Zsohár Melinda

Házaikról, s építkezésük kapcsán magukról a csángókról tartott előadást László P. Sándor grafikus, egyetemi adjunktus, a csángók kutatója és rajongója Bicskén, a Petőfi Művelődési Központban a kultúra napján. A helyi zeneiskolások az Erdély belsejében és Moldvában élő magyar népcsoport népviseletét öltötték magukra, a csángók eredeti népi hangszerein muzsikáltak, daloltak bevezetésképpen, amellyel kellően megalapozták a hangulatot. E titokzatos népről ugyan az utóbbi időben sokat beszélnek, mintegy pótlandó is az agyonhallgatott évtizedek mulasztásait. Mert e titokzatos magyarok meseszerű ködbe burkolódzott története, távoli és közelmúltja, s nem kevésbé izgalmas jelene teli van meglepetésekkel, a mi rokontalan nemzetünkön belül a messzire szakadt testvérek kényszerű kalandjaival . Származásuk és eredetük történelmi viták kereszttüzében áll manapság, egyes kutatók és történészek az eredettörténettel kapcsolatos tudományos téziseket is feszegetik.

A csángók hagyományos házainak ceruzarajzait állította ki László P. Sándor, amelyeknek ederedetijeit még láthatjuk, ha elutazunk Csángóföldre. Csodálatosak és lélegzetelállítóan hangulatosak, egy másutt már elsüllyedt világ zárványként megmaradt tanúi, a múlt emlékei. Önzőn és reménykedve mondjuk, hogy bárcsak megmaradnának! De tudnunk kell, a szegénység és az elnyomottság révén állt meg az idő ama vidéken, ahol Európa e kicsiny, öntudatos népe megőrizte a nyelvújítás előtti magyar nyelvet, tíz-húsz éve még a folyóban mostak az asszonyok, szőtték csodaszőtteseiket, s nem volt villanyuk.

A hivatalos állásfoglalás szerint a csángók elcsángált székelyek, akik Mária Terézia erőszakos katonai sorozása idején Moldvába menekültek, az 1764-es székely népirtás után. Csakhogy Bukovinában már a honfoglalás óta éltek magyarok, s csángók laknak még a Gyimesekben és a Brassó közeli hétfalusi részen. Az Erdély-járó Móser Zoltán író-fotográfus személyes élményeiről és kötődéseiről szólt a hallgatóságnak, nem múló rajongásáról és tiszteletéről a csángók felé. László P. Sándor egyenesen a magyarság utolsó mentsvárának nevezte az urbanizációtól eleddig megmenekült csángó vidékeket, ahol a globalizálódó hatások napjainkban rohamléptekkel érvényesülnek. Most még láthatók a csángó házak, ahol a buzgó katolikus asszonyok különleges ételeiket készítik, s a kertekben rózsa, liliom és liliac (orgona) nyílik. A legelőkön pedig pitypangot, kankalint és százszorszépet legelnek a jószágok a hegyi fű között.

fmh.hu

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.