Sziasztok, nem régiben kezdtem csak olvasgatni az oldalt, tetszik, hogy van Bicskének egy ilyen fórum jellegű tájékoztató honlapja. Nem tudom szabad-e ilyet kérni így újoncként, de megköszönném, ha lehoznátok a levelemet, hátha tudunk egy picikét másabb szemszögből közelíteni a menekültek felé.


"Üdv mindenkinek.
Ha megengedik elmondanám a véleményemet a menekült helyzetről - szigorúan saját tapasztalataim alapján.
Egy ideje figyelem a helyiek reakcióját a menekültek felé, és őszintén szólva kissé meg vagyok lepődve, mert személy szerint nekem abszolút pozitív csalódás volt például Tesco-ba menet, hogy az afrikaiak nagy része előre köszön nekem az utcán és pár szót szoktunk is váltani, ha úgy adódik a dolog. Hozzátenném, hogy raszta hajam van, ezért felém nyilván könnyebben nyitnak. Eleinte csak pár szót beszéltem némelyikkel; "Szia, hogy vagy?" Lepacsizunk, mintha ismernénk egymást. Aztán egyikükkel épp a minap már másodszorra futottunk össze a kedvenc kiskocsmámban. Megismert rögtön, leültünk beszélgetni, iszogattunk, zenét kértünk. Egy barátjával jött le inni pár sört. Szerencsére a környezetem is - ha nem is kimondottan tetszett nekik a dolog - elvoltak velük egy társaságban. Az este végére kissé felöntött a garatra az úriember, de ennek ellenére egy rossz szó nem hagyta el a száját, továbbra is kereste azoknak a társaságát, akikkel egy kicsit is akár, de el tudott beszélgetni akár angolul, akár franciául. A záróra kicsit nehézkesen ment ugyan, de a barátja teljesen készséges volt, segített nekünk, ahol tudott.
Ebből következik a mondanivalóm lényege - vagy ha úgy tetszik, tanulsága. Én megértem, hogy sokunknak kellemetlen és furcsa ez a helyzet, és nyilván nekik sem egy leányálom, de mégis azt mondom, hogy nagy részük értelmes és tisztességes, és könnyen meg lehet találni velük a közös nevezőt. Persze én is hallottam balhékról - késelés, erőszakolás -, jóllehet mindről csak amolyan pletyka szinten értesültem, abban viszont teljesen biztos vagyok, hogy ez csak egy bizonyos százalékukra jellemző. Még egyszer leszögezném, ezek kizárólag a saját tapasztalataim, mégis az a szerény véleményem, hogy ha már egyszer így hozta a sors, hogy egy ideig kissé kaotikusnak tűnik a városkánk, adhatnánk esélyt nekik, hogy beilleszkedjenek. (Többségük nem itt kíván beiileszkedni, tranzitország vagyunk - A szerk.) Számomra jó lehetőség egy másfajta életmód és kultúra megismerése. Azt mondják a magyar vendégszeretetnek nincsen párja, és én szívesen osztozom velük a parkon, vagy egy kocsma padján. Köszönöm annak, aki elolvasta, dióhéjban igazából ennyit szerettem volna mondani, vagy ahogyan vendégeink sokszor köszöntenek az utcán; "One Love!, One Heart!" - Egy huszonnégy éves Bicskei lakos :)"

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nagyon örülök, h ilyen vélemény is teret kapott, már kezdtem aggódni, h ez a blog fogja életre hívni a KKK helyi tagozatát :-)
Nekem sincs semmi bajom a nálunk időző menekültekkel és mindenképpen befogadóan, vendégszeretően állnék hozzájuk amíg az általános normákat és törvényeket betartják.
Emberek vagyunk, megférünk egymás mellett.
Kedves Levélíró!
Sajnálom, de én a másik tábort erősítem, aki nem szívesen látja ezeket az embereket a közvetlen intimszférájában.

Ha megengedi reagálnék néhány mondatára melyet most idéznék is:
"és nyilván nekik sem egy leányálom, de mégis azt mondom, hogy nagy részük értelmes és tisztességes,.... kissé kaotikusnak tűnik a városkánk,"

Nekik nem leányálom a helyzet? Miről beszélünk? Délelőtt 9 órától ott tobzódnak a központban, és várják a szabad számítógépeket, hogy netezhessenek, márkásabbnál márkásabb ruhákban járnak, a mi adófizetői pénzünkből élnek, és ha nincs jobb dolgok, mint a téren ücsörögni, vagy a tescoban és egyéb bevásárló központokban vásárolni, akkor az a legjobb poén, hogy sétálgatnak a városnak eddig nyugodtnak hitt utcáiban, felzavarva ezzel az ott lakók életét, és szólítgatják az egyedül hazafele igyekvő, fiatal, lányokat anyukákat. Szóval miről beszélünk?

Sajnálom, de a város helyzete jelenleg nem kissé kaotikus, hanem kilátástalan, és többen vagyunk azok, akik ezzel egyet értünk, csak kevesen merik vállalni nyilvánosan is a véleményüket. Sértő volt az a cikk is, melyben a lakosság menekültekhez való viszonyát elemezték, s zárszóként annyit írtak így él együtt két népcsoport.

Lassan ott tartunk, hogy helyi embereket nem látni az utcákon, csak őket, s ez véleményem szerint elárul valamit. Sajnos azt gondolom és nem akarnék pesszimista lenni, hogy tehetünk mi bármit is, ez a helyzet egy ideig így marad, ők itt élnek (reméljük csak egy kis ideig) de akkor legalább maradjanak a tábor falain belül.
Ne kelljen nekünk, a saját városunkban, a saját otthonunkban kerülgetni ezeket az embereket.

Örülök, hogy ilyen jól megtalálta velük a hangot, de Ön csak egy ember a Bicskén élő 12.000 lakosból.

Köszönöm, ha elolvassa a hozzászólásomat, s mint ahogy azt a levele első mondatában megfogalmazta, én csak a véleményem szeretném megosztani Önökkel.
Kedves levélíró, jól látod: a rasztahaj miatt közelednek feléd, csak ezért vannak jó tapasztalataid róluk. Úgyhogy tekintsd magad kivételnek, de ez bennünket, a többséget egyáltalán nem vigasztal.
@Lina25: Teljesen egyetértek,az meg ,hogy előbb vagy utóbb baj lesz az a kedves Raszta Úr leveléből is kitűnik."A záróra kicsit nehézkesen ment ugyan, de a barátja teljesen készséges volt, segített nekünk, ahol tudott." Az-az nem igazán akaródzott mennyije, és gondolom a józanabb "vendégnek" kellett jobb belátásra bírni.Kedves bicskeiek! Ahonnan ezek az emberek jönnek ott olcsó az emberélet.Afrikába évszázadok óta nem volt béke,egymást ölik a törzsek,vagy az őket gyarmatosítani akarók gyilkolják őket .Afganisztánt gondolom nem kell bemutatnom.Tehát képzeljünk el egy kocsmai verekedést amit olyan emberek vívnak meg ,akik vagy maguk is öltek már,vagy csak nap mint nap látták,hogy mások hogyan ölik halomra egymást.
Biztos vagyok benne, hogy a kedves levélíró nincs egyedül a véleményével, sőt remélem, hogy többségben vannak azok, akik nem mindig csak a feszültséget keresik és nem ülnek fel egyes csoportok állandó lázításának.

Sokan nem is akarják őket megismerni, elég az, hogy más a bőrszínük, azonnal bűnözők lesznek és nemkívánatosak.

Talán nyitni kellene feléjük, aki teheti beszélgessen el velük és rögtön ki fog derülni, hogy nem vademberek, akik liánokon lengenek az őserdőben... ezzel a viselkedéssel, amit sokan mutatnak feléjük Mi vagyunk a vademberek a szemükben... tisztelet a kivételnek, a többiek véleménye meg nem érdekel.
Üdv! Mostanság igyekszem követni az itthoni eseményeket, és csak kapkodom a fejem, hogy hova tartunk. Hadd reagáljak saját szemszögemből néhány dologra!
Kedves Lina25, kérem, nézzen azokra az arcokra is, ne csak a kontúrokat és a bőrszínt lesse. Látta már, hogy ülnek egyesével, maguk elé meredve, összetörten este a gimi beton-korlátján? Maga szerint jó a céltalanság? Tényleg a mi adónkból kapnak eurót?
Milyen jó, hogy csak netezniük kell! Igaz, az otthonmaradt családtagjaikkal próbálják tartani a kapcsolatot.
Ha magyar srác szólít le valakit az utcán, az elfogadható, ha menekült, az nem? Ha magyar ember megy - legyen akár nem helybeli - végig a nyugodt utcán, akkor az elfogadható, ha menekült, az nem? Mert az felzavarja az ott lakók életét?
Végezetül, azt hiszem Raszta, Gróf Úr és Settenke7 mellé állok, így már 12 000 lakosból minimum négy személy nem érti a félelem indokait.
Alfonz, a rasztahaj nem minden. Engem kopaszságom miatt skinheadnek néznek... a magyarok, pedig közöm nincs hozzájuk. Érdekes mód a vendégeink még nem...
"A záróra kicsit nehézkesen ment ugyan, " ha ebből azt a következtetést vonjuk le, hogy itt előbb utóbb nagy bajok lesznek, akkor itt a saját honpolgáraink zárórához fűződő hozzáállása miatt már minimum 1-2 Armageddonon át kellett volna esnünk...
Egyszer próbálnák meg emberi szemmel nézni őket. A kissrácot, aki alig volt tíz, és itt volt, míg családja otthon, depresszióval küzdött, erősen gyógyszerezték, hogy egyáltalán "életképes" legyen, de teljesen bezárkózott, mert elszakadt a családjától, mert el kellett jönnie... Ez az a híres tobzódás? Meg móka? Bocsánat, hogy nem nevesítem a példát, aki a gyerekekkel foglalkozott, valószínűleg emlékszik rá.
Senkinek nem jut eszébe, hogy akik eljönnek, azok akár menekülhetnek a vérontás és egyebek elől? Nem, ők hozzák ezeket magukkal, csak unták otthon magukat, gondolom.
Ha követjük ezeket a motívumokat, akkor eljutunk odáig, hogy minden arab terrorista, minden néger pedig vadember - vagy AIDS-es.
Bocsánat.
Szép jó estét minden kedves Olvasónak!
Kedves Transferatu!

"Látta már, hogy ülnek egyesével, maguk elé meredve, összetörten este a gimi beton-korlátján? Maga szerint jó a céltalanság? " Isten lássa lelkem, egyáltalán nem a civakodás hajt, nem is mennék bele a szavak hámozgatásába, de ezt a gondolatsort Ön sem gondolta komolyan. Napi szinten járom Bicske utcáit gyalogos szerrel, de még soha olyat nem láttam, pedig most már céltudatosan figyelem is a viselkedésüket, hogy magába roskadva ülnének. Céltalanság? Ugyan már miről beszél?

Tudja ki céltalan ebben az országban? Az a rengeteg magyar, akinek a deviza hitel miatt elvitték a vagyonát, házát, életét, amiért egész eddigi életében dolgozott, utcára került, és kilátástalan további élete. Nem ezeknek az embereknek, akik eljöttek egy másik országból, itt menedéket kaptak, és mindent ami a jó megélhetéshez szükséges, jelen körülmények között.

"Ha magyar srác szólít le valakit az utcán, az elfogadható, ha menekült, az nem? Ha magyar ember megy - legyen akár nem helybeli - végig a nyugodt utcán, akkor az elfogadható..." igen kedves Transferatu, hiszen ezért hívják országunkat Magyarországnak és nem Afganisztánnak.

S tudja mindezzel csak az a gond, hogy próbálnánk meg mi más országban menekültként így viselkedni, hát nem tudom, hasonló jóindulat lenne e az ottani lakosokba.

S a végeredmény még mindig csak annyi, hogy többen vagyunk azok, akik távol akarják innen látni, mint azok akik meg akarnának velük barátkozni.

Legyen szép estéjük.
Kedves Lina25,
Kik azok a többen? Had lássunk már egy közvélemény kutatást...

Mivel van annyi bajunk az életben, nem hinném, hogy egy ilyen kis problémának így ki kellene vernie a biztosítékot sokaknál. Ha Önnek és széles társaságának ez a legnagyobb problémája, akkor irigylem magukat...

Ha jól tudom, a bicskeiek jelentős része reggel felül a buszra/vonatra és este hazajön. Ebből kiindulva nem is találkoznak a menekültekkel, ha meg mégis, akkor a fentiekből kiindulva nem ez a legnagyobb problémájuk.

Tök mindegy, hogy kik vannak többen ezek a menekültek úgyis itt maradnak év végéig, aztán hazamennek és jó hírét viszik ennek az idegengyűlölő városnak...
Szerintem igazán üdítő egy fiatalember véleményét is elolvasni erről a helyzetről. Persze neki még nyilván nincs gyermeke, akiért aggódjon, de vegyük komolyan az ő véleményét is! És én is egyetértek néhány előttem szólóval (számos fenntartásom ellenére is), hogy mi azért örüljünk annak, hogy el sem tudjuk képzelni, mi elől kellett eljönniük ezen emberek egy részének. És hogy milyen lehet egy anyának egy menekülttáborban az otthon biztonsága nélkül nevelni a gyermekét. Bizonyára nem ők azok, akik wc-nek használják a játszóteret.
Napi szintn mozgok közöttük. Semmi kirívó nincs a viselkedésükben. Azt viszont végképpp nem értem, hogyan hozható össze a devizahitel a menekült kérdéssel.Csak csendben jegyzem meg senkit nem kényszerítettek a hitel felvételére..Én magam is fenntartásokkal voltam irántuk, de mára teljesen pozitív véleménnyel vagyok róluk,és azok táborát szeretném bővíteni akik úgy érzik velük együtt is élhető maradt a város.
Kedves Lina!

Sajnos láttam, illetve láttuk ezt a konkrét esetet a kedvesemmel. A betonon üldögélős sort. Borzalmasan komolyan gondolom a dolgot. Napi szinten járom gyalogosan én is Bicskét. Nyitott szemmel. Kérdés, hogy ki merre fordul azzal a nyitott szemével."Ugyan már miről beszél?" Köszönöm, hogy komolytalanul vesz, végül is, bohócnak még csak jó leszek valahova.

Devizahitel és menekültek... hát, nekem sem áll össze a kép.

" igen kedves Transferatu, hiszen ezért hívják országunkat Magyarországnak és nem Afganisztánnak. "

Nahát. Ilyen indokkal még sosem találkoztam. Ezek után őszintén remélem, hogy semmi "multikulti" dologban nem vesz részt semilyen szinten (pl gyorsétterem, kínai ruha, külföldi nyaralás, stb) Mert ez Magyarország, és nem Kína, meg USA, ésatöbbi...

" hát nem tudom, hasonló jóindulat lenne e az ottani lakosokba."
Hol is a jóindulat? Nyomát se látom, főleg, ha utána olvasom a következő sorát is.

A végeredmény pedig, hogy nem is tudtam, hogy ez egy meccs. :D
egy véletlenül összejött ismerősi, bicskei társaságban került szóba a menekülttábor és Bicske együttélése. egyikük felidézte a toposzt: ha Bicskén mindenki, a menekültek is, letehetnék egy órára a maguk keresztjét a Kossuth téri fák alá, egy óra pihenés után a kétemeletes kereszthalomból a jelentős többség a saját magáét keresné, ha kell, még meg is küzdene érte. ebben a világban, ahol a rombolás, az önérdek, az ország nyílt színi szétlopása folytatódik felerősödve az itt élők kárára, a magam bőrén érezve értem meg az elkeseredést. ők azonban azok, legyenek akár ellenszenvesek, akik erről biztos nem tehetnek.
@kedikiz: Bocsánat, rossz címről ment. (Transferatu)
Végre egy tiszta hang a sok huhogó közt!Már kezdtem aggódni,hogy,olyan helyen élek,ahol embereket menekült státuszuk és bőrszínük okán mindenki hátrányosan megbélyegez.Aláírást gyűjtenek ellenük,koncentrációs tábor jellegű elhelyezésüket szeretnék,mert elveszik az életteret előlük.Ugye ismerős az elmélet a hitleri Németországból?Ellepik a "feketék" a parkokat,sőt a pimaszabbja ráül az ott lévő padokra.Ezért akció indul azok visszafoglalására.Lassan utolérjük a '60-as évek Amerikáját,ahol a padokra,üzletekre,stb.ráírták,hogy csak fehérek részére.Ez az európai gondolkodás,a toleráns magatartás?Vagy Bicskén feltámad a ku-klux-klán?A legkomolyabb vád ellenük,hogy szemetelnek,meg interneteznek.Még az is előfordult,hogy csúnyán néztek. Nem került nyilvánosságra olyan tény,hogy bűncselekményt követtek el,vagy nyíltan közösségellenes magatartást tanúsítanának.A nagy számok alapján majd ilyen is fog történni,de nem azért,mert menekült és fekete a bőre színe.Hanem,azért,mert ember és nem vagyunk egyformák.Persze nyíltan már senki nem "fajgyűlölködik"mégiscsak a 21.században élünk.Burkoltan,valamilyen álszent köntösbe bujtatva,mint pl.Nem vagyok fajgyűlölő,de...,A mi adóforintjainkból szórakoznak,stb.Végül egy velem megesett történet.10 éves unokámmal vásároltam a Tescoban.Mikor végeztünk szóltam neki,hogy keresse meg azt a pénztárat,ahol a legrövidebb a sor.Gyorsan meg is találta,ketten álltak előttünk,két színes bőrű férfi.A hosszú sorok ellenére sem állt mögéjük senki.Annak örültem,hogy unokámban fel sem merült,hogy ezek az emberek mások,még nem fertőződött meg az "utálom a négereket"attitűddel.A pénztárosról már ugyanezt nem tudnám elmondani, megvető pillantások közepette,folyamatosan szidalmazta őket,mert egy marék aprópénzzel fizettek.Majd a pult alól előkerült ronggyal látványos fertőtlenítésbe kezdett.
Látom,hogy véleményemmel kisebbségben vagyok,de abban reménykedem,hogy unokáim előítéletmentes gondolkodása idővel a többséget fogja képviselni.
Ha jól olvasom a cikket, én ebben a kis kocsmában dolgozom. Az a helyzet, hogy én csak itt találkozom velük. Néha esetleg összefutunk a Tescoban, előre köszönnek, mosolyognak. Volt velük párszor probléma, de azt munkám során sokszor megtapasztaltam, hogy érző lények és nem akarnak problémát, kultúrájukból fakadóan máshogy kezelik a dolgokat, kissé indulatosabbak, érzelmesebbek és sokkal közvetlenebbek, mint mi, magyarok. Egy év alatt egyszer volt egyikőjükkel probléma, sajnos a rendőrséget is ki kellett hívnom rá, akkor ő csak egyedül volt a kocsmában, a többiek erről nem tudtak, amikor másnap megkérdeztem tőlük, tudják-e, mi történt. Azóta az az egyén nem jár be. És máshol sem láttam. Rajta kívül rendszeresen 3-an járnak rendszeresen és sajnos az a személyes tapasztalatom, hogy a magyar ember előszeretettel ok nélkül beléjük köt. Egy tegnap előtti példa: egyikük bejött este egy sört ivott, amíg várta a vonatot, leült a pulthoz közeli asztalhoz. A hely tele volt kissé ittas középkorú magyar férfiakkal. Egyből elkezdték nem tetszésüket kifejezni, hogy miért van ő itt, "büdös menekült", stb, had ne soroljam fel, mit mondtak még. A srác nem vett róluk tudomást, megitta a sörét, köszönt és elment. Sajnos nem ez az egyetlen eset, számtalan ehhez hasonló történt. Viszont nekem pozitív tapasztalataim is voltak velük, pl.: egy nagyobb éjszakai buli közben nem tudtam mindenre ügyelni és az egyikük segített összeszedni az üres üvegeket, mert látta, hogy segítségre szorulok. Nem kértem rá és miután végzett, megkérdeztem, elfogad-e valamit cserébe, de erősen tiltakozott.
Ennyit szerettem volna elmondani, célja a mondanivalómnak csak annyi, hogy kicsit pozitív példákkal is szemléltessem a helyzetet. Köszi, puszi, peace
Ui.: nem vagyok raszta ;)
én is bolog vagyok sőt külön örülök hogy ők ingyen papirokat lobogtatva utaznak a vonaton..a kis állomást még mindig sok esetben leamortizálják-belefér majd a hülye lakos fizet-..raszta barátunkkal egyetemben ujság eladási célzattal kunyiznak miközben jo pár szegény csaj frászt kap reggel este a sötétben..állam bácsitól pénzt kap valami keveset miközben sokak nem a csoda munkaügyi központtól mert nem vesznek részt bohóc közmunkában és nem fideszes haverok..ok értem én hogy menekülni kell oroszlántól,orvvadásztól stb de azért bicskei és egyéb állam bácsik valahogy másképp kezeljék a helyzetet..néha a rendőrautó is megnézhetné mi a helyzet a városban és nem csak a presszok melletti kis utcákban lapulva haverokat látogatni kéne...plusz az egész tesco út meg a főtér csodálatos hétvégeken a bulik után amiben persze nem csak ők a hibásak..és valahogy száll a fű illata ami kissé fura...
@rókafarka: természetesen nem minden menekült, raszta, fideszes vagy rendőr munkája és sorsa megvetendő. ez egy sajnálatos panelgondolkodás eredménye, amikor az "önálló" gondolat háza előregyártott falakból épül fel, amiben sokat segít az elkeseredettség. mert bizony a kalauzok kíméletlenül ellenőrzik utazási jogosultságukat. a Kisállomás állapota volt már rosszabb is és utasként egyszer sem észleltem, hogy szerelvényben vagy Bicske alsón ők bármi kárt tettek volna. az újságeladásról annyit, hogy legalább valamit adnak, az újságot ők írják. Többet is olvashatsz erről a nemrégiben megjelent Moszkva tér gyermekei című könyvben. a bohóc közmunkáról annyit, hogy az erbe árok, ami egy fontos elvezető, cikkezésünk után ki lett takaríttatva közmunkásokkal, a Táncsics végében is látható. a menekültügyi feladatok ellátása z állam szerződésben vállalt kötelezettsége, ehhez számos formában nemzetközi segítséget kapunk. a főtér tisztán tartásával is folyamatosan küzdenek, maximum azért vannak vele késésben, mert túl sok feladat és nincs elég komolyan bevethető munkaerő. a fű szagát én a főtéren max. fűnyíráskor észleltem, azért ennyire nem nagy az óvatlanság. úgy látom, általános, az egész országban jelenlévő problémákat vetsz fel, biztos vagyok benne, hogy az ország és lakóinak elkeserítő és kilátástalan állapota miatt. írásodban először a menekültek a hibásak, aztán a koldus, aztán a munkaügy és a közmunkás, a fideszes haverok és a rendőrök. legközelebb a fidesszel jársz a valósághoz, amihez csaknem az összes pártot odateheted, régi és új piócákat egyaránt, aztán jön a kosz és a füvezés. de azt hiszem, nem helyes irány szegénynek a még nyomorúbb ellen fordulnia, beleértve a magyar rendőrt is a vicces fizetésével. mindez csak egy baráti észrevétel, egy szabad vélemény a te szintén szabad véleményedre.
drága uram....előre megállapitott panelválaszaid után mindenre lehet ellenpélda..neked nincs tapasztalatod arrol mi volt a kis állomáson másoknak van..a várakozó beállók üvegét néha ők néha nem ők törték be a megszólitott hölgyek van aki fél van aki nem,nyilván szemetel más is ők is....egyetlen megtörtént eset is baj..a közmunka ha nem lenne kaméleon a beállitotság akkor megkérdeznél erről olyat aki vett benne részt(mint én vagy pár ismerősöd ..)azt ugye nem gondolod komoly munkának hogy egy nyitott ajtonál állva azt kell mondani hogy semmit vagy egy lyukas kádba vizet önteni mert volt ilyen képzeld van konkrét hely név időpont stb.....azonkivül a főtéren mivel küzdenek na hagyjuk mert bicske sok utcájában járva a kosztol menni alig lehet de oda nem jut el a közmunka ellenben a központ főleg az ott megforduló városvezetés miatt állandoan suvickolva van hiszen utca és utca közt van különbség bicskén is,nem vagyok sem elkeseredve sem más bajom nincs az hogy a te álláspontod más és mást magyaráz meg az egy dolog,a vonat is tapasztalat ráadásul jópár vonaton dolgozoval beszélve látva hallva és persze teljesen normális az adott viselkedés hiszen szegény menekült stb ..az azért nem teljesen korrekt hogy ezeket a dolgokat is megmagyarázzuk..nem mellesleg a kis állomáson árult ujság illetői dolguk végeztével az ott található italkimérésben vidámkodnak jó pár pofa itallal nem mellesleg pedig vidáman hazatér a mellék utcácska házába de kijelenti hogy bizony 80ért nem fog keccsölni egy gyárban......hát nem vagyunk egyformák de ne kelljen ehhez még jó képet is vágni és sajnálni...a közmunkárol meg annyit biztos volt értelmes dolog bicskén belőle de volt sok sok olyan ami csak arra volt jó hogy közvetve abban lehetett játszani pénzecskékkel..miközben ezen formája egyszerűen mevetséges ,a fű illat sokszor érezhető mert nem csak rakétatudós érkezik a táborba bizony még ha szemet is hunynak felette ahogy a sok kisebb nagyobb ügyről amiről ha hallgatnak még van..és hidd el még véletlenül sem érdekel hogy kék ,zöld netán fekete..a tett érdekelne és a másokkal szembeni viselkedés ami ha nem jo akkor is szóvá lesz téve még ha erre egyből rálehet ugrani azért nem szereti mert más(hagyjuk ezt az álszent dolgot már végre...)
alapvető tévedéssel kezdődik a gondolatkísérlet. eszerint másoknak lehet tapasztalata Bicske alsóval kapcsolatban, nekem nem. (az is mindegy, hogy a hozzászólásban emlegetett mellékutcában nőttem fel?). a néha menekültek, néha nem menekültek törték be a megálló üvegét című kísérletből két ténymegállapítást lehet levonni: 1. valakik betörték az üvegét 2. a menekülteket a minden bizonyítékot nélkülöző feltételezésben néven nevezi, vagyis kriminalizálja. 3. nincs beígért térfigyelő a területen. ez ám a kaméleon gondolkodás :) közmunkáról mindenki tudja, hogy Bicskén olyan időszak is volt, amikor bementek reggel seprűvel a kézben, aláírtak és jöttek haza. de ettől még vannak köztük olyanok, akikre lehet számítani, aki komolyan veszik a munkájukat, tehát a hozzászólóval részben egyetértünk, hogy van jó része és rossz. ilyen a világ. de kitt sem szabad lemenni arra a roppant egyszerű színvonalra, hogy névtelenül általános, bántó és felületes következtetéseket vonunk le a "közmunkásosztály" minden tagjáról, mely foglalkoztatás forma kitalálása csakis politikai manőver volt a statisztika javítására. de bizony tudok olyan emberről, aki közfoglalkoztatottként kénytelen dolgozni komoly helyen Bicskén, mert szakképesített állását elvesztette és nem talált benne hosszú ideig. szereti, szeretik, elvégzi szépen, keres havi kb. 50-et. tehát ezt nem lehet két sorban elintézni, bármennyire szeretnéd. szerintem minden ember, a csöves is, arra költi az ő pénzét, amire akarja. ha cefrét akar belőle, akkor cefrét vesz. ha sertésmájkrémet akar, akkor azt. felnőtt ember. a lényeg az, hogy ne ártson másoknak, ha már használni nem tud. életformája nem normális olyannyira, hogy az is lehet, hogy ő meg a miénket nem tartja normálisnak. hogy ő gyárban dolgozzon?! el nem tudnám képzelni azt a hr-est, aki őt felfogadja. de ha ennyire jót akarsz neki, ülj le vele és változtasd meg :) az, hogy Bicske külterén a kosztól alig lehet menni, azért tévedés, mert a külső részek jelentős többségében az ott élők saját maguk gondoskodnak a rendről és tisztaságról. nézzél körül a telepen, a kertvárosban. akadnak kivételek, akadnak lerakónak használt bicskei utcák, amiről írtunk is. a falu - bocs, a város központja, ahol szintén élnek, sokkal leterheltebb, mindenki által járt és használt, forgalmas terület, szem előtt van, ezért kell ezzel törődni. persze, azért is mert látványos és vállalhatatlan lenne, ha még a mainál is gondozatlanabb állapot jellemezné. de például az Európai Uniós pénzből is megújult Hősök tere és objektumai figyelemreméltóak. bármilyen furcsa, magam is beszélgetek ott dolgozókkal. de tudom, hogy Te jobban ismered a helyet. külső vs. belső ügyben tudni kell azt is, hogy a belső területen egyes kereskedelmi egységek szép csöndben átvállalták a várostól az előttük lévő járda megépítését, fákat ültettek. a könyvtárat és a fölötte álló társasházat építő járdát épített polgármesteri kérésre. ugyanígy külső városrészeken is működik a közterület-építés hagyománya immár félévszázada. engem a központban legjobban a rengeteg szétdobált csikk zavar. egykori dohányosként megértem, hogy de jó cigizni. de mi közöm van nekem mások szenvedélyéhez? de láttam olyan idős férfiút, aki egy fémtárcát azért hordott magánál, hogy a parázstalan dekket abba tegye, mondván, hogy utánam ne kelljen összeszedni, mint ahogy a kutyaszart zacskózzák. de ez a csikkdobálás és szemetelés a városban, nem a városüzemeltetés igénytelensége.... a menekültek? ugyanolyan anyaszülte emberek mint pl. te meg én. ugyanazokkal a hibákkal, bűnökkel, erényekkel mint az emberek többsége. de ha bármi dolgom, lenne velük, alapvetően (mindenre felkészülten) de az ártatlanság vélelmével figyelnék. mert így tisztességes. csak az élethelyzetük más. nem cserélnék velük. álszentség lenne, hogy nem gyűlölöm őket?! amit gyűlölsz, annak a foglya vagy. márpedig én szeretem a szabadságot. ennek meg nem értése a legnagyobb álszentség ebben a bűnbakkereső panelgondolkodásban, amit már nem is rád értek, nem akarok személyeskedni, egyszerűen hangosan gondolkodtam. ez egy régebbi írásom. sok mindent láttam ott dolgozva, szépet is csúnyát is, de ha a könyvre való tábori írásaimból/emlékeimből csak egyet kérnének, ez lenne az: www.talita.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=918:daniel-utja-falra-ne-firkalj&catid=34:ittesmost&Itemid=58 üdv, ia
süti beállítások módosítása