Szegény anyám, ha látnám - Ma 17 órától a könyvtárban a szemünk világáról - Gyertek!
Címkék: könyvtár
2013.11.20. 00:54
Mindez mellékszál. Ültem tegnap Bicske alsó "B" peronján a padon. (Az "A" peron a falu felőli.) Vonatra vártam, a 10-esel mentem a Délibe. A temetőnél fehér bottal közeledett egy huszonéves vak lány. Sosem láttam még őt. Bement a Jókaiba. Onnan kifordult. Tanácstalanul a sínek felé jött. Kocogtatta a nagy almafás udvarú ház kerítéslábazatát botjával. Ment volna a dzsindzsába. De érzékelte. Nem jó irány. Visszament a temetőhöz. Megint fordult és visszajött. Mi legalább tízen álltunk a B peronon. Szerintem mindenki figyelte a lány mozgását az elejétől. Csak és kizárólag azért nem indultam át segíteni sínválasztó szalagkorlát fölött vagy alatt, mert a Szegény anyám, ha látnám című műben azt olvastam Tomitól: szeretik a vakok, ha békén hagyják őket, hadd járják saját útjukat. Majd ő kérnek segítséget, ha kell nekik. Már arra is gondoltam, hogy ez valami teszt akar lenni, a bicskei helyi erők segítőkészségét mérik. Aztán szerencsére egy peron széle közelében, a híd alatt álló hölgy átkiabált és azt kérdezte a lánytól, hová szeretne eljutni? Ő először azt mondta, hogy a telepre, aztán azt, hogy nem-nem oda és nem tudja, mondd-e valamit a hölgynek az, hogy ahol a lépcső vezet le.
- Lépcsők itt vannak. A hídra szeretne felmenni? Vagy vonattal Tatabánya felé? Mert most ment el.
- Igen, a hídra.
Lány elindul, a hölgy szpíkerként irányítja, mögötte utaskoszorú.
- Jobbra, jobbra, mert a sínek felé megy.
A lány elindul véletlen balra.
- Jobbra, jobbra - kiáltanak szinte többen.
Beirányítják a lépcsőfeljáróhoz. Aztán föl a lépcsőre. Ott ő már boldogul. Onnan visszaszól a negyedik fokról.
- Az Arany János utcába megyek, eszembe jutott.
- De akkor nem kell fölmenni - mondják többen.
- De, de, föl kell mennem - mondja a lány tengermély meggyőződéssel.
Ezen az oldalon a megértés hangjai: biztosan könnyebben megtalálja. Jobban ismeri a járást erről a feléről. Az Arany innen a második balra. Tényleg.
Tapintható volt ott a peronon az aggódás, a szolidaritás, a szeretet, az emberség egy másik oldalon, számunkra tökéletesen ismeretlen világban élő lény felé. Örültem, hogy éppen ott lehettem.
Különben - micsoda véletlen - éppen a Szemklinikára utaztam jó sógorom szemműtétje miatt. A Corvinnál az aluljárónál láttam egy nyilat, ami egy vakvezetőről tájékoztatta a látókat: a csökkent látásúak így juthatnak el önállóan a Szemklinikára. Ez a napom valahogy a szemünk világáról szólt. Én a József körútról, a Pál utcai bejárón közelítettem meg az intézményt kezemben közelben meggyes-mákos rétesekkel, mely Pál utcáról szintén a szememnek köszönhetek igen klasszikus infókat. Sógor beavatkozásra váró szeme fölé jelet rajzolt az asszisztens. Össze ne tévesszék. Nehogy a jót műtsék, véletlenül se.
Vár az otthon. Meg az erdő és a Grund. Nem lesz semmi baj, Csabi.
ia
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Friss kommentek