Nem sikerült elérniük a bicskeieknek Bicske polgármesterét
Címkék: rendőrség tessely írazolvasó
2013.03.22. 13:13
Olvasónk ír a bicskei valóságról, aki nevét, címét telefonszámát is elküldte nekünk, de azt olvasónk védelme érdekében mi nem kívánjuk megjelentetni. Olvasónk, mint írja a Bicskei Újság című felcsúti lapnak is elküldte levelét, kíváncsian várja, vajon közlik-e.
"A Szondy utcában lakunk együtt a Feleségemmel, anyósommal, apósommal, sógorommal, mint rendes dolgos magyar család. Sajnos az utcában laknak olyan roma családok akik lusták dolgozni menni és becsületesen rendesen élni. Ennek köszönhetően rengeteg probléma van velük, kivágják a fákat ellopják a szemetünket és a vasútoldalba kiborítva keresik benne az értéket.
Kezdjük akkor a favágással, amikor még be se jött a nagy hideg elkezdték kivágni az utcában lévő japánakác fákat, mi ezt bejelentettük a rendőrségen és akkor meg is lettek fogva, a kivágott fákat lefoglalta az önkormányzat, de félő, hogy azokat a fákat a romák kapták meg.
Mi nem vagyunk fajgyűlölők, mi együtt tudunk élni velük csak bosszantó, hogy nekik mindent szabad mert mindig azt mondják, hogy szegény romák, pedig lusták dolgozni menni, és lusták arra is hogy javítsanak a saját életkörülményeiken, ehelyett rongálják tönkreteszik a környezetet.
Meglehet nézni, hogy néz ki a Szondy utca. A fák nagy része lecsonkítva, vagy kivágva, a vékony gallyak otthagyva szanaszét, szégyen, hogy a mélyen tisztelt „polgármester” úr nem foglalkozik ezzel a dologgal, nem egyszer nem kétszer telefonáltunk be de egyszer sem lehetett elérni a mélyen tisztelt „polgármester” urat.
Szinte minden nap vágják a fákat, az első bejelentés után amikor kijött a rendőrség és elfogta azokat akik vágták a fákat (akiket aztán szabadlábra kellett helyezniük), azóta is többször tettünk bejelentést a rendőrségen, hogy vágják a fákat (...). Előtte is de ezután még többször próbáltunk a „polgármesterrel” beszélni, de sajnos nem jutottunk el még telefonon sem ahhoz hogy, a mélyen tisztelt „polgármester” úr méltóztasson velünk beszélni.
Bosszantó, hogy egy ilyen ember aki azért lett megválasztva, hogy jobb életet biztosítson, intézze az ügyeinket, tegyen meg mindent, hogy Bicske város minél tovább megmaradjon, és tudtommal nem csak a romák szavazták meg, nem lehet elérni nem lehet vele beszélni, nem lehet vele megosztani a problémánkat.
Sajnálatos hogy olyan érzésünk van, hogy a mélyen tisztelt polgármester úr, nem nézi egyformán a magyarok és a romák érdekeit. Sajnálatos hogy a romáknak járdát építenek, rendezvényeket tartanak, mert ugye erre van pénz de az hogy a Szondy utcában nem lehet lassan közlekedni mert olyan gödrös(persze van még ilyen utca Bicskén,de mi itt élünk így én csak erről írok), ha esetleg feltöltik gödröket valamivel azt az okos romák kiszedik és a saját udvarukat töltik fel vele, szerintem ez szomorú, hogy ezt nem veszi észre senki, vagy nem akarja, talán félnek a romáktól, vagy nem tudom, hogy miért történnek meg ezek a dolgok, miért nem lehetne az mint több nagyobb városban, hogy rendes portához, és rendes élethez szabják a segélyek kiosztását.... (...) aki rendes bejelentet munkát végez ő sem kap a semmiért az otthon ülésért pénzt. Említettem az elején a szemét ellopást is, igen minden kedden őriznünk kell a szemetet mert vannak az utcában vagy a környező utcákban lakó romák akik leviszik a szemetünket a vasútoldalba és ott kiborítják és keresik benne a színesfémet, majd ha nem találtak akkor azt ott hagyják. Rengeteg szemét található a vasútoldalba amit senki sem szed össze. Sokszor próbáltuk azért is elérni a mélyen tisztelt „polgármester” urat, hogy irtsák ki az út szélén lévő bozótokat, illetve takarítsák ki az árkot, mivel teljesen benőtte a gaz, a lícium. Sajnos ez ügyben sem lehetett elérni (...), és sötétben munkából hazafelé nem egyszer kellett nekem is haza telefonálnom, hogy jöjjenek elém egy bottal mert megtámadtak a kutyák, pedig 25 éve 100 kg jól termett férfi vagyok, ez a polgármester szégyene. A drága „polgármester” úr tőlünk behatja a kommunális illetve építményadót, de a szegény védett romáktól behajtja vagy esetleg pár hónapig nem kapnak segélyt? Szeretnék ezekre a problémákra megoldást találni szeretném ha a polgármesterrel lehetne ezekről a problémákról beszélni."
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
szattyan 2013.03.22. 14:33:07
fk1950 2013.03.22. 19:16:30
Fábián Károly
maricska 2013.03.22. 20:47:13
szattyan 2013.03.23. 21:29:41
Antal Simonek 2013.03.25. 09:29:27
ballonkabát 2013.03.25. 09:29:45
szattyan 2013.03.25. 11:32:23
Antal Simonek 2013.03.25. 20:38:36
ballonkabát 2013.03.26. 08:45:32
rókafarka 2013.03.27. 14:32:52