"Nézz a szívembe, s lásd: jó a szándéka." A képet ezen a téren április 11-én próbáltam már készíteni, de nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Ma pedig megkérdezték tőlem erre jövet, hogy ki és miért ragasztotta tele a várost versekkel. Gondoltam, szépek a fények,…

Ez egy nagyon szép előzetese annak a 15 perces, 3D-ben készült animációs filmnek, amit részben egri és egerszalóki barátaim készítettek. A Budai Vár koronázó főtemploma mögötti várfalszakaszon, a Halászok bástyája alatt elhelyezkedő Szent Mihály kápolnában folyamatosan…

Mottó: "Mint oldott kéve, széthull nemzetünk...!" Látták a gólyákat az utóbbi két hétben nagy kertekben vagyis a Bethlen Gábor utca és József Attila utca, Kistószeg és Öregtószeg közötti területen bogarászni. De nem kezdtek még fészket rakni. Elmentek. Tavaly március…

"Nevelhetünk-e valakit hazaszeretetre? Mintha azt mondanám: 'Korbáccsal és szöges ostorral kényszerítlek, hogy szeresd önmagadat.' A haza nemcsak föld és hegy, halott hősök, anyanyelv, őseink csontjai a temetőkben, kenyér és táj, nem.  A haza te vagy, szőröstül-bőröstül,…

Jobban szeretett mint én őt

Címkék: irodalom

2015.03.02. 11:10

Ebben a szerelemről, kapcsolatokról és irodalmárokról szóló interjúban említést tesz Román Panni az 1927-ben Bicskén, a Thököly utcában  született Kossuth díjas Lakatos Istvánról. A művésznek Bicske városa a mai napig semmilyen módon nem őrzi emlékét földink 1956 utáni…

Hogy vagyunk? Hogy vagyunk?

Címkék: irodalom

2015.01.21. 16:15

- Hogy vagyunk? Hogy vagyunk? - viccelődik a parasztokkal Rákosi Mátyás. - Jól vagyunk! Jól vagyunk! - viccelődnek a parasztok. 

A könyveladási listavezető Nyáry Krisztián: Igazi hősök - 33 magyar című műről készült Izing Antal könyvajánlója....  

Lakatos István költő 1927. április 26-án született Bicskén a Thököly utca 6. szám alatti házban. Édesanyja neve: Gaszt Margit. Nagybátyja Lakatos Frigyes bicskei plébános. Később egy piactéri házban éltek, aztán a Takarékpénztárhoz tartozó (a mai Egészségügyi Központ  helyén) a hajdani Takarék köz…

Lakatos István kapcsán  Krajczár Gyula   Az embereket általában nem érdekli az irodalom, de azért Bicske történetében egy-két ember mindig igyekezett számon tartani faluja-városa irodalmi jelentőségű eseményeit, személyiségeit. Tudjuk, kinél és hol időzött Csokonai,…

       http://www.dibook.hu/konyv/Tamadas_az_urbol

Az egyik legnagyobb magyar költő szerelmének, Gyarmati Fanninak korabeli naplója december 5-én jelenik meg. Eredetijét nemrégiben fedezték fel a hosszú életet élt Fifi közelmúltban bekövetkezett halála előtt - egy szekrénye alján. A tankönyvekben, tanulmányokban és mindenütt…

Az Országos Széchenyi Könyvtár Kézirattárának bicskei kötődésű munkatársa végzi a tárlatvezetést szeptember 5-én és 6-án.       Részletek....

SZENT ISTVÁN KIRÁLY INTELMEI IMRE HERCEGHEZ   Mivel megértem s mélyen átérzem, hogy amit csak Isten akarata megteremtett s nyilvánvaló eleve elrendelése elrendezett mind a kiterjedt égboltozaton, mind az egybefüggő földi tájakon, azt törvény élteti s tartja fenn, s mivel látom,…

  Walt Whitman: Ó kapitány! Kapitányom!   Ó Kapitány! Kapitányom!   Ó kapitány! Kapitányom! A félelmes útnak vége, Hajónk nyerte a nagy csatát, uram eljött a béke. Közel a parthoz harangok szólnak, a kikötő népe ünnepel, Csillogó szemek figyelik hajónk, ahogy…

Fotó: GL 

Pató Judit koreográfus és Andorfer Dávid operatőr, vágó valamint a film szereplőinek munkája. Ezzel a filmmel a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola 4/D osztálya mond torokszorítóan szép és vidám köszönetet pedagógusainak, Költő Gézáné Zsuzsa néni és Szécsi Ervinné…

Egy kis líra, egy kis költészet Tessely Zoltán - Bicske Csabdin élő polgármestere figyelmébe, s vele együtt mindazon képviselőknek ajánlva, akik fegyelmezetten és szót sem szólva, nagyon bátran hallgatva vele együtt szavazták meg a bicskei Gondozási Központban lakó idős, beteg…

 S ha kiszakad ajkam, akkor is, e vad, vad március évadán,izgatva bellül az izgatottfákkal, a harci márciusiinni valósós, vérizü széltől részegen,a felleg alatt,sodrában a szörnyü malomnak:ha szétszakad ajkam, akkor is,ha vérbe lábbad a dallal ésmagam sem hallva a nagy…

KEDVES JOCÓ! 1.ső strófa De szeretnék gazdag lenni,Egyszer libasültet enni,Jó ruhába járni kelni,S öt forintér kuglert venni. 2. strófa Mig a cukrot szopogatnám,Új ruhámat mutogatnám,Dicsekednék fűnek fának,Mi jó dolga van Attilának. 1916-1918 (?)     De bizony milyen…

A bicskei könyvtárban - minden idők legkedvesebb bicskei közintézményében -, ma délután öt órától, Márkó Szidónia középiskola tanár tart elődadást József Attiláról  "Tiszta szívvel" címmel.        Részletek....  

Cím nélkül

Címkék: politika választás irodalom

2014.04.07. 09:02

"Szürke, komor képet fest elénk a mai választási csata, amelyért bizony valami fölöttébb lelkesedni nem érdemes. Talán ezen az egészségtelen, zavaros állapoton is segít az idő, mely most - valljuk be - a szemérmetlenül tolakodó strébereknek kedvez inkább, mint a diszkréten…

Tiszta szívvel

Címkék: vers irodalom könyvtár

2014.04.03. 22:26

Cím nélkül

Címkék: könyv irodalom

2014.03.22. 18:28

    Csak elõször hangzik õrültül és furcsán, de igaz: a Petõfi Sándor Magyarországa valóságosabb volt a mainál. Ördögbe is a kapitalista civilizáció nem a non plus ultra, s egy társadalmat nem az tesz lelkessé és megállapodottá, hogy például a mai Franciaország vagy…

süti beállítások módosítása