 10 milliárd forintot fordítanak, és a tervek szerint 2023 októberére be is tudják fejezni a kivitelezők.
Az államtitkár közölte, hogy első lépésben rendezik a napi 70 teher- és 400 személyvonat (erről megkérdeztük a szerzőt, hogy biztos adat-e- a szerk.) által érintett állomás épülete körüli területet, új buszmegállót, buszfordulót és tárolóhelyeket, taxiállomást építenek, valamint P+R és B+R parkolókat alakítanak ki.
A vasútállomás megközelítésének könnyítése érdekében új összekötő út épül felüljáróval, meghosszabbítják a gyalogos aluljárót, továbbá a közrakodó is kikerül a mostani helyéről, így annak teherforgalma sem terheli a továbbiakban a város belterületét.
Az átépítés a vasúti forgalmat a lehető legkisebb mértékben érinti
Mosóczi László bejelentette azt is, hogy az időközben megkezdődött második ütemben egyebek mellett elkészülnek a vasútállomás épületének kiviteli tervei is.
Nyiszter Tamás, a MÁV beruházási vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy az átépítés a vasúti forgalmat a legkisebb mértékben fogja zavarni.
A beruházás fontosságát méltatva közölte: Bicske és Bicske-alsó utasforgalma magas, évente 370 ezer fő, ami korábban több esetben menetrend átalakításokat igényelt. Jelezte, hogy
a jegyvásárlás meggyorsítása érdekében 2022 első negyedévében Bicske állomáson kettő, Bicske-alsón egy automata jegykiadót telepítenek.
A beruházás egyben átfogó városrehabilitáció is.
Nyul Zoltán, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese arról beszélt, hogy a beruházás egyben komplex városrehabilitáció is, tucatnyi önállóan is értelmezhető közlekedési fejlesztést tartalmaz, így az egész városra hatással lesz. Hozzátette:
az első ütem mellett megkezdődött a felvételi épület és a közúti aluljáró megtervezése is.
Bálint Istvánné a város polgármestere emlékeztetett arra, hogy hosszú évek egyeztetései, tárgyalásai vezettek idáig. Úgy vélte, az elmúlt időszak legnagyobb beruházásának köszönhetően Bicske soha nem látott fejlődésen mehet keresztül.
Forrás https://magyarepitok.hu/mi-epul/2021/06/az-uj-intermodalis-csomopont-javitja-a-bicskeiek-kozlekedeset?fbclid=IwAR0m9ByLS6y2sJuHZsmecWNGpPSV_bwQ6H3DOjz-9R9sGuRFURwnpN9-bc0
Plakátmagányban ázó éjjelek: 2019. októbrében "adták át" a posztert, 15,5 milliárdos vasúti fejlesztést bejelentve.
Kupakgyűjtő az iskola előtt - Készítette a VIVBER Kft. május 18-án
Címkék: iskola környezetvédelem
2021.06.13. 00:10
Kupakgyűjtő. Hogy ez a tény eljusson az agyamig, többször is körül kellett járnom. Ugyanis nem tudtam róla, véletlenül vettem észre szombat délután. Egy darabig még azt is hittem, hogy ez csak kupakgyűjtőnek látszó tárgy, egy szívforma a megszokott ábrázolás szerint, ami a világ talán legismertebb jelképe. Szeretet, szerelem, egészség - nagyjából ezeket jelenti. Aztán szemben állva, a "rendezői jobbon" észrevettem egy többinél nagyobb átmerőjű lyukat. Ott ahol a szívünkben a tüdőverőér vagy inkább tüdővisszerek vannak a bal pitvar táján :) A felirat E betűje közepének magasságával kb. egyvonalban van, ahhoz közel. A kerület síkján. A másik oldalon, a B betű vonalában is van. Valamint két nagyobb a tetején. Saját kupakgyűjteményem darabjait 9 éve teszem külön a stelázsira és Tatabányára küldöm szatyronként egy legalább ekkora szívű ember segítségével célba juttatva. De itt szintén beférnek ezen a likon. Már hogyne férnének. Már van az alján a kupak! Töltődik a szív. A nyitás is hír lesz. A VIVBER Kft. készítette 2021. május 18-án. Itt egy 2010-es felhívás, amiben az iskola kupakot is gyűjt. Ez az apró és majdnem örök hulladék az egyik legalattomosabb. Képzelhetjük, mennyit "termel" belőle a civilizáció és hová jut. Ki kell vonni a forgalomból és újrahasznosítani.
Minden tiszteletem a piacon dolgozó hölgyeknek, néhány férfinak, tűző napon, árnyék nélkül. Én 14.15 körül jöttem el úgy, hogy 12-kor álltam be a sorba, de az ott dolgozók még akkor is nyomták.
Végig álltam/ültem a két órás sort, ami váratlan, de szinte természetes volt.
A rendszer számomra érthetetlen volt, ilyet én még nem láttam, nem tapasztaltam.
A Zöld Bicske Kft nem rendelkezik veszélyes hulladék gyűjtésére vonatkozó engedéllyel.
Három frakcióban gyűjtöttek, gumi, elektronikus és minden más egybe (olaj, festék, spray doboz, stb).
Gondolom majd válogatják, miközben több konténer esetében ez a válogatás automatikus lehetett volna.
Egy munkatársnő pakolta a teherautóra a 12 literes festékes vödröt. Sportos nő, én is az vagyok, alig pár évvel fiatalabb, de nem neki kellene mozgatni a mázsákat és tonnákat.
Elképesztő volt a szerencsétlenkedés, ennek ellenére sok tonnányi hulladék került egy jó vagyis reményeim szerint jobb helyre (remélem nem marad sokáig a szeméttelepen, kezeletlenül).
Gyakorolni kell még a szervezést (vagy átengedni arra alkalmasabb embereknek). Nem szabad elengedni ennyi, már környezettudatos ember kezét.
Igen, pénzbe kerül, de hát azt mondták, mondják, hogy stabil, mindenre kiterjedő költségvetés van. (Vagy nem?)
Molnár Daninak és kedvesének vízosztása 'életmentő' volt. Sem én, sem mások nem órákig tartó aszalódásra készültek.
Végezetül: továbbra sem tudok semmit az egykor a Közgép által az Állatvásár térre épített hulladékválogató sorsáról, sem a bicskei hulladékudvar lehetőségéről.
8 óra 30 perckor indultam itthonról gyalog, két nagy szatyorral a piactérre. Meg is szólított egy idősebb hölgy:
a festéket adjam már neki. Már dehogy adom. Viszem már a helyére.
9 órakor kezdődött. Úgy döntöttem, nem állok be az utolsó autó mögé, ami már konvojban akkor is a Kisfaludyban állt. A becsukott kapuhoz értem, ott várakoztunk és beszélgettünk. Nyitottak, regisztráltam, hamar leadtam. Ment minden olajozottan. Mire visszaértem a Kisfaludyhoz, azt hallottam, hogy egy autós kiabál. A probléma az volt, hogy akkor már elért az egyik kocsisor vége a rendőrségig, másik sor a Kossuth utcáig, de az is lehet, hogy a Kossuth utcában is álltak már. Ide rendőr vagy polgárőr kell, gondoltam, egy autót jobbról, egyet balról beengedni, különben itt fesztivál lesz. 15 percen belül meg is láttam a Fáy-Kisfaludy sarkán a gyalogosan haladó rendőrt, aki rádión jelentve vázolta a helyzetet, miután bejárta a terepet. 10 óra 10 perckor kimentem a Kossuth utcába. A cukrászda előtti parkolóból azt láttam, hogy a kocsioszlop vége elért minimum a Bem utcáig.
Sokakkal beszélgettem. A legtöbben simán megőrizték nyugalmukat. Egyikük azt mondta: ezt aztán megint jól megszervezték. Másikuk szerint ezért nem szabad éveket kihagyni. Ezért kellene évente minimum kétszer megszervezni a veszélyes hulladék gyűjtését. Ezért kellene a hulladéktelepen folyamatos átvételt hirdetni, hogy ne a spalétban és a határban kössön ki a veszélyes hulladék. Ezt magam is lerítam már mintegy 200 alkalommal és teljesen egyetértek.
Bicske legsűrűbben lakott területén vagyunk, ahol az alapforgalom is nagyobb. Ha valóban zöld a Zöld Bicske, szíves figyelmükbe ajánljuk ezt is: órákig kocsisorok füstöltek járó motorral Bicske központjában és közlekedési problémát okoztak. Vagy nem számítottak emberekre?
Azelőtt a település több pontján, több időpontban szervezték ezt a gyűjtést. A jelenlegi megoldás azért kontraproduktív, mert sokan be sem állnak a sorba, amikor meglátják. Pedig tervezték. Akkora a botrány, hogy van aki letette gumijait a Kisfaludyban a járda mellé és elment. De azért köszönjük a kétkezi munkát. A szervezést kellene jobban átgondolni a cégnél és az önkormányzatnál. Ami jó: sokunk számára fontos a környezetvédelem a megjelentek számából ítélve.
12 órakor még a Kossuth utcában áll a sor egyik vége, a másik a kutyaiskoláig érhetett. Később láttam a Bicskei csevegőn egy 12:20-kor készült képet, a sor vége a Batthyány utcától néhány méterre állott...
Két kérdés is érkezik:
"Mi ez az agyrém?" "Miért nem rakják ki az emberek a veszélyest ház elé és szedi össze a cég?" Az a válaszom, hogy a ház elé tenni azért sem jó, mert akkor illetéktelenek gyűjtenék be vagy kotorásznának benne. És amit nem tudnak értékesíteni vagy használni, az kiköthetne a határban.
A veszélyest Bicskén a Saubermacher több időpontban és több helyszínen gyüjtötte. Kertváros, Telep, központ - ha jól emlékszem. Ez máris elosztaná a tömeget, csökkentené a várakozási időt.
14:35-kor érkezői olvasó jelzés szerint most kezdik elküldeni az újonnan érkezőket. Az emberek többsége padlásról, pincéből, fészerből gyűjtötte össze a fuvart. Most vihetik otthonaikba azokkal együtt, akik a sorok láttán be sem álltak a sorba. Fontos eredmény, hogy az évtizedekkel ezelőtt elindult szelektív gyűjtést ekkora bicskei tömeg veszi komolyan. Ez nem így indult. Ezt lépésről lépésre építették fel és alakult ki. Meg kell becsülni. Nem szabad ekkora gubancokkal elvenni a "zemberek" kedvét. Az önkormányzat kedves vezetése lesz szíves nem mosni a kezeit azzal, hogy a cég és a város két különböző dolog. Az önkormányzat vezetésének igenis felelőssége van abban, hogy mi és hogyan történik-történhet a városban. A környezetünkről van szó. Jót s jól! Ebben áll a nagy titok.
Ha 1200 fős település lennénk, talán elég lenne egy helyszín, egy időpont egy évben. De ennél egy nagyon kicsit többen élünk itt.
Korabelivé tett homlokzat felújítása a Szent István út és a Gárdonyi utca sarkán
Címkék: helytörténet írazolvasó
2021.06.11. 18:52
Autóval arra járva láttuk már, össze is csaptuk a kezünket, hogy ez de szép lett. Most pedig ír az olvasó és fényképez, az ő fotói a helytörténeti látványosságról - a Springinzeisz-házzal szembeni sarkon.
Vörösmarty utca - Gyors eladásra készül az önkormányzat
Címkék: vélemény ingatlan önkormányzat btc
2021.06.09. 09:04
Lehet versenyezni az önkormányzat eladó ingatlanjáért. Nem sok időt hagytak rá, alig 6 napot. Június 7-én hirdették meg a Vörösmarty utcai ingatlant és június 13. az ajánlattételi határidő.
Mi lehet az oka a nagy kapkodásnak?
Szabályt nem sértenek, mert előírás nincs arra, hogy mennyi ideig kell pályáztatni. De a vevőnek egy összegben ki kell fizetnie legalább 24 millió forintot. Ezt az összeget nem mindenki tudja pár nap alatt előkeríteni vagyis azok a vételi szándékkal bírók vannak előnyben, akiknek a 24 millió forint 6 napon belül rendelkezésükre áll.
Ez a tüsténkedő gyorsaság három dologra világíthat rá.
Az egyik, hogy nagyon kell a pénz az önkormányzatnak. A másik, hogy nagy versenyre nem készül az eladó, mert ismert lehet (legalábbis az a kör), aki(k) vételi ajánlatot tesz(nek). A harmadik lehetőség szerint mindkettő benne lehet a dologban a felsoroltak közül.
Úgy tudni, hogy bérlakásnak vette meg a város az elmúlt öt éven belül, de ma már mégsem jó.
Persze, az infláció miatt bizonyára jobb áron adják el, mint vették, de ha 10 év múlva adták volna el, még többért adhatták volna. Valamint lehetett az eladáson kívül más terve is az önkormányzatnak, ha már egyszer megvették. Annak a tervnek a kiváltó oka megszűnt volna? Nocsak.
Tegnaptól, e hét keddtől a testület ismét dolgozhat. A veszélyhelyzetben a polgármester döntött egyszemélyben. Ennek a meghirdetése is hétfői. Ez arra enged következtetni, hogy gyorsan dönteni kellett, élve a még egyszemélyes döntés lehetőségével.
http://bicske.hu/friss/elado-onkormanyzati-ingatlanMint
Erről az ingatlaneladásról januárban már szavaztak a képviselők. Akkor még 27 millió forintra értékelték. Ennyi volt a minimum ár. (Ma már 24 millió.) Nem érkezett ajánlat februárig. Ekkor jelentkezett a Bicskei TC, hogy a KInizsi utca 49. számú ingatlant elcserélnék a Vörösmarty utcaira. A március 4-i polgármesteri leirat szerint a Kinizsi utcai jobb lesz bérlakásnak mint a Vörösmarty utca 76. A csere szerinte "előrelépés lehet az önkormányzat bérlakásállományának korszerűsítésében".
A Covid-19-ben elhunyt bicskeiek száma a Nemzeti Népegészségügyi Központ közlése alapján
2021.05.30. 04:23
2020.03.04-2021.03.04. közötti időszakra vonatkozó adatsor. A járványban elhunytak településenkénti adatait közérdekű adatigényléssel szerezte meg a K-Monitor a Nemzeti Népegészségügyi Központtól (NNK).
Bicske a 148. sorszámú település ezen a listán, ami mellé 17 elhunyt személyt rögzített az illetékes hivatal. De a kereső használatával más települést is megtalálunk. A Csabdi helységnévnél 2 elhunyt személyt szerepeltet az NNK. Mány, Óbarok, Szár, Alcsútdoboz nincs a listán vagyis ott nem volt a covid következtében halálos áldozat ebben az időszakban a hivatalos közlés szerint. Újbarok 1, Felcsút 3, Etyek 5, Herceghalom 3, Tatabánya 124, Székesfehérvár 133 Covid-19-ben elhunyt a tavalyi és az idei március 4. között.
A K-Monitor azt írja Facebook-posztjában, hogy február végén adatigényléssel fordultak az NNK-hoz. Végül a törvényben előírt maximális idő, 90 nap után kaptak egy dokumentumot, amelyben a járvány kezdetétől 2021. március 4-ig jelenítették meg a települések veszteségeit - írja a Telex.
"Hogy ne legyen könnyű dolgok az újságíróknak, az NNK egy géppel olvashatatlan, beszkennelt dokumentumot küldött ki. Ebből gyártottak aztán a K-Monitornál egy kezelhető, táblázatos változatot, amit itt ön is elérhet."

"Szent Flórián-szobor
Bicskén, a Hősök terén ellenőriztek 2021. május 27-én 8 óra 45 perckor a rendőrök egy 30 éves helyi lakost. Az intézkedés során megállapítást nyert, hogy a Bicskei Rendőrkapitányság körözését rendelte el, mivel a rá jogerősen kiszabott pénzbírságot nem fizette meg. A férfit elfogták, a rendőrségre előállították, majd a kijelölt büntetés-végrehajtási intézetbe szállították. (FM RFK)
Mi a lakossági mennyiség? - Ír az olvasó és kérdez
Címkék: önkormányzat írazolvasó zöld.bicske
2021.05.25. 09:53
Azt kérdezték többen, a veszélyes hulladék leadásánál mi számít lakossági mennyiségnek. Nyomát nem találtam a mennyiségi szabályoknak, meghatározásoknak.
De majd biztos lesz ott hulladékkezelésben és környezetvédelemben jártas szakember, aki ezt a helyszínen eldönti...
A lakosságnál nyilván nem ipari/vállalkozási mennyiségben keletkeznek a veszélyes hulladékok.
Gumiabroncsból úgy emlékszem 4 db-t szoktak elfogadni. Ha több van, akkor javaslom arra hivatkozni, hogy az elmúlt két esztendőben kimaradt lehetőség, a két éve nem tartottak veszélyes hulladék gyűjtést a közel 12 ezres településen. Két év alatt felgyülemlik a házaknál, a gazdák pedig a helyére viszik, nem a határba. Pont.
Az elektromos nagy berendezéseket korlátozott számban szokták átvenni, erről hallottam. Közöttük a hűtőt rendszeresen kivételként kezelik (alapvetően a hűtőközeg miatt). Vagyis szerintem azt most is átveszik. Bízom benne, hogy igen.
Ha nekem egy csomó fáradtolajam stb. van, vagy valamiből érezhetően több veszélyes hulladékom keletkezett, a következőket tenném a biztonság kedvéért és ezt ajánlom mások figyelmébe is:
Amiről az olvasó kérdez, az a hulladékmennyiség biztosan belefér a két lakcímbe, de talán egybe is. Ha biztosra akar menni a bicskei polgár, vigyen magával még egy-két barátot,rokont, aki más címen lakik és akkor így is le lehet adni, hiszen elmondható pl. környezetvédelmi megfontolás vagy szállítóeszköz hiánya miatt egy autóval látták jónak fuvarozni a szabályos átvételre és nem a határba - két-három személy veszélyes hulladékát.
Más vonatkozásban az sem lenne érdektelen kérdés, hogy a gyógyszerek maradékát, a növényvédőszert a korábbiakhoz képest miért nem fogadnak már a lista alapján?! Képzelhetjük, mennyi gyógyszer és abból mennyi hulladék lehet. Képzelhetjük, hogy a sokat emlegetett "mezővárosban" mennyi a növényvédőszer mint hulladék...
Közszájon forog Bicskén, hogy több lakásban eredményes házkutatást végeztek a bicskei rendőrök drogkereskedelemmel kapcsolatos bűncselekmények gyanúja miatt.
Mint azt hivatalos úton megtudtuk, a Bicskei Rendőrkapitányság valóban folytat kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos büntetőeljárást, melynek felderítése során - amennyiben az indokolt és szükséges - valóban végeznek ilyen irányú nyomozati cselekményeket. A folyamatban lévő nyomozás érdekeire tekintettel a bővebb tájékoztatásnak még nincs itt az ideje - tudtuk meg az illetékesektől.
A veszélyes hulladék leadható a piactéren június 12-én 9 órától - Add tovább!
Címkék: írazolvasó zöld.bicske
2021.05.07. 11:31
Forrás: bicske.hu
Amikor ma errejárva fotóztam, természetesen az egyik legjobb szánkópálya, a Bogya jutott eszembe. Ok nélkül. A lejtő miatt. Amúgy egy ifjú hölgy kérdezett minap, mit tudok erről, hogyan fognak itt elférni az autók mindkét irányba jövet-menet, ha a keskeny kis utcácska kerékpársávos.
Kérdeztem, szaggatott-e az a vonal vagy nem szaggatott. Mondta, hogy szaggatott. Azt feleltem, hogy szerintem minden marad a régiben, az az útburkolati jel a kerékpárosok és más közlekedők biztonsága érdekében készült. Ha ott abban nem megy biciklis, akkor annak területén is lehet kerülni és előzni.
Nyitott kerékpársáv, ez a meghatározása, így tartja számon a KRESZ.
Azon belül megy a kerékpáros a saját, jól felfogott érdekében, de ha nincs ott biciklista, akkor azt a sávot autó is simán igénybe veheti.
Vannak egyéb szabályok, ami alapján a kerékpáros infrastruktúrát ki lehet alakítani. Valami kellett ide is, hiszen a közelben jelentős kerékpárutak épültek és épülnek ki. Az egyik a szőlőhegyet kerüli, a másikon hamarosan akár a Balatonra is le lehet tekerni. Ha erre jár pl. egy két gyerekes túrázó család pl. helyismeret nélkül, legyen valami mellettük, legyen egy kis biztonságérzetük a különben is zúzós kis lejtőn. A Bogyán ilyen fért el.
Az utca talán elbírt volna egy külön kerékpárutat is. De az drága. Meg kell építeni. Legyen meg mielőbb! Mert itt átmenetnek elég a festés. Ami félmegoldás.
Remélhetőleg a felújító festés is rendszeres lesz.
S ha majd egyszer Bicske fő utcájának burkolata megújul, és az út szélén, a kerékpársávként számon tartott tartományban nem hordalék és nem kátyúk teszik nehezen járhatóvá főképpen kerékpárosoknak, az lesz ám a szép ott a szélesúton.
Freeszfe - Veszelovszki Janka színművész szakdolgozata a 72 napos egyetemfoglalásról is szól
Címkék: színház egyetem művészet csabdi
2021.04.29. 23:33
A Csabdi kötődésű Veszelovszki Janka a Freeszfe - Prózai színművész V. éves hallgató szakdolgozik. Már volt szerencsém írni alakításairól két emlékezetes színházi estét követően. Az első éppen azon az Ódry Színpadon volt, ami ott biztosan megszűnik játszóhelyként. Egy bemutatót a Katona József Színházban fogtam ki.
Szakdolgozata az SZFE-n történt ellenállást, a 72 napos Free SZFE egyetemfoglalást is feldolgozza. Mindezt úgy, hogy az eseményeknek ő maga is közvetlen résztvevője, követője, formálója volt.
A szakdolgozat címe: A színházi alkotók társadalmi felelősségvállalása a XXI. században.
A szerző véleménye szerint egy színházi alkotóinak azért nagyobb a felelőssége, mert nagyobb az ismertségük. Szociális, környezetvédelmi területeket is érint, mely mozogalmaktól nem áll távol.
A munka fő fejezetében Fullajtár Andrea, Mácsai Pál, Mundroczó Kornél, Rátóti Zoltán válaszol Veszelovszki Janka kérdéseire a társadalmi felessőgvállalásról, politikai szerepvállalásról és a hivatástudatukról.
A beszélgetés ITT érhető el.
"Minden kezdet merész!"
Kérdező: Biró Dorottya
(SZFE - Drámainstruktor - drámajátékos specializáció BA I. év)
Aki válaszol: Veszelovszki Janka (Freeszfe - Prózai színművész V. év)
Téma: A színházi alkotók társadalmi felelősségvállalása a XXI."
A határozat - Egy Bicskén kezdődő dokumentumfilm, ami Felcsútról szól
Címkék: film könyvtár felcsút helytörténet
2021.04.29. 14:52
A határozat című kultikus, szituációs és betiltott dokumentumfilm első jelenete közel ötven éve készült a Magyar Szocialista Munkáspárt Bicskei Végrehajtó Bizottságának egykori irodájában, de a lényeg Felcsúton zajlik.
Cselekménye alapján a bicskei pártbizottság és járási hivatal vezetői, kiegészülve a bicskei ügyészség akkori vezetőjével valamint a felcsúti téesz pártbizottságával, feltétlenül vissza akarják vonatni a téesz elnökének megbízását. Le nem írt okaik között szerepel, hogy túl polgári személy. Sokallják az ottani fizetéseket és a sikeres melléküzemág miatt hatszáz céggel kapcsolatban álló termelőszövetkezet évi 39 ezer forintos reprezentációs keretét. A film legjobb részei, ahogy a téesz tagsága, a község lakói kiállnak az elnök mellett.
Hosszú ideje rá-rákerestem erre a filmre, ha valamiért eszembe jutott. De nem találtam. Fel is adtam, eszembe sem jutott. Egy tegnapi baráti beszélgetésben szóba került. Kultikusnak nevezték. Próbáltam ismét megtalálni. Elő is került, itt megnézheti bárki.
Az alapfilmmel a 80-as évek végén, középiskolás koromban találkoztam eőször. A 168 Óra szerkesztőségben dolgoztam a 90-es évek közepén. A riport úgy született, hogy felvetettem: írnék a filmről és az emlékezetes alkotás szerintem főszereplőit, akik a téesz tagjai voltak, megpróbálom Felcsúton megtalálni. Nem vol nehéz dolgom, én akkor is Bicskén éltem. Az akkor megjelent írásom nem érhető el online. Saját példányom nincs. Több oldalas, beszkennelt fénymásolattal segítettek kérésemre a Nagy Károly Városi Könyvtár munktársai, mert a Helytörténeti Gyűjtemény őrzi ezt a munkám is. (Izing Antal: Téeszdemokraták: A határozat, 1972. 168 Óra, VIII. évf. 27. sz. (1996. júl. 9.) 18–21. o.) De lényeg a film megtekintése, ami számos kérdést felvető lenyomata annak a kornak, ami sok tekintetben nagyon hasonlít a maira és természetesen nagyon eltér ettől.
Baráti kérdés A Föld napján - Ír az olvasó
Címkék: vélemény környezetvédelem írazolvasó zöld.bicske
2021.04.22. 17:15
Azt kérdezi tőlem a régi barát, aki úgy harminc éve nem Bicskén él, hogy mit tudok, mikor lesz a veszélyes hulladék gyűjtése. Az édesapja tavaly kivitte a Kisfaludyba (sokan kivitték - a szerk.), de nem vette át senki, hiszen lemondták az átvételt a veszélyhelyzet miatt.
Mondom válaszul, nem tudok róla, híre-hamva sincs, pedig A Föld napja alkalmából igazán meghirdethették volna a bicskei időpontot - akár május vagy június végére. Stílusos lett volna, igazán.
Azt nem érti - mondja ő -, miért maradt el? A járvány miatt? Miközben a piac minden pénteken megy? Nincs gond a piaccal, szabadtér, működjön, kötessenek jó üzletek, de ha a piac hetente működhet, az évente egyszeri veszélyeshulladék gyűjtést miért nem lehetett megoldani? Az újévi kampányrendezvény is működött, az is szabadtéren, ez vajon miért lett volna veszélyesebb?
"Mondjuk tényleg lemondták neten és egyéb helyen, de gyanítom, hogy jó, ha 50% képes figyelemmel kísérni" - mondja ő. A piac azért jó hasonlat, mert szabadtéren, távolságtartással, de a zárt helyekhez képest tényleg smafu lett volna a vesz.hull. átvét is. Semmiség. Ráadásul mivel veszélyes, mivel méreg, mindenki jól kezet mos kétszer-háromszor is, sőt, azt is lehetne kérni, ajánlani, akár elrendelni, hogy a maszk alapvető kötelezősége mellett feltétlenül kesztyűben adjuk át, kesztyűben veszik át tőlünk.
Azt mondtam, hogy egyetértek. Ám lehet, hogy vesz. hull. témában nem merültem el kellőképpen a helyi hírforrásokban. És csak ezért nem tudhatom magyar állampolgárként, bicskei lakosként 2021-ben A Föld napján, hogy mikor lesz Bicskén veszélyeshulladék gyűjtés. De nekem biztos, hogy nem kerülte volna el a figyelmem, mindig posztolom a blogomon, vagy csak osztom, hogy tudjanak róla minél többen. Az, hogy mikor lesz ez a "performance", egy bicskei kétszeres apa és hatszoros nagyapa kérdése hozzám üzenetben, aki a nagyobbik fiával kérdeztet meg engem, hogy akkor mit lehet erről tudni "te bicskei gyerek". A jó nagy semmit, amúgy pedig minden tiszteletem.
Erre a régi barát: ez elég gáz, hogy nem kezelik, mert "jó" esetben (ami szintén rossz) mind a kukában köt ki, de lehet hogy a határban, az erdőben, az út mellett vagy a csatornában.
Egyetértünk, de változtatni nem tudunk.
Lehet, hogy nincs az ügynek igazi gazdája? Mostanában mosta a kezeit valaki imigyen hasonló témában, hogy forduljak a Zöld Bicskéhez. Mintha Bicske vezetését és lakosságát, környezetét az és ez a téma nem érintené... szervesen. Hát dehogynem.
Bízom benne, hogy az új szolgáltató jól tudja majd kezelni. A Zöld Bicskének erre sosem volt engedélye. Bevontak megfelelő céget, akinek fizettek/fizettünk. A Vertikálnál (meghatározó piaci szereplő) szerintem alap, hogy ezzel rendelkezzenek. Szóval jó lenne, ha az önkormányzat választott vezetése latba vetné érdekérvényesítő képességét az országgyűlési képviselővel karöltve - a bicskeiek és az ő környezetük érdekében. Legyen gazdája az ügynek, ha esetleg nem volna.
Figyelmükbe ajánlom (nem először), hogy amikor évtizedekkel ezelőtt elkezdődött a vesz.hull. gyűjtése - amikor a várost járta a csúnya multi talán éppen narancssárga begyűjtő autója -, szóval ehhez a lakossági innovációhoz idő kellett, beletanulás, ahogy a szelektív gyűjtés mindennaposabb részeihez is. Itt is szokás lett és érték. Nem mindenkinél, de sokunknál. Kár lenne veszni hagyni, mert az igazi veszteség csak azután következne be.
Az önkormányzat reakciójának szívesen helyt ad a Bicskei Szó a lakosság korrekt tájékoztatása érdekében a veszélyes hulladék gyűjtésének ügyében.
Ezeket a népdalokat, műdalokat, nótákat, katonadalokat főleg Bicskén, Csákváron gyűjtötték 1969-ben. Valószínűleg egy sincs olyan, ami új felfedezés lett volna a gyűjtő számára, legfeljebb a bicskei változatot ismerhette meg. De ez kor-emlék és kedves kincs. Főleg a bicskei Grácia István "danol", őt hallgatom és tárogatón is játszik. Kedvencem a "Kint a pusztán szántok, vetek kezem lábom" kezdetű, mert ma is lesz egy kis ásás anyukám kertjében. A Zenetudományi Intézet Hangarchívumát a bicskei dalkör tagjainak figyelmébe ajánlom. Ha elindítunk egyet, akkor halljuk sorban a többit automatikusan. A jobbszélen van egy ikon, mely mellékletre kattintva megnézhetjük, hogy ki, mikor gyűjtötte és ki énekelt vagy zenélt. Tetszik, amikor a dal végén nevet vagy kommentálná. Bár ezeket kivágták.
A megjelenés után néhány órával Imeli László helytörténész, képeslapgyűjtő ezzel az információval gazdagította a fentieket: "Grácia Pista bácsi a mai Losonczi utcában lakott és tárogatózott. A bikakúti vasúti átjárónál (most Petőfi tér és nem átjáró) a tekerős sorompónál, ha átmentünk a telep felé, balra a negyedik házban (ma talán Losonczi 35.) Emlékszem a hatvanas évek elejére, amikor ha szép idő volt, főleg nyáron esténként kiűlt a folyosóra és fújta a magáét. Mivel akkortájt jóval kevesebb volt az úgynevezett háttér zaj, szerintem fél falu hallhatta a tárogató játékát."
Ezt nem tudtam, nekem ez új volt, ezért a "Kartonozót" hívtam, mert a napokban megesküdtem a rugalmas szakorvosomnak, hogy becsszó meglesz a lelet, ha addig élek is. Kerüljön bármennyi vérembe. Évente kell.
Azt mondtam a Kartonozó munkatársával beszélve, hogy nekem mindegy mely napon - de a lényeg -, hogy minél inkább kora reggeli időpontot kérek szépen. Mert én nagyon szeretek reggelizni. (Továbbá ebédelni és vacsorázni.) Mert ha pl. reggel 6 órai a labor-meeting, akkor ez is megvolt, még sincs este, nem veszi el a nap más teendőinek helyét. Előtte persze, jó sok vizet iszom, hogy költői vénám ne legyen oly rejtett a szúrás nagy pillanatában.
A Kartonozóban megtudtam, hogy itt ezen a szent helyen foglalható időpont. Regisztráció muszáj. Nagy ügy. Ki is próbáltam. Mivel itt még volt szabad hely abban a 30 perces időtartományban is, amire a Kartonozó munkatársa telefonon volt szíves előjegyezni, itt is le tudtam foglalni azt.
Minden tiszteletem a Bicskei Laborban dolgozóknak. Toporgó tömegek minden reggel és délelőtt. 14 azaz tizennégy település lakosságát szolgálják munkájukkal.
Igaz, októberi fotó. De saját. Ora et labora.
Bicske teljes lakossága 1880-ban 5134 lélek, 1941-ben 8139
Címkék: helytörténet zsinagóga
2021.04.14. 17:34
Megláttam egy régi ábrázolást az egykori bicskei zsinagógáról a "Kastély utcában". De első pillantásra nem tudtam, hogy mit látok. A felirat sem látszott. Ezért ezt gondoltam:a mesés képről, talán Krakkó óvárosának emlékei köszönnek vissza? Elkezdtem keresni ezt a ritkán látható képet és érdekes adatokat találtam.
Egy kutatás 1840-1941 között vizsgálja Bicske (Váli járás, Fejér vármegye) összlakosságát is.
Ezen belül a zsidó népesség (és más valláshoz tartozók) számát településenként 1840–1941 között.Az izraelita vallású bicskeiek adatait is bemutatja. Eddig nem találkoztam hasonló beszámolóval. (Ettől még megjelenhetett valahol-valamikor, de nem ismerem.)
Bicske teljes lakossága 1880-ban 5134 fő. 1941-ben már 8139.
1880-ban 231 bicskei izraelita vallású élt itt. Harminc évvel később, 1910-ben 321 volt a bicskei zsidó hitközséghez tartozók száma. 1920-ra 299-re, 1930-ra 241-re csökkent számuk, 1941-ben 201 a lélekszámuk.
Forrás: library.hungaricana.hu
A bicskei önkéntes tűzoltók 2021-ben március végéig 102 alkalommal száguldottak riasztás miatt
Címkék: tűzoltóság
2021.04.10. 20:02
Eseménytípus szerint | ||||
Eseménytípus | 2021 01 hó | 2021 02 hó | 2021 03 hó | |
Mennyiség | Mennyiség | Mennyiség | ||
1 | Beavatkozást igénylő esemény - Tűzeset | 10 | 7 | 17 |
2 | Beavatkozást igénylő esemény - Műszaki mentés | 11 | 24 | 7 |
3 | Kiérkezés előtt felszámolt - Tűzeset | 2 | 2 | 1 |
4 | Kiérkezés előtt felszámolt - Műszaki mentés | 1 | 1 | 1 |
5 | Téves jelzés - Tűzeset | 3 | 5 | 7 |
6 | Téves jelzés - Műszaki mentés | 1 | 2 | 0 |
Összesen: | 28 | 41 | 33 | |
1 | TŰZJELZŐ / TÉVES - A SZER NEM HAGYTA EL A SZERTÁRAT | 1 | 3 | 4 |
Összesen (KAP + PAJZS): | 29 | 44 | 37 |
- Ajtónyitás: 2 db.
- Állatmentés: 3 db.
- CO szivárgás: 2 db.
- Égetés: 4 db.
- Elektromos tűz: 2 db.
- Épület tűz: 10 db.
- Épületkár: 2 db.
- EÜ segítségnyújtás: 3 db.
- Fakidőlés / viharkár: 11 db.
- Jármű tűz: 7 db.
- Kéménytűz: 7 db.
- Közlekedési baleset: 20 db.
- Téves jelzés: 10 db.
- Téves jelzés (tűzjelző): 8 db.
- Vegetációtűz: 9 db.
- Vegyi anyag baleset: 1 db.
- Vízeltávolítás: 1 db.
Szabó-Bisztricz Anett tűzoltó százados szóvivő, a Fejér megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közleményében rögzíti: "Idén az első negyedévben összesen 2250 lakástűz volt Magyarországon, ami azt jelenti, hogy átlagosan 41 percenként kigyulladt egy otthon. Közülük több tragikus kimenetelű volt, minden másnap meghalt valaki a tűz vagy füst miatt.
A lakástüzekben országosan összesen 24 ezer négyzetméternyi terület égett le, ami olyan, mintha 270 panellakás teljesen kiégett volna. A legtöbb lakástűz csak egy-két négyzetméteren pusztított, de naponta két-három otthon teljesen megsemmisült. Fejér megyében idén 93 lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat.
A sok lakástűz oka, hogy az év első három hónapjában a hűvös idő és a járvány miatt sokkal többet tartózkodtak folyamatosan otthon. Többet fűtöttünk, főztünk és világítottunk, sőt még a szabadidőnk jelentős részét is otthon töltöttük. Sokan párhuzamosan több dolgot csinálnak egyszerre, több műszaki cikk egyszerre működik. Sok helyen a régi elektromos vezetékek nem bírják el a megnövekedett terhelést, amelyet a több berendezés együttes használata okoz. Gyakori, hogy a cigarettát vagy valamilyen nyílt lángot figyelmetlenül magára hagyták, vagy éppen az elavult fűtési rendszer vezetett a tűzhöz. A leggyakrabban a konyhában, a hálóban és a nappaliban keletkezett tűz.
Ahogyan a tavasz beköszöntött, elkezdődtek a kerti és mezőgazdasági munkák. Az első negyedévben összesen 130 szabadtéri tűzhöz riasztották a tűzoltókat a megyében.
A nagyobb lakástüzeket egy kis odafigyeléssel és egy füstérzékelővel meg lehet előzni. Néhány ezer forint, mégis életeket és milliós értékeket menthet meg, ha a mennyezetre felszerelünk egy ilyen készüléket.
A szabadtéri tüzeknél is életet menthet, ha betartjuk az égetés szabályait. Külterületen tilos tarlót és egyéb növényi hulladékot égetni, a kertben pedig jelenleg csak ott szabad, ahol és amikor azt az önkormányzat rendeletben megengedi."
A spryniai kastély úrnője temettette el a két bicskei katonát
Címkék: helytörténet
2021.04.07. 09:37
Olvastam az I. világháború kezdetének elsők között elesett bicskei áldozatairól.
Máté Kálmán római katolikus vallású. Élt 25 évet. 1890-ben született.
Brunczlauer Manó izraelita vallású, élt 34 évet -1881-es születésű.
A világháború elején 1914 őszén nagy harcok dúltak a galíciai Sambor közelében lévő ... Zwor melletti Sprynia falucska körül, ahol különösen a volt császári és királyi 69. Hindenburg gyalogezred vívott sok véres csatát az oroszokkal. Az ezred kénytelen volt halottai és sebesültjei hátrahagyásával visszavonulni. A terület Ukrajnában található, Ungvár és Lviv, (vagyis az egykori Lemberg) között félúton.
Az ezred katonái, akiknek holttestét temetetlenül hátrahagyni kényszerültek, mint “eltűntek” kerültek a veszteséglajstromba. A spryniai kastély tulajdonosnője húsz évvel később, 1934-ben levélben közölte a 69. gyalogezred egyik volt tisztjével, hogy az ezrednek azokat a halottait, akik az 1914 augusztusától az október 27-i visszavonulásig tartó harcokban kapott sebeikbe a visszavonulás közben vagy azután belehaltak, valamint azokat, akik a 27-e körül vívott ütközetben estek el, a birtokán tisztességgel eltemettette. A kastély úmője összegyűjtötte az elesettek személyi lapjait is és ezeket később átadta az orosz parancsnokságnak abban a hitben, hogy azokat a Vöröskereszt útján majd eljuttatják az osztrák-magyar hadsereghez. A névsor azonban többet nem került elő. Szerencsére a naplójába másolta az összegyűjtött személyi lapok adatait és leveléhez mellékelte ezt is. A lajstrom tanúsága szerint a spryniai birtokon harminckét volt Hindenburg-gyalogezredbeli elesett katona kapott végtisztességet. Az eltemetett magyar katonák többsége Fejér megyei volt.
Az I. világháború kezdetének elsők között elesett bicskei áldozatai:
Máté Kálmán római katolikus vallású, 25 éves - 1890-ben született.
Brunczlauer Manó izraelita vallású, 34 éves -(1881-1914)
Máté Kálmán nevét megtaláltam a bicskei I. világháborús emlékművön. Brunczlauer Manó neve viszont nincs ott. Bunclauer Miksát találtam. Lehet, hogy a testvére vagy más családtagja is meghalt. De az is lehet, hogy valahol összetévesztették vagy egynek tekintették a két M-el kezdődő utónevet. Persze, nem tudhatjuk, mi történt.
A lényeg azonban az, hogy szokták-szoktuk dicsérni a nők agyát, lelkét, mentalitását, hozzáállását. Szerintem itt sem az a kérdés - ahogy a származásnál, vallásnál sem -, hogy férfi vagy nő az illető. Az a kérdés, milyen ember lett belőle. Ebben az esetben a gyakorlatias, nyilván valamekkora gazdaságot irányító nő a hős. Aki a támadó hadsereg halottait eltemetteti, mivel ott maradtak több mint harmincan. Az sincs kizárva, hogy a sérültekről gondoskodni próbált. Az eltemetés lépéskényszer is volt, hiszen több okból sem maradhat temetetlenül 34 hulla. De hogy még dokumentálta is, ez óriási. A "szolgálati út betartásával" az oroszoknak adta át először a halottak listáját. 20 év után, hogy onnan semmi válasz nem érkezett - megkereste az osztrák-magyar gyalogezred vezetését. Emelem kalapom.
Jó hír - Egy gyorsasági rekorddal visszavont áremelés Bicskén
Címkék: vélemény önkormányzat polgármester testület jegyző
2021.04.06. 08:14
Önkormányzati vezetőink a veszélyhelyzet alatt is dolgoznak értünk, és csak az hibázik, aki dolgozik.
A nagy munkában a jogszerűség, még ha van is annak felelős őrizője, nem mindig sikerülhet.
A jegyző hirdette ki a (kormány veszélyhelyzeti rendelkezése egy fontos részletének ellentmondó) bicskei rendeletet, amit gyors megvilágosodás következtében hatályon kívül is helyeztek.
Itt látható a megújult arculatú Nemzeti Jogszabálytár - aminek elérhetőségét bicskei fórumokon legelőször a Bicskei Szó mutatta be (mint rendszeres hivatkozását) - használati útmutatással együtt. Íme, a kérdéses rendeletek elérhetősége:
2. Ez már a másnapi, hatályon kívül helyező.
Nézzük a hátteret. Az első linken lévő rendeletben március 24-én, januárra visszamenőleg emelik egy önkormányzati szolgáltatás díját. Önmagában az is igénytelenség, hogy egy önkormányzat választott vezetése a visszamenőleges hatály lehetőségével élve emeli bárminek a díját/árát.
A visszamenőleges hatályú törvényeket tiltotta Magyarország 2012 előtt hatályban lévő Alkotmánya, a 2012. január 1-jén hatályba lépett Alaptörvényben azonban ez a tiltás már nem szerepel.
(Az Európai Unió jogának egyik alapelve a jogbiztonság garantálásának követelménye, amelynek egyik eleme a visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalma.)
De térjünk talán vissza Bicskére az Öreg Kontinensről: a második linken már az a rendelkezés látható, hogy másnap, a még hatályba sem lépett rendelkezésüket hatályon kívül helyezik.
A veszélyhelyzet beindítása idején sok helyen olvashattuk, hogy az önkormányzatok és az állam nem emelhet szolgáltatási díjat a veszélyhelyzetben. Még értékeltük is a jó hírt a járványban, a rossz gazdasági helyzetben, az inflációban és a forint érezhető romlása közepette. Íme, a 603/2020 számú kormányrendelet.
"(...) a képviselő-testület feladatkörébe tartozó közszolgáltatás ellátására szerződéssel rendelkező, a polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti gazdálkodó szervezet által nyújtott szolgáltatásért, végzett tevékenységéért megállapított díj, az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodás keretében felmerülő díj, illetve egyéb díjfizetési kötelezettség (a továbbiakban együtt: díj) mértéke nem lehet magasabb, mint az ugyanazon díjnak az e rendelet hatálybalépését megelőző napon hatályos és alkalmazandó mértéke". https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A2000603.KOR&dbnum=1
A rendeletalkotó kormány kimondja: tiltja a díjemelést. Bicskén az önkormányzatnál az történhetett, hogy meghozták és kihirdették a visszamenőleges hatályú áremelő rendeletet, majd másnapra ráébredhettek, hogy ez bizony jogsértő, ezért másnap azonnali hatállyal hatályon kívül helyezték, mielőtt életbe lépett volna.
Ez rekord. Valószínűleg nincs, vagy nagyon ritka az ennyire rövid életű és nagyon gyorsan hatályon kívül helyezett rendelet széles e hazában.
Jegyző. Aljegyző. Polgármester. Alpolgármester. Miért hagyták az első, a kormányrendelettel nem harmonizáló, visszamenőleges áremelési szándékot Bicskén?
Kisvári Gyula: Tabódy István
Lovas István jegyzete
(Elhangzott a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság újság című közéleti magazinműsorában, 2000. októberében)
Szeptember 25-én, életének 79. esztendejében Bicskén elhunyt Tabódy István székesegyházi kanonok, vezérőrnagy, a Máltai Lovagrend tagja. A II. világháború után, a kommunista diktatúra idején 19 évet töltött börtönben politikai okokból, s mert papi hivatását lelkiismerete szerint gyakorolta. Szentmisét szerdán mondtak érte Bicskén, csütörtökön Révfülöpön helyezték örök nyugalomra.
Kedves Pista!
Ezt a levelet, amit most felolvasok, oda fel küldöm Neked. A borítékra ráírtam: Mennyország, főkapu, Tabódy atya. Onnan a "címzett ismeretlen" felirattal nem küldik vissza, abban biztos vagyok, hisz hová kerülhettél volna, ha nem oda?
De a lényeg, beszámolok Neked gyászmisédről, mert ismerlek, nincs idős csip-csup ügyek figyelésére, még onnan fenntről sem. Hát meg kell mondani, Bicskén hatalmas tömeg szorongott a templomodban, amit olyan szépen rendbe hoztál. Ott voltak a bicskei rendőrök, akik annyi éven vigyázták a végefelé már nagyon elgyengült lépteidet. Most ők irányították a hirtelen megduzzadt forgalmat. Ott voltak a tűzoltók is, akik a házadban a könyvespolcot készítették azután, hogy idén februárban nyugdíjaztak. Meg azt hisztem, mindaz a jó száz ember is ott volt a tömegben, akik betegséged alatt oly nagy szeretettel vettek körül. Élükön a polgármesterrel, Szebényi Zsolttal, aki ágyadnál utoljára borotvált meg, és kente be testedet levendulabalzsammal, mert az olyan jól hűsített. Ott volt Szigeti Imre, a Suzuki márkakerekedés tulajdonosa, aki Bicske más vállalkozóval együtt házat vásárolt Neked, hogy nyugodtan és gondtalanul élhess. Ott volt Juhász János, a vágóhíd, Döme László és Döme Kata, a Delicatesse tulajdonosai, akik gondoskodtak arról, hogy a fridzsiderből legyen mit kivenni. Vásárhelyi János, a Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon igazgatójának asztalosai, akik a konyhabútorodat készítették el. Rozovics Márton vállalkozó, aki a padlót, Szántó János fuvarozó, me sokan-sokan mások, akik oly boldogan tették könnyebbé életed utolsó hónapjait. Bőcs Józsefné, aki készítette a reggelit, az ebédet, vaslalt és mosott rád. Meg persze Báder Tóni, a párját ritkító fogadós.
Mindez egy olyan kisvárosban, amelyikről azt állították sokan, hogy nincs benne kohézió. De Te körülötted a kohézió mindig is kialakult. A szeretettől, ami olyan, mint a csiriz. Összeragasztotta a széteső dolgokat. De jöttek persze messziről is, Pestről, az országból meg külföldről. Láttam Kozma atyát, Atzél Bandit, a karakán rabtársat, aki sok máltai nevében tisztelgett előtted. Fizikailag utoljára.
Szép beszédek hangzottak el. Ehhez hasonlóan emelkedetten én nem tudok fogalmazni, de Te különben is szereted a földhözragadt szavakat. Szóval, Pista, képzeld, Paskai nem jött el. Ennek nagyon örültél volna. Pedig a bíboros sajnálni fogja. Ugyanis Neked valaki egyszer még megindítja a szentté avatásodat. Az életutad és a papi pályára lépésed szent ágostoni. A különbség csak annyi, hogy ő Karthágóban, Te pedig a Stefánia úton, hatalmas szál, nyalka huszártisztént bohémkodtad végig fiatalkorodat. Akkor persze még nem tudtad, hogy a vidámságnak vége, mert jön egy olyan rendszer, amelyiknek a származás nagyon fontos. Ez a kommunizmus volt, amelyben az olyan dzsentri szülők gyerekeinek neve mellé, mint amilyen te voltál, X-et ragasztottak. Ez nem a kromoszómára utalt - hiszen akkor te nem ikszet, hanem jó tucat ipszilont kaptál volna -, hanem arra, hogy származásod visszavonhatatlanul osztályellenesség. Nem is szólva a Te esetedről, hiszen korán elhunyt édesapád még annak idején országgyűlési képviselő is volt. Be is hívtak az ÁVÓ-ra, amely tagjainak szemet szúrt a politikailag inkorrekt apád és anyád. Rövid kihallgatásról volt szó. Hat és félévig tartott. Azzal vádoltak, hogy Horthy Miklóssal paktáltál le, holott csak udvaroltál külföldön élő lányának, Zsófiának, aki nem hivatalos menyasszonyod volt. A hat és fél év alatt voltál Recsktől Kőhidáig mindenütt, ahol az akkori urak tartották ideológiai ellenségeiket. Olykor órákra gúzsbakötöttek és alkalmasint még a hátadra is ráugráltak, mert az iszonyú fájdalom ellenére nem hogy elájultál volna, mint sok rab, de mosolyogtál. Ez az arcátlan derű, amelyik nem hagyott el életed utolsó percéig. Ekkor határoztad el, hogy Istent fogod szolgálni. Kiszabadultál. Teológiát tanultál. Felszenteltek. Tetted a dolgod, ahogy egy huszárkapitányból lett paphoz illik. Azután jöttek, elvittek és megint éveket töltöttél rács mögött. De Te ott is miséztél. Olykor csomagot is kaphattál és a kalácsba sütött mazsolából készítettél misebort. A kalácsból az Istent mazsoláztad ki, mondta egyszer Tóth Karcsi. Tudod, Karesz, a molnár gyerek, aki 11 évet ült. Hívott Hegymagasról az öreg huszár, aki már 70 éves. Azt mondta, Révfülöpön, a temetéseden, a huszárok nevében ő fújja a takarodót.
De visszatérve a börtönre. Valaki azt mondta, nem tudom igaz-e, hogy a világ akkori legkisebb, gombnagyságú rádiójának, amelyet a politikai foglyok találtak fel és gyártottak, Te találtál a fordítóban biztos helyet. Lecsavartál néhány réteget a ragsztószalagról, majd lyukat égettél belé és odatetted a gombrádiót. Azután visszacsavartad a rétegeket. Amikor jöt a hipis, a cellában a kutatás, az őröknek ott volt a szemük előtt a falon a nagy spulni, mégse látták a rádiót, nem hogy megtalálták volna.
Hát Pista, ezeket akartam elmondani, helyszíni tudósításként. És még valamit. Igazad lett. Az idei bor tényleg az évszázad bora lesz. Belőle a követlező küldeményemmel megy. Csak ahogyan tisztelőid számát ismerem, tehervonatot kellene indítani az égbe. Márpedig ilyen csodákra csak te lennél képes
Szívügyünk Bicske - Újraindul a bányarakodó a bicskei vasútállomás utcájában, bicskei családok szomszédságában?
Címkék: vélemény nagyállomás
2021.03.29. 12:51
Másfél éve tartották a Nagy Táblaavató Ünnepséget a Nagyállomáson. Többen felsorakoztak az óriásposzter alá, készült sok szép kép. Taps. A bicskei vasútállomáson azóta se történt semmi érdemi.
Akkor azt is mondták, hogy a Móricz Zsigmond utcában, ahol az ott élők portáival szemben bányarakodó működik, megszűnik ez a borzalom. Azt mondták, ki fog épülni a külső rakodó pl. az egykori bauxitrakodó helyén. Ez nem történt meg. Nem épült ki. Vagyis a Bicske belterületén működő bányarakodó nem szűnt meg, csak szünetelt működése. Korábban ezt a belső rakodót, ami megkeseríti a bicskei családok életét, lepucolták, levonultak és abban kezdtek bízni a környéken, hogy ennek végleg vége.
Tegnap tucatnyi vagon húztak a területre. A külső rakodóhoz kicsit többet. Tűzoltók is érkeztek és félórát locsolták a területet és az utat. Most pedig megkezdődhet a szállítás a miniszterelnök családtagjainak birtokában álló cég részéről? Vagyis érkeznek a kőszállítmányok Gántról Bicskére közúton, a poros úton e bicskei házak előtt, szemben pedig leborítják? Ezután munkagép fordulgat és megkapolja az összes vagont és kezdődik előről minden? Zaj és por?
Van polgármestere és alpolgármestere a városnak? van jegyző? Van testület? Van önkormányzati képviselője a területnek? Van országgyűlési képviselőnk? Latba vetik érdekérvenyesítő képességüket a város lakóinak alapvető érdekeiért? Ez itt a kérdés.
Ismert persze, a minek vettek ott házat című jóindulatú, okos és megértő továbbá segíteni akaró ellenérv. A vonatok zaját megszokták. A rakodás is elfogadható lenne, de pl. csakis csomagolt árú esetén. Mert a zajhoz hozzászoktak, de a porhoz és a szállítás és elszállítás sokkal nagyobb zajához nem lehet. Egy bányrakodó belterületi működtetése, mintha a mi utcánk másik felén lenne szemközt - minden határon túlmegy. Jól rávilágít arra megint, hogy van akinek mindent lehet és van aki ezt hagyja és asszisztál ehhez. Érdemes lenne a tisztességesnek nevezhető képviselői, polgármesteri eljárás érdekében megtalálni a megoldást és kiállni a bicskeiek mellett.
Első itteni cikkeink után kitettek egy sebességkorlátozó táblát, mert minél nagyobb sebességgel érkeztek a vontatók, annál nagyobb volt a por és a zaj. Kontroll nem igazán volt, maradt minden a régi. A lakók kérésére, ami itt is megjelent, megkezdték a locsolást. Ami nem jelent megoldást, mert a földön fekvő portömegben hamar eltűnik a víz és továbbra is terjeng a száraz por beszállítás, lerakás és felpakolás idején. A megoldás a külső rakodó kiépítése, bővítése. Nem csak beszélni kellene róla másfél évente a legújabb óriásposzter alatt.
Közteret neveznek el Budapesten az egykori bicskei menekülttábor egyik lakójáról
Címkék: erdély helytörténet menekülttábor csabdi
2021.03.27. 23:24
Az 1990-es marosvásárhelyi magyarellenes pogrom idején a magyarok védelmére kelő hidegvölgyi cigányokat vezette a tér névadója – olvasható az Index cikkében.
Kihallgatásának első hetében minden nap nagyon megverték, kínozták.
A Bicskei Menekülteket Befogadó Állomás az Index hírében nem szerepel. Ha viszont a Nyugati pályaudvar közelében fekvő tér névadójáról a Wikipédián olvasunk, akkor rátalálunk Bicskére és Csabdira. (Csabdi nevét rosszul írták a szócikkben.) Rövid ideig menedékkérőként lakott Bicskén.
Hajléktalanként hunyt el Budapesten 2009-ben.
Friss kommentek