Bicske városának külön dicsőségére szolgál, hogy a posztkommunista Magyarország egész Nagy Magyar Alföldjén nem  találtak jobb útépítő kádert a Tiszakécske, Béke utcai Körösaszfalt Zrt élére, mint azt a bicskei fiatalembert, aki az alpolgármester öccseként került Tessely Zoltán kibővített titkársági székébe és szerencsésen, épen szállt ki több összetört szolgálati autóból vezetőként mint balesetek részese.

A hatvanas évek MSZMP-s belterjessége ipari tanulónak állhat a mai Fideszhez. Akik se nem fiatalok, se nem demokraták. Ami nem lenne baj, nem lehet mindenki fiatal, nem lehet mindenki demokrata. De legalább ne állítsanak a magukról olyat, ami nem igaz.    

 

Arról természetesen semmilyen adat nem áll rendelkezésre, hogy a szóban forgó ex-titkárnak bármilyen útépítéshez, cégvezetéshez szervesen kötődő szakmai végzettsége, múltja vagy tapasztalata lenne. A papíron Bicskét vezető bátyja esetében sem gondolta senki komolyan, hogy sokoldalú szakmai és vezetői tehetsége szükséges. Nem. Az a tehetség Bicske polgármesterének, hogy azt csinálja, amit mondanak neki.   

A szakmai rang, az önállóság itt csak szavakban számít. A valóság egészen más. És ezt nevezik hazaszeretetnek.

Az alábbi ábra jól bizonyítja. 

Inkább az útépítés, mint az autós közlekedés.....

Ahhoz képest jó irány....

 

"Ahogyan 40 évvel ezelőtt is már voltak nehéz idők
de a Kondratyev-féle ciklusokkal sohasem törődtek ők
Mer’ az erősek mindig úgy érzik, hogy csalhatatlanok
Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok

Mikor az entrópia emelkedik és mindent felkavar
A szolgálatok beindulnak, hogy ne legyen túl nagy a zaj
S kitüntetett szerephez jutnak megint a seggnyalók
Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok

Itt szép lehetsz, de okos nem, mert kötelező a hit
És ellenség lesz mindenki, aki kételkedik
És erkölcsről papolnak álszent köpönyegforgatók
Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok

Lassan kihull a memóriákból az egyéni tapasztalat
És átírja a központból kiküldött új adat
S jönnek a minden rendszerhez alkalmazkodók
Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok

Ahogy mindig újra kezdődik a bálvány körül a tánc
Megint befonja életünk egy láthatatlan lánc
És jönnek a lelkes ostobák s a gyáván megalkuvók
Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok

S ha végül rájuk dől a ház és nincs már több hitel
Majd mást vádolnak azzal, amit ők követtek el
És engedelmes szolgáló a törvény és a jog
Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok

Hát kedves fiam, édes lányom, véssétek be jól
E szép országban pusztít más is, nemcsak az alkohol
Jönnek majd és hirdetik, hogy milyen nagy magyarok
De tudjátok, hogy ezek bizony mindig ugyanazok
Édesapám, te megmondtad: ezek ugyanazok

Óh, valahol így van ez, ahogy volt, úgy lesz
Édesapám, te megmondtad
Van, ahol így van ez, ahogy volt, úgy lesz
Édesapám, te megmondtad"

Szombaton edzőmérkőzést játszik a BTC felnőtt alakulata Halásztelek ellen 10 órai kezdéssel Dunaharasztiban.

A csapatban próbajátékon szerepelnek többen is.Gyimesi László csapatában pályára lép egy brazil labdarúgó is, de Tárnokról és az FTC-ből is érkezik játékos meggyőzni a klub szakmai vezetését.Vasárnap az U15 korosztály lép pályára Diósd otthonában szintén 10 órai kezdéssel.Mindkét alakulatunknak sok sikert kívánunk.

Márton Imre

 

(Üdvözlésképpen és csak mer' ebben is ott a bújik a bicskei sárga-kék, ami mindennél többet ér :) - A szerk. )

 

Krajczár Gyula írásai

Címkék: sajtó

2015.02.11. 12:49

  A Bicskén élő újságíró publicisztikáit itt követhetjük.

Az utolsó kép

2015.02.11. 00:09

A Norvégiában élő fiatal úszóversenyző, akinek édesanyja bicskei lány - Tolnai Boglárka - korcsoportjában bejutott a norvég úszók küzdelmének országos fináléjába. Egész Norvégiát tekintve a legjobb 24 között van Lackó, aki 2001-es évjárat és nagyon megdolgozott ezért.

Talán két-három éven belüli emléke e sorok írójának, amikor Laci bicskei nagyapjával érkezett a Bicskei Tanuszodába. Véletlenül egy hosszba kerültünk, tiszta erőből úszott és mosolyogva - én nem kaptam levegőt. Ezért inkább a startkőbe kapaszkodva - Ejha! - elismerő pillantással nyugtáztam a tehetség fogalmáról saját laikus szememmel látottakat - mint bicskei talentumok esetében is teszem -, amire a nagypapa büszkén mosolygott vissza a partról ölbe tett kézzel állva, aztán kezet is szorítottunk.

Hajrá Laci!

 

Izing

 

 

   

A rendőrök vádemelést javasolnak azzal a bicskei fiatalkorúval szemben, aki egy pulóvert akart eltulajdonítani. A Bicskei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 16 éves helyi fiatallal szemben.

 

Egy áruház alkalmazottai kértek rendőri segítséget Bicske, Csabdi utcából 2014. december 16-án este, mivel az üzletben dolgozó biztonsági őr észlelte, hogy egy fiú ruhaneműt próbált meg eltulajdonítani. A helyszínre érkező egyenruhások a tettenért fiatalkorút elfogták és előállították a Bicskei Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.

A 16 éves elkövetőt azzal gyanúsítják a rendőrök, hogy saját ruházata alá rejtve egy pulóvert akart fizetés nélkül kivinni az áruházból úgy, hogy abból az áruvédelmi eszközt kitépte. A nyomozás adatai szerint a fiatalkorú két barátja társaságában nézelődött az üzletben és bátorságát kívánta bizonyítani azzal, hogy onnan egy felsőt visz magával.

 A Bicskei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya az ügyben folytatott nyomozást befejezte és az iratokat vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek megküldte - áll a rendőrségi jelentésben.  

Ha egyszer egy üzlet beindul

Címkék: tessely

2015.02.10. 15:43

Czéghér Ildikó cégvezetőről - édesapja a Kolozs megyei Buza község polgármestere -, Tessely Zoltán volt bicskei polgármester feleségéről is adatokat közöl a közpénzek körüli ügyek területén is tényfeltáró újságírással foglalkozó Átlátszó. 

    Czéghér Ildikó 1,5 évig volt Tiborcz Istvánék családi cégének, az ES Hungary Kft.-nek a tulajdonosa, 2013 óta operatív igazgató a Miniszterelnökséghez tartozó Széchenyi Programirodánál, amely a külföldi támogatások hatékonyabb lehívását és szétosztását szolgálja.

Összevetésképpen Tessely Zoltán volt az az önmagát római katolikus keresztényként meghatározó személyiség, aki Bicskén az évi 10 milliónál többe nem kerülő idősek és betegek ellátásra szolgáló, bentlakásos, korábban kifejezetten erre kiépült funkciót megszüntette Bicske városában    

Részletek....

Sámliként használt asztalok?

Címkék: szegénység

2015.02.10. 00:02

zoldpiac2.jpg

Az egyre jobban teljesítő Magyarországon egy dunántúli kisváros piacterén nem azért mennek tönkre a az árusoknak kitett asztalok elázott lapjai, mert szétverik azokat.  Szemtanúk szerint szegény emberek jó nagy darab "sámliként" vonszolják a ruhanemű gyűjtő mellé, hogy arra állva mélyebben be tudjanak nyúlni-piszkálni és kivenni maguknak minden hasznosíthatót.

Mindezt a terület egy jó ismerője mondta el. Mint ismeretes a Bicskei Szó olvasói levele és mellékelt fotói arról számoltak be, hogy ezeket feltételezhetően szétverték és a város dolga lenne rendben tartásuk, hiszen a város központjában vannak. Kiderült azonban alpolgármesteri közlésből olvasóink számára, hogy ez nem a város reszortja, hanem egy áruházé. A bolt pedig - mint már annyiszor megtette - idén is biztosan rendbe fogja tenni, hogy az őstermelők használni tudják. Talán már rögzítésükön is gondolkodnak.

Olvasónk levelét köszönjük.         

 

 

Panasziroda@ - Ír az olvasó

Címkék: eon írazolvasó

2015.02.09. 19:14

Tisztelt szerkesztőség!

Továbbítom Önöknek az eon ügyfélszolgálatának küldött panaszlevelemet, ha gondolják személyes adataim törlésével nyugodtan jelntessék meg a blogon.
Természetesen ha kapok válaszlevelet panaszomra, és igénylik, Önöknek is megküldöm majd.(Azt csak zárójelben jegyzem meg hogy ma vízszolgáltatásunk is szünetelt, "valahol csőtörésvan" címén, erről tájékoztatott a fejérvíz munkatársa.)
Igen problémás egy 6 hónapos babával megoldani így egy napot :(
Üdvözlettel, név és cím

 

Dátum: 2015. február 9. 17:21
Tárgy: Panasz
Címzett: panasziroda@eon.hu


Tisztelt Eon Panaszkezelés!
Ezúton jelzem, és kérem kivizsgálni panaszomat.
Mai napon (2015.02.09) a reggeli órákban megszűnt az áramszolgáltatás az utcánkban.(Bicske, Bányász utca 44)
Felhívtam ügyfélszolgálatukat ahol kolléganőjük tájékoztatott, hogy bejelentett áramszünet van.Erről tájékoztatást nem kaptunk, csatolom a tájékoztatót amin (nem) értesítettek.Kolléganőjük panaszt vett fel tőlem, mert vezetőt sajnos nem tudott a telefonhoz hívni.
Ezután 6 hónapos náthás ( az orrszívó is árammal működik, sőt a fűtésünk is) gyermekemmel kisétáltam a karbantartást végző kollégáikhoz, hogy megkérdezzem, mikorra várható az áram visszakapcsolása.
Az urak készségesen tájékoztattak, hogy 3 óra előtt biztosan nem, de nem is értik, hogy a mi utcarészünkben miért kapcsolták le az áramot, hiszen itt nem is végeznek munkát.Javasolták, hívjam újra az ügyfélszolgálatot, jelezzem, hogy küldjenek valakit aki visszakapcsolja.
Annak rendje és módja szerint újrahívtam az ügyfélszolgálatot ( telefonszám ahonnan telefonáltam: 06203942806 09:19kor) és elmondtam mit mondtak a vezetékekkel dolgozó urak.Az ügyfélszolgálatos hölgy többször megkérdezte, hogy kik mondták ezt, nem egyszer felemelte a hangját, semminemű megértést, segítőkészséget nem mutatott.Megígérte, hogy visszahív ha sikerül elérnie egy műszaki kollégát, bár elmondta, hogy szerinte nem fogják csak úgy visszakapcsolni.
Valószínűleg igen elfoglaltak a műszaki kollégák, mert jelen pillanatban 17:05 perc van és a kolléganőjük még mindig nem hívott vissza.
Kérdéseim, amire válaszukat várom:
- ki az az (kemény szavak - A szerk.) aki a tél kellős közepére időzíti a vezetékek korszerűsítését, ezzel megszüntetve rengeteg család áramszolgáltatását teljes napokra?
-miért nem tájékoztatják a lakosságot pontosan, hogy mikor várható áramszünet?
-ügyfélszolgálatos kolléganőjük miért nem volt képes megemelni a telefont és visszahívni, ígérete ellenére?
-hogyan kívánják kompenzálni, hogy hetek óta rendszeres áramkimaradásaink vannak (2 hete este fél 8 tájékán a fürdetés közben ért minket az áramszünet), itt jelezném, hogy egyetlen árammal működő háztartási gépnek sem tesz jót hogy naponta 5 alkalommal megy el az áram.
Részletes, minden kérdésemre kitérő válaszukat előre is köszönöm: név és cím

Az 1963. augusztusában született, az Ady Endre utca elején álló, ma már lezárt és omladozó, ma önkormányzati tulajdonú bérházban felnőtt Deák "Bogyó" Józsefet ma reggel holtan találták a Vörösmarty utcai önkormányzati férőhelyen.    

Egyes állítások szerint se kályhája, se tüzelője nem volt az alkoholbetegségben és szövődményeivel küzdő, járni és saját lábán megállni színjózanul is alig képes, sajátjánál feltétlenül jobb sorsra érdemes bicskei, ötvenkét éves  férfinak, akit február harmadikán "adtak haza" a kórházból. Ezt a képet tavaly nyáron készítettem. Bogyó a nyári zápor elől a plébánia eresze alá húzódott. Odébb az iskola nemzeti lobogója, aztán az igazságügy bicskei palotáján európai és nemzeti zászlónk valamint ez a jó öreg gesztenyefasor, egy példány például a 26 sorszámmal. Bogyesz, a bicskei önkormányzati férőhelyen minap megfagyott beteg ember lobogók alatt.   

bogyo.jpg

Bogyó tavaly júliusban a bicskei plébánia eresze alatt, ahol néha enni is kapott. Eső előtt, eső után Fotó: I.A.

Mára virradóra kihűlt.

Egy fő önkéntes segítője, aki még a szeretett kapucsínóját is megfőzte neki sok más segítségnyújtása mellett - valamint a mentők, a rendőrsök, az orvosi ügyelet, plébánia, katolikus segélyszervezet és a hitesek,  és a családsegítők és olvasóink is rendszeresen tettek a néhány éve még minden nagymise előtt a templom kapujában kéregető hajlott hátú, botos embernek. Akinek aztán jó pár évvel ezelőtt a katolikus templom előterében is helyet adtak.  Sorsát blogunk is figyelemmel kísérte. A Bogyó szó keresőbe írásával találunk adatokat. Egy alkalommal Tatabányán helyezték volna el hajléktalanszállón. De ő gyalog hazajött. Hazabotorkált. Hazabotozott. Egyszer ugyanígy Fehérvárról, de akkor a buszon megmondta, kit kell fölhívni Bicskén, ki fogja neki kifizetni. A Dankó utcai borzalmasan kívül eső férőhely után jó akaróival összebeszélve sikerült kijárnunk neki a Vörösmarty utcait.   

Ha lett volna fája és kályhája sem biztos, hogy este hazaérvén begyújtott volna, mert önellátásra gyakorlatilag képtelen ember volt. Bentlakásos ellátás dukált volna valahol. Amit Tessely Zoltán ún. polgármestersége idején megszüntettek Bicskén, amit a jelenlegi polgármester alpolgármester (természetesen) megszavazott. Pedig volna rá igény.

A lakájmédia időközben ellopta hírünket és maszatolgat:  Saját pozicionálása fontos neki, az igazság nem zavarja. Nem akar felelőst keresni egy gondoskodáson kívül esett szerencsétlen beteg kódis fagyhalála miatt és szánalmas módon a kilencven valahányadik megfagyott magyarnak nevezi a bicskeit, ezzel akarja mentesíteni a bicskei gondoskodást leromboló Tessely Zoltánt, akinek nagyon a titkárja akart lenni valamikor, de ismert okok miatt ez nem sikerült.

Bogyó kimondatlanul is készült az őt földi szenvedéseitől biztosan megszabadító halálra. Földi maradványai minden bizonnyal önkormányzati temetéssel kapják meg a végtisztességet. Ezt szomorú mosollyal és némi iróniával úgy fogalmaztuk ma meg Bogyó dolgaira visszaemlékezve: Bicske saját halottjának tekinti, mert kénytelen saját halottjának tekinteni.   

Isten nyugosztalja!

Ajánlott olvasmány: Jób könyve - Szentírás, Ószövetség     

ia

 

bogyo_ovi_hatter.jpg

Álló sor: Ádám Bence, Váradi Patrik, Obolér Alexandra, Sárköziné Csetnek Mónika, Bíró Lili, Nemesbüki Júlia, Vázsonyi Zsolt, Ülő: Lángi Máté, Sárközi Flóra, Buzár Anna, Kállay Erzsébet, Glück Botond

A beteg sporttársaknak  jobbulást kíván a csapat!

A XI. kerületi Tüskében (Tüskecsarnok) - az InfoPark mellett, az ELTE Lágymányosi Campus mögött, a Petőfi és Rákóczi hidak között  győzedelmeskedtek a a bicskei kosarasok.  

Radobasket Bicske - Ziccer Bocsok 35-34

(Sárközi Flóra 4, Glück Botond 1, Kállay Erzsike 2, Lángi Máté 5, Ádám Bence 13, Váradi Patrik 2, Buzár Anna 7, Obolér Alexandra, Vázsonyi Levente, Nemesbüki Júlia, Bíró Lili )

 

Radobasket Bicske - Megyeri Tigriskölykök 35-19

( Bíró Lili 2, Nemesbüki Júlia 1, Vázsonyi Levente 5, Obolér Alexandra 2, Váradi Patrik 5, Ádám Bence 5, Lángi Máté 4, Kállay Erzsike 5, Glück Botond 1, Sárközi Flóra 5, )

 

 

Köszönet Radovics Józsefnek az új mezekért – emeli ki edzőjük - Csetnek Mónika.  

A szülőföld szeretetéről és kedves lényéről ismert Horváth Péter 2015. február 4-én, otthonában, családi körben adta vissza lelkét teremtőjének - a jó halál kegyelmét megkapván -  szeretett családjától elköszönve. Péter bácsi 1926-os születése óta Bicskén él. Édesapja Horváth Ferenc, korai haláláig Bicskén tanított. Anyai nagyapja Izing Kristóf (1875-1951), aki három alkalommal volt Bicske község bírája. Péter bácsi 2003-ban Bicskéért Emlékérem kitüntetést vette át.

Horváth Péter lelki üdvéért tartandó gyászmise időpontját is közölni fogjuk, amint rendelkezésünkre áll.  

Horváth Péter az Iparművészeti Főiskolán reklámgrafikusként végzett. 1947-től 1949-ig Bicskén az Iparostanonc Iskolában tanított rajzot és ifjúsági vezető volt. 1949-86 között a budapesti Cipőbolt Vállalat dekorációs osztályát vezette.

1986-ban nyugdíjba vonult és bekapcsolódott a bicskei közéletbe. Helytörténeti, honismereti írásai és fotói jelentek meg, amikkel több ízben is segítette a könyvtár és a művelődési ház kiállításait.

Az 1990-es választásokon a szavazatszámláló bizottság elnöke volt, később is elnökölt választásokon, mert hiteles, megbízható és elfogadott személyiség volt.

Felsége, Klára 1948-83 között tanította és nevelte az alsó tagozatos bicskei gyerekeket. Több mint 60 éve éltek harmonikus-boldog házasságukban. Három fiúgyermekük, hat unokájuk, és három dédunokájuk született.  

klarinenivel.jpg    

Péter bácsi szerette-gyűjtötte-rendezte Bicske történetének relikviáit. De nem magának akart birtoklásukkal örömet szerezni, hanem a közösséget szolgálta vele. Minden felfedezését a Vajda János Könyvtár és a Nagy Károly Városi Könyvtár  helytörténeti gyűjteményébe vitte szeretett szülővárosának ajándékozva, ahol számos alkalommal találkozhattam személyesen Ővele vagy nevével fémjelzett dokumentumok által a szülőföld szeretettéért végzett munkáival. Azon a képen, ahol Péter bácsi mellett a kedves emlékű  Gazsiné Estélyi Katalin, Mohainé Fejes Ágnes és Antal Kata áll - ő a Antal Éva református lelkész testvére -, éppen egy Péter bácsi és Estélyi Kati által összehozott kiállítást ábrázol.

hp_gek_mfa_ak.jpg

Emlékszem, amikor ennek az 1920-as térképnek a különös kivitelű példányát asztalra terítve mutatta nekem lelkesen és örömmel fedeztem fel, hogy Nagyegyháza akkor még Nagy Németegyháza és Kis Németegyháza, Tükrös, hogy Vasztélyon a Várhegy külön jelölve. S hogy Új-barok kötőjeles. És ezen a térképen az is jól látszik, hogy a zsámbéki út a Galagonyás dűlőinek keleti felén, a Rózsika-villa mellett halad - régi bicskeiek így is emlegették: a zsámbéki út.  

Gyerekként édesapám arcáról - térkép nélkül - le tudtam olvasni, milyen emberrel beszél. Péter bácsit nagyra becsülte, itt van előttem a tekintette, ahogy minden szót megfontolva komolyan és kedvesen tiszteli mint ifjú az idősebbet, mert az édesapám édesapjánál mindössze öt évvel volt fiatalabb Péter bácsi és annak az 1973-ban elhunyt Izing Kristóf bácsinak volt első unokatestvére, akit édesapám fiatalként nagyon tisztelt.

mertekterkep.jpg

Péter bácsi aztán megkereste édesapámat azzal, hogy a teljes bicskei Izing família családfáját szeretné papírra vetni és hogy adjunk meg neki minden segítséget a mi águnkról. Apukám természetesen megtisztelve érezte magát és minden féltve őrzött okmányt-iratot sorjában bemutatott ott a Kistószegen, mert ő maga is szerette ezt a témát gyerekkora óta. Eta néném, Izing Etelka pedig mint egy élő családi vagy bicskei lexikon  - én pedig csak pislogtam. Két barátságos és értelmes férfi beszélgetésére emlékszem ott a tisztaszobában, amit harminc éves korom körül már tudtam értékelni.  

Ahogy ma is pislogok itt a nappaliban a mögöttem lévő asztal üveglapja alatt tartott Péter bácsi által nagy munkával, például először családi elmondások avagy plébániai anyakönyvek, levéltári kutatások alapján készített családfára. Ami egy A/3-as méretű lap. Ha jól számoltam több mint 150 élő és már nem élő tagot számlál. Természetesen nemcsak Izing nevűek. Jól is néznénk ki.... Kell a vérfrissítés... Készült 2003-ban. Azóta már növekedett a lombja, az ágazata, jönnek a rügyek-levelek, ma például láttam egy félévest - szóval csak neki kellene állni az adatgyűjtésnek. És ezt Péter bácsi nem interneten intézte. Hanem személyesen. De így is hatalmas ajándék ez, hiszen Péter bácsi és Klári néni dédunokái is vissza tudnak majd tekinteni ideje jöttén, ami pedig hiányzik, ők is fel tudják deríteni. Ahogy a mi gyerekeink is látnak a pályán ettől a műtől. Én magam az ükapámat-ükanyámat látom ezen a nagy lapon születési és halálozási évszámmal, a szépapámék már évszámok nélkül, de névvel szerepelnek. Hát még majd az unokám milyen messzi, hány szinten visszalát felmenői lombkoronájába.

Mélységek és magasságok.

Vigyázunk rá. Köszönjük Péter bácsi.

peter_baoklevel.jpg

Péter bácsi nagyapja szintén Izing Kristóf (1875-1951), aki házasságot kötött Pirkhofer Franciskával (1879-1957). Egyik lányuk, Izing Mária (1901-1978) - Horváth Ferenchez (1902-1959) ment feleségül,  ebből a házasságból született a blogunk által méltatott férfiú - Horváth Péter (1926-2015).  

 A Szülőföldünk című antológiákban több írása megjelent, de a Bicske Napló című, Mohainé Fejes Ágnes által szerkesztett, már a Magyar Köztársaság kikiáltása után megjelent hivatalos városi havilapnak is rendszeres szerzője volt.  

Ezeket a szovjet tankokat a harmincéves Horváth Péter (szerintem az életét reszkírozta) - Bicskén, saját házuk padlásáról készítette, az 1956-os bicskei képeken a Kinizsi utca 3. számú ház látható.  Ezek negatívjait megőrizni a körömleszaggatós kommunista megtorlások - még finom mozzanat -, idején,  hasonlatos ahhoz, amit Bicske 1956. őszéről Soltész József fényképészmester megőrzött - de ő szinte ipari mennyiségben.

kinizsi_u_3.jpg

kinizsiu_3bb.jpg

 

Van itt egy régi fotó a bicskei leventékről. Középen tanárként - Prockl Gyula igazgató urat látjuk. Nem akárhol, az igazgató  jobbján ül Horváth Ferenc (1902-1959) levente-oktató, Péter bácsi édesapja.

leventek_procklgy_jobbjan.jpg

 

 

Később Horváth Ferenc megmentette a leventéket az elhurcolástól, a haláltól, Vértes Vilmos jegyző ezért mond köszönetet Horváth Ferencnek 1947-ben, amikor is Péter 21 éves és képzelhetjük, milyen nagyon büszke édesapja hőstettére. Vértes Vilmos jegyző magánlevelét szintúgy mellékeltük. Mert bizony, amikor hírét vettem Horváth Péter halálának, azt kellett mondanom a családfára tekintve, hogy irány a Péter bácsi által is bőven gazdagított bicskei könyvtár helytörténeti gyűjteménye - ahol mint minden olvasóval így történik, a könyvtárosok most is nagyon sokat segítettek nekem.  

Előbb a történet Péter bácsi tollából a Bicskei Naplónak készült kézirat a kilencvenes évek elején:

levi1.jpg

 

 

levente2.jpg

 

Aztán pedig Vértes Vilmos jegyző köszönőlevelének eredetije. Ha vesszük a fáradságot és kissé kinagyítva végigolvassuk, láthatjuk, hogy a Jegyző Úr nemcsak egyszerűen a Bicskei Levente Ifjak életéért mond köszönetet Horváth Ferencnek, hanem bizony saját gyermeke megmentéséért is, aki szintén levente volt. Mivel pontosan tudom, mennyire büszke volt Péter bácsi az édesapja tettére, úgy gondolom, ezt a levelet látná itt legszívesebben. Ha megkérdezhetném és válaszolhatna, biztosan Vértes Vilmos levelét kérné közölni:

vertesvilmos.jpg

       

            I.A.

A két hónapot ériontő áramszünet sorozatról szóló postaládákba helyezett Eon-szóróanyagon szereplő kormányrendelet már közel három hatályon kívül van, miközben biztos megvan valahol élesben is, de akkor azt kellene szórni a népnek. Nem? (De - A szerk.)  ekg_anno.jpg

A hivatkozott 218/1999. (XII. 28.) 130 § (1) és környezete 2012. április 15. óta hatálytalan.

Így szólt a pénzbírsággal fenyegető rész egésze:

Villamosművel kapcsolatos kötelesség megszegése

130. § Aki
a) a villamosmű létesítésére, átalakítására, bővítésére, üzembe helyezésének közhírré tételére, fenntartására, üzemben tartására és üzemvitelére, valamint biztonságára,
b) a villamosmű biztonsági övezetére,
c) a villamosmű műszaki felügyeletére és ellenőrzésére,
d) a közvilágítási berendezés jóváhagyására, valamint
e) a villamos energia szolgáltatásának engedélyezésére vonatkozó jogszabályon vagy annak alapján kiadott rendelkezésen alapuló kötelezettségét megszegi,
ötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.
(2)163 Az (1) bekezdésben meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a bányakapitányság hatáskörébe is tartozik.

Bizonyára él valahol ugyanez a kötelességleírás, de akkor pontosan hivatkozzuk.  

 

Bicskei duó Budapesten

Címkék: koncert nőnap

2015.02.06. 00:03

Március 7-én pénteken este fél nyolctól, a Nőnap előtti estén két bicskei zenész, a Goldsman Tamás & Zeke Zoltán gitár-tuda duó  lép fel az Amelie Cafe-ban (Budapest Pozsonyi út 28.). 

Azt hallom, hogy a Dobó utcában, saját otthonában filléres zsákmányért, rendkívül sötét módon  súlyosan megvert néni iszonyatos szegénységben él és egyedül. Jelenleg kórházban van.  

Nem lehet tudni, hogy mi lesz vele, de egy kedves barátommal arról beszélgetünk, hogy a bicskeieknek valamint településünk családjainak, szervezeteinek, cégeinek adakozásba kellene fognia azért, hogy ennek az embertársunknak könnyebb élete legyen.   

Nem kellene sokat adnunk, ha sokan mellé állnánk. Szépen elosztanánk a terhet. Mint ahogy egy gerenda szállításánál is jobb, ha több váll tartja. 

Ezen a blogon javaslom - hogy ne csak azt őrizze meg ő erről a helyről mennyit szenvedett itt, s hogy bántották élete idős éveiben - , hanem az is legyen a szívében, hogy szeretettel fordultunk felé.  Nem feltétlenül a pénz a megoldás. Valamint valószínű, hogy nem fog ezután egyedül élni abban a házban. 

Kapcsolatunk nincs még vele, sem a családjával. De ha bárki kéri, megszerezzük. 

Valamint örvendetes, hogy megalapozott gyanúról beszélnek a nyomozók. Értünk dolgoznak. Köszönjük.   

Emiatt az ügy miatt is jól látszik látszik: rendkívül sajnálatos, hogy városunk felelős vezetése tehetségtelenül és érzéketlenül megszüntette a Gondozási Központ bentlakásos ellátását - amire egyébként nagy igény lenne.   

 

ia 

A Bicskei Szó január 23-án közreadott egy hírt - a január 22-én történt súlyos - mondhatni gyalázatos bűncselekményről. Tegnap érkezett hozzánk egy olvasói kérdés, miszerint a néni él-e még, mert a szóbeszéd szerint belehalt sérüléseibe. Ezért tegnap az FMRFK Sajtószolgálatához fordultunk. Ott egyrészt szerencsére cáfolták a rablás áldozatának halálhírért valamint ma 13 óra előtt megjelent az ügy legelső rendőrségi közleménye a Bicskén történt súlyos bűncselekménnyel kapcsolatban. Szerencsére gyanúsított már van, a gyanút pedig a nyomozati munkának köszönhetően "megalapozott gyanúnak" nevezi a közlemény. 

ajto17.jpg    

(A legjobb lenne - véli a laikus -, ha a sértetti vallomásban is egyértelműen fölismerné a rablót valamint még egy-két helyszínen fellelt tárgyi bizonyíték is ellene szólna egyszerre. A közlemény szerint a gyanúsítottat Tatabányán fogták el tatabányai járőrök. Eszerint körözték. Ha körözték, volt mi alapján. Bízzunk benne, hogy a sértett ismerte és egyértelműen rávallott. Vagy nyilvántartásban szereplő nyomot hagyott. Vagy mindkettő. Utóbbi lenne a legjobb. Zárójel bezárva. ia ) 

A közlemény: 

"Hathatós nyomozásnak köszönhetően rendőrkézen a bicskei rablás gyanúsítottja. A rendőrök előterjesztést tettek a férfi előzetes letartóztatásának indítványozására.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett és életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a 42 éves C. Károly ellen.

Bicskéről, a Dobó utcából érkezett bejelentés 2015. január 22-én 13 óra körüli időben a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység Irányító Központjába, mivel otthonában egy idős nőt bántalmaztak.
A Bicskei Rendőrkapitányság nyomozói által megállapított adatok szerint a 42 éves C. Károly a bicskei családi házba jutva tettleg bántalmazta az ott lakó 80 éves nőt, majd értékeinek átadására szólította fel. Az elkövető magához vette a sértett fülbevalóját, majd távozott a nőtől zsákmányolt készpénzzel. Az idős nő a bántalmazás következtében életveszélyes sérüléseket szenvedett.

C. Károlyt a Tatabányai Rendőrkapitányság rendőrei 2015. február 4-én elfogták Tatabányán. A férfit a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói gyanúsítottként kihallgatták és előterjesztést tettek a férfi előzetes letartóztatásának indítványozására."

 

eletra.jpg

Részletek....

Részletes háttér a pangó Déliről

Címkék: vasút

2015.02.03. 16:45

 Mi okozhatta a földcsuszamlást?
1. A MÁV tájékoztatása szerint az alagút fölötti – az XI. kerületi önkormányzat kezelésében lévő – Csukló utcai területen a hosszú ideig tartó esőzés miatt felgyülemlett a csapadékvíz, és emiatt megcsúszott az az alagút Kelenföldi pályaudvar felőli bejárát feletti rézsű talaja. Ez a nagy mennyiségű földtömeg nyomta a támfal tetején lévő támköveket, amelyek közül nyolc nyolcvan-száz kilós darab múlt héten szombat este lezuhant a sínekre és környékükre.
2. A XI. kerületi önkormányzat független szakértői véleményre hivatkozva sokkal valószínűbbnek tartja, hogy a Kis-Gellért-hegy lába alatt futó rétegvizek, szivárgó vizek okozhattak hosszú távon akkora kárt, ez esetben pedig vis maiorról van szó.
3. Dorner Lajos, a VEKE elnöke szerint az is belejátszhatott, hogy a rézsűn (ami MÁV-terület), néhány éve leirtották a fákat, a cserjék gyökérzete pedig valószínűleg nem fogta olyan jól a talajt. A Machu Picchu-szerű miniteraszos megoldás úgy tűnik, nem vált be, mondta.
+1. A MÁV még hozzáteszi, hogy az alagút 2012-ben átesett az előírt, 10 évenkénti fővizsgálaton. A dokumentált vizsgálati anyag alapján az alagút megfelelő műszaki állapotú.

Részletek.....

Az II. Hagyományteremtő Vállalkozók Bálja szervezői, akik a nagy múltú Bicskei Iparos Bál mulatságát  e mostani rendezvény  elődjének tekintik – ezúton is szeretettel várnak minden jó társaságban bálozni vágyó vendéget, magánszemélyt, családokat,  baráti társaságokat,  asztaltársaságokat, szervezeteket, kollektívákat, nemcsak vállalkozókat,  intézményeket és cégeket is.  Célunk egy igen jól sikerült közös este - a jó emlékeink albumába tett felejthetetlen hangulattal.

 

Mint látják, a Korona Étterem menüi idén is elsőosztályúak - libamájtól - lazacon át - szürke marha bélszínig.  A belépő a vacsorát is tartalmazza. 

Bálunk tombolajegy bevételének minden forintja a Nagy Károly Városi Könyvtár Gyermekkönyvtárának gyermekprogramjait fogja támogatni.

"A bicskei könyvtárosok lelkesen, odaadással és szívből, szeretettel dolgoznak évtizedek óta kislányaink, kisfiaink, unokáink szabadidejének tartalmassá tételén - lásd például a fogalommá lett Cimbora Tábor, népi nevén a "Cimbi", "a cimbizünk". Ha engem kérdeztek barátaim, őket kellene megajándékozni. Mert megérdemlik. És biztosan tartalmas programokra használódik fel" - vázolta ötletét kérdésünkre a könyvtár egy olvasója.  

A II. Hagyományteremtő Vállalkozók Bálját 2015. február 14-én szombaton tartjuk meg a Korona Pizzafaló Étteremben. A tavalyi bálunk óta sok víz lefolyt a Szent László patakon Bicskénél, de már akkor eldöntöttük, hogy idei tombolabevételünk is - akár a tavalyi -, bicskei gyermekek életét fogja szolgálni. 

És ez már így is marad míg világ a világ....

Tombolatárgyakat szeretettel fogadunk éttermünkbe bárkitől a bál előtt és persze a bálozóktól is. Minden kedves  ajándékukkal a bicskei gyerekeket szolgálják. A mi igazi, tiszta szívű és legjobb cimboráinkat.   

Mert ahogyan az Írás is figyelmeztet:

"...amennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg."

MÁTÉ 25, 45 

 

 

 Kelemen Zoltán szervező

Korona Étterem Pizzafaló 

Tavaly még hozzátartozott a testület szervezési és működési szabályzatához, hogy a képviselőket három nappal az ülés előtt meg kell hívni, közölni az ülés helyét-idejét, csatolni a napirendet és mellékelni az előterjesztéseket.

Ennek az volt a célja, hogy a képviselők viszonylag felkészülten érkezhessenek a bicskei polgárok érdekeinek képviseletében.  
A mai testületi munka jó pár éve inkább csak színház.

Pálffy polgármester nem tisztességes módon - magyar polgárhoz, de semmilyen polgárhoz nem illő módon úgy fogalmaztatta meg az új szmsz-t, hogy a régiből csupán az a kötelessége maradt, hogy három nappal ülés előtt a meghívó érkezzen meg a képviselőhöz. Van amikor eljut az előterjesztések egy része is. 

Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2014.(XI.24.) önkormányzati rendelete
Bicske Város Képviselő-testületének 26/2014. (XI.24.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról beszélünk. 

A polgármester az összes előterjesztést akkor csatolja, amikor akarja. Attól függ, hogy ébred. Ezt nevezik információs sikkasztásnak, információs korrupciónak. Igaz, hogy a két mszp-s és egy jobbikos képviselő nem sok vizet zavar, testületi ellenzék nem létezik Bicskén sem, legfeljebb nyomaiban; de akkor sem szabadna ennyire sunyi módon elhallgatni az igazat a többségnek a kisebbség elől. Emlékszem az erről szóló elmondásokra, annak idején Szántó János is majd'minden testületi ülés előtt irodájában fogadta frakcióját és elmondta, mi hogyan lesz, mit hogyan kell csinálni és miért. De egy-két rendkívüli üléstől eltekintve, a képviselők mindegyike három nappal az ülés előtt kézhez kapott a meghívóval minden előterjesztést és mellékletet. Beszélnek arról is, hogy mind Szebényi Zsolt polgármester, mind Szántó János mellett dolgozó jegyző (nem kéthetente változott személyük - A szerk.) a képviselők asztalára tétették a rendeletalkotáshoz, módosításhoz szükséges teljes jogi háttáranyagot - kinyomtatva.

Bicske Csabdin élő csodatévő volt vezetője, akit ebben a városban mindenki nagyon szeret - Szántó János praxisát követve tökélyre fejlesztette ezt Bicskén. Tessely Zoltán szintén magához hívatta a köréhez tartozó képviselőket, próbálta megérteni és megértetni, hogy mit miért kell megtenni az ő új lakhelyével szomszédos város életében, és kezdetben még a meghívókat és a mellékleteit konszolidált üzemmódban kiküldette.

Aztán elkezdtek rendszeressé válni az ülés előtti éjszakán történő értesítések - nemcsak rendkívüli ülések esetén. Kezdtek visszaélni hatalmi helyzetükkel és éppen azzá váltak rövid úton, ami ellen állítólag valamikor nagyon-nagyon harcoltak.

Pálffy Károly polgármester - nem gondoljuk, hogy önállóan és egyedül, khm - nemrégiben úgy módosította az SZMSZ-t képviselők értesítése kapcsán, hogy az finoman szabad kezet ad saját magának és a tucatnyi jegyző közül az éppen aktuálisnak, hogy mikor küldje el a meghívó tartalmi mellékleteit.

Olyan ez az információ visszatartás, mintha a Bicskei TC-nek megtiltanák, hogy a vasárnapi meccs előtt edzenek. Csakis a mérkőzés időpontját tudhatják. Sunyi visszaélés ez az egész.

Vagy ha az iskolások nem kapnának tankönyvet, se órarendet és másnap felelés, témazáró.  

Vagy az ügyvéd úgy megy tárgyalásra, hogy ott találkozik életében először az ügy dokumentumaival. 

Olvassák el a korábbi, 2011 illetve 2014 évben kelt SZMSZ vonatkozó rendeletét alatta pedig a mostanit, Pálffy Károly jegyzésével.

A cél, hogy minél előbb lezavarják a testületi ülést, ahová eljön a tévé, fölveszi, leadja és megvan a nyilvánosság látszata. Különben is igazán a bizottsági üléseken dől el minden, aminek részletes vitáiról, megfontolásairól sosincs semmi. Van valami kis összefoglalás pár szóban a testületin az elnököktől és kész. Valamikor olyan városban éltünk, ahol a Tessely Zoltán által megszüntetett Bicskei Élet című havilapban rendszeresen megjelentek a testület fontos, érdeklődésre számot tartó rendeletei. A mostani újságban is szokott lenni egy ilyen rovat "Bennünket képviselnek" vicces címmel. Fiatal demokraták? Se nem fiatalok, se nem demokraták. Ami önmagában nem probléma. Nem lehet mindenki fiatal. Nem lehet mindenki demokrata. De legalább ne állítsák be magukat annak, amikor nem azok. Még arra sem képesek, hogy a testületi ülések napirendjeit közzétegyék a város állítólagos hivatalos honlapján. Csákváron ez tökéletesen működik, nézzék meg a város hivatalos honlapját. 


Illene ebben az ügyben a három érintett képviselőnek képviselnie saját érdekeit, ami közvetve és elméletileg a városé is.

A 2014-ben elfogadott SZMSZ szerint, amiből most a 10. § (3)(4) bekezdés érdekes számunkra, így ment a dolog papírforma szerint:  

(2) A meghívónak tartalmaznia kell:
a) az ülés helyét, kezdetének időpontját,
b) a javasolt napirendet,
c) a napirendi pontok előadóit,
d) az ülés összehívójának aláírását és pecsétjét.

(3) A meghívót úgy kell kézbesíteni, hogy a képviselők és a tanácskozási joggal meghívottak a rendes ülés napját megelőzően legalább három naptári nappal.

(4) A meghívó kézbesítésével egyidejűleg az írásbeli előterjesztések megküldésre kerülnek a képviselők, és tanácskozási joggal meghívottak részére. Ezzel egyidejűleg az előterjesztések elektronikus formában feltöltésre kerülnek a www.bicske.hu/Dokumentumtár/Privát mappába.

(5) A meghívó, valamint az előterjesztés kézhezvételét a képviselők, valamint a bizottsági tagok elektronikus levélben, avagy telefonon visszajelzik az ülés összehívójának.

   A most hatályos, már Pálffy Károly által jegyzett SZMSZ 9.§ (4) bekezdés szerint csupán a meghívó kiküldése érdekes, vagyis Bicskén nem minden képviselő alapvető felkészültségéért teszi meg a maga kötelezettségét a jelenlegi városvezetés.

Ugyanis: 

"(4) A polgármester a képviselő-testület rendes ülését az ülést megelőzően 3 nappal írásban, vagy elektronikusan kiküldött meghívóval hívja össze. A képviselő-testület ülésének meghívóját és előterjesztéseit elsősorban elektronikus úton kell eljuttatni a képviselőkhöz és az egyéb meghívottakhoz."

A szövegezés furmányos. De nagyon átlátszó. Kétértelmű módon hagyja meg a polgármesternek a sumákság rését. Az első mondata majdnem rendben van. Akkor lenne teljesen jó, ha az előterjesztéseket is meg kellene kapják a választottak három nappal ülés előtt a meghívóval egyidejűleg.  A második mondat így és úgy is értelmezhető.

Ha akarom vemhes, ha akarom nem vemhes.

E mondatban ugyan már szerepel az "előterjesztés" magyar főnév többes száma, de arra vonatkozóan egyértelmű rendeleti utasítás nincs, hogy az ülés érdemi tartalmát, vagyis hogy az előterjesztéseket is meg kellene kapják a megválasztottak 3 azaz három nappal a testületi ülés előtt a meghívóval egyidejűleg.  

Ha egy fiatal demokrata valóban utálja a hazudozást, akkor tegyen ellene saját hatáskörben.

Főleg, ha valóban szereti Bicskét.

Szaktanácsunk akciós, 0 Ft+ÁFA/hó. 

 

I.A.     

 

 

Azt kérdezte olvasónk, hogy mi épül az Állatvásár téren. 

A Duna-Vértes Önkormányzati Társulás, aminek a Zöld Bicske Nonprofit Kft. révén Bicske városa is tagja - hulladékválogatót épít az Állatvásár térre - a szennyvíztisztító mű mögött. Ide az  összezagyválódott szemét kerül közúti szállítással, aminek szétválogatásán becslések szerint húsz fős brigád fog dolgozni.

A vegyes hulladék feléből hasznosítási út felé indítják az arra alkalmas anyagokat - az Európai Unió-s tagságunknak köszönhető környezetvédelmi pályázatán sikert elérő Társulás munkájával.   

elsohid.jpg

Bodmér község polgármestere levélben köszönte meg a bicskei járőrök segítségét.
„Köszönetet mondok azoknak a járőröknek, akik ilyen figyelmesek voltak, más mulasztását észrevették és ismételten megjegyzem ezzel akár egy bűncselekményt is megelőztek. Úgy gondolom, hogy ez a két fiatalember „KÉT IGAZI ZSARU” megérdemel néhány dicsérő szót.” – írta Balogh László, Bodmér község polgármestere 2015. január 27-én kelt, a bicskei rendőrkapitánynak címzett levelében.
A polgármester azért fejezte ki köszönetét, mert a Bicskei Rendőrkapitányság járőrei néhány nappal korábban hajnalban a településen járőröztek, amikor felfigyeltek a Faluház nyitott ajtajára, amelyben - mint később kiderült - egy ottfelejtett kulcscsomó lógott.
A járőrök bűncselekményre utaló nyomokat nem találtak, azonban felvették a kapcsolatot a község első emberével, akivel az ingatlant végigjárták és megállapították, hogy az értékek és a berendezési tárgyak is hiánytalanul megvannak.
A levél írója kihangsúlyozta, a települések vezetőinek fontos feladata a rendőrséggel való együttműködés és külön köszönetét fejezte ki a rendőrkapitánynak, amiért számíthatnak segítségükre és, hogy a bicskei rendőrök különös figyelmet fordítanak a vagyonbiztonságra.

A Csergezán Pál-kilátó 17000 m távolságra fekszik tőlünk. De Bicskéről is jól kivehetőek a kb. 20 centis tartógerendái. Azért az ASI-val lehet ilyet csinálni. Bicskéről, a házunk mellől készült - írja Szűcs Matyi, aki a telepen lakik és a csillagászatot is szereti.   

Ezt onnan tudom, hogy a könyvtárral szembeni járdán felállított távcsővel nyugati irányba fordulva ő volt a "fedélzetmester", amikor a Naprendszer a Naptól ötödikként keringő bolygóját, a Naprendszer messze legnagyobb bolygóját, a Jupitert figyeltük meg.    

A Csergezán Pál-kilátó az 590 millió kilométerre fekvő Jupiternél árnyalatnyival közelebb van, Telkin és Pátyon túl, Nagykovácsin innen dacol az elemekkel a Budai Tájvédelmi körzetben, azt az erdőt határolja még Budakeszi is.  A Nagy-Kopasz hegy 559 méter magas tetején, a Budai-hegység legmagasabb pontján állították 2005-ben a 23,5 méteres délceg tornyot az állatfestő névadó emlékére.

Ha nem tévedek, december végén ugyanezt a kilátót véltem felfedezni 10x-30x60-as természetjáró távcsövemmel a tengerszint felett 181 méterre elhelyezkedő Bicske alsó "A" peronjáról. Tehát közel 400 méterrel magasabb pont tőlünk 17 ezer méterre. Távcsövemmel csak a jóval jelentéktelenebbnek látszó kontúrját vettem ki, a sötét sziluettjét, de Matyié egy olyan kép, amit ha kinagyítunk, látjuk a torony - különben vasbeton és vörösfenyő - szerkezetét, amiről részletes, helyszíni képet a Nagy-Kopaszhoz linkelt leírás mellett találtok. Az ASI Matyi kamerájának rövid neve, pontosabban: Astronomy Imaging ASI120 MM-S, kifejezetten csillagászati célú eszköz. Azt is elmondta nekem, hogy véletlenül készült a kép, mert csak kipróbálta a karácsonyra ajándékba kapott berendezést, aminek nagyon örül. 

December végén a Bicske alsó közúti felüljáróhíd nem járdás oldaláról is szemügyre vettem az én kis műkedvelő, messzelátómmal az egész tájjal együtt. De nem tudtam, mi ez. Úgy nézett ki ez a számomra beazonosítatlan tereptárgy, mint egy vascsőből készült pincesíp a pincetetőn. Vagy mint egy kémény. Vagy mint egy vitorla. Nem. A vitorla akkor nem jutott eszembe. Csak erről a képről. Köszönöm, Matyi a felvilágosítást! Navigare necesse est.

- Hogyan tudtad beazonosítani? 

- Régen nem tudtuk, hogy mi az, aztán körülbelül 2 éve nézett utána apa, majd hamarosan el is mentünk oda. Tényleg szép a kilátás.

De ha már a Csergezán látszik innen, Bicske is látszik onnan. Jó lenne onnan egy kép szép időben ASI-val vagy anélkül Bicskéről. Vagy csak egyszerűen ott lenni és szabad szemmel erre is tekinteni. Itt egy túraleírás sok jó fotóval.  

 

ia   

"Hogy lehet ilyen árusító asztalon árusítani?

zoldoaic1.jpg

Még tavaly az ünnepek előtt vettem észre hogy valaki nagyfiúnak hitte magát és szétverte az asztalokat a zöldséges piacon. Azt hittem hogy azőta megcsinálták az asztalokat de pénteken szomorúan vettem észre hogy nem. Szegény maradék zöldséges árusok hogy árusítsanak ilyen asztalokon.Ha jól tudom ez a piac az alpolgármester körzetében van.Felhívnám a figyelmét hogy minél előbb intézkedni kéne hogy az asztalok ismét normális állapotban legyenek.

Üdv:
egy kertvárosi lakos"

zoldpiac2.jpg

süti beállítások módosítása
Mobil