Értesítés a sorstársaknak

2009.10.02. 19:10

Nagy László, az egyesület elnöke elmondta, hogy a közhasznú szervezet számára Bicske városa új irodát biztosított a Szent István út 74. szám alatt található, egykori ÁFÉSZ telephelyén. A hajdani Képtár végében egy 2,60 méterszer 2,9 méter alapterületű, mellékhelyiséggel rendelkező, ablaktalan helyiséget kaptak térítésmentesen, amit köszönnek szépen. Az egyesület az iroda használhatóvá tételén dolgozik. Tisztasági meszelést végeznek, üveges ajtót keresnek és tesznek fel a tokra, a berendezéshez polcot, asztalt, széket és számítógépet keresnek. Aki bármiben segíteni tud nekik, kérjük jelezze nekik vagy a bicske.info szerkesztőségének. Információink szerint az egyesület országos vezetősége olyan rosszul áll, hogy tagkönyvekre sem futja.

- Jeleztem a polgármesternek - mondta Nagy László elnök -, hogy tarthatatlan már az az állapot, hogy a közhasznú szervezetünk könyvelését és ügyvitelét nem lehet áttekinteni. Mert vezetőségünk minden tagjánál volt belőle valami. Bicske képviselő testülete is vevő volt az ügyre a polgármester mellett, ahogy korábban is és segítettek nekünk. Külön köszönet Soós Attila úrnak, aki a hivatal munkatársa és sokat tett értünk. Egyesületünk 95 januárjától létezik, 2000-ig az áldozatkész Török Béláné saját, kertvárosi házában tartotta fenn az irodát. 2000-től 2004-ig nem volt telephelyük a bicskei mozgássérülteknek, akkor azonban az Arany János utca 7. szám alatt rendezkedtünk be, ahová Szabó Jánosné könyvelő irodája működik és volt szíves minket bejelenteni - foglalta össze az elnök.

Az egykori Képtár épülete évek óta szolgálja a csökkent munkaképességű embereket, akik ott végezhettek munkát minimálbérért. Az őket munkáltató cégnek a város idén nyártól nettó havi 40 ezer forint plusz rezsiért adta ki a 185 négyzetméter alapterületű ingatlant, amely 363 négyzetméternyi telken áll Bicske főutcáján. Aki bármiben segíteni akar és tud a nehéz sorsú embereknek, a bicske.info segít segíteni elérhetőséggel, publicitással.

Az egyesület tiszteletreméltó célja a Bicskén és vonzáskörzetében élő mozgássérültek rehabilitációjának segítése, közösségi rendezvények szervezése és különböző támogatások megszerzésének intézése, vagyis az érdekérvényesítésben segítik sorstársaikat.

Az Egyesület elnökei 2001-től Keller Mariann, 2004-től Papp Sándorné, 2007-től Dr. Hanuszka Jánosné voltak. Nagy László elmondta, hogy Vojacsek Sándorné és Dancsi Gyula intézményvezetők segítségének köszönhetően egy időben a bicskei Vöröskereszttől, később a Családsegítő Szolgálattól kaptak teret és helyet a munkavégzésre.

Izing

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása