A Bicskei Szó kéri a kritikus, építő, végiggondolt, emberséges hozzászólásokat, bennük valódi tartalommal, kérdéssel, információval, érvvel stb. A csoportokat és személyeket bántó, megbélyegző tehát színvonaltalan hozzászólásokat saját belátásunk alapján töröljük. Olyanokat írjunk le, amiket saját nevünkkel is vállalnánk a nyilvánosság előtt. - A szerk.
A járőrök Bicskén, a Csabdi utcában ellenőriztek 2021. augusztus 8-án délelőtt egy 28 éves gépkocsivezetőt. A helyi illetőségű nő a Szent István utca felől a Csabdi utca irányába haladt a gépjárművével, amikor a rendőrök intézkedés alá vonták és megállapították, hogy a nő egyáltalán nem rendelkezik vezetői engedéllyel. A sofőrrel szemben előállítását követően feljelentést kezdeményeztek a rendőrök. /FMRFK/
Ma 80 éve hunyt el "Szentistváni Babits Mihály, teljes nevén: Babits Mihály László Ákos (Szekszárd, 1883. november 26. – Budapest, Krisztinaváros, 1941. augusztus 4.) költő, író, irodalomtörténész, műfordító, a 20. század eleji magyar irodalom jelentős alakja, a Nyugat első nemzedékének tagja. Török Sophie (Tanner Ilona) férje, Babits Ildikó nevelőapja."
A bicskei születésű Lakatos István író, költő, műfordító Babits özvegyének Bicskén írott képeslapjának közlése érdekében a Bicskei Szó engedélyt kért az Országos Széchenyi Könyvtár Kéziratárától, hiszen ezt a kincset (is) ott őrzik. Az 56-os tevékenységéért elítélt, a Kossuth-díj mellett sok egyéb elismerést kiérdemlő Lakatosról a Bicskei Szó vendégoldalán jelent meg egy bicskei vendégszerző kiváló írása, amivel elértük, hogy legalább egy emléktáblája legyen Bicskén.
Ez az írás Lakatos Istvántól különleges. Babits özvegyéről (Tanner Ilona vagyis Török Sophie) és a költő nevelt lányáról, Babits Ildikóról szól. Mivel azonban Ildikó és a magas, kedves természetű, magára különösen adó bicskei születésű férfi között sokkal többről volt szó, mint szimpla ismeretségről, erről is olvashatunk.
Babitsról és életművéről a magyar-latin szakos középiskolai tanár nagy műveltsége, katolikus volta, Esztergom- Előhegyen (ott is van ilyen) vásárolt házuk jut eszembe. És még valami.
Ha lenne egy kiskutyám, én is Ádáznak nevezném. A Babits család kutyája is ezt a jó kis nevet viselte. Prockl Amandának és más helyi állatvédőknek is könnyeden felvetem, hogyha gondolják, adják ezt a nevet egy általuk megmentett ebnek, az Ádáz kutyáját szerető nagy magyar költő centenáriumának évében. Mivel kutyák ezreiről gondoskodott ez a csapat, Ádáz már biztos volt.
(Szerény gyűjteményben van egy Török Sophie versesköny. "Sirató" a címe. Az özvegy verseit 1948-ban, Babits születésének 65. évfordulóján adta ki a Baumgartner Ferenc Irodalmi Alapítvány. Összesen 500 db számozott példány jött ki ebből a "Terézvárosi nyomda" kapuján. A 390-es számmal ellátott az enyém. Török Sophie (természetesen kézzel írva) a szintén özvegy Szerb Antalnénak dedikálta ezt a példányt. Az elhurcolt Szerb Antalt 1945 telén a nyilasok ölték meg Balfon. Legyengült, beteg, bántalmazott munkaszolgálatos volt.. Szerb nevéhez kultikus művek kötődnek. Sajnos 2020-tól már nem része a Nemzeti alaptantervnek.)
Összesen öt bicskei indult a downhill kerékpárosok országos bajnokságán! Nem egy, nem három, hanem öt! Kauda Ákos, Keresztes Péter, Németh Ádám, Váradi Patrik és Vitai Krisztián a nevezési listán szereplő öt, Bicske jó hírnevét öregbítő kerékpáros akrobata. A Bakonyban, Eplény mellett csapattak le egy nagy hegyről a sáros erdei ösvényen. A videókon szereplő közvetítések magukért beszélnek. Szép volt Ádám, Ákos, Krisztián, Patrik és Péter! A 225 fős nemzetközi mezőnyről elmondhatjuk, hogy minden 45. versenyző bicskei volt.
A Red Company Downhill Országos Bajnokság 2021 vasárnapi döntője:
A bicskei Németh Ádám többszörös bajnok downhill kerékpár versenyző (és crossmotorversenyző) tegnapi, a Bakonyban, Eplényben elért eredményéről írt olvasónk.
Olvasónk kis-nagyfia rajong ezekért a sportokért és követi a bicskei Németh Ádám pályfautását. Ez a kép 2017. májusában készült és a Facebook profilja a forrása. Májusi eső aranyat ér.
"Tegnap,egy bicskei fiatalember szép eredményt ért el terepbringában. (Az esős bringás posztodról jutott eszembe.) Na őket is elkapta az eső, még jobban mint téged. És ő nem térkövön ment, mint te, hanem full taknyos sáron zúztak a nagy hegyről le Eplénynél, nagyokat repülve, sziklakertekben landolva. Félelmetes.
Németh Ádám bár már régóta crossmotorral tolja, ebben az országos bajnokságban, ami évente van, szintén indul.
Ha jól látom, most 12.helyezett lett, de iszonyat sok versenyzőből. Ez a felvétel hosszú, viszont végig nagyon érdekes, látványos, akrobatikus. ha nincs időd végignézni, állítsd 1 óra 50 perchez és pár percen belül meglátod Ádámot a cél előtt, még azt is bemondják, hogy bicskei és azt is, hogy milyen eredményes. Elismeréssel szólnak róla. https://www.facebook.com/watch/live/?v=422892292301558&ref=watch_permalink
Többszörös bajnok.
Fiam totál bele van zúg zúgva ebbe az egész sportágba, amitől én nagyon féltem. Megnéztük tegnap hogyan csinálják a nagyok. Hát őkelme még lelkesebb lett. Én pedig még jobban félek. No, de az anyák ilyenek."
Beírtam a keresőbe a Németh Ádám downhill-t és sokat írnak róla. Egy 2019-es bekezdés a bringasport.hu-ról: "Ádámról tudni érdemes, hogy a Downhill Országos Bajnokságok történelmében 2012 óta folyamatosan valamelyik kategória dobogóján áll, ráadásul egy Junior és három Merev győzelemmel is büszkélkedhet. Esélyeit csak az ronthatta, hogy az OB előtt egy héttel sikerült eltörnie a kisujját, de a bicskei srácot ismerve ez nagy megálljt nem jelentett neki és vitte is az első futamot."
Száguldozás és gyorsulási mutatványozás jellemzi Bicske belterületi útjait. Bekanyarodik a motoros vagy az autós, két sarokkal odébb megint befordul, de azért az "élményért" feltekeri magát minimum nyolcvanra akár egy 30-40 km/h-ra korlátozott szakaszban is. Akkor is, ha gyermekintézmény előtt húz el. A főutca, a Vörösmarty utca, a Prohászka, a Kossuth és a Kisfaludy mint sztráda egyeseknek. De ez az egész város területén jellemző. Az sem zavarja őket, hogy járművük olykor oly hangos, hogy az zavaró. Ez a büszkeségük. Ez az önkifejezésük. Én jól ismerek és tisztelek autósokat, motorosokat, akik tartják és világ életükben tartották magukat a szabályokhoz, mert ha nem is rajonganak az előírásokért, de kisujjukban van és tudják azt is, hogy a szabályok értünk-értük vannak. A füstös és dübörgő száguldozók, akik járműveit adott állapotban a műszakin sem engednék át, minden közlekedőt égetnek, mert sajnos hajlamos az ember általános ítéletet mondani. Néha nem akarom elhinni, hogy vezetői engedélyük van. Sokkal többen vannak Bicskén, akik betartják a szabályokat. Ők a széles tömeg. A magát törvényen kívülinek érző szűkebb réteg műveli ezt, de sajnos egyre többen vannak Bicske utcáin, mert egyre felbátorodnak, ugyanis szabálysértéseiknek valószínűleg semmi következménye. Hogyan lehetséges az, hogy e balesetveszélyes, szinte orosz ruletthez hasonlító tevékenységüket, amiben a szerencse faktornak jelentős a része (vö.: nem lép elé egy kisgyerek stb.) feltételezésem szerint szankció nélkül megússzák és ezt megengedhetik maguknak Bicskén? Véleményem szerint három pontban foglalható össze: 1. A poltikának kedvez a hatóság. Valószínűleg ugyanis a poltikának akar megfelelni, amitől itt minden függ és nem lép fel kellőképpen a közlekedésben, mert tévesen azt hiszi, hogy az embereknek ezt meg kell hagyni, az emberek kedvét nem szabad elrontani holmi számonkéréssel. Azért gondolhatja ezt, mert ez a politikának is érdeke, hogy ne legyen elrontva a "zemeberek" jó hangulata. Ez azért tévedés a politika és a hatóság részéről is, mert sokkal többen vagyunk Bicskén, akik kimondatlanul is elvárnánk a rendtételt, a határozottabb, konzekvensebb fellépést a deviáns közlekedési modorral kapcsolatban. Mert ha ezt így továbbra is hagyják, Bicskén még jobban felbátorodnak a szabálysértők sebesség, levegő- és zajszennyezés tekintetlben - a mi szívügyünk Bicske az ő kis paradicsomuk lesz. Már most is remekül érzik magukat. Mi meg nézhetünk ki a fejükből. A téren sétáltunk egy este. Egy túramotor, talán bömös haladt szép nyugodtan gyönyörű basszussal a Kossuth térről kifelé, a Kossuth utca irányába. Öröm volt látni és hallgatni. Ment vagy 40-el. Miért nem lehet ezt így egy településen belül? De autósókból is sokkal de sokkal több az, aki tekintettel van másokra és nem néz keresztül a környezetén. 2. Lehet, hogy nincs rá elég ember a bicskei rendőrségen vagy a rendőri jelenlét nem megfelelő, mert sok a dolguk, nagy a terület és nincsenek elegen és/vagy nincs elég eszköz. Az eszközállományról fogalmam sincs. De mivel pontosan tudták, hogy mekkora az illetékességi terület, megkaphatták, meg kellett hogy kapják a "szerszámokat" is. Úgy vélem, hogy szemmel látható a folyamatosan cserélődésből, hogy jönnek-mennek a fiatal rendőrök. Nem tudom, hogy szerelnek le vagy mennek máshová, de inkább az első. Az anyagi megbecsülés országos hiánya közismert. A városnak érdeke lenne, hogy akár a volt menekülttábor új részén, akár a megvásárolt ingatlanokban olyan lakhatási lehetőséget biztosítsanak fiatal rendőröknek, ami azt hiszem az önkormányzat részéről is támogatott, de a BM felől biztos. Azért kellene még több támogatás, mert marasztalni kell őket valahogyan, mert ha ők innen elmennek, akkor az újak helyismeret nélkül érkeznek. És ez a tendencia most, feltételezésem szerint. Tudom, hogy a politikusi javadalmakhoz képest krajcáros kis fizetésükből nem tudnak megélni, nemhogy félretenni, ha az albérletet fizetik. Még akkor is, ha azon is van támogatás innen-onnan. El kéne dönteni, hogy mit akarunk. 3. A harmadik lehetőség az, hogy a fentiek együtt jelen vannak a probléma mögött és még másik is hozzájöhet, amiről én nem tudhatok.
Beszélgettem egy régi barátommal, aki egy forgalmas megyeszéhelyen él és jól ismeri azt is, ami itt megy Bicskén. Azt mondta, hogy náluk olyan a seriff és a kis seriffek, hogy ott teljesen korrektül, kérlelhetetlenül zajlanak a rendőri intézkedések. Nincs pardon. A közlekedők 90% már jól tudja, hogy hol jár, hogy mit lehet, mit nem, be is tartják a szabályokat. A közúti közlekedésben való viselkedés pontos makettje a társadalom aktuális állapotának. Tükör. Nézzetek bele. Így van ez nemcsak egy ország, hanem kisebb régiók tekintetében is. Hallottam egy remek viccet Zsámbékon. Az argentin származású Ferenc pápa - még hivatalba lépése előtt -, barátian azt kérdezte német elődjétől, hogy vajon tudja-e, többnyire hogyan lesznek öngyilkosok az argentinok? A válasz: felmásznak hatalmas egójukra és levetik magukat onnan. Bicske útjain is hatalmas egók érzik magukat remekül, semmi nem számít, egyedül ők... Kérem szépen, ezen kellene változtatni - igen tisztelt önkormányzati választott vezetés és rendőkapitányság.
Az Akácfa utcában, az Akácfa-Kerecsendi utcák sarkának közelében található üzlethelyiségek előtt, amik a BTC-pályákkal szemben találhatók. Köszönöm olvasónknak. Személyesen még nem láttam, de a képre nagyítva megtaláltam a www.hasznaltsutoolajbegyujtes.hu oldalt, ami gyakorlatilag használati utasítás is.
Később újabb jelzés érkezett egy másik olvasótól:
a sútőolaj gyűjtő poszthoz egy kiegészítés, mert láthatóan az önkormányzat nem erőlteti magát a promóval. három helyen, a Kakas Óvoda parkolójában, a piactér bejáratánál és az Akácfa utcai bolt előtt érhető el.
"Keresd meg a szövegben: - hol említik, hogy az EU finanszírozza? - hol említik, hogy 30 nappal az önkormányzati választások után meg kellett volna történnie az első kapavágásnak az ígéret szerint?" Olvasónk írta mindezt, amihez a Bicskei Újság 4. oldaláról készült fotót mellékelte. Természetesen nincs a sorok között, hogy a Bicske vasútálomás és az "intermodális" varázsszóval jelölt, régóta tervezett és várt fejlesztés jelentős részben az Európai Unió pályázati forrásából valósulhat meg. A közlekedéspolitikáért felelős államtitkár azt mondja a cikk szerint, hogy az első ütem nettó 10 milliárd forintból létesül. Hogy ez az összeg milyen forrás, az a cikk szerint nem hangzik el, hiszen a cikkben nem szerepel. Nem tudjuk, hogy a helyszínen kiejtette-e az EU nevét Bálint Istvánné polgármester vagy bárki más, azonban az biztos, hogy a kiadvány erről szóló tudósítása egyáltalán nem írja a polgármester szerint Bicske soha nem látott fejlődését elindító projekt EU-s hátterét.
Természetesen az sincs a szövegben, hogy az első ígéretek szerint a (legutóbbi) önkormányzati választások után 30 napon belül megkezdték volna a munkálatokat. Hab a tortán, hogy a szöveg már az első sorokban megszólja mindazokat, akik (például a részint bányarakodónak használt Nagyállomás közelében is vagy bárhol Bicskén) elvesztették minden reményüket és az eltelt hosszú idő miatt azt mondták, hogy nem lesz ebből semmi. A Bicskei Szó már hetekkel ezelőtt hírt adott arról, hogy az útépítő munkálatok megkezdődtek. Csákvár és a Vál-völgye felől. Egy Bicske külterületén álló, vasútvonalat átívelő híd épül, vagyis a felcsúti körforgalomtól a Nagyállomásig új út vezet majd, ami könnyebben elérhetővé teszi a főutcát és a központot is. Sem a településen belüli, sem az 1-es főútvonalat igénybevevő kerülő nem lesz szükséges, ha Bicskére vagy Bicskéről jövünk-megyünk.
Tessely Zoltán országgyűlési képviselő megígérte, hogy a következő ciklusban megépül a körforgalom a Tatai út-Óbarok átjáróban az 1-es főútvonalon.
Ez is valami, reménykedjünk. Persze, az ígéret nem kerül semmibe. És nem ez az első. Sok hivatali éve lehetett volna már az ex-polgármester-biztos-elnök-képviselő úrnak a megvalósításra a jelenlegi és előző polgármesterrel együtt. Nem tették, nem tette. Nem tartotta elég fontosnak, hogy mindent megmozgasson érte. Most pedig, a kampány kezdetén mintha megpendülne a hangvilla, ismét megígéri, mert egy helyi önkormányzati képviselő petíciója ismét felszínre hozta a körforgalom szükségességét.
A "fiatal demokrata" kifejezte nem tetszését azzal kapcsolatban is, hogy nemcsak bicskeiek írták alá azt a körforgalmat követelő petíciót, amit Molnár Dániel bicskei képviselő indított el.
Az előljáró figyelmébe ajánljuk azt a számára is jól ismert tényt, hogy a magyar közutakon nemcsak bicskeiek közlekednek. Egy nagyobb biztonságot garantáló körforgalom közös érdek. Különösen így van ez a közeli településeken élő, akár nem bicskei aláírók részéről is. Ha pedig arra céloz, hogy momentumosok írták alá pl. Budapestről, akik sosem jártak itt? Mondja, kérem, egy fideszes szavazó egy belső platformon közzétett témában mit nem írna alá? Előtte megnézné saját lakcímkártyáját? Mert ez a fideszeseknél is így lenne a Fidesz által kezdeményezett online petíció esetén mint most. És semmiféle szabályt nem sértene. Lényegtelen irányba indult a választott magyarázkodása, további szóra sem érdemes.
Hangulatkeltőnek nevezi a petíciót az egyenlők között az első. Ez a szerencsétlen kifejezés, mármint a hangulatkeltő - Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában örzött jelentések szóhasználatát idézi. Kelteni pedig a haragos hangulatot azért sem kellett, mert nem egy évtized, hanem már évtizedek óta megoldásra váró probléma ez a valójában apró és veszélyes hiányosság.
Minap egy nyilvános fórumbeszélgetés résztvevőjeként leírtam, hogy 2009 körül a körforgalom érdekében írott cikkemet követően informálisan megüzenték nekem a Kossuth téri toronyházból, hogy "nyitott kapukat döngetsz".
Most is ugyanezt a kifejezést használja a képviseletünkben eljáró, (akinek neve mindeközben még Vörösmarty Mihály szülőházának falára is felkéredzkedett - nagyon szerényen - márványtáblára vésve.) Azt mondja most is, hogy nyitott kapukat döngetnek a kezdeményezők. De könyörgök, már évtizedek óta?! Másrészt, kérem a kormánybiztost, vegye figyelembe a szólás valódi jelentését annak használatakor (hiszen a nyelvében él a nemzet).
Aki nyitott kapukat dönget, olyasmit követel, ami már megvalósult, létrejött.
Márpedig itt e tárgyban semmi sem valósult meg, semmi sem jött létre.
A korifeus figyelmébe ajánljuk Felcsút körforgalmát. Halálos áldozatokat követelő baleset után építettek meg. Itt nálunk, itt a sokkal forgalmasabb főúton ezt ne várjuk meg.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata a Bihari utca és a Vörösmarty utca kereszteződésénél található vasút feletti átjárón 2021. július 14-én 18 óra 40 perckor történt balesetről adott tájékoztatást.
Személyi sérüléssel végződő közlekedési baleset történt. A rendelkezésre álló adatok alapján egy 32 éves férfi a város belterületén közlekedett személygépkocsijával, azonban a hídhoz érve a balra ívelő útkanyarban áttérve a jobb oldalra, a hídon elhelyezett korlátnak ütközött és a gépjármű az oldalára borult. A rendőrség vizsgálja a baleset bekövetkezésének körülményeit.
"A térkép alsó részén, a sokkal későbbi (és egykori) MHSZ lőtér közelében volt egy kis bicskei tó. Felül, most az autópálya szeli át szintén egy kis tó - feltételezheztően a Szentlászló malom része lehetett, de már nem létezik. Benn a városban a Sefcsik-féle bőrgyár is vízre épült, lassan feltöltjük. (Na nem vízzel.) A Káposztás.... Persze, régi álom volt az uszoda és inkább Bicske Szíve Park, mint sittel feltöltött terület a központban. De miért mindig olyan területekre csapunk le, ami a cspadék és élővizes keringésben nagy szerepet játszanak? Utóbbihoz ért pl. a Lucernás-árokból és a Szélescsapásról érkező cspadékvíz. Időszaki tározóként működtek. A térkép bal oldalán a Fekete-tó, gondolom több ezer éve ott volt. Jelenleg feltöltés alatt. Jól tudom, hogy mi vagyunk a természetvédők meg a biók, és a zöldek?" Az ember mohó és úgy gondolja, meg tudja változtatni a természetet. Igen, tudja, legfeljebb néha nyekereg, hogy a szélsőséges idő károkat okoz. Ezek a mély fekvésű területek természetes tározók voltak, szabályozták, csökkentették a 'szélsőséges' idő károkozásait, vizes élőhelyet biztosítottak. Az ember, a földműves számára haszontalan területet át kell alakítani, mert nem hoz hasznot, elesik a földalapú támogatástól. Mivel ennek részese az önkormányzat is, ne is várjunk változást, kritikát. A Fekete-tó területére 20 éve még záportározót terveztek, most a Tatai út árkaiból kikerülő földdel töltik fel. Mint ahogyan sok-sok töltést vittek a "Lajtha-ház" területére vagyis az egykori Sefcsik-bőrgyárhoz. Ezek később okozhatnak meglepetéseket, de ki törődik most ezzel az árvízvédelmi övárokkal sem rendelkező Bicskén?
Nagyon jó érzés egy országra szóló jó hír apró kis bicskei vonatkozására bukkani.
Először is magyar teniszező legutóbb 73 éve jutott el a negyeddöntőig a világ leghíresebb és legfontosabb teniszversenyén. Fucsovics Márton negyeddöntőbe jutott a wimbledoni teniszbajnokságon. Szerdán a világelső Novak Djokovic lesz Fucsovics Márton ellenfele.
A magyar teniszfenomén két évvel ezelőtt járt Bicskén és Bob névre hallgató kiskutyájával tért haza. A kb. kétéves bicskei képen, amin két kutya mögött egy kiskutya látszik, Bob testvére látható, mint Bicske és vidéke legkeményebb kutyakölyke. Ő ma is Bicskén éli életét.
A KutyaOvi - Prockl Amanda vezette közösség munkája és médiaszereplései által - országos, abszolút pozitív előjelű hírnevet szerzett önmagának és Bicskének.
Itt helyben öröm volt az is, amikor állatvédő tevékenységük mellett olyan karitatív munkáikban vállalhatott némi részt közleményeivel a Bicskei Szó is, amikor nélkülözésben élő bicskei embereken segítettek - ésszel és szívvel.
A közszolgálati munkában élenjáró, itt élőkön is segítő, a település jó hírnevét öregbítő, kiváló közösséget hivatalos elismerést érdemel. Biztos, hogy eljön az ideje.
Visszatérve a teniszvilág csúcsain járó nagyszerű sportolóra: szerdán szurkolhatunk érte élete legnagyobb partijában, amikor a világ legjobbjával szemben lép pályára.
Bob egyéb elfoglaltságai miatt és érthető módon nem tervezi megnézni a közvtítést továbbá az érdeklődése is más. Nem lehetünk mindenben egyformák...
A korábbi vasúti "plakátavató ünnepség" ezúttal elmaradt, enélkül került ki az új poszter a Nagyállomásra. Az EU-s támogatást jelző logó is szerepel a plakáton. Ellentétben a korábbival, amire ez alapinformáció nem került fel.
Ellentmondásban állhat ez azzal a központi sugalmazással (finom kifejezés), miszerint "Soros György és Brüsszel" rosszat akar nekünk, magyaroknak, a kormány pedig jót. (Az új, végletekig leegyszerűsített nemzeti konzultációról azt lehet olvasni, hogy e vonatkozásban épp csak az x-et nem húzzák be helyettünk.)
De a lényeg, hogy az EU hátterű fejlesztés a Tatai útról a vasút felé nézve már egyértelműen látható. Hosszas várakozás után elkezdődött a kivitelezés, lassan egyre látványosabb formát ölt.
Az IKOP vagyis az INTEGRÁLT KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM az anyagi forrás, így egyértelmű a finanszírozás az állami mellett. Az IKOP társfinanszírozója ugyanis az EU.
Szerepel a Bicskei Újságban egy több céget felsoroló, EU mentes műszaki leírás. (Hát de hogy nézne az ki, de nem?!)
Jó néhány kérdés fogalmazódhatott meg az érdeklődő laikusokban a végleges tervekkel kapcsolatban, itt lenne tehát az ideje a minden részletre kiterjedő tájékoztatásnak.
Igazán meleg nyár van. Az ember igyekszik kevés időt tölteni a napon. Természetesen az autójával is próbál árnyékban parkolni. Az utcában, ahol felnőttem és manapság déltől estig dolgom van ott, éppen úgy esik, hogy a túloldal árnyékos. Én szívesen parkolok oda. Ennek azonban nem mindenki örül. A szembeszomszéd megkért, hogy ne parkoljak az ő oldalukra, mert a diófák levelét ő szokta összeszedni és a füvet is ő nyírja a fák alatt. A múltkor pedig, amikor autót váltott, mert nekik három is van, az én parkoló autóm akadályozta a kilátásban. Megígértem, hogy egy kicsit arrébb fogok állni, de mivel közterületről van szó, ezek után is igénybe fogom venni. Arrébb is parkoltam, nehogy gond legyen. De lett. Most meg a másik szomszéd jelezte, hogy bizony neki is útban vagyok. Nekik is három autójuk van, és az egyikkel épp ott szeretne parkolni a bejárója mellett. Mondtam, hogy ez nem gond, igyekszem majd úgy parkolni, hogy ez a hely szabad maradjon. Na, de a párja azért még hozzátette, hogy mégiscsak jobb lenne, ha egyáltalán nem parkolnék ott, mert hogy ők tartják azt a részt rendben, nyírják a füvet és szedik össze a faleveleket.
Kérem szépen! Örülök, hogy ennyi szorgos ember él ebben az utcában. És örülök annak, hogy ennyi szorgos ember ÉLT ebben az utcában valaha (akikkel én, és a családom mindig is jóban voltunk). Akik ezeket a fákat, úgy 30-40 évvel ezelőtt, még facsemeteként megvették, elültették (talán többször is, mert a vandálok sokszor próbálgatják ilyen csemetéken az erejüket), locsolták, gondozták. Azok a nénik és bácsik, akikkel ismertük egymást, sokszor elbeszélgettünk, süteményt cseréltünk, jó szomszédi viszonyt ápoltunk. Akiknek a sírjára néha még virágot viszek édesanyámmal.
Kedves és kedvetlen Szomszédok! Egyet biztosan tudok ígérni; előttünk a járdát (az Önök oldalán nincs) mindig használhatják. Igaz, hogy mi takarítjuk, mi szedjük össze a szemetet mellőle, télen pedig mi jégtelenítjük vagy lapátoljuk róla a havat. Az utcai részre kiültetett virágokban pedig mindig gyönyörködhetnek, és ha bármelyikből tövet szeretnének, anyukám biztosan adni fog belőle.
Takács József, a "Bicskei Egységes Művelődési Központ és Könyvtár" (ismételt gratuláció a már régebbi névadáshoz - a szerk.) új igazgatója rendőrségi szóvivőként is dolgozott Győr-Sopron megyében. Egy rendőrségi hírben rendőr őrnagyként szerepel.
Bicske város önkormányzata néhány éve Takács Józsefet bízta meg azzal, hogy a Bicskei TV-t Komárom-Esztergom megyei lakosként működtesse. Akkoriban úgy fogalmaztunk, hogy nem elegendő a polgármester számára a facebook-on folytatott selfie-marketing. Egy alkalommal Takács József forrásjelölés nélkül olvasta fel a Bicskei Szó munkáját, sőt, egy fotónkat is felhasználta, ami nagy öröm lenne az alkotó számára. De anélkül tette, hogy kimondja vagy ráírja: a Bicskei Szó munkája. Pedig a forrásjelölés alap a "serious" sajtóban
Mintegy két hónapja a Művelődési Központ igazgatója.
Egy videóban, ami a Művház 200 millió forintos pályázati és önkormányzati forrásból végzett újjáépüléséről is szól, az igazgató önmagáról is beszél egyes szám harmadik személyben - önmagát "fiatal szakemberként" meghatározva.
A rendőrtiszti végzettsége mellett nyilván kommunikációs diplomával is bír, mert enélkül valószínűleg nem is lehetett volna sem a rendőrségi kommunikációs szolgálat tagja, sem szóvivője.
Észrevettük, hogy a Komárom-Esztergom megyei Kisbér művelődési intézményét is Takács József nevű igazgató vezeti. Ez egy nem ritka név. Tehát nem biztos, hogy ugyanarról a személyről van szó. De az már valószínűsíti, hogy ebben a megyében él vagy élt a bicskei új vezető. Az pedig biztossá teszi az azonosságot, hogy Kisbéren ugyanazokat a roppant szellemes tartalmakat osztja az "újjászületett" bicskei intézmény Fb-csoportjában nap mint nap, mint amit Kisbéren is. Két legyet üt egy csapásra, mindannyiunk kulturális feltöltekezése érdekében. Az ottani honlapon még Takács József szerepel, de Bicskén még nem látható az ő neve. Persze, ez átmeneti állapotot is jelenthet.
A magyar válogatott nyerte meg a versenyt és jutott fel a második ligába. Ehhez Varga Gréta egy 2. hellyel és 8 ponttal járult hozzá 1500 méteres síkfutásban.
A képen Tóthné Stupián Anikó edző és Varga Gréta magyar bajnok és válogatott csapatával Eb-helyezett. A friss hírről, a magyar bajnokságról itt a videó: https://www.facebook.com/magyaratletika/posts/10159634003273969 Ezen a fotón Varga Gréta nem szerepel, de a cikkben igen: https://www.runnersworld.hu/csapat-eb-atletikai-valogatott-141162?fbclid=IwAR3yDHbB1YAmP7PuZXsIe3dki3bub6S2Bqx8GHOEHKy8zWTIbz0jDpaiyAU A bicskei szálról fogalmam sem volt. Történt, hogy a nagy-nagy futballszezonban megosztottam ezt a régebbinek tűnő Eb nyertes hírt, hogy itt ilyen is van és ez nem nagyon kapott publicitást. Aztán látom ám, hogy Száraz Rita tanárnő kommentjében külön gratulál Varga Grétának, amit egy like-al a bajnok édesapja köszön meg. Csak nem...?! Bicske? Vagy Csabdi? Mert Rita ott tanít. Nagy örömmel fogadom Rita válaszát. Elmondom, hogy hírt írok belőle, el fogom neki küldeni további építés céljából és azért, hogy legyen kedves továbbküldeni Varga Grétának és szüleinek, hogy GRATULÁLUNK a bicskei olvasóink nevében és legyenek szívesek válaszolni pár kérdésre, hogy olvasóink megismerhessék Grétát. Mint megtudtam, a család a Balaton mellett él, Gréta pedig a Veszprémi (Varga utcában!) található Sportolj Velünk Sportegyesületnek a versenyzője. - Büszke vagyok erre a kislányra, régóta figyelem sportkarrierjét - kezdi Rita. - Gréta apukája, Varga Laci. Nálam kb. két évvel idősebb. Az egykori 1-es iskolába járt, majd a Vajda Gimibe. Vagány, barátságos, eszméletlen humorérzékű srác volt mindig is. Varga Laci oldalán olyan gyorsan pörögnek a csodás hírek, a mesés eredmények, hogy követni sem tudom sokszor.Az édesapa, Varga László így mutatja be a családját:⦁ Nagyon örülök a megkeresésnek, köszönöm! Valóban Bicskén születtem, feleségem balatonakarattyai, jelenleg is itt élünk. 96-ban kerültem Balatonkenese Honvéd üdülőbe katonának, itt ismerkedtem meg Julcsival, a feleségemmel és itt ragadtam.Édesapám Varga László (Puli), Édesanyám Takács Éva, mindketten bicskei születésűek. A Diófa utcában laktunk, majd 12 éves koromtól a Vasvári utcában szüleimmel, testvéreimmel. Azóta ők már Tatabányán élnek.Apai nagyszüleim nagyon vallásosak voltak, Nagyapám volt hosszú ideig, haláláig a sekrestyés a katolikus templomban. Anyai Nagypapám pedig vasutas volt.Édesapám testvére, Varga János (Kokó) sajnos már meghalt. Ő volt a bicskei focicsapat szíve-lelke hosszú évekig. (Láthattuk sokszor, amint a sérült játékosokhoz szalad be segédként az ellátás érdekében - a szerk.) ⦁ Hogyan kezdődött Gréta sportkarrierje? A sport szeretete kicsit családi vonás is? ⦁ Gréta 12 évesen kezdett futni, egy iskolai futóversenyen figyelt fel rá Tóthné Stupián Anikó, aki jelenleg is az edzője. Gréti nyilván tehetséges, de hihetetlenül szorgalmas és akaratos is. A kitűzött célért fegyelmezetten és tudatosan edz. Valóban, a sport szeretete családi vonás is. Feleségem és én is indultunk anno iskolai futóversenyeken, apu is és én is fociztam. Apu fiatal korában, kemény jobbhátvéd volt, azt mondják én is jó focista voltam. ⦁ Vajon mit rejt a jövő? Milyen céljai vannak Grétinek? ⦁ Nem könnyű a válasz. Mindenki olimpiai bajnok szeretne lenni, de ami Gréti fő száma a 3000 m akadály, hát abban európainak nincs könnyű dolga. Jelenleg az U20-as EB-re és az U20-AS VB-re készül gőzerővel. Sokszoros korosztályos bajnok és országos csúcstartó. Szombaton lett először szabadtéren Magyar bajnok és vasárnap futott U20as és U23-AS országos csúcsot fő számában. ⦁ Gréta egy igazi CSODA! Nem is ismerem, de tényleg hihetetlen öröm és büszkeség tölt el, ha olvashatok Róla! Még egyszer köszi a sok-sok információt! Vigyázzatok egymásra, továbbra is nagy szeretettel szurkolunk, most már egész Bicske is, ha a cikk megjelenik! Szeretettel ölelünk Benneteket a csodás Bicskéről! – búcsúzott az Édesapától Rita.
⦁ Hálás köszönet mindenkinek a sok drukkért és kedvességért! Igazán jól esik! Gréta is szeretettel üdvözöl minden bicskei szurkolót! – válaszolt Laci.
Azt mondta a néni a szaunában, hogy ő már sok mindent látott összesen 80 életévében, de ilyen szép és szépen gondozott szomorú fűzeket és abból is annyit egy helyen, mint itt - ő még soha.
A Vértes takaros kis falujának lakója. Ehhez a településhez tartozik több mint kedvenc helyem, Vitányvár, és a községen párszor "átcsapattunk" már kerékpáron. Elmondom, hogy ez az egész önkormányzati terület borzalmasan nézett ki, volt itt minden, míg aztán két-három bicskei család nem bírta nézni, nekilátott önkéntes munkával a városközponthoz méltóbbá tételéhez. Jó kis zöld sziget.
Sokan csatlakoztunk hozzájuk, dolgoztunk a parkért. A vizes helyet különösen szerető fűzfák úgy kerültek ide, hogy a bicskei parképítő családok összefogása meghirdette: adományozhat mindenki egy vagy akár több fűzcsemetét, pl. gyermekeik nevében. Végül az önkormányzati vezetés is felismerte, hogy immár be kell szállnia a terület szebbé tételébe. A fák és a park pedig azért tetszhetnek ennyire a vértessomlói néninek, mert a GESZ rendben tartja ezt a hat-hét hektárt. A fűzfa sétányon nagyon szépen igazítják a szomorú fűzek frizuráját. A járda fölött szintre nyírják, a Sárközi-árokra omló részt viszont meghagyják organikus stílusban.
Azt mondta, náluk is voltak hasonló összefogások. Amikor arról beszéltem, hoigy Várgesztes felől lejtmenetben milyen élmény kilométereket gurulni Vértessomló felé, elmondta, hogy szélesebb és jobb let az az út, megkérdezte, milyennek láttam a faluját. Mondtam, hogy tisztának és rendezettnek. S hogy elágazással szemben egy olyan pizzériába ültünk be kávézni, ami cukrászda is. Kérte nevetve, hogy ne magyarázzam el, melyikre gondolok, mert ilyen Somlón csak egy van. Tényleg. De azért azt még elmondtam, hogy Várgesztesre a gyönyörű Vérteskozmáról érkeztünk a Malom-úton, ami egy szurdok. Hogy ő gyalog is járt ott. Vérteskozmára Szárligetről mentünk, oda pedig Bicskéről. És mi volt az úticél? - kérdezte.
Tata.
"Jól van. Maga is a szépet keresi. Mást nem is érdemes. Már ha rám hallgat."
Nagyon tetszett (nekem is) a police.hu híre, a bicskei rendőr főtörzszázlós és rendőrkutyájának összedolgozása a bagolymentésért. Átvettem a hírt. Kicsit gazdagítottam és elküldtem a Magyar Madártani Egyesületnek. Azért tettem, mert szerettem volna megtudni, pontosan milyen fajta bagoly, mit kell róla tudni, hol olvasgathatnék róla. Egy külön posztban akartam volna ismét kitérni erre. Az MME Közönségszolgálata elmondta, hogy ez egy erdei fülesbagoly fióka. De azt is elmondták, mit kell tenni, ha legközelebb bárki magányos fiókát talál. A Bicskén élő igyekezetéről, emberi jóérzéséről, jószándékáról meg vannak győzödve. Amiről én alapból, hiszen régóta ismerem. Ez nem is kérdés. Jól nevelt kutyájának pedig eszébe sem jutott a fióka csontjait ropiként összetörni, hanem csak ugatta, jelzett a gazdának. Egyben jelenlétével kizárta, hogy környékbeli macska lakjon jól a helyszínen natúr bagolyszelettel. De álljon itt egy idézet a lejjebb linkelt cikkből:
"Az adatokból az is következik, hogy a települési fiókamentés alapvetően az emberek saját lelkiismeretének megnyugtatásáról, tenniakarás-igényének kielégítéséről szól, nem kis mértékben azért, mert sokan kicsi emberkéknek tekintik a madarakat, fiókákat – ami nagyon nagy hiba! Illetve nem akarják, nem tudják elfogadni, hogy a fiókák 70-80%-a mindenképpen elpusztul, el kell pusztulnia, ezért van belőlük ilyen sok – ez pedig a természet alap működési rendje, törvénye."
Amikor ezt elolvastam, márist tudtam, hogy tanáraink és szüleink is mondhatták ezt nekem más szavakkal. De már olyan régen volt, hogy elfelejtettem.
Az alábbiakban pedig Magyar Madártani Egyesület Közönségszolgálatának válaszlevelének részlete. (Amikor a balesetveszély, az áramütés veszélyének elkerülése érdekében a kistószegi gólyafészek emelésének elvi és gyakorlati lehetőségéről kérdeztem őket (kezdeményezve azt), akkor is hozzájuk fordultam.
"Náluk (erdei fülesbaglyok) igen gyakori hogy a fészekből kimásznak és a környező ágakon mozognak, de mivel ügyetlenek, ezért igen gyakran a földön végzik. Ott a szülők védelmezik és etetik is őket. Így a legszerencsésebb, ha esetleg vissza tudják vinni őt oda ahol találták. Ám ha több nap eltelt közben, akkor már nem biztos, hogy ott vannak még a szülők és testvérek. Ha mégis visszaviszik, akkor egy sűrű ágú fára, tujára érdemes feltenni leginkább.
Naponta kétszer, ugyanazt az 500 méteres szakaszt teszem meg Bicskén gyalogosan. Korán reggel mindig, majd dél felé és este is. Az ember óhatatlanul látja, hogy mennyire szemetes a járda és környéke. A hétvégén szaporodik a sörös és energiaitalos dobozokkal, hétköznap pedig vegyesen van szájmaszktól a papírzsebkendőig minden. A cigicsikkek (amik nagyon veszélyes környezetszennyezők) mindennaposak… Ha az ott lakók, nem szedik fel maguk előtt a járdáról, bizony sok, hetekig ott is marad. Néha kicsit átalakul vagy a szél odébb görgeti, másik helyet keresve a szemétnek.
Ma viszik a szelektív szemetet. Nagyon jó látni az utcán sorakozó egységes, új szemeteseket. Azt érezteti, hogy az emberek, a maguk részéről igyekeznek megtenni amit lehet a környezetért. Napok óta a fejemben volt, hogy ma reggel viszek magammal papírzsebkendőt és összeszedek pár műanyagflakont az útról, ahol járok. Néhány flakon már ismerős volt. Egyszerűen felvettem és a következő kirakott szelektívgyűjtőbe tettem. Én ma két flakontól és egyéb papír szeméttől fosztottam meg az utcát. Ahogy azonban felnyitottam a szemeteseket, felfigyeltem valamire. Lehetünk mi környezetbarátok, de lehetünk még ennél is jobbak. Környezettudatosak! Hogy mi a különbség? Egy kis móka: összetaposni a szemetünket!
Szóval: gyűjtöm szelektíven összetaposva, -nyomva, -hajtogatva, -kötegelve dobom a szemetesbe, rakom a zsákba (több fér el szállításnál, kevesebb munka, kevesebb üzemanyag….) A kukát úgy teszem ki, hogy a szemeteseknek a kezükre essen, ne kelljen forgatniuk. (Nem megköszönni kell a munkájukat, hanem elősegíteni és tiszteletben tartani) Extra, extra: ha a flakonok kupakját pedig a gyűjtőbe dobod.
Ma negyed kilenckor jártam az iskolánál, a kupakgyűjtőnél. Onnan a Járási Bíróságig a járdán gurultam (eléggé el nem ítélhető módon). A gyalogátkelőn toltam volna át a kerékpárom.
De hátam mögött Iustitia istennő termeit magában foglaló épülettel, ott álltam a zebra szélén és néztem balra, a temetők felé, ahogy olvasónk, a kisiskolás gyermekek szülei kérték. Néhány hete jártam erre, akkor még csak az alsó tagozatos iskolások nem látszottak ki mögüle, most már az átlagmagasságú felnőttek se nagyon. Szinte minden választott vezető autóval jár. De nem tűnik fel a Városházával szembeni helyzet. Mondták olvasóink, mondom magam is: tetszik a szépen megcsinált, hosszú kertecske itt is, máshol is. Csak gondozni kell, rendszeresen alkalmassá tenni a környezet alapvető rendeltetéséhez. Látni és látszani. Tudom, ez a járművek világító berendezéseinek fontosságát aláhúzó profi szlogen, majdbnem 50 éves. De ide is illik.
Nemrégiben olvastam egy felelős vezető állásfoglalását egy régóta tervezett körforgalomról. Szerinte be kell tartani a szabályokat és kész. Szerintem is. De a szabályokat sosem fogja betartani mindenki. Sőt, ezt tanítják is, hogy a vezetőnek erre is fel kell készülnie. Ezt nevezik defenzív vezetésnek. "A defenzíva szó védekezést, a defenzív vezetés tehát védekező vezetést jelent. Kivel vagy mivel szemben? Könnyű kitalálni: a mások hibáival – pontosabban azok lehetséges következményeivel –, illetve a közlekedésben adódható váratlan helyzetekkel szemben." Vagyis: valóságtól elrugaszkodott, logikát nélkülöző gondolat arra építeni, hogy mindenki be fogja tartani a közlekedési szabályokat és majd erre épül a közlekedésbiztonság.
Ráadásul vannak biztonságot nagyságrendileg jobban garantáló megoldások (vö.: körforgalom), akkor tehát stratégiai szempontból azt kell alkalmazni a szabályokat betartó és nem betartó közlekedők érdekében. A legjobb lenne olyan átvezetős körforgó, mint amilyen a Metro közelében van Budaörsnél.
Itt a Hősök terén sokkal egyszerűbb a dolgunk. Oda kell figyelni arra, hogy egy gyalogátkelőnél HÁROM ÁLTALÁNOS ISKOLA KÖZELÉBEN mind a gyalogos, mind a közúton járművel közlekedő jobban, könnyebben láthassák a "fennforgást" - szebben szólva "egymást". Mindez a városközpontban van. De tudom olvasóinkról, hogy Bicske szerte tudnának mutatni még jó néhány helyet, ahol hasonló a helyzet. De pl. írtak olyan sarokról, ahol a közelmúltban baleset történt. Most éppen sövényt telepítenek az út szélére, amit szintén nem akarnak észrevenni az illetékesek.
A Gyermekotthon területén egy néhány hetes macska fej nélküli tetemére bukkantak - értesült a Bicskei Szó. A Fejér megyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálatához fordultunk. Tájékoztatásuk szerint a rendőrségre 2021. június 21-én 13 óra 51 perckor a bicskei gyermekotthon egyik nevelője tett bejelentést arról, hogy a gyermekotthon területén az intézmény egyik növendéke talált egy fej nélküli macskatetemet. Az eset miatt a Bicskei Rendőrkapitányság állatkínzás vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen.
Amikor 12-én először láttam, már volt egy kevés az alján, de szinte üres volt. Nagyon szép mennyiség összegyűlt alig két hét alatt. Ha a lakosság tudná, hogy milyen célból gyűjtjük, talán egy inspirálóbb okkal több lenne a környezettudatosságra. Ez a kommunikáció hiányzik a kis létestmény mellé. Nagyot tévedtem. Először azt írtam, egy helyen lehet bedobni. Miközben négy helyen. Azt írtam, hogy nincs ajtaja, pedig van, csak nem vettem észre. Akkor még nem is volt lakat. A két legfelső beejtő nyílás nagyobb mint az a két oldalsó, a B és az E betűk magasságában a kerületi síkon. A felső nagyokat használtam a kis szatyornyi kupakomhoz, mert ott minden méret belefér.
Városunkban az elmúlt évek során a panellakások átlagára igen változatosan alakult, volt, hogy ez az ingatlantípus volt az egyik legolcsóbb, de előfordult, hogy a legmagasabb négyzetméteráron vásárolhattuk meg őket.
Az biztos, hogy az átlagárak már 2017-ben is igen magasan voltak, 2021-ben pedig mindhárom ingatlantípust jóval drágábban lehet megtalálni a bicskei ingatlanpiacon. Az elmúlt öt évben egymást felváltva a téglalakások és a panellakások voltak a legdrágábbak, a sort pedig általában a családi házak zárták, viszont a vizsgált időszak elején a panelek és a házak árai igencsak közel azonos árfekvésen mozogtak. Drágulás szemtanúi lehettünk az elmúlt öt évben Az Ingatlannet.hu által vizsgált időszakban, az eladásra kínált családi házak átlagára Bicskén megfontoltan ugyan, de szinte folyamatosan emelkedett. 2017-ben még átlagosan 163 ezer forintos négyzetméter áron találhattunk ilyen típusú ingatlanokat, azonban az évek során ez az összeg több mint 100 ezer forinttal emelkedett, így elérve 2021 májusában a 277 ezer Ft/m 2 -es árfekvést. Ennek a változásnak köszönhetően idén májusban egy eladásra kínált 110 négyzetméteres ingatlant legalább 30 millió forintért hirdettek a tulajdonosok. A téglalakások ára igen hektikusan változott, 2017 májusában még 222 ezer Ft/m 2 -es áron kínálták őket eladásra városunkban, majd a 2018-as évre egy kisebb csökkenés következtében már a többi ingatlantípus árfekvésén voltak. Azonban nem tartott sokáig ez a mérséklődés, hiszen a 2019-es évre már igen nagy áremelkedés szemtanúi lehettünk. Ezt követően szinte folyamatosan emelkedtek tovább az átlagárak, így elérve 2020 májusában az 512 ezer forintot. Idén májusban pedig már az 560 ezer Ft/m 2 t is meghaladták a kínálati átlagárak. Ez az átlagár egy 60 négyzetméteres ingatlan esetében több tízmillió forintos változást jelentett az évek során.
A panellakások a 2017-es évben még körülbelül 150 ezer forintos átlagáron voltak elérhetőek. 2018-ra ennél az ingatlantípusnál leginkább stagnálás volt megfigyelhető, így ekkor 150-160 ezer Ft/m 2 áron voltak jelen a bicskei ingatlanpiacon. A 2018-as évet követően viszont egy folyamatos áremelkedés volt érzékelhető a panelépítésű lakások piacán. 2021 májusában négyzetméterenként már több százezer forinttal drágábban találhattunk ilyen típusú lakásokat Bicskén, ekkor az átlagos árfekvés elérte már a 455 ezer Ft/m 2 -t is.
Felforgatta a lakóingatlan igényeket a tavalyi év
A tavalyi év nagy fordulatokat hozott az ingatlanpiacon, az eddig megfigyelhető tendenciák teljes mértékben átalakultak. A kisebb lakások helyett egyre népszerűbbek lettek a családi házak, a panellakások tekintetében pedig az erkély alapvető szempont lett a választásnál. Sőt jóval nagyobb szerepet kapott a természet közelsége is. Ennek egyik legfőbb oka a járványhelyzet következtében hozott intézkedések voltak, hiszen a bezártság megváltoztatta a fő prioritásokat.
"A főtörzszászlós ezúttal 2021. június 23-án délután családi házuk udvarán Botond nevű szolgálati kutyájának heves ugatására lett figyelmes. A hűséges szolgálati négylábú jelzése ez alkalommal sem bizonyult indokolatlannak, hiszen egy röpképtelen bagolyfiókáról árulkodott, melyet, a körzeti megbízott a családi porta kertjében, egy málnabokor tövében hamarosan meg is talált. A szolgálaton kívüli rendőr a pórul járt és megrémült szárnyas jövevényt befogását követően a kocsijába tette és állatorvoshoz vitte, ahonnan felépülését követően átadásra kerül a természetvédelmi őrszolgálat munkatársainak."
- Átvette már a szelektív kukát és zöld-hulladékos zsákot? - kérdezi az olvasó. - Igen, persze. - Olvasta a zsákra írtakat? - Arra emlékszem, hogy Vertikál Zrt., nem Zöld Bicske. Miért kérdezi? - A helyi rendelet szerint még mindig a Zöld Bicske a közszolgáltató. De jól láthatóan már csak a nevet adja, hogy a testületnek ne kelljen módosítania a helyi rendeletet és ne kelljen esetleg közbeszereztetnie a szolgáltatót (a Vertikál piacot szerzett). - Különös. Én azt feltételeztem, hogy csak nem szívesen ismerik el az önkormányzati cég fájdalmas kudarcát és a látszat érdekében megtartják a nevet. - Az is lehet. De ennél érdekesebb, hogy a zsákra azt írták, hogy az anyaga lebomló adalékot tartalmaz. Vagyis a belegyömöszölt zöld hulladékkal együtt megy a "komposztáló térre" a nejlon, ahol majd azzal együtt lebomlik. A felirat szerint egy része bomlik le, értelmezésem szerint az adalék képes rá. A zsák maga szerintem szétesik és termel a 'komposztba' jókora mennyiségű mikroműanyagot. Nesze neked környezetvédelem. - Hm. Láttam a feliratot, de eszembe nem jutott volna, hogy a zsákban komposztálnak. Úgy gondolom, kiöntik a zsákokból a zöldet a nejlon pedig szelekítven, külön kezelik. Nem is hiszem el, mert jóhiszemű vagyok. Persze, meg sem lepődnék. De ilyen mélységben nem lehetnek. Hol és mitől biztos infó az, hogy a zsákkal együtt komposztálnak? Hol van az leírva vagy hol látható? - Szerintem sehol nem írnak erről. Optimista hozzáállással igaza lehet Önnek, hogy jóhiszemű. Fanyar mosollyal írom ezt: majd minden zsákkal újra fognak a telepen dolgozni, miután jól kiürítik, jól kimossák, hogy jól újrahasznosítsák :) Vagyis újrahasznosítóba megy, mint arra jól előkészített darab. Mert ez így olcsóbb, mert a munkaerő is nagyon sok, jól képzett, hogy ezzel foglalkozzanak. De ezt csak ironikusan mondom. Ön sem gondolhatja komolyan. Egyébként olyan vékonyka zsák, hogy amikor beleraktam a zöldet, szétszakadt, nem kell vele sokat dolgozni. - Na jó, de ez a vékonyság előny is lehet, hiszen a vastagabból még több mikroműanyag hulladék maradna. - Igen, de ettől még lehetne alkalmasabb a funkciójára.
Friss kommentek