A mindenkori hatalom mesterkedéseit Noam Chomsky ebben a tíz pontban ábrázolja.

1.) Az emberek agyát és figyelmét le kell foglalni másod- és harmadrangú problémákkal. Ennek érdekében figyelmüket el kell vonni a valós és súlyos szociális gondokról, mégpedig olyan hírekkel, amelyek társadalmi jelentősége kicsi ugyan, de érzelmileg erősen megérintik őket. Támaszkodjunk a bulvársajtóra, amely hű szolgánk lesz.

2.) A nép úgy kell tekintsen politikai vezetőire, mint a nemzet megmentőire. Ennek érdekében (elsősorban a média segítségével) hamis riasztások és nemlétező fenyegetések tömkelegét kell rájuk zúdítani, amelyek miatt aggódni, később szorongani kezd. Ha a szorongás elérte a kritikus szintet, lépj közbe és oldd meg a (máskülönben nemlétező, illetve általad gerjesztett) problémákat. Hálásak lesznek, s önmaguk fogják kérni szabadságjogaik csorbítását.

3.) A nemzetnek mindig készen kell lennie arra, hogy valami rosszabb következik. Ennek sulykolása érdekében használd fel a „fehér” propagandát (vagyis nyíltan a kormány irányítása alatt álló médiumokat), a „szürkét” (azokat a sajtótermékeket, amelyek csak részben állnak kormánybefolyás alatt), s a „feketét” (amelyekről senki sem gondolná, hogy valójában a hatalom szolgálatában állnak). Ezek karöltve azon kell munkálkodjanak, hogy egy olyan kormány képét vetítsék a lakosság szeme elé, amely minden erejével azon munkálkodik, hogy a jövő egét beárnyékoló sötét fellegek legalább egy részét elhessentsék a nemzet feje felől. A kemény, megszorító intézkedéseket fokozatosan kell bevezetni, mert így az emberek hozzászoknak a rosszhoz, sőt: örülnek, hogy még mindig nem a legrosszabb következett be.

4.) A nemzetet meg kell győzni, hogy minden rossz, ami aktuálisan történik, az kizárólag azért van, hogy a szebb jövőt biztosítsuk számára. Vagy ha nem a számára, akkor a gyermekei számára. Az emberek reménytelenül idealisták és hiszékenyek, akik ezt az érvet („majd a következő generációknak sokkal jobb lesz, nekünk ezért kell áldozatokat hoznunk”) évszázadokon keresztül hajlandó benyelni és elfogadni.

5.) Az embereket le kell szoktatni a gondolkodásról, s arról, hogy a történésekben felfedezzék az ok-okozati kapcsolatokat. Ennek érdekében a politikai vezetők egyszerűen kell megfogalmazzák az üzeneteiket, már-már infantilis módon, minimális szókinccsel, rövid mondatokban. A hallgatóság ily módon megszokja a felületességet, naív lesz és hajlamos az információs beetetések elfogadására.

6.) Minden adandó alkalommal az emberek érzelmeire kell hatni, nem a racionális gondolkodásukra. Bátorítani kell mindenféle emocionális megnyilvánulást, mert az érzelmeket sokkal könnyebb manipulálni, mint a rációt.

7.) Az embereket a lehető legnagyobb tudatlanságban és műveletlenségben kell tartani, mert így nem lesznek motiváltak magasabb ideálok és összetettebb tervek megvalósításában. Butítsd le az oktatásügyet, tedd korrupttá és hozd a működésképtelenség küszöbére. Egy ilyen iskolarendszer a közvélemény manipulálásának ideális eszköze.

8.) A népet el kell zárni az objektív, korrekt és teljes tájékozódás/tájékoztatás minden forrásától. Ennek érdekében pénzügyileg támogatni kell azokat a médiumokat, amelyek butítják és félretájékoztatják az embereket, s gazdaságilag el kell lehetetleníteni azokat, amelyek ennek ellenkezőjét próbálják elérni.

9.) A nyájszellem erősítése prioritás! Az egyénben fel kell ébreszteni a szégyen- és tehetetlenség-érzetet, s választható (pontosabban választandó!) alternatívaként ezzel szembe kell állítani az igazodási, csatlakozási kényszert. Az egyéniségeket nélkülöző nyájat mindig könnyebb irányítani, ellenőrizni és befolyásolni.

10.) Mindent meg kell tenni az egyének megismerése érdekében. Ezt elérendő belső (és titkos) nyilvántartásokat kell felfektetni az egyén különféle (ízlésbeli, politikai, ideológiai, viselkedési) preferenciáiról, opcióiról, egyszóval teljes pszichológiájáról. Törekedni kell arra, hogy jobban megismerjük az egyént, mint ahogy ő ismeri önmagát. Fel kell használni a társadalomtudományok (szociológia, lélektan, csoportképzés pszichológiája, stb.) legújabb vívmányait céljaink elérése érdekében, de ezeket a lépéseket a legnagyobb titokban kell tartani. Megfoghatatlan, érzelmi töltetű, nagy és közös célokat kell kitűzni, amelyek alkalmasak arra, hogy lelkesítsék a tömegeket. Ha nyilvánosságra kerülnek, ezeket a törekvéseinket határozottan (ha kell: erőszakosan) tagadni és cáfolni kell.

SOS szalmára van szükség!
Kedves állatbarátok! Hatalmas segítségre van szüksége a bicskei gyepmesteri telep kutyáinak! Nemsokára itt a dermesztő hideg és szegénykék megfagynak a hideg kennelekbe! Vacogva várják a meleg szalmát! Kérem aki tud segítsen, hogy átvészeljék a telet! Mindent megteszünk értük, de sajnos a mi pénzünk is elfogyott, nagyon nagy bajban lesznek a kutyusok ha nem jutnak szalmához! Előre is köszönjük önzetlen segítségeteket!
SOS SEGÍTSÉGRE VAN SZÜKSÉG!
06 20 285-2417

Oláh Szabolcs bicskei kötődésű jazz gitáros vezette "Oláh Szabolcs Quintet" Connection című lemezbemutató koncertje az Opus Jazz Clubban (Budapest Music Center, Mátyás u. 8.) november 16-án 21 órai kezdettel. 

Oláh Szabolcs - gitár
Ávéd János - szaxofon
Cseke Gábor - zongora
Soós Márton - nagybőgő
Dés András - ütőhangszerek

Oláh Szabolcs gitáros-zeneszerző 2012-ben alapította meg kvintettjét a fiatal magyar jazzgeneráció meghatározó egyéniségeivel. A zenekar első nagylemeze november elején jelenik meg, melyet az Opus Jazz Clubban hallhat először a közönség.
A Connection című albumon a zenekarvezető legújabb kompozíciói szerepelnek. A személyes hangvételű, dallamos szerzemények előadásmódját modern, kreatív felfogás jellemzi. A tagok különböző formációkban évek óta játszanak együtt, így jól ismerik egymás zenei gondolatait, koncertjeiken nagy teret kap a spontaneitás.

A zenekarvezető Oláh Szabolcs 2005-ben végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazzgitár szakán.
A Szolnoki Dóra Quintet és a Fekete-Kovács Quintet mellett többek közt a Modern Art Orchestrában, valamint Szőke Nikoletta Triójában és Szendőfi Balázs Piccolo Inn nevű együttesében hallhatta a közönség.
Meghatározó volt számára Dés András Triója és saját, 2002-ben alapított formációja, az Oláh Szabolcs Quartet is. A zenekarvezetőt a gitározással párhuzamosan mindig is foglalkoztatta a zeneszerzés. Saját kvartettje mellett évekig a Modern Art Orchestra egyik szerzője, hangszerelője volt. A Dés András által létrehozott Konzervnyitó Akciócsoport szintén kiemelt projekt volt számára, hiszen folyamatos zeneszerzésre inspirálta.
A Quintet vezetője minden kompozíciójában a személyes hangvétel kialakítására, az őt ért hatások sajátos feldolgozására törekszik.

Jegyek 1000 forintos áron a BMC-ben, az InterTicket országos JEGYPONT hálózatában valamint a jegy.hu oldalon kaphatók!

www.bmc.hu 

Katonai tiszteletadás mellett pénteken a Dorogi Városi Temetőben helyezik örök nyugalomra Kövecs Gergő tűzoltót, aki november 1-én mentés közben halálos balesetet szenvedett a Rám-szakadékban - közölte a honlapján szerdán az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság (OKF).

A temetés időpontjában, vagyis délután egy órakor az ország valamennyi hivatásos tűzoltó parancsnokságán megemlékeznek elhunyt bajtársukról a szolgálatban lévő tűzoltók: a laktanya elé kiállnak a járművek és megszólalnak a szirénák.

Kövecs Gergőt az OKF főigazgatójának javaslatára a szolgálatteljesítés során tanúsított kimagasló bátorsága, kiemelkedő helytállása elismeréseként hősi halottá nyilvánította és posztumusz hadnaggyá léptette elő a belügyminiszter - emlékeztetnek.

A főigazgatóság felidézte, hogy Kövecs Gergő múlt héten pénteken halt hősi halált, amikor egységével kirándulók segítségére sietett. A Rám-szakadékban hárman kerültek bajba, az Esztergomban szolgáló tűzoltó éppen kikötési pontot keresett mentőkötele számára, amikor megcsúszott és a mélybe zuhant.

A belső vizsgálat megállapította, hogy a tűzoltó nem követett el szakmai hibát.

A posztumusz hadnagy 1981. április 2-án született Esztergomban. Sorkatonai idejét polgári szolgálatot vállalva az Esztergomi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóságon töltötte, majd a tűzoltói szakmát választotta hivatásául. 

MTI 

Hazai kastélyokról készült légi fotókkal díszített francia kártya jelent meg és fogyott el, rácsaptak a gyűjtők. Bicske életében nyitottságával évtizedek óta oly meghatározó (valójában kör ásszá lett) Batthyány-kastély is ott van a pakliban. 

Treff lap vagyunk a pakliban, mely szó a francia Le Trèfle (a lóhere) szóból származik, (amivel takarmányozni lehet a hadsereg lovait). A néhány éve igen szép kivitelű Ady Endre utcában, "a barokk tengelyen" a Gyermekotthon vezetés pályázati sikerének köszönhetően pár éven belül már a megújult angol park felé  tehetünk sétákat szeretteinkkel, vendégeinkkel.    

    Részletek....

Legjobb tudomásunk szerint Budaörsön borítékoltatta és adta postára az adófizetők pénzéből azt a kb. kétezer hivatalos levelet szeretett városunk, ami Bicske Csabdin élő polgármestere által megduplázott építményadót valamint a gépjármű súlyadó elmaradásokat követeli az adófizetőktől.      

A Budaörsre vitt anyagot a logisztikai központban kész küldeménnyé  téve szállította vissza Bicskére a Magyar Posta. Egyszerűbben fogalmazva: Budaörsön borítékolták. 

Szegények vagyunk, de jól élünk.  

2012 decemberében nagy örömünkre a Magyar Sport Jitsu Szövetség éves közgyűlésén a Dinamik Harcművészeti Közhasznú Sportegyesület kapta meg a 2013. évi Jitsu Magyar Bajnokság rendezési jogát. Helyszínnek  Alcsútdoboz sportcsarnokát jelöltük meg, ahol a DHKSE égisze alatt két éve sempai Rácz Richárd tart edzéseket a Senshi Usagi klubban.

11 csapat 102 versenyzője nevezett, hazai és határon túli egyesületekből. Versenyzőket szponzorainktól kapott apró ajándékkal leptük meg, ezúton köszönjük azon cégek, magánszemélyek támogatását, akik segítették versenyünket, külön köszönet Alcsútdoboz Község Önkormányzatának, hogy a sportcsarnokot térítésmentesen bocsátotta rendelkezésünkre.

 A verseny házigazdája Rácz Richárd vezette fel és köszöntötte a megjelenteket, majd adta át a mikrofont Hernádi Zoltánnak – a Magyar Sport Jitsu Szövetség elnökének – aki ünnepélyesen megnyitotta versenyt.

Technikai számokkal (fegyveres formagyakorlat, önvédelem), kezdődött a verseny. Dél tájban egy rendkívül impulzív táncbemutatót láthatott a közönség majd versenyzőink egy tál helyben készült finom gulyáslevessel enyhítették éhségüket a közeli étteremben. Visszatérve a csarnokba a technikai számok eredményhirdetése után a földharc versenyszám vette kezdetét. Parázs csatákat, technikailag virtuóz küzdelmeket láthattunk. Ezek után pusztakezes küzdelem kezdődött, amit a kesztyűs harcok követtek. Két kisebb sérüléstől eltekintve, szerencsére nem volt sok munkája az egészségügyi szakembernek. Az utolsó meccs délután 5 órakor fejeződött be, ezt rövid szünet követte, majd megkezdődtek az éremosztások. A díjkiosztók alig bírták a sok érem átadását  a díjazottak legnagyobb örömére.

Külön díjaink is voltak különböző felajánlásokból. A Fair Playért járó elismerést Trikkal Attila kapta Oláh Gyárfástól Alcsútdoboz polgármesterétől.  A legszebb kislány a DHKSE versenyzője Orbán Kata lett. A legeredményesebb csapat a Jászapáti Kígyó dojo volt, akinek különdíját a Magyar Közelharc Kézitusa Szövetség ajánlotta fel.

A nap végén Hernádi Mester megköszönte mindenki munkáját, jó utat kívánva ünnepélyesen bezárta a versenyt.

Bízunk benne, hogy a versenyre látogatók jól érezték magukat az Alcsútdoboziak vendégszeretetében fürödve. Reméljük egyesületünk bebizonyította, mekkora erő rejlik ebben a közösségben, és jövőre ismét alkalmunk lesz megrendezni ezt a nagyszabású versenyt.

Orbán Ágnes

A bicskei járőrök november 5-én állítottak elő a Bicskei Rendőrkapitányságra egy külföldi férfit, akit bolti lopáson értek tetten az egyik bicskei áruház biztonsági őrei. A szabálysértési eljárás vele szemben is megindult. A rendőrök szabálysértési őrizetbe vették. 

A Rendőrségre 2013. november 5-én 15 óra 45 perckor arról érkezett bejelentés, hogy a Csabdi-Bicske menetrend szerint közlekedő autóbuszon három fiatal nő veszekszik az ellenőrrel és egyikük meg is lökte intézkedés közben. A bejelentést követően a rendőrök azonnal a helyszínre mentek, majd a Bicskei Rendőrkapitányságra előállították a három fiatalkorú lányt. A budapesti és a két csabdi lány közül az utóbbiak egyikét gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A másik két lány tanúként szerepel az ügyben - olvasható a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében. 

A huszonöt perces filmnek számos bicskei vonatkozása van.  

         Részletek....

(November 20-án 17 órakor a Nagy Károly Városi Könyvtárban író-olvasó találkozó ennek a nagyon kemény és nagyon kedves műnek a szerzőjével. A kötet meg is vásárolható a helyszínen. Nem fogják, nem fogjátok megbánni elolvasását.)  

Tomi 25 éves, az ELTE történészhallgatója, Beatles-rajongó, a kőbányai zeneiskola gitár szakosa, a Muzsikus Rádió műsorvezetője. Vak. Pontosabban „gyengédlátó” (SIC!). Édesanyja, Sándor Erzsi újságíró most könyvet írt történetükről. „Nem tudom, hogyan kell sérült gyereket nevelni. A tapasztalatok levonására nekem mindössze egy vak fiú adatott. Nem tudtam, jó-e az út, amin járok, azt sem, hová tart, vezet-e egyáltalán valahová. Csak azt tudtam, hogy a cső végén egy szabad, bátor, önálló srácnak kell majd kijönnie” – írja. 

Tomival először véletlenül találkoztunk – nemrégiben a Nemzeti Színházban. Előttünk ült édesanyjával, Sándor Erzsi újságíróval Peter Weiss A vizsgálat című darabját hallgatva. Köszöntéskor kedves, tünékeny mosollyal fordult félig felém ültében, aztán kezdődött a darab. Közben Erzsi néha fia füléhez hajolt, élő adásban közvetített, vagy Tomi kérdezett. Akkor még nem tudhattam, hogy történelem szakos hallgató ül előttem, s hogy legelőbb a második világháború története ragadta meg, mint annyi fiúgyermeket. Beszélő szoftverek segítségével tudta meghallgatni az egyetemi anyagokat. Felvételikor a vaksága miatt járó 40 pontot azért nem vehette igénybe, mert alapból maximális pontszámot szerzett. Azt sem tudtam róla, hogy zenészként fülhallása alapján blattol telibe mindent. (A családi tréfa szerint nem kizárható, hogy a világ első Grammy-díjas történészével van dolgunk.) Mindent megjegyez, amit hall. Budapest jó ismerője, mindenhová önállóan eltalál. Mos, főz, takarít, vasal. Nem a fogkefére nyomja a fogkrémet, hanem rögtön a szájába – egy vak ezt hamar megtanulja. Önállóan él. Ferencvárosi paneljében édesanyja alsó szomszédja. De rendszeresen összezárnak egymás érdekében.

Másodszor a „könyvben” találkoztam vele. Sándor Erzsi: Szegény anyám, ha látnám című szívizomlázkeltő, mégis kedves, derűs édesanyai memoárját „olvashattam elő”. A mű a napokban jelent meg. Erzsivel a 168 Óra című hetilap Gyulai Pál utcai szerkesztőségében dolgoztam együtt egy igen emlékezetes évet a kilencvenes évek közepén. Emlékszem folyosói beszélgetéseinkre, a nekem, huszonöt éves pályakezdőnek mindig jól jövő bátorító tanácsokra – sok más mellett Erzsitől.
Élményekben gazdag gyermekkorában történt, hogy Tomi a gyengénlátó fogalmat gyengédlátónak értette. Ki is mondta, máig ható örömet szerezve ezzel a humort minden körülmények között értékelő, abban tréfát nem ismerő családjának.
A fiatalember ma már a muzsikusok zenekari életét éli. De bizony kamaszkorában volt ő annyira szívszorítóan egyedül is, hogy képzeletében megteremtett barátai voltak, velük zajlott az élete. Ezért is óriási előmenetel a mai állapot. Ezt iskoláinak, a Vakodának és a Laudernek egyaránt köszönheti – a Lauder színtársulatában Balla Margit segítségével első kiteljesedését élte át.
Ray Charles – Tomi egyik példaképe. A vak amerikai énekes, zongorista a hölgyek csuklójának megérintésével, a bőr tapintásáról meg tudta állapítani az illető testalkatát. Tomi szintén az ő nyomdokain tanult bele abba is, hogy párkapcsolatban egy vak férfi részéről (a világtalan szó a vakok és gyengénlátók számára elfogadhatatlan, ezért üldözendő) a kedves arcának tapintása, megsimogatása az intimitás mértékegysége, maga az egységnyi egy. Tomi csakis olyan nőnek érinti meg az arcát, akivel párkapcsolatban él. Majdnem így igaz ez a látók között is. De akkor is szép így kimondva. Olyan, mintha a látó férfi azt mondaná: élőben csakis annak a nőnek az arcát nézi meg alaposan, akivel párkapcsolatban áll.
A könyvben olvasom azt is, hogy egy ízben anya és Tomi leparkolnak Salzburgban. Jönnek-mennek az utcazenészek világvárosában, majd vissza a kocsihoz. De nincs meg a kocsi, Erzsi pánikban, Tomi pedig imigyen: nem itt parkoltunk le, hanem jóval távolabb, és mint egy családi idegenvezető, vakon vezeti az ismeretlen városban kocsijukhoz édesanyját.
Tomi szeret úszni. Magam is. Próbáltam pár hosszt csukott szemmel. Nem volt benne köszönet. Amikor kisgyerekként úszni tanult, a forduló volt a legveszélyesebb. Weiss Ági úszásoktató ezért horgászbot végére rögzített egy teniszlabdát, azzal érintette meg az úszó gyermekek kobakját a fal előtt – hogy ne csapódjanak neki.
Sándor Erzsivel az Opera melletti kedves kis kávézóban, a Tháliában találkoztunk. Közel a Central Színházhoz. Aminek PR-munkájába segít be színházi emberként. Erzsi előbb a miskolci, aztán a kecskeméti Katona József Színház társulatának tagja volt, összesen tizenhárom évig. A hangja nagyon kedves, tiszta hang. Szinkronban is meghatározó, karakteres orgánum. Magyar hangja Sándor Erzsi. Egy riporterverseny alkalmával érte el első sikerét a Magyar Rádióban, ami aztán odakötötte őt. A Rádióból megfogalmazása szerint meglehetősen méltánytalan körülmények között távolították el idén januárban. A vak egyetemista fiát egyedül nevelő, munkájában sikeres, népszerű, háromszoros Tolerancia díjas, nívódíjas szerkesztő-műsorvezető szerint egyértelműen tetten érhető a politikai diszkrimináció.
Már munkanélküli rádiósként kapott HÜPATIA médiadíjat két nyolcperces riportjáért. Szerinte vicces, hogy ezek a díjnyertes riportok MTVA-anyagok voltak, a Kossuth Rádióban mentek le, és mindenütt úgy jelent meg, mint Sándor Erzsi, az MTVA munkatársa. Az sehol nem jelent meg természetesen, hogy Sándor Erzsi, az MTVA kirúgott munkatársa.
Tomi kórtörténetébe azért nem ártom bele magam, mert nem értek hozzá. Anatómiából legyen elég annyi, amennyit biztosan értettem: a szaruhártya mögött és a szemlencse előtt elhelyezkedő csarnokvíz forrásának és elfolyásának egyensúlyban kell lennie. Ha ez nem működik – ritkábban elapadhat, de gyakoribb a fájdalmas tünetként jelentkező túlnyomás –, akkor baj van. Tomi ezen az úton gyerekként ment végig. Végigkövetem kettejük több évig tartó orvoshoz járását. Reményeket, csalódásokat, szenvedést. És azt veszem észre magamon olvasóként, hogy egészen másként, minden tanácstalanság nélkül, teljes természetességgel fogok ezután közeledni vak embertársaimhoz. Nem akarok például mindenáron segíteni, ha kell, ha nem. Ezt Tomi sem bírja. Nem fogom szégyellni értetlenségemet, mert az most megszűnt Sándor Erzsi nyitottságától. Megértettem, hogy például az igazán profik bármilyen bottal képesek járni, de szükségük lenne szabályos, ingyen kapható, kényelmes fehér botra. Ilyen nincs. És persze még jobban megbecsülöm saját szemünk világát.
Az író szerint nem szépirodalom, hanem puszta zsurnalizmus a műve. Ugyan vannak benne olyan jól sikerült mondatok, amiért jól meg is veregette saját vállát, de ettől ez még nem irodalom – véli. Egy írástudó ember ő, aki ír a valóságról, mert nem tudna kitalálni fiktív történetet, egyedül csak azt tudja megírni, amit átélt. Bár azt tudja színezni egy kicsit. Ennyi.
Én pedig elmondom ott a Thália kávézóban, hogy jó szövegekkel találkozva mindig azt érzem: ezt én már olvastam. A könyvet jómagam ugyebár pdf-ben kaptam meg. Az első könyv, amit monitoron olvastam el. Gyengédlátó lettem jómagam is, kedves Tomi. Bár Erzsi kategorikussá teszi gondolkodásomat: azt mondja a gyengédlátásról, hogy Tomi a legjobb esetben még aliglátó sem.
A Tháliában azt kérdeztem Sándor Erzsitől, mikor és miért döntött a megírás mellett. Kiderül a legjobb változat, amiről íróember csak álmodhat. A Park Kiadó igazgatója, Rochlitz András olvasta Matkovich Ilona Magyar Narancsban megjelent, Sándor Erzsiről írott cikkét, valamint ismerte Erzsi Mozgó Világ-beli publikációit. Megkérdezte, meg tudná-e írni az éle- ­tüket.
Nem, Erzsi számára nem volt ez terápiás kiírás. Az persze túlzás, hogy semmit nem érzett írás közben, hiszen alapvetően színészként mindenhez érzelmileg közelít, és csak azért emlékezik az életből bármire, mert emocionálisan megérintette. Máshogy nem megy.
Talán egy részt könnyeztem meg a könyvben. Egyszerű jelenet. Amikor Tomi először iskolába indul. Egyedül. Fehér bottal. Az ablakból néz Erzsi a fia után. Mint írja: nem kellett volna utánanéznie. Tudom, miről beszél. Én a látó fiam után néztem a kapuból. Ráadásul kőkemény férfiúként. De még én is nagyon-nagyon el voltam gondolkodva akkor.
„Azt viszont nem olvashattad, amikor jelmezbált szerveztek az alsósoknak a Vakok iskolájában. Mi már annyiszor elmeséltük itthon röhögve, hogy ki is felejtettem a könyvből – avat be egy másik történetbe a szerző. – Tomi azzal jött haza, hogy ő Bornemissza Gergely szeretne lenni. Jó – mondtuk neki. Ez nem lesz különösebben nehéz. Odamész, és azt mondod, hogy »Én vagyok Bornemissza Gergely!« Vagy valami másra gondoltál?”
Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy Zsozsó – Zsolnai Andrea, a család nagy segítője, Erzsi, valamint Tomi és nővére, Lujza barátja – elképesztő sárga kartonpáncélt szabott rá, amit még évekig őrizgettek, és vagy egy évtized múlva, titokban merték csak kitenni egy lomtalanításkor. Sajnálnám, ha ezt a könyvet kihagytam volna.

Izing Antal

www.hetek.hu 

A Bicskei Rendőrkapitányságon 2013. november 3-án rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás T. András 39 éves váli lakossal szemben. A férfi Vál, Burgondia utcában lévő egyik családi ház három ablakát kővel bedobta. Az eset szemtanúja ezt jelezte a helyi körzeti megbízottnak, aki a férfit a katolikus temető hátsó bejáratánál elfogta. Miután előállította a rendőrkapitányságra, a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. A gyanúsítottal szemben bíróság elé állítást terveznek a bicskei nyomozók.

FM RFK 

Talán egyszer Bicskére is eljut - évekkel ezelőtt javasolta már a Bicskei Szó Csaba testvér fogadását.  

“Aki nem hisz abban, hogy mennyi jó ember van, az kezdjen el valami jót tenni, és meglátja, milyen sokan oda állnak mellé.” Böjte Csaba OFM

"Lovasberényben november 6-án, most szerdán, 18.oo órakor, elmélkedést tartok a kiegyezésről, a békés együttélésről! Bethlen Gábort 4oo évvel ezelőtt Kolozsváron megválasztották Erdély fejedelmévé! Ezen a szép estén azt szeretném, ha Erdély Aranykorának nagy bibliás fejedelme lenne a példaképünk, a külső - belső ellenséggel való kiegyezésben, a magunk Tündérkertjének megépítésében!"

November 4. Tabódy István recski rabtársának versével emlékezünk.  

Faludy György

1956, te csillag 

                                                                      A terrible beauty is born.
                                                                                                 Yeats

Másnap, szerdán reggel: por, ágyúszó
és szenvedés; mégis, mikor átvágtam
a Hősök terén, mosolyognom kellett,
mert nem állt szobor többé a csizmában; –

csütörtök: lázrózsák mindenki arcán.
Földváry már kedd este elesett
a Rókus előtt. Szemközt, az iskola
padlásán felfegyverzett gyerekek; –

péntek: még több vér, tankok a Ligetnél.
Az ütegek torkolattüzeit
nézem éjjel és borzongok: a szörnyű
szépség most nálunk is megszületik; –

hat nap: a kénezett arcú halottak
apró csokorral mellükön, a járdán
(Köztársaság tér) röplapok, szorongás,
szemem előtt kis, tétova szivárvány; –

ölelkezés az Írószövetségben:
csomagolnak és indulnak haza;
feltépett sínek, utcák és fölöttünk
a szabadság liliom-illata; –

ezerhétszázhárom, nyolcszáznegyvennyolc,
és ötvenhat: egyszer minden száz évben
talpra állunk kínzóink ellen. Bármi
következik, boldogság, hogy megértem; –

és újra péntek: a Dunánál állunk,
a nap áttör ködön, füstön. Talán
sikerül minden s az alkonyat bíbor
brokátja Zsuzska lenszőke haján;–

és szombat: hajnalban csupa reménység,
de estefelé: nyakunkon a kés.
A keleti szemhatár mögött mocskos
felhők, nyugatról álszent röfögés; –

mentünk a kétszázezerrel: nem bírok
újabb börtönt, s ha nem is jött velem:
Árpád óta bennem lakik az ország,
minden völgyét meg dombját ösmerem; –

a Bach-huszárok tankban tértek vissza:
eddig sem ápolt, s ha más föld takar,
mit számít az? és mit, hogy fiam majd
Dad-nek szólít és nem lesz már magyar?

Mit elvesztek, ötven vagy száz év múltán
az ifjúságtól mind visszakapom,
és otthon, a sötét előszobákban
kabátom még ott lóg a fogason –

ezerkilencszázötvenhat, nem emlék,
nem múlt vagy nékem, nem történelem,
de húsom-vérem, lényem egy darabja,
szívem, gerincem – kijöttél velem

az irgalmatlan mindenségbe, hol a
Semmi vize zubog a híd alatt
és korlát nincs sehol sem – életemnek
te adtál értelmet, vad álmokat

éjjelre és kedvet a szenvedéshez
s az örömhöz; te fogtál mindig kézen,
ha botladoztam; hányszor ihlettél meg,
s nem engedted, hogy kifulladjak vénen; –

ezerkilencszázötvenhat, te csillag,
oly könnyű volt a nehéz út veled!
Nagyon soká sütöttél ősz hajamra,
ragyogj, ragyogj, ragyogj sírom felett.


(Toronto, 1986)

Bicske, katolikus temető. A ravatalozó kápolna előtt, ami eredetileg kriptát rejt magában, misét mond Varga Imre esperes. Kórus nagyon szép hangja. Ministránsok sora. A lelkipásztor ott áll, ahol temetéskor beszél. Félkörben tömeg gyűlik. Nem nagy és nem kicsi. Székeket hoznak ki a fiatalok, hogy az idősek leülhessenek. Sosem voltam még itt misén. Közben a bejárat felől ömlik a tömeg a sötétben gyönyörű, meleg fényviszonyokat mutató temetőbe. Itt van az egész város. Belülről velük szemben jönnek kifelé. A forgatag kicsit elakad rajtunk. A legtöbben áthaladnak köztünk és a sírok között. Van aki kerékpárt visz magával befelé. Mások két kézzel fogják idős mamájukat a sírok közt sötétben őt botlástól óvva. Öt és fél éve eltávozott édesapánk - nővére és öccse mellett állok. A szívemet ott legbelül főleg az a tény melengeti, azt teszi derűssé ezekben  percekben, hogy nem is keresve egyrészt egymásra találtunk itt, s hogy lám, itt vagyunk a temetőben szépen öltözve, ahová egyszer eltemetnek mindannyiunkat, mindenkit, aki a tömegben itt áll, ismerőst, ismeretlent, háttal, jobbról vagy balról állót, beszél a pap, szépen énekel a kántor és a kórus, imádkozunk, mondjuk a liturgia szerint például:

Pap: Az Úr legyen veletek!
Hívek: És a te lelkeddel!
Pap: Emeljük föl szívünket!
Hívek: Fölemeltük az Úrhoz!
Pap: Adjunk hálát Urunknak, Istenünknek!
Hívek: Méltó és igazságos!

  De végre-végre-végre most nem szakad meg a szívünk azért az egy emberért, aki tegnapelőtt hunyt el. Akit előttünk végtisztességben szemfödél takarna. Akinek neve folyóírással, aranybetűvel szerepelne a "láda" oldalán. Ami pont az én nevem is. És ott az a lakonikusan tömör, ellentmondást nem tűrő  kijelentő mód: "Élt 63 évet". De mert most nem temetünk, de nem ám! Nem azért állok itt velük a kápolnánál, akikkel már annyiszor összetörten egymás mellett ott szemben. Köszönöm, köszönöm. Mert ez most végre nem temetés a temetőben csak azért, mert pap beszél, hanem csöndes és méltó, talán nem olyan nagyon fájdalmas emlékezés azokra, ima azokért, akik már nincsenek itt. Vigasz nekünk, akiknek hiányoznak, de egész életünkben szemtől szembe, mosolyogva  ott fognak velünk szemben állani, éppen ahol gondolunk rájuk. Látjuk a szemüket, a tekintetüket, ismerjük minden rezdülésük. Igaz, fejünk közben, most lehajtva. Cipőnk orrát látjuk. Érezzük kézszorításuk. Igaz, karunk ki sincsen nyújtva, csak magunk előtt imára kulcsolva. Arcunkon a csókjukat, ölelésüket, élő illatuk, jóságuk, látjuk örömük, ami a miénk is. És tudom, hogy általam megismert és megőrzött arcukkal hogyan mosolyognának szeretettel, hogy én itt vagyok, hogy még itt lehetek (bár már a B oldal forog),  s hogy éppen kikkel. Ennyi. Majd talán miránk is így emlékeznek egyszer Világításkor. Ha minden jól megy. Ha úgy lesz, ahogy szeretnénk. De miért is ne? (Jelenleg az az egyedül biztos, hogy gyorsvonat repeszt-süvít át százhússzal nyugat felé mögöttünk hetven-nyolcvan méterre Bicske alsón. A Railjet végállomása Salzburg Hbf. Üdv Amadeusnak a Getreidegasse 9-be.)    

Aztán a felüljáró hídon állva, a temetők gyertyalángtengerét szemlélve az erdélyi születésű író, pszichológus - Polcz Alaine jut eszembe, mint ilyenkor mindig. Tőle tudtam meg, tőle hallottam először azt, hogy Erdélyben a Mindenszentek ünnepét Világításnak is nevezik. Nem csak úgy szokás mondani, mint itt az időhatározást hogy halottak napján vagy mindenszentekkor, hanem "világításkor". Ez egyszerűen gyönyörű. Költői. Bevallom, magamban már régen így nevezem. Attól a naptól, amikor először hallottam 2005-ben. Állok a hídon, életem első évtizedében kialakult egy mentsvár nevű meggyőződésem: az én apukám sose hal meg. Húgom egyetértett. Másnak nem mondtuk meg. Emlékszem, ahogy SI 45-28 forgalmi rendszámú pótos IFA-ban ültem mellette, néztem rá, ahogy figyeli az utat, a tükröt, ahogy int, köszönt, indexel, kérdezte, mit nézek, mondtam csak figyelek,  s szerettem ha olykor-olykor elakadásjelzővel köszöni meg, ha valaki megérdemli. És biztos voltam benne, hogy ennek nem lehet vége. 

Egy órával később a református temetőben Máté János vezeti az istentiszteletet. 

Polcz Alaine írónővel 2005-ben találkoztam. Ő egy olyan asszony volt, aki öt-hat gyereket szeretett volna, végül nem lehetett. Kompenzált saját bevallása szerint és haldokló gyermekek mellett szolgált egész életében. Egy évvel azelőtt, hogy a halál igen közel járt hozzám is, amikor tőlem karnyújtásnyira halt meg egy ember - ezt írtam életről-halálról az ő segítségével. Köszönöm. Ezt a szót akkor is kimondom, amikor Budán, Városmajor utcai házuk, Mészöly Miklóssal közös lakásuk előtt kaptatok a járdán  dombnak föl ügyeim miatt - évente legalább kétszer. Pontos töredék: köszönöm.    

"Aki elment, az megszabadult – vallja Polcz Alaine, akivel kórházi ágyánál beszélgettünk a halálról.

Szerda este hatkor fogadott Polcz Alaine az ORFI kórház egyik kórtermében. Az interjú után a vele egykorú nagymamámhoz készültem, aki a Sportkórházban feküdt élet és halál között. Mielőtt a szintén városmajori Reggel szerkesztőségéből elindultam volna, megkérdeztem telefonon: „Kezét csókolom, vigyek-e valamit a városból?” Őszintén megörült az ismeretlen figyelmességének. Gyerekkoromban sokat hallgattam Polcz Alainet a bicskei kultúrházban. Az arcát is akkortól szeretem, a hangját pedig azért hallom szívesen, mert szelíd.

– Fél kiló szőlőnek nagyon örülnék – mondta ez a kedves hang, még a telefonba. Aztán ültem az ágyánál, azt mondta, fújjam ki magam. Gyönyörködött egyet a gyümölcsben: az a szemnek is szép, nemcsak megenni jó. Így kezdte: – Több bányát végignéztem, mert kerestem Miklósnak egy követ a síremlékéhez. Amit nem kell faragni, hanem úgy szép, ahogy van. Ebbe a másfél tonnás kőbe vésettem bele Miklós egyik versének utolsó sorát: „Csak most kezdődik minden”. Holnap állítjuk fel, kaptam hozzá néhány óra kimenőt az orvostól. Viszek ki a munkásoknak pogácsát, kis demizsonba pálinkát, hogy megvendégeljem őket. De gondolom, most nem ezért van itt. Ha csak egyet kérdezhetne, mi lenne az?
– Mit mondjak a kisebbik fiamnak a halálról?
– Maga tud a halállal mit kezdeni?
– Néha nem. És ezzel nem vagyok egyedül az apák között.
– Mennyi idős a fia?
– Tíz éves.
– A legjobbkor kérdezi, mert a gyermeket a világításkor a legkönnyebb bevezetni a temetőbe, mert olyankor gyönyörű, égnek a gyertyák a sötétben, s mindenütt koszorúk, virágok. Erdélyben születtem, minálunk világításnak hívják azt, amikor halottak napján a családok kimennek gyertyát gyújtani. Legjobb lenne, ha azt kérné a fiától, amire minket kért anyám. Adott gyertyát, gyufát, hogy járjuk be a temetőt, s gyújtsunk gyertyát minden olyan síron, amelyen nem ég.
– Anyánk nekünk is ezt mondta. Mert nem maradhat sötét, árva sír. Kaptunk egy  köteg gyertyát külön ezért. Főleg azért volt kivételes, mert szabadon gyufázhattunk, a húgom meg én.
– Na látja, mindegy, miért szerette, természetes volt. A gyerekeket már három éves koruktól foglalkoztatja a halál, és 9-10 éves korukban értik meg, hogy aki elment, az már nem jön vissza. Engem még vittek halottnézőbe gyerekkoromban, hogy megbarátkozzam azzal, hogy a halál az élethez tartozik. Magát nem vitték. De nézte a tévében a gyilkosságot, az árvizet, a tornádót, és ott állt szegény kis ijedt gyerekként, ahogy most a fiával együtt egy egész generáció, egy titokzatos szörnyűséggel szemben, amelyről semmit sem tudnak. Csak a brutalitást, a kínt, a vért látják belőle döbbenten, és ott állnak kérdezvén: „Jaj, hová kerültem?” Ez lenne az a híres világ? Míg ők ezt a hamisságot látják életről-halálról, mi felnőttek buta szemérmességünk miatt hallgatunk a teljes igazságról. Szabad egy gyereket egyedül hagyni? Nem. Meg kell mondani nekik az igazat, hogy a halál lehet szép is. Hogy annak is lehet méltósága, hogy az egy átlépés, és nem minden olyan rettenetes, mint amit a tévék mutatnak a reklámok között. Kérdezett már magától valamit a fia a halálról?
– Hogyha a halott lelke örökké él, miért sírunk?
– Azért sírunk, mert személyes a bánat a szívünkben, és mert hiányzik nekünk, aki meghalt. De aki elment, az megszabadult. Az összes vallás ezt tanítja. Szegény Amerikába hurcolt feketék együtt sírtak az újszülöttel, mert rabszolga született, és örömükben táncoltak, ha egyikük meghalt, mert felszabadult. Mi azért sírunk, mert hiányzik, akit szerettünk, de ő megszabadult, neki jó. Kivéve akkor, ha elintézetlen dolgai voltak. Ha elszámolatlan bűnei voltak, ha gyűlölködött. De az örökségen pereskedő, cívódó hozzátartozók is megköthetik a világból távozni akaró lelket. De ha nincs semmi ilyesmi, és ő már menne, mi is visszatarthatjuk a lelkét a fájdalmunkkal.
– Azzal tartjuk vissza?
– Azzal is. A gyász természetes, de a túl hosszú gyász már nem. Ha túlságosan ragaszkodunk hozzá, akkor megkötjük és itt marad velünk a lelke, nem tud elindulni az útjára.
– Eszerint megint önzésünkkel van a baj?
– Azzal is és a kevés tudásunkkal, amelyben nincs elfogadva, hogy „a megszabadulás jó”. Élni is lehet jól, a lehetőségekhez képest szabad emberként. De akkor sem az a legfontosabb, hogy mennyit éltél, hanem az, hogy milyen körülmények között mit tettél, s mit tehettél volna. Weöres Sándor írja: nem az a fontos, hogy megtaláld a célod az életben, hanem az, hogy a célod találjon meg téged. Tudomásul kellene venni végre, hogy az élet nem a szerzésről szól. Mert a koporsón nincs csomagtartó.
– Ahogy a halotti ruhán sincsen zseb.
– Ez nagyon szép, ezt viszont még én nem hallottam.
– A Talmudból való.
– És nem azt kell ismételgetni a gyereknek, hogy ne félj, mert ebből csak az derül ki, hogy az apja is fél. Kérdezni kell őt, rávezetni, természetesnek lenni. A gyerekek sokkal tisztábban látnak, magam is sokat tanultam tőlük. Moldáviában a temetőkben a sír mellett van egy asztal és egy pad. Azon terítenek meg halottak napján és húsvétkor, a gyerekek is segítenek, visznek gyümölcsöt, húst, édességet és bort. Nagyon bőségesen visznek, mert bőven akarnak hagyni az elhunytnak is. Persze, mindenki tudja, hogy az nem a holtaké lesz, hanem az élőké, mert a szegények ilyenkor eljönnek érte, és összeszedik. Én most szeretném bevezetni, hogy Miklós síremlékéhez szőlőt, almát, bort, diót, mogyorót és szekszárdi bort viszek ki, és kínálom a rokonokat, barátokat, ami pedig bőségesen megmarad, mind otthagyom. Ha elviszik a szegények, akkor az övék lesz. Ha ott marad, majd megeszik a rigók. Farkasréten sok a mókus, örülnek majd a mogyorónak. Eddig is vittem ki pogácsát és bort, de most mindenféle földi jót.
– Nem botránkoztak meg a pogácsa és a bor láttán?
– Nem. Képzelje! Egyszer az történt velem, hogy egy síron éppen rendezgettem egy nagy gyümölcshalmot világításkor, mikor az egész város kinn volt. Jött egy kisfiú a családjával, kezében elemlámpa volt, s hogy jobban lássak, megkértem: „Világíts ide!” Ahogy a fénycsóva ráesett a gyümölcshalomra, a fiú meglátta a fényben csillogó szőlőfürtöket, önkéntelenül felkiáltott: „Ez jó, ez jó!” Egy igazi apának modellt kell nyújtania, jó modellt, azt kell mondania a fiának, hogy ha én eltávozom fiam, te akkor sem veszítesz el egészen, mert én veled maradok, kapcsolatban leszek veled, mert én szeretlek téged, és értem akkor már ne aggódj, mert nekem akkor már nem fáj semmi, nekem ott jó lesz.
19 óra 37 perckor léptem ki Polcz Alaine-től, az ORFI-ból. 20 óra 8 perckor apám hívott, azt kérdezte, hol vagyok. Mondtam, hogy a mamához megyek a Sportba, itt ballagok már a Márvány utca és a Győri út sarkán, háromszáz méterre a kórház kapujától. Apám azt mondta, fordulj vissza fiam, meghalt a mama, pihenj te is. Bementem mégis, mert nem lehetett visszafordulni, egyirányú volt a járda. Néztem a vizes flaszterre hullott sárgásvörös juharleveleket. Megnéztem a mamát, imádkoztam mellette.

19 óra 25 perckor állt be a halál. Azokban a percekben a nagymamámról is beszéltünk Polcz Alaine-nel. Jó lett volna itt lenni mellette, de most már ő van mellettünk. Mikor a halála előtti éjszakán még beszélni lehetett vele, néhány másodpercre kinyitotta nefelejcskék szemét. Azt mondtam, szép álmokat, nagymama. Mielőtt a kórteremből kiléptem, azt mondta: „Szép álmokat, nektek is, viszont.” Ez volt az általam hallott utolsó mondata. Amikor a fiamnak másnap reggel elmondtam, hogy este meghalt a dédnagymamája, a tízéves erre a kérdésre szorítkozott: „Mellette voltál?”

Izing Antal 

A nincstelen, egy hónapos gyermekkel Vajda János utcai albérletben élő bicskei párnak csákvári barátom ajánlott fel egy két személyes, masszív, jó állapotú, jó minőségű, ágyneműtartós, kihúzhatós ágyat.  

A szállítás gondot jelentett. De jelentkezett segítségnyújtásra a Bicskei Szó címén bicskeonline@gmal.com Bicske nagyállomási Utasellátó resti üzemeltetője. A nagyon dolgos család férfi tagja, aki fél háromkor kel munkáéra hétfőtől szombatig - egy dobozos Renault Masterrel vállal Bicskén is mindenféle szállítást, kisebb költöztetést.

A Master doboz belseje jól préselt falemezes. Ajtó 180 cm magas, szélessége úgy 170 cm. Esetünkben Marci, a tehertaxis csakis segíteni akarás által vezérelve döntött úgy, hogy segít. Voltaképpen egy régi barátommal mentem egy régi barátomhoz, aki a velünk tartó 27 éves Farkas Lajos családjának jó ágyat ajánlott fel. Lajosék eddig az egész segítő mozgósítást kezdeményező főbérlő, Carmen által használatba adott fekvőhelyen aludtak. Innentől azonban van saját ágyikó.

Csákváron a gánti út közelében, a Zöld-hegy lábánál fekvő portán jó erős kotyogós kávét ittunk, s a tulajdonos Katinka által a bicskei gyepmesteri telepről örökbefogadott Brúnó nevű robusztus - kaukázusi keverék hatalmas nyugalmát, barátságos mivoltát szemléletük. (Nagyon mérges is tud lenni. Brrr...)

Katinka, az ágyat adományozó hölgy azt is mondta: "A szeretet az egyetlen, ami tékozlás útján gyarapszik."

Farkas Lajos édesapját hallomásból és látásból ismerem. Kútásó már kiskora óta.A Kossuth utca Rózsa utcai átjárójánál, az ér új hídja mellett álló régi házban él. Ifjú Lajos ott töltötte gyermekkorát.  Zsámbékon a "Premóban" felszolgáló és kőműves szakmákat szerzett. A gyermeke megszületése előtt egy hónappal, két hónapja még egy húsüzemben dolgozott bejelentve. Építkezéseken is szívesen dolgozna, bár ennek nem tél előtt van itt az ideje.  Dolgozni szeretne. (A millió új munkahelyből egy állásban...) 

Amikor az ágyat bevittük, láttunk benn egy szintén a napokban, Zsolttól ajándékba szállított kihúzhatós ágyat.    

Azt is szeretném jegyezni, hogy írásunk olvasása után szép csöndben az a négy gyermekét egyedül nevelő apa is segítséget nyújtott, akinek helyzetére tavaly ősszel mentoruk, Csere Ági olvasónk hívta fel figyelmünket, akinek aztán a helyi nyilvánosság háttér támogatásával az előírásos útvonalon önkormányzati bérleményt járhattunk ki. Ő tudja mit jelent nehéz helyzetben élni, a megsegített segítőként lépett fel. 

Misi és Andi egy szintén igen fiatal bicskei gyermek szülei pedig táskányi babakelengyét bíztak rám egy Hobo koncertre félúton, amit ma szintén megkaptak Lajosék. Köszönik szépen.         

A családnak óriási segítséget jelentene egy gáztűzhely és egy hűtőgép is, amik nélkül nagyon nehéz  kisbabájuk ellátása.   

A "Marci Tehertaxi" segítségét ezúton is köszönjük. Ő egy szóval sem kérte, hogy reklámozzuk, de kérdésünkre adott beleegyezésével bárkinek megadhatjuk elérhetőségét, ha szállíttatni szeretne valamit.   

ia 

Ma 17 órakor Halottak napi gyászmise kezdődik a temetőben. 

Az autópálya, csabdi mányi út által határolt bicskei halastavat lehalászták. Gémek és kócsagok többszázas rajai lepték el a tó hektárjait.

Nagyon érdekes látványban volt részünk ma délelőtt 10 óra előtt. Közeli és jó célpont ez a természeti látványosság a szinte iszapban gázló és hallakomázó madárcsapat. Fényképezővel, távcsővel családoknak is, gyermekekkel főleg érdekes két temetőlátogatás között.    

(Naszály Feri! Kösz, hogy szóltál.)  

"Elmentem a halastóhoz, de én nem láttam semmi madárfelhőt, néhány madár volt, de azok szerintem mindig ott vannak. mondjuk ez már dél felé volt, lehet azóta elmentek" - írja olvasónk. 

Kár. De lehet, hogy holnap reggel 8-9 között is érdemes megnézni. Végül is jönnek-mennek, erről híresek. De lehet szerencsénk.  

Kedves Ismerőseim!
Ma ellopták a pénztárcámat a Bicskei Orvosi Rendelőben. Kérlek benneteket osszátok meg főleg a bicskeiek, kicsi a világ hátha ráakad valaki. Az összes iratom + a gyerekeim iratai és családi képek miegymás voltak benne. Sajnos a tettest is sejtem de bizonyítani nem tudom. Előre is köszi mindenkinek....a remény hal meg utoljára, hátha megkerül.
Azt szokták mondani: Becstelenség és erőszak kétélű fegyver: néha súlyosabban sebzi meg a hozzá folyamodót, mint az ellenséget.
Remélem most is így lesz.

Orbán Ágnes

bicskeonline@gmail.com