A bicskei közbeszédben egyre többektől hallani a reménykedő kérdést: tényleg elmegy Bicskéről Tessely Zoltán?  

Egyes vélemények szerint a bicskei Fidesz - Pálffy Károly alpolgármestert indítja polgármester-jelöltként. Két másik név is pörgött korábban, mint lehetséges utód, de az alpolgármester tűnik a legesélyesebb Fidesz-jelöltnek. 

Tessely Zoltán a szóbeszéd szerint a Fejér Megyei Kormányhivatal elnökjelöltje, viszont talán nem egyedüli, mert állítólag van még egy jelölt, akinek a nevét nem tudjuk. Szerencsére a kormányhivatalnak van szakmában jártas főigazgatója, tehát nem kell aggódnunk amiatt, hogy a Bicskén öt év alatt öt jegyzőtől elköszönő Tessely Zoltán Fejér megyével is azt teheti, amit Bicskén végzett. Az elnök feladata inkább protokolláris, mintsem szakmai.

A kormányhivatali elnökséghez minimum öt év közigazgatási gyakorlat szükséges, amit a bicskei polgármester októberben ér el. 

A kormányhivatal elnöke és polgármester egy személy, egy időben nem lehet.  

Az ügy hátteréhez tartozik, hogy a jogot végzett Dr. Dorkota Lajos kormánymegbízott, a Fejér Megyei Kormányhivatal elnöke egyelőre sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánja az információt, miszerint júniustól ő lesz a Magyar Energiahivatal vezetője. A Dunaújvárosi Hírlap úgy tudja: a miniszterelnöktől érkezett e megtisztelő felkérés, ám az érintett egyelőre nem döntött. Folytatják a kinevezésével kapcsolatos tárgyalásokat.

A Bicskei Szó három forrásból is úgy értesült néhány nappal ezelőtt, hogy Tessely Zoltán a kormányhivatal egyik elnökjelöltje.

Talán felettesei is beláttak bicskei működésének indexébe, akkor viszont teljesen érthetetlen ennek a megbízatásnak egyáltalán a szóba kerülése is. De végül nem vagyunk meglepődve, a kontraszelekció lényege fejeződik ki benne:  a politikában  nem a teljesítmény a fontos.   

Hírháttér

Dorkota Lajos, a Fejér Megyei Kormányhivatal vezetője és országgyűlési képviselő lehet a nemrég megerősített energiahivatal, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elöke - értesült a Napi Gazdaság.

Mint ismeretes, a fejlesztési tárca javaslatára az Országgyűlés nemrég olyan jogszabályt fogadott el, amelye létrehozta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalt. A Magyar Energia Hivatal utódszervezete már rendeletalkotási jogkörrel bír, így pl. a rendszerhasználati díjakat megállapító döntései már nem támadhatók meg a bíróságokon.

A törvény szerint az új hivatal elnökét pár napon belül kellett volna kineveznie a miniszterelnöknek, de ehelyett egy olyan rendelet jelent meg, aminek értelmében átmeneti jelleggel (90 napra) a korábbi energiahivatali elnök tölti be a tisztséget.

A Magyar Energia Hivatalt 2010 óta Horváth Péter vezette, és az előzetes várakozások alapján az volt várható, hogy tisztségét megőrizheti az új hivatal (MEKH) élén is.

A Napi Gazdaság értesülései szerint azonban Dorkota Lajos kormánymegbízott, a Fejér Megyei Kormányhivatal vezetője, országgyűlési képviselő válthatja júliusban Horváth Pétert a nemrégiben megalakult Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) élén.

A lap beszámolója szerint Dorkota Lajos (55 éves) a Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogászdiplomát, később jogtanácsosi és ügyvédi szakvizsgát tett, karrierjét a dunaújvárosi vasműben kezdte, több cégnél dolgozott jogtanácsosként, majd egyéni ügyvédként is praktizált. Dorkota a rendszerváltás óta tagja volt Dunaújváros közgyűlésének, 1991−1994 és 2006−2010 között a város alpolgármestere volt, jelenleg is kormánypárti országgyűlési képviselő. A lap felkereste a politikust az értesüléssel összefüggésben, aki úgy nyilatkozott, hogy hivatalos megkeresést nem kapott a tisztség betöltésére, de hallott arról, hogy felmerült a neve mint lehetséges MEKH-elnök.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tessely és Pálffy elhúzhatnak,de nem egy másik beosztásba,hanem a közéletből.Elég kárt okoztak már a köznek.
Ez szerintem nem időszerű,na nem azért mert olyan jól mennek a dolgok,hanem azért mert egy kibontakozóba lévő trafikbotrány megjósolhatatlanná tenné a választás végkifejletét.A bölcs felcsúti Maradona pedig nem szeretne egy időközi-választást elveszteni.Ha lesz is ilyen akkor csak is a trafikmutyi lecsendesülésével.
Menekülnek a hajóról a ................!
süti beállítások módosítása