Olyan gyorsan követik egymást az események a Vajda életében, hogy sietnünk kell azok értékelésével, mert éreztetnünk kell, hogy jó nyomon vagyunk…

A vajtai kirándulásról hazafelé megálltunk volna Budaörsön, hogy repüljünk egyet, de a rossz idő miatt elmaradt az esemény. Csak Jávor Géza elnök urat illeti a dicséret, hogy a múlt szombaton ezt bepótolhattuk. De mi is történt?

A 2010-ben alakult Magyar Sándor Repülő Egyesület megkeresett bennünket, hogy a vitorlázás iránt kedvet érző diákokat bevehesse a tagjai sorába. Néhány hónapi elméleti oktatást követő orvosi alkalmassági vizsgálat és alig hetvenórányi, oktatóval történő repülés után szárnyakat kaphatnak a vágyaid – mondta Géza bácsi, de mindezek a mondatok most szombaton nyerték el a jelentésüket.

Budaörsre öt diákkal érkeztünk és eleinte elveszettnek éreztük magunkat a közel harminc repülőnek és vitorlázógépnek otthont adó hangárban, ahol zöldfülűként semmihez sem nyúlhattunk. Ez az állapot azonban alig félóráig tartott, miután a hangármester utasítására a 14 méter fesztávolságú, az Ifjúságom édes madara névre keresztelt, közel egymillió forintot érő vitorlázógépet (képeket lásd Kolonics Krisztián facebookos oldalán) kitoltuk a reptér füvére és ráakasztottuk a csörlőre, ami közel 300 méter magasba rántotta fel a gépet. Bere Bettina, Bacsák Dominik, Kolonics Krisztián, a Peringer család három tagja élt a lehetőséggel és a szakoktatók vezetésével egymás után tették meg a 6-8 perces iskolaköröket Budapest fölött. Az ideális meteorológiai közegben (magyarul felhőtlen, napsütéses időben) azt sem bántunk, hogy az aggregátor műszaki hibája miatt várnunk kellett két felszállás között, mert számtalan „repülős” történettel és szaktanáccsal láttak el bennünket azok a szakemberek, aki a legtöbb hétvégéjüket együtt, a budaörsi reptéren töltik. Nem számított semmi, a gimnazisták által hirtelen megismert új érzések intézményesültek és egy olyan közösség fogadott tagjai közé bennünket, akiktől élményt, tapasztalatot és feladatot is kaptunk: nem mindegy, hogy hol, milyen erővel és mikor mozdítják meg az égbolt ifjú lovagjai a vitorlázógépet, így a megszerzett szaktudást fegyelemmel és figyelemmel kell párosítani, ha eredményt szeretnénk elérni. Ez a sport (mármint a tologatás), ahogy Géza bácsi mondja és az élvezet a repülés, ami az emberiség évezredes vágyát valósítja meg, elszakadhatunk a földtől, de legalább olyan fontos, hogy biztonságosan érjünk földet. A második felszállás (mert Krisztián „szemtelen módon” kétszer is repült) után már természetes a hasítás, viccelődni is van energiája az ifjú pilótának, mint Bacsák Dominik videójából ez kiderül (szintén a FB oldalán.) Persze ehhez még szükséges a szakavatott segítség, amit a 82 éves Jávor Géza elnök úr közel ötvenéves oktatói múltja és a majdnem harmincezer (!) felszállása jelent mindazoknak a gimnazistáknak, akik kedvet éreznek a vitorlázórepülés intézményesített szenvedélyének. És végére egy titok: tavaszra a tervek szerint megnyílik Bicske környékén a reptér, ahová ki is biciklizhetünk REPÜLNI…

Vigyikán Attila 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.