Hadd mutassam meg szerény helytörténeti gyűjteményem legújabb kincsét. Ezt szintén Káli tanár úrnak köszönhetjük, aki megőrizte. Digitalizálásában ezúttal is a Nagy Károly Városi Könyvtár munkatársai segítettek engem, az emléket együttműködésünk keretében természetesen a Helytörténeti Gyűjteményben is elhelyezték.  

A szóban forgó bicskei szakmunkásképző tervéről vagy sorsáról semmit sem tudok, még csak nem is hallottam róla. De azt tudom, hogy kiket kérdezhetnék meg. Íme a postai levélpapírra írott beszámoló. Nemsokkal a megjelenés után Mikus Györgyi küldött levelet:  "Olvastam Szabó Gyurka bácsi levelét; apukám is idejárt Válból, de még az '50-es évek végén - kőműves ipari tanuló volt. Ő a gyakorlatát Válon, egy kisiparosnál végezte, aztán nála dolgozott,  de öregapám is kőműves mester volt.  Katona Feri bácsi felesége, Magdi néni volt a tesi tanára /emlékeim szerint, de megkérdezni már nem tudom, mert elköltözött a földi létből/. Érdekes levél; és úgy tűnik, sok minden (pl. fizetésbeli megbecsültség, kuncsorgás a dolgokért, hogy működjenek....) nem változott azóta sem. Üdv: Györgyi" 

Megkérdeztem, megjelenhet-e névvel vagy név nélkül. Györgyi válasza:

"Persze. Anyukámnál megvannak az ipari tanulós könyvek is, a számolási feladatok, ha megyek hozzá /néhány hét múlva/, átnézem. Lehet, hogy találok pl. Gyurka bácsi aláírást, egyebet."   

Február 25-én a Könyvtárban kezembe került az 1-es számú Általános Iskola jubileumi kiadványa. A bevezetőben is olvasható, hogy a 60-as években szakmunkásképző iskolai osztályok is működtek nálunk, elősegítve a bicskei és Bicske környéki kisiparosok utánpótlását. Ez akkor egy hézagpótló képzés volt, ami betöltve szerepét, később meg is szűnt - zárul a bekezdés.  

 

szabo_gyorgy_levele_1969_1.jpg

 

 

szabo_gyorgy_levele_1969_2.jpg

 

 

szabo_gyorgy_levele_1969_3.jpg

 

szabo_gyorgy_levele_1969_4.jpg

 

szabo_gyorgy_levele_1969_5.jpg

 

szabo_gyorgy_levele_1969_6.jpg

 

1988 májusában egy hajnalon érkeztünk meg postavonattal a Nagyállomásra,  mert a Közgázon voltunk. Ittunk elég rendesen akkoriban. Mármint bulikon. Így aztán egy hajnalon  jöttünk. De lehet, hogy koncertről érkeztünk vagy a Fekete Lyukból. Igazoltattak a rendőrök. Ervin belső zsebéből kizuhant egy félliteres tej a Táncsics utcában.  Hatalmasat szólt. A továbbiak Ervin tollából valók.     

 

- Ezt biztos lopták! mi?! - mondta a rendőr. 

- Dehogy! Pesten vettük!

- Ilyenkor? Na szórakazzatok. 

- Igen ott van éjjelnappali bolt!


A rendőr nem igen hitte, mert pl. nincs is érkező vonat. Mondtuk, hogy a postavonat korábban jött, de jöttünk mentünk a faluban, beszélgettünk, ez telt ennyi időbe.  De a rendőrök ellenőrizték az 50 méterre lévő boltot (Árpád utca). Szerencsére ott egy zárt, utcai bódéféleségben volt a tej amihez a tejesnek és a boltosnak volt kulcsa.

Mi pedig a "faluban" a központi ABC készletét dézsmáltuk meg akkor egyetlen egyszer vettünk el így bármit, de szerencsére ez a lehetőséget nem erőltette, látszott hogy nem hisz nekünk de legyintett és elengedett. 

Aztán az akkoriban a bulizásokkal együtt ébredező hitünk/lelkiismeretünk is megszólalt - hát nem kéne többet lopni, na. Hogy ez már azért züllés és mélypont valamint szutyok. 

Aztán befordultunk az utcánkba és a névadó nagy akácfák tövében egy pár hetes kis zsemle színű kutya vinnyogott-vacogott. 

Úgy éreztük ez valami jel. Minimum hogy ezzel most jóvá kell tegyük minden bűnünket  és az elmúlt éjszakát. És a rendőröktől való megmenekülés eufóriája is pörgetett. 

Na igen de ki vigye haza, én nem, mert engem apám kivág vele. 

Toncsi is tiltakozott, hiszen  nekik van már egy amúgy is rendetlen kutyájuk a Dugó, oda nem viheti.

Szóval egyikünknek se lehet, de mégis haza kell vinnünk.

Végül magamra vállaltam, végtére is én buktam le a rendőrök előtt, lesz ami lesz, de legalább annyira tartottam ettől mint félórája a fakabátoktól.

Aztán addigra teljesen kijózanodva, az az ötletem támadt hogy a garázsban egy dobozba beletettem a géprongyok közé, mivel a garázsnak még nem készült el a rendes ajtaja, csak egy fakeretre szögezett ponyva volt az ideiglenes ajtó, nem is volt zárva és alatta simán be tudott mászni egy állat

Aztán lefeküdtem, a Jóistenre bízva a többit. 

A számításom bevált.

Bélakutya irtó édes volt, egy kis barna, gömbölyű farkcsóválás volt az egész két csillogó szemmel. Anyám ujjongására ébredtem, aztán öcsém hangját is hallottam és apámnak sem volt egy rossz szava sem. 

Mire kikászálódtam az ágyból, délfelé, anyu már megetette, körben mosolygott az egész családom.

Én meg álmosságomra rájátszva, néztem meglepetten a kutyára. Elhordtam mindenféle korcsnak. Hogy minek kellett egy ilyet ide befogadni. Akkor már jobb lett volna valami rendes fajtiszta, mert öcsémmel korábban vadászkutyára ácsingóztunk

Aztán elmesélték, hogy a garázsban találták, odavackolta be magát, biztos valaki berakta a kerítésen

Alig bírtam, persze, leplezni az örömömet. A szobám ablakából néztem, ahogy családom pesztrálja és még apám is mosolyog

Persze, Toncsi is befutott délután. Furdalta a kíváncsiság, valahogy rögtön ráérzett a szitura,

- Hát nektek is van már kutyátok? - kérdéssel köszönt örvendezve. 

Erre persze elhordtam mindennek a családom, hogy fogadhattak be egy ilyen idomtalan húsgolyót?! Toncsi álszent pofával védte őket, hogy igenis aranyos és ha nem lenne kutyájuk ő simán haza vinné ( amocsok).

- Hát igy lehet rávenni valakiket és így lehet jócselekedettel üdvözülni �

Ez volt a Bélakutya története, mivel borzasztó barátságos volt, valaki kiemelte az udvarról pár hónapon belül, de ki lopna ilyen keverék kutyát, az is lehet hogy visszament a két akacfahoz egy éjjelen és megmentettette magával valami korhelyek lelkét újra ♻, recycling redemptions. 

 Ami minket illett, a Közgáz aulájában, 1988. májusában léptünk be a Fideszbe. Ervinnek éppen érettségi szünete volt, én harmadikos voltam, de a 18. életévem  abban az évben már betöltöttem. Ezt az iratot én már nagyon régen nem láttam, pedig a mi szerzeményünk.  Dr. Káli Ferenc tanár úr ajándéka, aki a Vajda János Gimnázium igazgatóhelyettese volt. Gazdag levéltárában őrizte ezt is, részemről a megtiszteltetés.  Nagy meglepetés volt számomra, amikor a kezembe került. Leültem... Azért írtuk, mert a KISZ-t "transzportálták" a DEMISZ-be, de úgy, hogy a tagság gyakorlatilag nem tudott róla. Tették mindezt a statisztika kedvéért. Szerintünk ez nem volt tisztességes húzás.  

fidesz_optimized_vajda2.jpg

Ez egy jótekonysagi koncert volt a Közgázon, segélykoncert az erdélyi magyarokért. Fesztiválszerű hangulat volt, nagyon sok egyetemista és középiskolás a mai Corvinus Egyetem épületében. Ezt a bulit emlékeim szerint nem vagy nem egyedül a Fidesz szervezte, hanem több más szervezet. Az erdélyi magyarokért fogtak össze. Cserhalmi György is szavalt. Ervin azt mondja, szerinte az Egy mondat a zsarnokságról hangzott el általa. Azért is mentem, mert Csoóri Sándor verseit megszerettem pl. a Hitel c. folyóiratból és ő is az est vendége volt. Beszédet tartott. Felovasott stb. Mi akkor már erősen szimpatizáltunk az eredeti Fidesszel. Évek óta olvasgattuk már környezetükben élő antikommunista felnőttek hatására a Demokratikus Ellenzék szamzidat folyóiratait is. Másik kedvenc költőnk csak azért is Petri György volt és maradt. Azt találtuk jónak ezen az estén, hogy egy nemzeti ügyért a liberális és a konzervatív erők is megtalálják a hangot. Konzervatívnak viccből sem neveztem volna magam. Liberálisból pedig a nemzeti gondolkodású liberális elfogadható számomra. Szerintem ők is éppen ilyenek voltak akkor, mármint a rokonszenvesebbje. Ervin szerint egyszerre voltunk konzervativak és liberálisok, de végül is leginkább radikális demokraták voltunk. (És alternetívak.)  Igen, így pontos. Azt is tudtuk, hogy keresztények vagyunk, de ezt mi magánügynek tekintetttük és minden más vallásúval szemben elfogadóak voltunk. Az ateistákkal szemben viszonylag elfogadóak.  A Nevtanban, a Nevelési Tanácsadóban  kapott helyet Ökumenikus Bibiakörünk '88-tól, ahova főleg fiatalok jártak. Ezek előtt és után is tartottunk megbeszélésket.  De simán belefért minden nekünk bűnösöknek, pl. egy  Fekete Lyuk koncert. A Közgázon    Rockenbauer Zoltán  asztalánál írtuk alá a belépést. Ervin azt mondja, hogy ő azt hitte egy ideig, hogy csak egy petíciót írt alá, később tudta meg, hogy ő is Fidesz-tag lett. De nem volt ellenére.  Próbáltuk létrehozni a bicskei csoportot, jöttek is néhányan, de nem elegen. 89-ben a választások előtt voltunk és azért hívtunk össze érdeklődőket, mert mi nem akartunk indulni képviselőnek és a szervezet irányítását is átadtuk volna. Erre a találkozóra páran eljöttek a gimiből. Lett is egy vagy két jelölt, de már nem vagyok benne teljesen biztos, hogy ez itt és ekkor dőlt volna el. Ervin sem így emlékszik, szerinte egyszerűen szervezkedtünk. Azt mondja, hogy Vajdában a szüret előtt osztogattunk röplapokat. Valószínűleg a buszoknál, amik vitték a diákságot dolgozni. Borbély Viktor és Zala Zoltán voltak azok a vajdás fiúk, akik csatlakoztak a bicskei csporthoz a gimiből. Viktor a fővárosban szintén belépett már 88-ban.   Zolival osztálytársak voltunk. 86-ban nem csatlakoztunk a KISZ-hez az iskolából ketten. Én azzal indokoltam osztályfőnökömnek  mosolyogva, hogy katolikus vagyok és a Katolikus Ifjúsági Szövetséghez tartozom nem pedig a kommunistához. Ő ezt teljesen jóvá is hagyta,  egyszer volt egy kis vitám belőle egy másik tanárunkkal, de ma már az is csak szépült emlék.   Visszatekintve azt el kell ismerni, hogy a KISZ-hez, akárcsak az Úttörőkhöz, sok építő dolog is tartozott. Útobbiakhoz pl. Zánka vagy a Bicskei Járás iskoláinak vándortábora.     A lányok közül Andi és Hajni tartottak velünk, akiknek még nem tudom, hogy leírhatom-e családnevét. Annyi bizonyos, hogy Hajni nem volt tag, de kedvessége, lelki tisztasága, karizmatikussága úgy támogatott minket, mintha három tag lett volna egy személyben. Andi bátorsága, tenni akarása  sem volt semmi. Zala Zoli úgy emlékszik, hogy a választások előtt, amikor sok plakátot kaptunk Pestről, 14-15 éves bicskeiek is segítettek. Én akkor formálisan már nem tartoztam a Fidesz bicskei csoportjához, mert nem láttam elég erősnek. Ha nem is körzetek szerint, de szereztek egy helyet a testületben listás alapon. Ebben azonban a 18 év felettiek közül nem akart részt venni senki. Ezt a helyet egy nálunk idősebb és pénzügyi végzettségű jelöltnek adták át.  Országosan 2010-ig a Fideszre szavaztam mint szerintem legkisebb rosszra. Csak ezt bánom minden itt leírtból, 2010-ben már tényleg nem kellett volna. Azzal magyaráztam magamnak akkor is, hogy nem nagyon volt más választásom. Amikor aznap éjjel vagy hajnalban hazaértünk, találtunk egy kölyökkutyát. De erről majd később közlöm Ervin írását.  

Régen látott kép

Címkék: egyház templom katolikus

2022.02.12. 12:31

Mai. "Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük." (Máté,18,20)

A bicskei Ruházati Áruház ünnepélyes megnyitója 1971. február 1-én történt. Egy meghívó eredeti példánya ajándékozás útján került szerény helytörténeti gyűjteményembe.  Dr. Káli Ferenc tanár úr, egykori országgyűlési képviselő hagyatékából származik.  Jó szokásom szerint minden új szerzeményemet (újabban csak digitális formában), de  átadok az általam nagyra-becsült Nagy Károly Városi Könyvtár (NKVK) Helytörténeti Gyűjteményének.  Sőt. Számító is voltam, mert emlékeztem arra, hogy a helytörténeti dokumentumok között böngészve láttam jó néhány fekete-fehér felvételt az átadás napjáról korábban. Arra is emlékeztem, hogy ezzel a kinccsel Naszály Ferencné Petőfalvi Éva, a könyvtár olvasója gazdagította e portfoliót. Ezt szerettem volna elkérni és meg is kaptam a Könyvtár munkatársainak segítségével. Ezúton is köszönöm. Bárki bárkit felismer, kérem, mondja. Az egyik képen látok egy 70-es születésű karonülőt, ő vajon ki lehet?   Nem én. Nálam pár hónappal fiatalabb.  Mondhatni szemtelenül fiatal - mármint hozzám képest. 

aruhaz1meghivo_fooldal.jpg

 

aruhaz_meghivo2.jpg

 

3aruhaz.jpg

 

8aruhaz.jpg

 

7aruhaz.jpg

 

6aruhaz.jpg

 

5aruhaz.jpg

 

4aruhaz.jpg

 

2aruhaz.jpg

 

1_aruhaz.jpg

Ez természetesen nem a mai Postahivatal avatója, hanem a Kossuth tér-Bethlen Gábor utca sarkának közelében álló egykori posta megnyitása. Ezt igazolja az is, hogy az ugyanehhez az épületegyütteshez tartozó szakorvosi rendelőintézetet 1973. augusztus 17-én, pénteken adták át. A régi posta ódon épületét, ami a mai postahivatal telkén állott - a Vajda János Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskola 1989-ben érettségizett diákjainak egy része (csak rólunk tudom ezt biztosan állítani), még használhattuk tanteremként - pl. magyar nyelv- és irodalom fakultációra, amit nekünk Somos Ágnes tanárnő vezetett. Nem is akárhogy. Szívesen mentünk. Bár elfogult vagyok. Mert "Somi" nekem és pár magyar faktosnak az osztályfőnökünk volt. Az is maradt.         

Patina

Címkék: helytörténet

2022.02.08. 12:59

A bal felőli kisplasztikai alkotás vagy plakett azért hatalmas és egyedi, mert Bicske 1986-ban lett város és ebből az alkalomból bocsátották ki. Tegnaptól az enyém. Számos bicskei családban őrizhetik. Akkor 16 éves voltam kb. annyira érdekelt, hogy elolvastam róla minden hírt és hallottam meglett emberek sokféle véleményét. A legtöbben nevettek rajta és a fejüket ingatták: 

"Méghogy város."

Én örültem neki. Akkor is, ha tudtam: különös divatja volt akkoriban ennek az előléptetésnek pl. a fejlődés statisztikai visszaigazolása érdekében. A politika akkor is szeretett kamuzni és mára sem változott meg sehol. Annyiban láttam-láttuk reménykeltőnek az "előléptetést", hogy ezzel magasabbra helyezik a lécet, a lakosságnak is megalapozott elvárásai lehetnek, hiszen város.  

(Gyűjteményem egy 1970-es dokumentummal is gazdagodott - később közlöm. Eszerint a Bicske Községi Közös Tanács Végrehajtó Bizottsága (Bicske,  "Fjodor Ivanovics" Tolbuchin u. 4.)   rendkívüli ülésén január 7-én a nagyközségi cím adományozásával kapcsolatos megyei tanácshatározatot ismerteti. Ez éppen az én születésem előtti napokban volt napirenden. Községben fogantam és nagyközségbe születtem. De már 36 éve városban élek. Kb. kétéves, érdemi/meghatározó nagyatádi kihagyással. Élni tudni kell.

A Bicske Város 1986 feliratú, címeres egy bronz darab, ami kb. ólom, ón és réz ötvözetből áll.  Erről természetesen Mátyás király kolozsvári lovasszobra jut eszembe, ami szintén bronz.   A plakettjeim elő- és hátlapján  megfigyelhetők szinte penész színű, zöldessárga foltok. Ez a nemesrozsda, ami a bronzra és rézre különösen jellemző. Ezt nevezzük patinának.   Színében a 86-os plakett hasonlít a világosabb béláséra vagyis az egykori  kétforintosra. Szerény gyűjteményem új darabja.

"Itt egy bélás" - mondta nekem ajándékozója nevetve, aki régi barátom, helytörténeti rovatom elszánt követője, történész.  A másik darab egy masszívabb, nagyobb átmérőjű, szélességű és tömegű munka - három évvel régebbi. "Bicskei napok '83". Ez avantgard sítlusú, ha akarom növényeket, ha akarom arcéleket vagy a magzati fejlődés egy szakaszát láthatom a domborban.  Szeretni fogom őket, már amennyire tárgyakat lehet. Örülök ezeknek nagyon. Előtérben lesznek  asztalon, polcon - profán funkciójuk lesz, hogy levélnehezékké léptetem elő őket. Jobb mint fiókba zárva, nem? 

A "Bicske Város 1986" átmérője 8,5 - vastagsága alig 0,5 cm. A "Bicske napok '83" átmérője 9  - vastagsága 1 cm.

Azt,  hogy ezeket ki és hol készítette, meg fogom kérdezni.   

272787669_943022602999947_2185577354101461179_n.jpg

Deák Kristóf a Mindenki című rövidfillmmel nyert Oscar-t az élőszereplős rövidfilm  kategóriában 2017-ben. Deák Kristóf Foglyok című drámáját szintén ajánlom.  Az unoka címűt nemrégiben mutatták be.  A bicskei Jakab Bence ebben a nagyszerű moziban volt videós gyakornok a stáblista szerint. 

338330_1635331463_5556.jpg  

 Mindenkit mindenki nézze meg. Aki már látta, megint megteheti. A Mindenki-t Szamosi Zsófia miatt külön szerettem. Őt Pintér Béla Társulatának nagyszerű darabjaiban láttam színpadokon. 

Ami Az unoka című sokkal több mint krimiben megindító, hogy idősek és  fiatalok szövetségéről, szolidaritásáról szól.  Ugyanis egy idősek számára ismeretlenebb világban csalók élnek vissza adataikkal, fáradtságukkal, hiszékenységükkel. 

Azonban egy ekkora boldog befejezés - ha nem is teljesen kizárt -, de kevésbé életszerű egy ehhez hasonló kemény történetben. Mégis jobb volt ma így kijönnöm a moziból, mint az orromat lógatva... 

Jordán Tamás alakítását senki nem fogja elfelejteni.  Pogány Judit, akit nemrégiben nevezett Mácsai Pál őstehetségnek egy rádióinterjúban, a bűnöző mit sem sejtő nagyanyját alakítja. Íme a színlap. 

Talán egy bicskei bemutatója lesz az idősekről és fiatalokról szóló filmnek például a Fiatalok Házában, ami valaha Mozi volt. Ahogy Deák Kristóf minden eddigi filmjének ott lenne a helye.  

  

     

A bicskei önkormányzati és önkéntes tűzoltók nyolc helyszínen avatkoztak be a szélviharral összefüggésben Fejér megyében - válaszolta a Bicskei Szó kérdésére Szabó-Bisztricz Anett tűzoltó százados, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. 

Ebből öt alkalommal kidőlt fák miatt kérték a bicskei tűzoltók segítségét, a másik három esetben épületek tetejét rongálta meg a vihar.

Bicskén a Bajcsy-Zsilinszky utcában egy kétszintes családi ház tetőszerkezetének zsindelyfedését kezdte meg a szél körülbelül tíz négyzetméteren. Etyeken pedig két családi ház cserépfedését bontotta meg a szél, a cserepek egy parkoló autóra estek.

Csabdi közelében egy tíz méter magas akácfa, Alcsútdobozon, valamint Alcsútdoboz és Etyek között egy-egy húsz méter magas fa dőlt az útra.

Mindkét helyszínen a bicskei egység az alcsútdobozi önkéntes tűzoltókkal együttműködve hárította el a balesetveszélyt. Az 1-es főúton három alkalommal szintén kidőlt fa miatt avatkoztak be a bicskei tűzoltók.

 Fejérben száz bejelentés érkezett január 30-án a szélviharral összefüggésben. Megyeszerte utakra dőlt fák akadályozták ideiglenesen a gépjárműforgalmat. Az esetek egyharmadában épületek lemez- vagy cserépfedését kezdte meg a szél. A legtöbb beavatkozás Székesfehérváron és Dunaújvárosban, valamint a két megyei jogú város közelében történt. A viharkárokat egész nap, címről címre haladva számolták fel a hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltók. Személyi sérülés egyik helyszínen sem történt - zárul a válasz. 

 

 

 272690977_2900359043544228_1629923476913537769_n.jpg

"szia, ne haragudj hogy íródom
de valaki vagyis a legjobb tollú feldobhatná már azt a témát kis falunkban, hogy most már csak 99 nap múlva Bicskén áthalad a Giro Italia, Bicske történetének leginkább világraszóló, legnagyobb sporteseménye.
Mindeközben Bicskén romokban hever a főút, nem lehet ott rendesen végigbringázni a puklik meg kátyúk miatt. Ez  ocsmány és 150 ország közönsége nézi...
Arról nem is beszélve, hogy már rózsaszínbe kéne világitani a városházát.  
szóval ezt lehetne nálamnál szebben megénekelni valahogy, már amennyiben tetszene e téma egy jó tollú bringásnak, aki egy szintén jó tollú bringás apja is egyben." 
https://www.facebook.com/esbringa/posts/2900360013544131

 Köszönöm, a teljesen jogos észrevételt is.  Tudtommal a Bicske felirat már rózsaszínben pompázik a Bicske Szíve Parkban.  
Az útvonalból "csak" a Szt. István úttal és a Kossuth utcával  vannak problémák. Előbbi vállalhatatlan. Utóbbira is ráfér a munka. A közutasok feladata. Télen nem lehet aszfaltozni. Szerintem neki fognak állni már koratavasszal és ez is meglesz végre. Elmondhatjuk majd reményeim szerint, hogy áttételesen a   Giro d'Italia-nak köszönhetjük a bicskei főutca megújulását. 

A Giro Bicskét Felcsút felől, a Tatai út-Szt. István u.-Kossuth utca-Mány útvonalon fogja érinteni.
A Szt. István úton kívül néhány helyen már a Kossuth utca burkolata is javításra szorul.

Sajnos a címvédő éppen hétfőn törte magát össze csúnyán, de lesznek magyar kerekesek is a mezőnyben, köztük olyan fiatal is, aki tavaly 3-4 napig viselte a rózsaszín trikót.

  
 Tudtommal a szervezés már helyben is folyik. Az olasz rendezőség - gondolom -, a szigorú szabályok  figyelembe vételével dolgozik. Reméljük, hogy az állami közút a tőle telhető legjobbat hozza ki magából a bicskei főutca kapcsán. 

Az biztos, hogy az egyeztetés azért is szükséges, mert komoly lezárásokkal jár majd az áthaladás ezen a pénteki kora délutánon. A rendezvény biztosítása egészen biztos széleskörű, közös munkát igényel majd. Érdeklődésed nagyon köszönöm és jó bringázásokat Nektek is.    

Egy kislány szabadulása a kegyetlenségből.... 

Tegnap 12 óra 45 perckor közúti közlekedési baleset történt a 8101-es számú úton, Bicske térségében - olvasható a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgála válaszában, amit lapunk kérésére készítettek. 

Egy 38 éves felcsúti lakos Bicske, Tatai út irányába közlekedett gépjárművével, amikor a 20-as kilométerhez érve - eddig ismeretlen okok miatt - letért az úttestről. A gépjármű több közlekedési terelőtáblát és közúti jelzőtáblát is kidöntött, majd egy beton áteresz szegélyének ütközött. Az autó vízszintes ésfüggőleges tengelye körül is többször megperdült, majd egy vízelvezető árokba csapódott. A járművet vezető férfi a baleset során az autóból kizuhant és súlyos sérüléseket szenvedett. A baleset körülményeit a rendőrség jelenleg is vizsgálja.

 

 

 

Magyarország jobban teljesít!, Magyarország előre megy, nem hátra, Szépül a város, Pannon puma. Dübörög a gazdaság stb. feliratú lózungtáblákát kellene a területre helyezni. A háttérben a mélyszegénység, a lakhatási szegénység áll. Bicske vezetése még nem hozott létre elegendő, szociális alapon hozzáférhetővé tehető szükséglakást, bérlakást. Az igény megmaradt. A hivatalos helyi kiadványokban ez nem téma. Még csak annyi sincs, hogy igen, tudjuk, hogy ez van és ez a megoldás, amin napkeltétől napnyugtáig minden nap dolgozunk.

A szegénység következtében jött létre a Kanizsai út és az 1-es főútvonal közötti mintegy 7 hektáros terület egy részén a télen-nyáron főleg lakókocsikban élő bicskeiek utcája. Tudni lehet olyan telekről, ahol a gazda állatokat tart, dolgozik, szállít azokkal, pl. fémet gyűjt annak érdekében, hogy kenyér jusson az asztalra. Bárki bármivel segíteni tudja őket, csak írjon, segíteni fogunk a kapcsolatteremtésben.

Íme az olvasó levél: 

 
"Szia! Boldog Újévet szeretnék először is kívánni! Szeretnék érdeklődni, hogy te tudsz-e valamit az egyre terjedő, egyre inkább szemet szúró "bádogvárossal" kapcsolatban. Ahogy Bicskéről jövünk kifelé a 100-as főút irányába a Kanizsai úton, a patak hídja után balra lekanyarodunk az újonnan aszfaltozott átkötő útra, eszméletlen sok lakókocsi, sufni, bodega, különböző tákolmányok keletkeztek az elmúlt időben.  Régebben indult, de egyre nagyobb lesz. Amikor arra járok, mindig elszörnyülködöm, hogy milyen áldatlan állapotok vannak ott. Lehet erről tudni valamit?! Az ember ezt látja meg először, ha beér Bicskére."

A településeknek van helyi építési szabályzata, ez nem szabadon választott, ennek lennie kell. Néhány éve úgy emlékszem már településképi rendelete is van (utóbbit éppen mostanában módosították, hogy megint polgármesteri hatáskörre szűkíthessék az operatív intézkedés lehetőségét e nagy-nagy képviseleti demokráciában. Senki meg nem kérdezte, hogy vajon akkor július és december között mégis ki látta el a feladatot.
Ha ezek nem csak kipipálandó tételek lennének a vezetés részéről, akkor ezt a problémát is lehetne valamelyest kezelni.
De azokat a vezetőket, akik messziről jöttek, lehet, hogy nem is érdekli mindez, amíg a főnökeiket sem annyira.  Mert nap mint nap látják, megszokják, észre sem veszik, a helyi erők pedig szintén megszokják, aztán már fel sem tűnik, és nem is igazán tudják, mit kellene tenniük vezetőként. Nincs napirenden.  Lásd Tatai úti roncstemető, vagy a benti ovival szemben parkoló roncs, vagy a Spar parkolóban most már talán években mérhetően parkírozó Golf esetét.
Ezek az emberek az életben valószínűeg sosem fognak tudni lakást, házat venni. Legfeljebb présházat. Bár az is egyre drágább a forint romlása,  az infláció, a jövedelem-nélküliség vagy éppen a keresetek szintje valamint az ingatlanok nagyarányú árememelkedése miatt ennek is egyre kisebb az esélye. Hitelük nem lenne. Önerejük, megtakarításuk  nincs. A legtöbb itt élőnek, van akinek önellátóbb a tevékenysége és életformája, emiatt nem a társasházak jelentenének  megoldást. További érdekesség, hogy "kis Péróként" is emlegetik a helyet a városban egyes hatósági szinteken is, informálisan. Lehet, hogy ez azért hordozza magában a választ, mert a "nagy Péróban" kellene megoldani az ennél emberhez méltóbb elhelyezésüket.

A történelmi időkben zsámbéki útnak nevezett szakasz melletti ártéri lakóparkban jártak már az illetékes helyi vezetők. A helyzetet ismerik. Ahogyan nyilván civil vagy egyházi, karitatív szervezetek vagy éppen tanítók-tanárok, önkormányzati dolgozók, közigazgatási szervek   részéről is ismert lehet az itt élők helyzete. 

 

Téma Bicskén, hogy a termelői piac márciusig nem nyit ki szerdánként.

Szabad ennyi pénzt elkölteni heti egy délelőtti használat érdekében?

Ősztől tavaszig, advent kivételével, nincs termelői portéka egy "mezővárosban"?

Vajon milyen igényfelmérés alapozta meg ezt a nagy beruházást?

 

Nem ismert, hogy a termelők részéről volt-e igény szerdára. De ha tavaszig nem lesz, akkor a kereslet-kínálat (mert ilyenek a piaci viszonyok) nagyon nem találkozott.
Ha nincs termék, nem odamegy, nem odaszokik a vásárló. Ha nem megy a vásárló, nem éri meg a termelőnek odamenni.

Bízzunk benne, hogy csak a nyitás, az üzemeltetés és a PR nem lett jól előkészítve, és a tavaszi-nyári-öszi nyitvatartás megalapozza a jövöbeni működést.
Persze, nyilván van nagyívű magyarázat is. 
Ilyenkor nincs szezonja a kistermelői termékeknek, mert ilyenkor nincs tej, tejtermék, hús, húsárú, méz és tojás sem?! Dehogy nincs.  Maradnak a kérdések: 

Szabad ennyi pénzt elkölteni heti egy délelőtti használat érdekében?

Ősztől tavaszig, advent kivételével, nincs termelői portéka egy "mezővárosban"?

Vajon milyen igényfelmérés alapozta meg ezt a nagy beruházást?

"NEM a Fudanra, IGEN a 9 hónapos álláskeresési járadékra" - ezzel hirdetik az ellenzéki aláírásgyűjtést a népszavazási kezdeményezés érdekében.
A bicskei helyszínek és időpontok:
Bicske - Kossuth tér (Spar előtt)
január 5. (szerda) - 12.30-14.30
Bicske - Kisfaludy utca 25. (Piac)
január 7. (péntek) - 8.00-10.00

Kaptam egy lángost a piacról

Címkék: vélemény piac

2021.12.18. 11:01

Hív, hogy mindjárt jön, ha otthon vagyok. Megyek kapuhoz, kifordulok jobbra. Mert mindig onnan jön. Most azonban mögöttem nevet. A piacról jött.  Világlátott, gyakorlatias és olvasott ember.

Hoztam neked a piacról egy natúr lángost. Reggeliztél már?

Mondom a köszönömhöz: ha reggeliztem volna, akkor most kétszer reggeliznék. Pakoltam tehát a forró lángosra a fokhagymát a nyomóval, de több gerezdet és nekiültem az asztalnál. 

- Na és hogy tetszik a piarc?

- Mutatós a maga módján és valóban több a semminél, de hogy ennyiért miért nem tudtak egy fedett helyiséget csinálni?  Ott is lehetett volna külcsín plusz jött volna hozzá több belbecs.

- Csarnokot?

- Igen, de most nekem ne a győri kézilabda csarnokra gondolj, hanem egy kis pofás vásárcsarnokocskára, organikus homlokzattal Nem arra gondolok, hogy úgy nézzen ki mint egy ufó a landolás után, elég egy szélesebb-hosszabb kapualj-koncepció.  Ezen átfúj a szél, átver az eső. 

- A régin meg aztán tényleg nem volt hova húzódni az eső elől. 

- Nem értesz?  Tudom, hogy több a semminél. Tudom, hogy milyen volt a régi.  Több annál, mint ami itt volt, de ha egyszer pályáznak és nyernek, miért nem mernek jobbat álmodni? Ha költünk rá így is sokat, miért maradunk a félmegoldásnál? Vagy itt ez a koncepció, hogy legyen valami mutatóba, aztán majd meglátjuk? Miért nem számolunk az időjárás változékony voltával, miért nem tisztelünk meg egy tradicionális, hagyományos heti vásárt és látogatóit azzal, hogy valóban fedett helyet kapnak? Emberek munkája, akik ebből élnek. A vevők is munkát végeznek többnyire, amikor a beszerzést végzik. Ezt nem lehet átlátni? 

- Ez is sokba került.

- Hallottam. De pont erről beszélek. De mindegy is.  Lapozzunk. Milyen a lángos?

- Király. Köszi.

- De ha már itt tartunk, azt sem értem, hogy miért van lezárva az üres terület a piac mellett, miért kell azt nekem megkerülni a csomagokkal, a málhákkal, ha veszek valamit. Nem mindenki jön kocsival, miért kell velünk egy teljesen üres, semmire sem használt területet körbejáratni és kerülgettetni, ahelyett, hogy ott egy átjárót alakítanának ki?

- Gőzöm sincs. Magyarázat biztos van. Arról a nagy, kétszárnyas kapus, üres területről beszélsz, ahol a korábbi piac volt?

- Igen.

Testületi ülés lesz pénteken.

A héten a parlamentben megszavazták, hogy a polgármesterek fizetése emelkedhet, ha adott településen ki tudják gazdálkodni azt. Korábban ugyanott megszavazták, hogy a minimálbér 20%-al emelkedik, és a bérminimum is nő, sőt, bejelentették, a közfoglalkoztatotti bér is 100 ezerre emelkedik. (Mindeközben Szlovákiában januártól 646 euró lesz a minimálbér.)
Szerencsére és mindannyiunk nagy megkönnyebülésére a parlamenti képviselők éhkoppja is megszűnik, bérük 2021-ben is hazafiasan emelkedett ebben a csúnya inflációban, a forint gyengülésében egy olyan ország déli szomszédjaként, ahol a korona nevű pénzt 2009. január 1-én váltotta az euró. Sebaj, az országgyűlési képviselők bére 2022. márciusban ismét emelkedni fog.
Ebben a viszonyrendszerben a bicskei polgármester az előterjesztések szerint valamiért mégsem érzi úgy, hogy a polgármesteri hivatalban dolgozók bérét is emelni kellene teljes körben vagyis nemcsak a vezetőkét. Pedig szívügye Bicske. Ezen a két linken az előterjesztései olvashatók: 

http://bicske.hu/sites/default/files/eloterjesztesek/nyilt/62_eloterjesztes_illetmenyalap_rendelet.pdf

http://bicske.hu/sites/default/files/eloterjesztesek/nyilt/63_illetmenykieg_rendelet.pdf

Az alapilletmény továbbra is 50 ezer marad a központi 38 650 Ft helyett. A központi alap több éve 38 650, amit néhány éve a törvény engedett emelni, saját hatáskörben.
Az illetménypótlék mértékét a törvény írja elő, azon nem lehet változtatni, Bicskén meg is kapják a munkatársak.
De ne képzeljünk magas fizetéseket az ott dolgozó nem főnökök között. Akadhatnak középfokú végzettségűek, akiknél ki kell egészíteni a bérminimum (!) összegére a központi ukáz szerint, mert az alatt voltak.
És persze ha mindenhol máshol megy az emelés, ahol csillapítani kell a hangulatot (közszférában, egészségügyben, oktatásban és természetesen a versenyszférában is), akkor éppen az önkormányzati dolgozók esetében miért marad el? Ők is a romló forintért vásárolnak.

Az alábbi közgazdászi gondolatmenet kulcsmondataI: "A pénzkiöntés ráadásul kétszeresen fedezetlen. Nincs mögötte érdemi belföldi megtakarítás, illetve adóbevétel, ezért törvényszerűen inflációt okoz. Jó részét az uniós támogatások megelőlegezéséből költi a kormány. Így ez olyan pénz, amely még be sem jött, nem is tudjuk mikor fog megérkezni. Az így kialakuló túlkereslet és nyomában az infláció, valamint a tovább romló külső egyensúlyhiány devizaoldalról is fedezetlen, azaz a külső adósságot is növelheti."

"Ezek az összegek egyetlen társadalmi vagy strukturális feszültséget sem mérsékelnek tartósan. A rendvédelmi dolgozóknak 2023 januárjától ugyanúgy alacsony lesz a bére a hat havi prémium kifizetése után is. A pedagógusok arcátlanul alacsony bérét nem érintik az intézkedések, mint ahogy a nem orvos egészségügyi dolgozókét sem. Az osztogatás nem szól a szociális szférában vagy az önkormányzatoknál dolgozók bérének rendezésről. Nem hoz előrelépést a környezetvédelemben, a digitalizációban, az oktatásban, az egészségügyben, az innovációban. E problémákat nyilvánvalóan egyszerre nem lehet megoldani, de három-négy év alatt, előrelátó programmal - az egyensúlyt is szem előtt tartva -, és megállapodásokkal jelentősen lehetne rajtuk javítani. A pénzkiöntés ráadásul kétszeresen fedezetlen. Nincs mögötte érdemi belföldi megtakarítás, illetve adóbevétel, ezért törvényszerűen inflációt okoz. Jó részét az uniós támogatások megelőlegezéséből költi a kormány. Így ez olyan pénz, amely még be sem jött, nem is tudjuk mikor fog megérkezni. Az így kialakuló túlkereslet és nyomában az infláció, valamint a tovább romló külső egyensúlyhiány devizaoldalról is fedezetlen, azaz a külső adósságot is növelheti. Már annyit emelkedett az állampapírok hozama is, hogy évi 300 milliárd forintos többletkiadással jár."

Földházi-Nagy Petra az U14 kategóriában vehette át a Magyar Golf Szövetség elismerését.  

Gratulálunk!

https://hungolf.hu/atadtak-az-ev-legjobb-golfozoinak-jaro-dijakat/

A Forbes magazin magyar kiadásában két oldalt szentelnek a bicskei Kutyaovinak, a Prockl Amanda által vezetett állatvédő és embersegítő közösségnek.

 

kutyaovi1.jpg

 

kutyaovi2.jpg

 

 

A Forbes.hu-n , online természetesen még nem található meg ez a beszámoló, ami a kinyomtatott magazinban már igen. Érdekes írás,  mert a működésről, az anyagiakról is kérdezik Amandáékat.  
Ha már lehet,  elérhetővé tesszük a Bicskei Szó olvasói számára. Addig is álljanak itt a Forbes-ből kifotózott oldalak. Jó dolog, ha valakik tiszta szívből, önérdek nélkül végzett munkájuk által öregbítik Bicske jó hírnevét. A Kutyaovinak rendszeres csodálója  az országos média. Ezúttal már-már a nemzetközi is, hiszen https://forbes.com/ - a Forbes amerikai kiadó és médiavállalat. Legjelentősebb kiadványa a kéthetente megjelenő Forbes magazin – a legrégebbi üzleti magazin Amerikában. 2017-ben ünnepelte fennállásának 100. évfordulóját. A Forbes az iparág egyik legnagyobb és legsikeresebb családi vállalkozása. A Forbes magazint és nemzetközi kiadványait több mint 5 millió ember olvassa világszerte, a Forbes.com pedig vezető üzleti hellyé vált az interneten. Bertie Charles „B.C.” Forbes 1880-ban született Buchanban, Aberdeen megyében, Skóciában. Forbes egy szabó - majd később egy sör üzlet tulajdonosának - fia volt. Egyik tanára ösztönzésére – aki meglátta az ifjú Forbes-ban a tehetséget és a kiváló készségét a szavak és írás iránt – betűszedő állást vállalt a „Peterhead Sentinel” lapnál, feltételezve, hogy elindíthatja újságírói karrierjét - olvasható a Wikipédián.
Az is óriási, hogy a napokban Cserna Antal színművész és lánya érkeztek Bicskére. Örökbefogadták Maluma kutyaovist, akit ebben, az első fotón látható a környezetben találtak meg az állatvédő angyalok. Bicskén. Színházi kutya lesz, az már biztos.  Színházi örökbelépője minden évadra érvényes, de az sem kizárt, hogy a színpadon is felléphet, hiszen a színház- és filmművészet közelébe került.

262694885_582360072850582_2242233244452800253_n.jpg

 

262805788_241808841354344_7858872887348523071_n.jpg

 

 

263303224_4607020986012829_3214226591776717383_n.jpg

A Kutyaovi kapcsán több posztunkban és hivatalos levelünkben is rögzítettük, hogy Bicskén közösségi díjra, elimerésre érdemesek.  

Ami alapvetően jó hír. De azt kérdezi egy ember az utcán, mégis kinek lehetne szólni, hogy űrítsék már ki a kupakgyűjtőt a Káposztásban? Teljesen tele van. Nézzem meg. "Sőt, még a közvetlen környezete is szemetes, körülötte is egyre több kupak szét van szórva. Ha már egyszer felállították a gyűjtőt, akkor gondoskodjanak is a rendszeres  űrítésről és telítve ne hagyják. Ne vegyék el azoknak az embereknek a kedvét, akik emiatt külön gyűjtik otthon ezt az aljas szemetet, mármint a műanyag kupakokat, amivel tele van a világ. Ha nem szólsz senkinek, nekem úgy is jó - mondja a környezetéért aggódó ember - írd meg, akkor látja indenki. De előtte menj ki és nézd meg te is. Örülök, hogy tele van, örülök, hogy ennyi ember ad magára. De ha valamit megépít vagy megvesz az önkormányzat, ne csak dísz legyen belőle,  hanem működtessék is. Nem?"  

img_20211202_134002_edit_84447050141801.jpg    

A Rátz Tanár Úr életműdíj egyik 2020-as elismertje a Bicskén élő Sebő Péter tanár úr volt, aki az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlóimnáziumban tanít. Az ELTE  honlapján részletes híradás és videó is szerepel Sebő Péter respektusáról. 

sebo-peter-thumb.jpg

 

A Wikipédia alapján ismertetjük, hogy a Rátz Tanár Úr életműdíjat az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. 2001-ben alapította magyarországi tanárok munkájának elismerésére. A díj Rátz László (1863–1930) nevét őrzi, aki a Budapesti Evangélikus Gimnázium (más néven Fasori Gimnázium) matematikatanára volt. A díjat gondozó alapítvány (Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért) évente két-két matematika-, fizika-, kémia- és biológiatanárnak ítéli oda. (Biológiából csak 2005 óta adnak díjat.)

A díjazottak csak olyan általános iskolai, illetve középiskolai tanárok lehetnek, akik a magyarországi közoktatás területén – nem szervezői munkakörben – dolgoznak vagy dolgoztak. A biológiát, matematikát, fizikát vagy kémiát tanító (vagy egykor tanító), az 5–12. évfolyamokon kimagasló oktató-nevelő tevékenységet végző (vagy végzett) tanárokat szakmai és társadalmi szervezetek, az ajánlott tanár tevékenységét jól ismerő kollektívák, kivételes esetekben magánszemélyek terjeszthetik fel a díjra,

Gratulálunk!

A díj odaítélésében ajánlóként közreműködő szervezetek, intézmények:

a Bolyai János Matematikai Társulat díjbizottsága (matematika),
az Eötvös Loránd Fizikai Társulat díjbizottsága (fizika),
a Magyar Kémikusok Egyesülete (kémia),
az MTA Biológiai Tudományok Osztálya (biológia).

A Zempléni Múzeum (Szerencs) képeslapgyűjteményének ezt a bicskei darabját is az Arcanum digitalizálta és tette elérhetővé. Ezt a tényt tanácsos forrásként jelölni, ha már egyszer felhasználjuk munkájukat. A szerencsi galéria címe: "Magyar települések 1945 előtt kiadott hazai képeslapokon" A kiadási adatoknál  Karinger Budapest, Wesselényi u. 41.  szerepel, de ez is "Nagy János dohányárus kiadása, Bicske". A bicskei evangélikus templom - Erős vár a mi Istenünkn! - nem szerepel túl gyakran a korabeli bicskei képeslapokon.  Emlékezetes az az "előtte-utána"  történeti képeslap, ami három képből áll balról jobbra: a templom épülete a háborús puszítás után, tető nélkül. Középen a templombelső a kereszttel. Jobbra az újjáépült Isten háza. Általában a település központjában elhelyezkedő két templomé a főszerep a bicskei üdvözlőlapokon. Az egykori bicskei zsinagóga  épülete sem volt gyakori szereplő sosem.  Ennek a kilenc mozaikból álló lapnak a központi helyét is elfoglalja az evengélikus templomról készült kép. Első ízben terészetesen az juthat eszünkbe, hogy Nagy János kiadó evangélikus volt. Imeli László képeslapgyűjtő szerint nem kizárható az sem, hogy az evangélikus templomról készült fotó volt az egyetlen állókép, ezért került középre.   A városháza, a kastély Szél utcai kapuja, a református templom, a Grieger szobor a katolikus templomkertben, az evangélikus templom, a református egyházközség Piac téri épületei, a Hősök tere, a Gyermekotthon és a Bíróság. Az I. világháborús emlékművet 1931-ben adták át. Vagyis valószínűsíthető, hogy ez a képeslap a harmincas években készült.   

2012-ben a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Gyermekkönyvtáros Szekciójának vezetősége megalapította a VándorBagoly díjat. Az olvasás, a könyv szeretetének nagykövete. A vándordíj minden évben más gyermekkönyvtárban fészkel.  Oda repül, "ahol ezt az üzenetet a legszínvonalasabban, legkreatívabban adják tovább a gyermekeknek".

 A VándorBagoly díjat minden évben a Gyermekkönyvtáros Szekció őszi szakmai napján adják át. Jár hozzá egy TITKOK LÁDÁJA is, melybe a gyermekolvasók rejthetik titkos üzeneteiket. A díj átadása a Gyermekkönyvtáros Szekció szakmai napján történik. A kedves elismerést, ami jelen pillanatban a Nagy Károly Városi Könyvtár Gyermekkönyvtárának fő helyén látható, Jászberényben vették át a bicskei könyvtárosok Endrédiné Szabó Erika vezetésével.   

A Titkok Ládájába várják a a bicskei olvasók üzeneteit a helyszínen.   

 

süti beállítások módosítása